Gyerekvilág a középkorban

A középkorban a gyermek életére olyan értékítéletek, szokások és szociális körülmények nyomták rá a bélyegüket, amelyek napjainkban már elképzelhetetlenek. A középkor igazságszolgáltatása hihetetlenül kegyetlen volt velük szemben. Ugyanúgy megkínozták, felakasztották, felnégyelték, pellengérre állították és kalodába zárták a gyermekeket, mint a felnőtteket.Az akkori idők döbbenetes sajátossága, hogy eltírték a gyermekgyilkosságokat. Igaz, napjainkhoz hasonlóan bíncselekménynek minősítették, de balesetnek álcázva mégis gyakran előfordult. A gyermekek „természetes” halállal megfulladtak a szülők ágyában, ahol rendszerint aludtak… Egész egyszeríen nem tettek semmit a megmentésükért. A gyermek élete ugyanolyan közömbös volt a felnőttek számára, mint napjainkban sokak szemében a meg nem született magzat élete.

Bölcsőből a tollaslabdapályára
A középkori társadalomban ugyanis túl rövid időre korlátozódott és túlságosan jelentéktelen volt a gyermekkor ahhoz, hogy bevésődhetett volna az emberek tudatába, és különleges figyelmet igényelhetett volna. A gyermekkor ugyanis csak az első néhány életévre terjedt ki. Addig tekintették gyermeknek a kicsinyeket, amíg nem tudtak önállóan megélni. Környezetének jóindulatú, de felületes érzelmei vették körül: mulattak rajta, vagy úgy kényeztették, mint egy kis állatot, de senki sem csinált gondot magának abból, ha a gyermeke meghalt. Hamarosan egy másik jövevény foglalta el a helyét. Ha sikerült életben maradnia, mihelyt fizikailag megerősödött, átmenet nélkül a felnőttek közé sorolták. Bár maga a felnőttek társadalma is meglehetősen gyerekes volt.

Nem volt például nagy különbség a gyermekek és a felnőttek játékai között. A felnőttek éppúgy bújócskáztak, fogócskáztak, ahogyan a gyermekek részt vettek a szerencsejátékokban, még akkor is, ha pénzben játszottak. „Még mindig bölcsőben aludt, amikor már tollaslabdát játszott a felnőttekkel” – írja Heroard a kis XIII. Lajosról. A trónörökös babákkal játszott, és egyidejíleg a nyíllövést gyakorolta, kártyázott, sakkozott, számos társasjátékban is részt vett… s szinte észrevétlenül zajlott le az átmenet a felnőttkorba: valamivel több baba a hetedik életév előtt és valamivel több vadászat, lovaglás, fegyver, színház a hetedik születésnapja után. Nyolcéves korában például nyert egy szerencsejátékon, amelyben egész vagyonok cseréltek gazdát.

Ma már nehéz elképzelni, hogy a középkori társadalomban nagy hangsúlyt kaptak a játékok és az ünnepségek. A játék volt az egyik legjelentősebb eszköz arra, hogy kiépítsék az összetartozás érzését, és ezekben a játékokban a gyermekek ugyanolyan joggal vehettek részt, mint a társadalom többi tagja. Mindenütt, ahol emberek szórakoztak – még a rossz hírí kocsmákban is – és mindenütt, ahol dolgoztak, a gyermekek a felnőttek közé vegyültek, és a felnőttekkel való mindennapi közös tevékenységekben szerezték meg a szükséges élettapasztalatokat.A gyermekeket 7–9 éves korukig otthon tartják – írja egy olasz a XIV. században arról, hogy az angolok miképpen nevelik gyermekeiket –, aztán nehéz fizikai munkára más személyek otthonaiba küldik őket, ahol el kell látniuk az összes házi teendőt. Csak nagyon kevesen kerülik el ezt a sorsot, mert bármilyen gazdag is valaki, elküldi gyermekeit másokhoz, miközben idegen gyermeket vesz magához.

A középkor embere számára semmiféle megaláztatást nem jelentett a szolgálat, és nem is váltott ki belőle ellenérzéseket. A házban teljesített szolgálat összefonódott a nevelés legelterjedtebb formájával: a gyermek a gyakorlatból tanult, és tanulása már csak azért sem korlátozódott, mert a középkorban nem választották el a kenyérkereső munkát a magánélettől, a munkahelyet a lakástól és a szabadidő eltöltésének helyszínétől. &Iacutegy azután a családfő egyidejíleg tanító is volt, és a házában szolgáló idegen gyermekeknek adta át ismereteit, gyakorlati tapasztalatait és életszemléletét. Miután a nevelés annak idején szinte kizárólag ilyen tanulási viszonyok között folyt, ez a fogalom átfogóbb értelmí volt, mint napjainkban: a nevelés szavatolta azoknak az ismereteknek az elsajátítását,amelyek a felnőttek életébe való beilleszkedéshez voltak szükségesek. Míg napjainkban a család oly fontos szerepet tölt be a társadalomban, hogy nehéz elképzelnünk bármiféle társadalmat a család jelentős közremíködése nélkül – tény, hogy a mai értelemben vett család csak a reneszánsz végén és az abszolutizmus elején bontakozott ki. Az érdeklődés, amellyel ekkortól a gyermek felé fordultak, e megváltozott családi érzés egyik jellegzetes kifejeződése volt.

Látogatók a nászéjszakán
A középkorban a család inkább erkölcsi és társadalmi, semmint lélektani tényező volt. A szülők persze szerették gyermekeiket, de inkább abból a szempontból, hogy a gyermek is részt vett a közös tevékenységben, a család életében. A mélyebb érzelmi kötöttséghez hiányzott a lélektani alap.A házastársak, a szülők és a gyermekek közötti érzelmek ugyanis nem voltak szükségszeríek a család létezése szempontjából. A család feladata a tulajdon fenntartása volt, többnyire valamiféle közös tevékenység gyakorlása és a mindennapi kölcsönös segítségnyújtás egy olyan világban, amelyikben képtelen volt rendszerint életben maradni egy magányos férfi és még kevésbé egy magányos nő. A család feladatai közé tartozott, hogy válságos esetekben védje a családtag becsületét és életét.

Az érzelmi és a társadalmi kapcsolatokat túlnyomórészt az otthonon kívül építették ki. Mindenki egyformán beletartozott ebbe: szomszédok, barátok, urak, szolgák, gyerekek, aggok, férfiak és nők. A középkor embere sohasem volt egyedül. Élete a nyilvánosság előtt zajlott: utcákon, tereken, piacokon, földeken, templomokban és iskolákban. A városokban – és vidéken is – a nagy udvarházaknak fontos közéleti szerepük volt. Az ott élő családok számára ezek a házak a sokszíní társadalmi élet központját alkották. A gazdagok házai szinte egy-egy kis társadalmi csoport életteréül szolgáltak. A családon kívül ott éltek a szolgák, az alkalmazottak, az írnokok, sokszor ügyfelek és tanulók, valamint munkatársak, sőt a barátok, a rokonok, a védencek is itt találkoztak. A jómódúak körében például a látogatások jelentették a legfőbb foglalkozást és oly messzemenően meghatározták az egész ház életét, hogy még az étkezési időket is a látogatóktól tették függővé. Ez a szoros kapcsolódás megmutatkozott számos furcsa szokásban is. A nászéjszakán például a meghívott vendégek még a hálószobába visszavonult, ágyban fekvő új házasokat is meglátogatták, vagyis jogukban állt még ennek az éjszakának a bizalmas részleteiben is osztozni. Senki sem ütközött meg rajta. Ebben a korban nem ismerték a magánélet meghittségét… §