Sok ellopott míkincs annyira közismert, hogy lehetetlen eladni őket, még a feketepiacon is. Mért lopják hát el mégis? Nos, erre a kérdésre több választ lehet adni. A míkincslopásokat éppúgy, mint a míalkotásokat, különféle stílusokra vagy iskolákra oszthattuk fel. Némi fantáziával ezeket még párhuzamba is állíthattuk a mívészeti iskolákkal. Lássuk tehát a míkincslopás iskoláit…Primitív
A rendőrségnek az az álláspontja, hogy a míkincstolvajok többsége közönséges bínöző. Lop általában is, és miért éppen egy templomban ne lopna, ahol még őrök sincsenek? A zsákmánytól megszabadulni már valamivel nehezebb. Egy bínöző banda ellopott egy palermói múzeumból egy VI. századi bronzszobrocskát, majd megpróbálta eladni. Abszurd világ körüli útra indult vele, végiglátogatva a kereskedőket Svájcban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. Egyszeríen nem tudták, hogyan adhatnák el ezt a híres mítárgyat. Végül visszakullogtak a szobrocskával Olaszországba. Nevetségesen csekély összegért, 13 000 dollárért sikerült visszavásárolni tőlük…
Romantikus
Ehhez az iskolához a mívészetrajongó tolvajok tartoznak, akiknek eszükben sincs eladni a trófeáikat. A romantikus iskola jellegzetes képviselője Louis Hillen reklámtervező és míkedvelő festő volt, aki 250 000 dollár értékí kis magánmúzeumot lopkodott össze. Egyszeríen eljárt a New York-i képcsarnokokba és elvitte, ami megtetszett neki. A lopott míkincseket kis lakásában őrizgette. 1985 nyarán bukott le, amikor megpróbált egy 30 000 dollár értékí szoborral kisétálni egy galériából.
Reneszánsz
Ebben a míkincslopási iskolában a festmény eltínik, majd titokzatos módon „újjászületik”, miután tulajdonosa kifizette a váltságdíjat. Az ellopott mítárgyak mintegy tíz százaléka végül visszakerül tulajdonosához. A tulajdonosok ritkán vallják be, hogy kifizették a tolvaj által követett váltságdíjat, de az is előfordul, hogy bizonyos részletek napvilágra kerülnek. Igy történt Richard Andrews biztosítóintézeti nyomozó esetében is. Andrewst 1980-ban felhívta telefonon egy férfi, s közölte vele, hogy őt Joe-nak hívják, és hajlandó visszaadni az ellopott Renoir- és Cassatt-festményeket. Persze jelentősebb összegí készpénz fejében. A képeket egy Miami Beach-i ügyvéd villájából rabolták el, más mítárgyakkal együtt, a zsákmány értéke összesen egymillió dollár volt. Joe azt mondta, hogy a többi festmény Nicaraguában van, de azokat is vissza lehet szerezni megfelelő árért. Andrews meg akart bizonyosodni, hogy Joe igazat mond-e, így találkozót beszéltek meg. Akár egy krimiben, a nyomozónak egy utcasarkon kellett álldogálnia. Odarobogott hozzá egy motorkerékpáros, sötét arcvédős bukósisakban, kezébe nyomott egy borítékot, majd elrobogott. A borítékban az ellopott míkincseket ábrázoló fényképek voltak.
Két nap múlva ismét az utcasarkon kellett várakoznia kocsijával. Ezúttal egy kerékpáros jelent meg. Andrewsnak azt az utasítást adták, hogy kövesse a kerékpárost, adja át a pénzt, és várjon. Öt perc múlva feltínt egy autó, eltakart rendszámtáblával. Ajtaja kinyílt, és egy bőröndöt dobtok ki az úttestre. A míkincsek voltak benne. Andrews szerint a tolvajok ügyes míkedvelők voltak, akik túl sok krimit néztek.
Idealista
Ez az iskola hasonlít a váltságdíjas reneszánsz iskolára, azzal a különbséggel, hogy a bíntény indítéka politikai. A legdrámaibb ilyen eset 1974-ben játszódott le az írországi Wicklow grófságban, Russborough House-ban. A nyolcmillió font értékí míkincsek elrablása mindössze hét percet vett igénybe. Az öt fegyveres támadót egy nő vezette, Bridget Rose Dougdale, egy gazdag devoni földbirtokos lánya, aki összeveszett apjával, és a Sinn Fein és IRA szervezetek tagja lett.A zsákmányban Vermeer-, Rubens-, Goya- és Gainsborougih-festmények is voltak. Egy héttel a rablás után érkezett egy levél, amelyben a míkincsrablók azt követelték, hogy szállítsanak át észak-írországi börtönökbe négy, Angliában bebörtönzött, éhségsztrájkot tartó elítéltet. A követelést a hatóságok nem teljesítették, de a festményeket kalandos körülmények között sikerült visszaszerezni: a rendőrség krimibe illő módon meglepte a tolvajokat egy sivár tanyán.
Impresszionista
A brutális katonai diktátorok sokszor szívesen tetszelegnek a mívelt ember szerepében – és ebből a célból lopott míkincsekkel veszik körül magukat. Az impresszió keltésére hivatott iskola híres tagjai voltak a náci vezérek, de a hagyomány tovább él. Csak most kerülnek napvilágra a részletek arról, hogyan szerezte meg a kompromittált argentin katonai junta a Buenos Aires-i Szépmívészeti Múzeum míkincseit.A közelmúltig úgy hitték, hogy a képeket – három Renoir, két-két Rodin, Cézanne és Degas, valamint egy-egy Matisse és Gauguin, összesen mintegy hárommillió font értékben – tolvajok vitték el, akik 1980 karácsony estéjén törtek be a múzeumba. Valóban volt akkor egy betörés. De a rablók csak néhány kisebb képet vittek el. Megbízható Buenos Aires-i forrás szerint ez a betörés csak álcázás volt. Az igazán értékes festményeket „kölcsönvették” a tábornokok és miniszterek, aztán nem adták vissza. Az egyik múzeumőr elmondta, hogy katonák jöttek a festményeikért teherautóval. Ugyanezen forrás szerint a hírszerzés főnöke kapta a megbízást, hogy az értékes festmények eltulajdonítását egy betöréssel álcázza – és a feladatot egyik halálbrigádjára bízták.
A míkincslopások esetén az a legrosszabb hír, ha semmi hír a tolvajokról. A legtöbb míkincslopás vagy néhány napon belül tisztázódik, vagy soha. A múzeum csak azzal vigasztalódhat, hogy egy lopás után az üres hely – mint a Marmottan Múzeum falán, ahol egy Monet függött – ugyanannyi látogatót vonzott, mint korábban maga a festmény…
