A szabadkőmívesség szertartásai

„(…) a szövetség nagyon válogatós a felvételt illetően…
Csak azokat veszi fel, akiket anyagilag stabilnak, morálisan
megingathatatlannak, szakmailag elismertnek, magánéletét tekintve
kiegyensúlyozottnak ítél, de ez még mindig kevés akkor, ha az adott személy
felvétele nem válik különösen is fontossá a szövetség számára.”A szabadkőmívességbe belépni szándékozó ember több szinten keresztüljutva lehet csak a szövetség tagja. Elsőként ajánlója vagy ajánlói bejelentik a páholynak belépési szándékát, majd egy rövid próbaidő következik. Ez alatt az idő alatt a leendő beavatottnak egy felvételi esszét, pontosabban egy önéletrajzot kell megírnia, aminek nemcsak a legfontosabb személyi adatokat kell tartalmaznia, hanem azt is, hogy miért akar a kereső szabadkőmíves lenni. Ebben az átmeneti időszakban – amely hosszú ideig tart – a páholy ún. kutatókat küld ki a jelentkezőhöz, akik a tapasztalataikról jelentést írnak a páholynak. A kutatóknak – angolszász rendszer esetén – el kell beszélgetniük a jelölttel annak spirituális orientációjáról és arról is, hogy az illető „jó hírí, szabad férfiú”-e. Utóbbi leginkább arra vonatkozik, hogy az illető van-e olyan stabil anyagi helyzetben, hogy másokat segíthessen, hogy szakmájában eredményes és elismert-e, illetve, hogy rendezett-e a magánélete. A beszélgetésben általában kitérnek arra is, hogy a jelentkező milyen közvetlen szellemi hasznot hozhat a szabadkőmívesség számára. Ez azért különösen fontos, mert a szövetség nagyon válogatós a felvételt illetően.

Nem célja, hogy feltétlenül minél több tagja legyen,
sokkal inkább az az elvárása, hogy minél kvalifikáltabb emberek kerüljenek a soraiba. Csak azokat veszi fel, akiket anyagilag stabilnak, morálisan megingathatatlannak, szakmailag elismertnek, magánéletét tekintve kiegyensúlyozottnak ítél, de ez még mindig kevés akkor, ha az adott személy felvétele nem válik különösen is fontossá a szövetség számára. Fontossá válhat pedig azért, mert az illető neves orvos vagy szociális munkás, aki segíthet a páholy jótékonysági programjaiban; azért, mert az illető neves tudós, akinek fontos kutatásaihoz a páholy támogatást tud adni, s akitől a páholy tagjai tanulhatnak; azért, mert az illető jogász, aki segít a szövetség jogi problémáinál, mert bölcsész, zenész vagy színész, aki a páholy estjeit szervezi, vagy azokon fellép…A próbaidő során a kutatók jelentéseit a főmester felolvassa, majd a páholy meghallgatja az esszét, és szavaz a felvételről.

A szavazást a szabadkőmívesek golyózásnak nevezik, mert fekete és fehér golyók segítségével történik. A fehér golyók jelentik a felvétellel való egyetértést, a feketék az elutasítást.

A véleményét reprezentáló golyót minden egyes páholytag egy közös dobozba helyezi be. Ha a szavazásban teljes a nézetazonosság, azaz mindenki fehér golyóval szavaz, kitízik a felvétel dátumát, amely napon a leendő szabadkőmíves aláveti magát az inassá avatás szertartásának. A János-rendi páholyok rituáléinak dramaturgiája már a kezdetektől szinte teljesen változatlan formában él tovább. A keresőt a beavatás első lépéseként bekötött szemmel vagy a nélkül bevezetik egy sötét szobába, amelyet az elmélyülés kamrájának vagy sötétkamrának is neveznek. A teremben egy asztal található, amelyen általában egy koponya és egy világító gyertya – a halál és az újjászületés szimbóluma – áll, s amelyre bátorításként, illetve azért, mert ezzel is hangsúlyozni kívánják a János-rendi szabadkőmívesség spirituális orientációját, gyakran egy Bibliát is helyeznek. További kellék lehet még a homokóra, ami a küszöbön álló beavatásra emlékeztet. Gyakran helyeznek el a falon morális tartalmú, figyelmeztető szövegeket vagy képeket is, utóbbira példa a kakas, amely szintén a közeli „felébredés”-t szimbolizálja. A sötétkamra lehetséges, falra írt figyelmeztető szövegei közül többet idéz egy 1912-es magyar szertartáskönyv. Ilyen pl.: „Ember, gondolj a halálra! Mindnyájan meghalunk!”; „Ha csak kíváncsiságból jöttél, menj vissza!”; „Ha önzés hozott ide, hagyd el ezt a helyet!”; „Szeretet hassa át szívedet!”; „Törekedjél tökéletességre!”; „Igazság és méltányosság vezesse ítéletedet!”; „Tiszteld az igaz meggyőződést!”.

