Sherwin B. Nuland: Fertőző gyógyítók

Semmelweis Ignác felfedezésével nemcsak megelőzte korát, de még a tudóstársadalmat is magára haragította. Nem egyedi az esete az orvostudományban. Az IPM könyvajánlója.

Amikor 1983-ban Robin Warren és Barry Marshall felfedezte a krónikus gyomorhurut és a Helicobacter pylori jelenléte közötti összefüggést, nekik sem hitt senki. A két tudós végül 2005-ben megkapta az orvosi Nobel-díjat, de a nyolcvanas években még nem kevés kritikát kellett kiállniuk. Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) epidemiológusa, Dr. Don Francis is megkapta a magáét, amikor az AIDS-kutatás hajnalán a hepatitis B teszt használatát javasolta a HIV kimutatására vérkészítményekben. Sorolhatnánk a hasonlókat, az orvostudomány néha már-már a fafejíséggel felérő szkepticizmussal viszonyul az új dolgokhoz. A rendszer a végletekig konzervatív és feudális. A medikusnak végig kell járnia a szamárlétrát: segédorvos, szakorvos, alorvos, adjunktus, főorvos. Aztán, ha a megfelelő grádicsokon bizonyította alkalmasságát, egyszer fölér oda, hogy önálló gondolatai is lehetnek. Sokan kritizálták már ezért az orvostársadalmat, de az esetek nagy részében ez így van rendjén. Gondoljon csak bele az olvasó, ha – ne adj’ isten – egy baleset után beviszik a traumatológiára, mikor érzi jó kezekben magát: ha egy tisztességben megőszült professzor hajol fölé szikével a kezében, vagy ha néhány csinos, cserfes medika kezd ötletelni a mítőasztal mellett? Mégis, a megújulás az orvostudomány történetében ismétlődő jelenség. Gondoljunk csak bele, miként elevenítette fel Galénosz a hippokratészi medicinát, majd miként helyesbítette az ő tévedéseit Vesalius, Harvey és Paracelsus. Az anatómia és a sebészet fejlődése a háborúskodásoknak köszönhetően gyors volt. A szülészet lassabban bontakozott ki, még a 17. századi bábák is Szoránosz 6. századi tankönyvét forgatták. A szülészet csak ekkoriban lett önálló tudományág, szerencsétlen módon a kórbonctannal egy időben. A 19. századra Európa-szerte modern közkórházak várták a szülni vágyó nőket, és a tanulni vágyó orvostanhallgatókat is. Utóbbiak szorgosan látogatták a bonctermeket és a szülészeti osztályokat is, megteremtve a melegágyát a korszak legpusztítóbb és legszörnyíbb betegségének, a gyermekágyi láznak. Bizonyosan nem Semmelweis Ignác volt az egyetlen a fiatal doktorok közül, aki elborzadt a kismamák szörnyí halálától, de ő volt az egyetlen, aki hitte, hogy az újabb és újabb hullámokban fellángoló halálos járványnak bárki egyszerí eszközökkel gátat tud vetni. Sherwin B. Nuland amerikai sebész, író és bioetikus könyve megrázóan beszéli el történetét.
HVG Kiadó, 2013
208 oldal, 3500 Ft