Melyik volt az első okostelefon?

Az okostelefonok az utóbbi néhány évben terjedtek el rohamosan, az elképzelés azonban jóval korábbi, az első ilyen modell 20 évvel ezelőtt jelent meg.

Az első személyi digitális asszisztensnek (PDA-nak) nevezett készülékek már az 1980-as évek végén megjelentek, képesek voltak az üzletemberek számára fontos információk (telefonszámok, feljegyzések, határidőnapló) tárolására. Kommunikálni azonban csak vezetéken keresztül tudtak, jellemzően egy asztali számítógéppel. 1994-ben az IBM míhelyében született meg az első olyan készülék, amely ötvözte egy PDA tudását egy mobiltelefonnal. A szokásos funkciók mellett így lehetőség nyílt a faxküldésre és -fogadásra, valamint elektronikus levelezés bonyolítására. A Simon névre hallgató eszköz 20 centiméter magas, 6,5 centiméter széles és fél kiló tömegí volt, nagyjából 1000 dolláros áron lehetett megvásárolni. 4,5 colos monokróm érintőképernyővel, 16 MHz-es processzorral és 1 MB memóriával rendelkezett. Az első világméretí sikert azonban az 1996-ban bejelentett Nokia 9000-es aratta, ez már a több országban is elterjedt GSM-hálózatokon míködött, kettényitható kialakítása fizikai billentyízetet rejtett. 1998-ban az Alcatel, 2000-ben az Ericsson jelentett be okostelefont, a 2000-es években pedig már számos modell közül válogathattak az üzletemberek. A mai értelemben vett okostelefonok korszaka azonban csak 2007-ben, az első Apple iPhone-nal, és 2008-ban, az első androidos mobillal érkezett el.