&Aacuteltalában mintegy negyed óra telik el, amikor belép az előkészítő mester, fekete ruhában, tőrrel a kezében, arcát csuklya fedi. Egy kérdőívet hoz, amelyen hagyományos kérdések vannak. A kérdező kíváncsisága elsősorban arra terjed ki, hogy a beavatandó mit vár a szövetségtől, s magának milyen szerepet szán a szabadkőmívességben. Ezt a jelentkezőnek ki kell töltenie, majd alá kell írnia egy nyilatkozatot arról, hogy aláveti magát a szövetség törvényeinek. A páholytagok megvizsgálják e szövegeket, majd behívják a beavatandót.

Ezután kopognia kell a szentély ajtaján,
amit a hagyományokban rögzült párbeszéd követ. Bentről megkérdezik, hogy ki kopogtat, amire általában nem az iniciálandó, hanem helyette a páholy egyik tisztségviselője válaszol. Néhány rövid kérdés után, amelyekre a beavatandó helyett ismét csak más válaszol, előbbit bevezetik a szentélybe, és egy kijelölt helyre állítják.Ezután következik a szorosabb értelemben vett rituálé, amely különböző országokban különböző mennyiségí próbatételt tartalmaz. &Aacuteltalában a beavatandó kísérőjével a szentély egyik felén elindul körbe a teremben a hagyomány által meghatározott lépéseket téve, amelyek eltérőek a kísérő és az általa vezetett beavatandó esetében. Ezután a főmester még egyszer lehetőséget ad neki a távozásra, majd felkéri a fogadalomtételre.A fogadalmat, amelynek elmondását kisebb rituálék kísérhetik, a titkár olvassa fel, s az immár inassá vált beavatandó utánamondja a szöveget. Mikor az eskütételnek vége, a testvérek jelt adnak, s leveszik a kötést az inas szeméről.

Eközben a főmester kimondja azokat a szavakat, amelyek immár a beavatottságot jelölik, s egyben lezárják a rítust. Az inas ekkor láthatja meg a páholyt, az ott ülő tagokat és a páholyasztalt, amelyen rituális rendben helyezkedik el az úgynevezett „Három Nagy Világosság”: a Biblia, a körző és a szögmérő.A beavatási szertartás végeztével az új tag kimehet a páholyteremből felöltözni eredeti ruhájába, de visszatértekor figyelnie kell arra, hogy a páholy padlóján az előre megtanult lépésekkel haladjon helye, az inasok közössége felé. Ezután következik az invesztíció, más szóval a felruházás, amelynek során az inas kötényt, fehér kesztyít és páholyékszert kap. Fentiek közül a fehér kesztyít, amelyen a páholy pecsétje szerepel, a hozzá legközelebb álló hölgynek kell átadnia.

Utolsó lépésként az előkészítő mester két jelre tanítja meg az iniciáltat: a nyakjelre, illetve a felismerő fogásra. Az utóbbi azért különösen fontos, mert kézfogáskor a szabadkőmívesek ezt ma is gyakran alkalmazzák – így ismerik fel egymást.

Az alapvető jelek mellett a főmester még átadhat néhány fontos információt: egyéb jeleket taníthat, javaslatokat adhat a profánokkal szembeni viselkedésre stb. Végül a most már teljes jogú inas visszaülhet inastársai közé, miután a beavatás végére elnyerte az első fokot.Az inasfokban a szabadkőmíves mellé a főmester az ajánlók közül kinevez egy mentort, aki a neofita (a friss iniciált) gyámja és nevelője lesz. A mentor megismerteti az inassal a páholy alapvető rituáléit, a páholy felépítését, megküldi neki a páholy könyvtárát, és – ha van ilyen – előfizetteti vele a páholy és/vagy a nagypáholy lapját, valamint buzdítja más páholyok megismerésére, akár úgy, hogy egy-két alkalommal el is kíséri őt. A mentor figyelmébe ajánlja a neofitának a humanitárius egyletek támogatását és azt, hogy a külvilágban is minél inkább érvényesítse a szabadkőmíves célokat. Ha az inas a páholy számára megfelelő munkát végez, általában már egy év múltán átléphet a legényfokba. A legényfok ismertetése előtt fontos néhány szóra megállni a szabadkőmíves páholy felépítésénél, amelynek bizonyos elemei szintén általánosak a szövetségben, helytől és időtől függetlenül.

A páholy bejárata mindig nyugat felé néz,
a munka kezdetén itt lépnek be a páholy tagjai, fokozatuk sorrendjében. A páholy bal oldalán foglalnak helyet az inasok, a jobb oldalon a legények, míg a mesterek bárhová ülhetnek. Az ajtóval szemben helyezkedik el a Kelet, amelyhez három lépcsőn lehet feljutni, s emelvényszeríen magasodik a páholy fölé. Itt foglal helyet a főmester, s a magyar szokás szerint tőle jobbra a szónok, balra pedig a titkár ül, valamint a főmester mögött két oldalt ülnek a tiszteletbeli főmesterek, illetve az illusztris vendégek is. Továbbra is a magyar szokást ismertetve: a Kelet előtt, középen áll az oltár, amelyen a Biblia, szögmérő és körző, egyes rendszerekben a nagypáholy alkotmánya és egy lángpallos található. A bejárati ajtó bal oldalán foglal helyet az első felügyelő, aki többek között figyel az inasok szellemi fejlődésére, a jobb oldalon pedig a második felügyelő, aki a legényekre ügyel (ez a két oldal pl. a német rítusban megcserélődik). Ha valaki a páholymunkán fel akar szólalni, akkor a megtanult mozdulattal jeleznie kell a megfelelő felügyelőnek, aki szót ad neki. Sok páholyban az inasok egyáltalán nem szólalhatnak meg, a szavukat mentoruk közvetíti.

A páholy közepén a Salamon templomára utaló három oszlop helyezkedik el, s negyedikként esetleg megjelenhet a páholy zászlaja is. Az oszlopok között leterítve fekszik a szőnyeg (tápisz), amely egyes páholyoknál állókép is lehet, s több rítusban a Keleten van.A korai szabadkőmívességben a tápisz ábráját a homokba rajzolták, s a munka végén eltörölték. A tápiszon a foknak megfelelő ábrák találhatók. A foknak megfelelő itt azt jelenti, hogy a páholy három fokban végezhet munkát: dolgozhat inas-, legény-, illetve mesterfokban.Magasabb fokú munka esetén az alacsonyabb fokúak nem tartózkodhatnak a szentélyben. A páholy főbb tisztségviselői közé tartozik a szertartásmester, a templomőr, a kincstáros, az alamizsnás, a zenemester és a gazda. Az ő áldozatos munkájukkal lesz teljes és – lehetőség szerint – a hagyományoknak pontosan megfelelő a páholy tevékenysége.A legényavatás rítusa apróbb mozzanatokban tér el a fentebb jellemzett inasfokétól: a testvérek már nem csapnak zajt, így a leendő legény még jobban figyelhet a szőnyeg mentén szertartásos lépéseivel őt kísérő mester szavaira. A szertartás során a haladás iránya is más. Az avatás alatt a mester többek között a hírnév, a gazdagság és a hatalom csábító erejéről beszél, amit a páholy déli részén három szimbolikus tárgy formájában meg is érintet a beavatandóval. Ezt követően újabb fogadalom következik.Az avatás során a legény megismeri a fokozathoz tartozó jeleket, amelyek között egy újfajta kézfogás is szerepel. Megkapja a legénykötényt, amely színesebb az inasénál.

A legénnyé avatott tagnak kötelessége
úgynevezett vándorlást tenni, ami nem más, mint otthoni és külországi szabadkőmíves páholyok végiglátogatása. Egyes nagypáholyok erre a célra külön igazolványt is adnak, amelyben pontosan feltüntetik a látogatás helyét és idejét.A mesterré avatás rítusának dramaturgiája leginkább a már említett HIRAM-legendát követi. A legény legkevesebb fél év után a páholy egyöntetí választásával jelöltként vehet részt a mesterré avatás ceremóniáján, melynek során szimbolikusan a halál és az újjászületés misztériumát éli át.

A szentély képe megváltozik a beavatáskor: minden tárgyra fekete drapéria kerül, s általában csak egy gyertya világít. A páholyszőnyeget feketére cserélik, s a terem közepére egy koporsót helyeznek.

A leendő mestert máshogy vezetik a szobába, majd háromszor körül kell járnia a páholyt. Ezután következik
a szertartás központi eleme, a HIRAM-legenda rituális eljátszása. (… – a szerk.) Ennek végeztével kigyúlnak a páholy fényei, s gyakran akáclombot hoznak be, ami szintén a HIRAM-szimbolika része. Végül a mester megismeri a mesterjeleket és azt a néhány titkos szót, amellyel mindig felismerheti testvéreit.A szabadkőmíves páholyok életének másik nagy részét az ülések teszik ki. Ezeken az ún. munkákon vitatják meg a páholy feladatait, amelyeket egyrészt az anyapáholy határoz meg, másrészt maguk a tagok jelölnek ki. A résztvevők előadásokat – rajzolatokat – hallgathatnak különféle témákról (ez elsősorban közép-európai jellegzetesség), adakoznak az elesettek, az árvák, az özvegyek vagy a szegény testvérek gyámolítására, illetve szavaznak a fokemelésről és a felvételről. Ritkábban e munkák része az ún. oktatás, amelyet mesterfokú szabadkőmívesek tartanak a frissen felvetteknek vagy az alsóbb fokúaknak.

Szintén nem gyakori, de annál ünnepibb alkalom az ún. nővérmunka, amelyen a szabadkőmívesek női hozzátartozói is részt vehetnek. A 20. század végi magyar szabadkőmívességben alakult ki a fehérmunka szokása, amelyre minden szabadkőmíves meghívhatja azt, aki szerinte komolyan érdeklődik a szövetség iránt. A páholymunkát mindig vacsora zárja, amelyet a szabadkőmívesek vakolásnak hívnak. Itt nemcsak a páholygazda által megrendelt ételeket és italokat fogyasztják el, hanem gyakran rituális felköszöntések is zajlanak, amelyek rendkívül sokfélék a szabadkőmívességben. A tósztok köszönthetik a köztársaság elnökét, a szabadkőmíves szövetséget, a Nagypáholyt, a nővéreket, az elhunyt, illetve a távollévő testvéreket. A szabadkőmívesek a halált szimbolikus nyelvüknek megfelelően &Oumlrök Keletnek nevezik.

Az &Oumlrök Keletbe költözött testvérek emlékére
a páholyok gyászmunkát szoktak tartani. Az ülések teljes anyagáról a titkár építészeti rajzot készít, amely tulajdonképpen a munka jegyzőkönyvét jelenti. Ezt ma már általában nem szabadkőmíves titkosírással, hanem a páholy anyanyelvén vezetik. A szabadkőmívesség titkosírása rendkívül változatos, a legismertebb írásváltozat alapja egy kilencrácsos négyzet.A szabadkőmíves munkák része az özvegypersely körülhordása, amely onnan kapta a nevét, hogy az adakozók által bedobott összegeket az elhunyt szabadkőmívesek özvegyeinek ellátására fordítják. A szabadkőmívesség tagjai ezenkívül éves tagdíjat fizetnek, amelynek összegét a nagypáholy és a páholy közösen szabja meg. A páholy ebből tartja fenn magát, szervezi ünnepeit és vakolásait, valamint ebből ad rendkívüli segélyt a rászorulóknak, szervez jótékony programokat, vagy támogat hasonló célú rendezvényeket.

Gyakran zárja a páholymunkát ún. láncbeszéd. Ilyenkor a szabadkőmívesek egymás karját megfogva láncba állnak, s valamelyikük beszédet mond, amely összefüggésben van az aznapi munka témájával.A szabadkőmívesség rituális nyelve vázlatosan így foglalható össze. Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy e rítus kizárólag a megélés, a részvétel során válik igazán érthetővé, s rejtett tartalmai a minél többszöri „eljátszás” során tárulhatnak fel. A szabadkőmíves munkája során ezért ideális esetben mindig jobban és jobban ismeri meg saját hagyományait, egy szóval azt a több évszázados, spirituális megalapozottságú bölcsességet, amelynek már az első beavatással részesévé válik. Ez a bölcsesség nevezhető a szabadkőmívesség legmélyebb titkának, amely nem azért nem közölhető, mert a szövetségen belül bárki is tiltaná azt, hanem azért, mert közlése nem lehetséges. §

  • A három nagy világosság
    Ezek jelentéséről KISZELY G&AacuteBOR, a szabadkőmívesség 20. századi, profán kutatója így ír: „A két szerszám a Bibliával egyetemben alkotja a maszonéria három nagy világosságát, melyek közül első a Szent Törvénykönyv nevet is viselő Szentírás. Jóllehet a szabadkőmívesség nagyrészt az Ószövetségből merít, sok helyütt a munkák idején a János evangéliumának első oldalán nyitják fel a Könyvek könyvét, mely a tanítás szerint rendezi, s irányítja az ember hitét, s a legfőbb spirituális szimbólumként arra ösztönzi a kőmívest, hogy a káoszból szüntelenül törekedjék a rend felé.A körző, amelyet valamennyi fokozatban használnak, az emberiség egyik legfontosabb szimbóluma, hisz az általa leírt kör a tökéletes forma, amelynek se kezdete, se vége. Nemkülönben jelképezi az erényes és hibátlan közösséget. Két szára a kötelesség és a jog közötti egyensúlyt s a világmindenségben fennálló rendet szimbolizálja.A szögmérő az Istent és az embert összekötő lelkiismeret jele, s kifejezője az élet mívészetének, amelynek örök eleme a dolgok állandó mérése és a mértéktartás. A derékszöget alkotó két kar a jog és a kötelesség egymáshoz való helyes arányát mutatja.”Az 1912-es szertartáskönyv szerint a szabadkőmíves fogadalom szövege a következő:

    „Szabad akarattal, becsületemre és lelkiismeretemre fogadom: először, hogy hazám törvényeit megtartom; másodszor, hogy magamat teljes odaadással szentelem az emberszeretetnek, s hogy ember és ember között származása, társadalmi állása vagy vallása miatt különbséget nem teszek, és mindenkinek meggyőződését tiszteletben tartom; harmadszor, hogy a szabadkőmívesek szokásairól és a páholy belső ügyeiről senkivel sem beszélek, akiről nem tudom, hogy szabadkőmíves; negyedszer, hogy szabadkőmíves testvéreimet tehetségem szerint gyámolítom; ötödször, hogy adott szavamat megtartom; hatodszor, hogy szabadkőmíves testvéreimnek reám bízott titkait senkinek, még testvérnek sem árulom el; hetedszer, hogy szabadkőmívesnek nem ajánlok mást, csak akit derék, becsületes, tiszta jellemí embernek ismerek; nyolcadszor, hogy a szabadkőmíves törvényeknek engedelmeskedem, és a páholy javát tőlem telhetőleg előmozdítom; kilencedszer, hogy sem páholyomtól, sem a szabadkőmíves szövetségtől fontos ok nélkül meg nem válok; tizedszer, hogy amíg a szabadkőmíves szövetség kötelékébe tartozom, titkos társaságba nem lépek.”


  • A szabadkőmívesség
    Az építőmívészetből eredő, annak ősi jelképrendszerét avatási szertartásokon átörökítő spirituális rend. A szabadkőmívesek ún. páholyokba szerveződnek, amelyekbe titokzatos beavatási szertartásokon keresztül, titoktartási fogadalom mellett vesznek be új tagokat. A római katolikus egyház 1738-ban kiközösítette a szabadkőmíveseket, különösen a jezsuiták, illetve a bencések igyekeztek a szövetséget háttérbe szorítani.Míg a tudomány a világ mennyiségi megragadásával igyekszik azt megismerni, a szabadkőmíves filozófia a világ minőségeit kívánja feltárni. A szabadkőmívesek úgy gondolják, hogy a minőség képviselői teremtő munkájukkal elvileg szabadon alakíthatják a jövőt, ugyanakkor azért felelősséggel is tartoznak. Az ember tiszteletét hirdetik, a kortársaikért, a világért akarnak tenni valamit, az alapvető szükségletek, a rászorulók tényleges megsegítésével, nem a távoli jövőben vagy a fizikán túlmutató bizonytalan dimenziókban.A szabadkőmíves közösség lehetőleg nem politizál, nem foglalkozik vallási kérdésekkel, hanem kulturális értékeket, erkölcsi elveket közvetít. Akadnak köztük istenhívők, ateisták, merthogy a vallásszabadság hívei: „filozófiai istenfogalmukat” a világ nagy építőmestere kifejezéssel személyesítik meg. (wikipedia.hu)


  • Híres magyar szabadkőmıvesek
    A teljesség igénye nélkül, íme a legismertebb magyar szabadkőmıvesek a közelebbi és távolabbi múltból:
    &Aacutebrányi Emil ( 1882–1970) – karmester, zeneszerző, az Operaház igazgatója
    Ady Endre ( 1877–1919) – költő
    Alpár Ignác ( 1875–1928) – építész
    Andrássy Gyula gróf (1823–1890) – miniszterelnök
    Bánki Donát (1859–1922) – mıegyetemi tanár, feltaláló
    Benczúr Gyula (1844–1920) – festőmıvész
    Benedek Elek (1859–1929) – író, meseíró
    Csáth Géza (1887–1919) – író, orvos, zenekritikus
    Devecseri Gábor (1917–1971) – költő, mıfordító
    Diószeghy Sámuel (1760–1813) – botanikus, református lelkész
    Esterházy Miklós herceg (1765–1833) – tábornagy, mıgyıjtő, Haydn patrónusa
    Ferenczy Béni (1890–1973) – szobrász, festőmıvész
    Festetics György gróf (1755–1819) – mecénás, a keszthelyi Georgikon alapítója
    Feszty &Aacuterpád (1898–1973) – festőmıvész
    Gion Nándor (1941–2002) – író, a Kelet szerkesztője
    Hajnóczy József (1750–1795) – jogtudós, magyar jakobinus
    Hajós Alfréd (1878–1955) – olimpiai bajnok úszó, építész, a debreceni Aranybika szálló és a margitszigeti Sportuszoda tervezője
    Hatvany Lajos báró (1880–1961) – publicista,a Nyugat egyik alapítója, irodalmi mecénásIgnotus, Veigelsberg Hugó (1869–1949) – író, szerkesztő,politikus, a Nyugat egyik alapítója
    Jászi Oszkár (1875–1957) – író, politikus
    Karinthy Frigyes (1887–1938) – író
    Kassák Lajos (1887–1967) – író, költő, festő
    Kazinczy Ferenc (1759–1830) – író, költő, mıfordító, lapszerkesztő
    Kossuth Lajos (1802–1894) – politikus, kormányzó
    Kosztolányi Dezső (1885–1936) – író, költő, mıfordító
    Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842) – &Aacutezsia-kutató, nyelvész
    Liszt Ferenc (1811–1886) – zeneszerző, zongoramıvész
    Móra Ferenc (1879–1934) – író, múzeumigazgató
    Podmaniczky Frigyes báró (1824–1907) – politikus, akadémikus
    Szabó Ervin (1877–1918) – könyvtárigazgató, társadalomtudós
    Szent-Györgyi Albert (1893–1986) – orvos-biokémikus, Nobel-díjas tudós
    Tamási &Aacuteron (1897–1966) – író
    Teleki Sámuel gróf (1739–1822) – erdélyi kancellár
    Wekerle Sándor (1848–1921) – államférfi, miniszterelnök