Sziszegő veszedelem

A küldemény India déli részéből érkezett. A ládában levő lenvászon zsákok egyikére ügyetlen kézzel halálfejet és két keresztbe rakott lábszárcsontot rajzoltak: Életveszély! A zsákokat egy külön e célra előkészített és felszerelt helyiségben bontottuk fel. Egyik munkatársam kioldotta az egyik zsákot, s előkúszott egy körülbelül egyméteres kobra. Nem esett le a földre, hanem megkapaszkodva asszisztensem karján felfelé kezdett mászni. Munkatársam rémülten rázta meg a karját, mégpedig olyan erővel, hogy a kígyó lerepült róla, nagy ívben nekem csapódott. Amint leesett a földre, azonnal támadóállást vett fel.A kígyó, amelyikkel így szembekerültem, még nem volt kifejlett állat, a feje csak a lábszáram közepéig ért fel. Ettől persze még nem volt veszélytelenebb, ösztönösen hátraugrottam, és nekivágódtam az ajtónak. Szememet egy pillanatra le nem véve a kobráról, benyúltam a sarokba: szerencsére a padlókefe a helyén volt. Ezt a kefét toltam a kobra felé. A kígyó rá is csapott. Asszisztensem elkapta az állatot, és betette a terráriumba.Ha a macskával leszámolt
A kis bajkeverő később szokatlanul rokonszenves kígyónak mutatkozott. Most persze bárki joggal kérdezheti: hogyan lehet egy csúszómászót rokonszenvesnek találni? Hiszen a kígyó a sötét erők, az alattomosság és a rossz szimbóluma. Egészen a legutóbbi időkig még a kígyók viselkedésével foglalkozó tudományos munkák sem voltak mentesek ettől az előítélettől. Minél többet tudunk meg azonban a kígyókról, annál inkább színik a tőlük való félelem, vagy az irántuk érzett utálat. Ma már ott tartunk, hogy észrevesszük a kígyó szépségét, értékeljük erejét, és meglepődünk sebezhetőségén. A kígyó megtalálható a vízben, a föld alatt, a földön. Egyedül a levegőt nem tudta meghódítani. Vannak köztík törpék és óriások. Az Afrikában élő gaboni kígyó körülbelül két méter hosszú, s néha olyan vastag, mint a felnőtt ember combja. A királykobra hat méter hosszúra is megnő. Az amerikai boa constrictor, az anakonda és a tigriskígyó hossza a tíz métert is eléri. Ezek az óriások – termetüket nézve – a nagy emlősökkel vetekszenek. Táplálékukat testük erejével, izmaik szorításával ejtik el. Egy anakondát vagy egy tigriskígyót nem egyszerí dolog elfogni. Ezek a hüllők erősek, az állkapcsuk hatalmas, és a szájukban több száz (igaz, nem mérgező) fog van. Egy öt méter hosszú, mintegy ötven kilogrammos kígyó képes megfojtani egy felnőtt férfit, ha rá tud tekeredni a mellére.

Igaz, a kígyó rendszerint nem támadja meg az embert. Az ember nem az ő fogára, pontosabban nem az ő torkára való: nem tudná lenyelni, A tigriskígyó csak akkor kezd ellentámadásba, ha veszélybe kerül. A lakóházak közelében gyakran garázdálkodó tigriskígyók, bár a kisgyermeket megtámadhatják, inkább kutyára, macskára vagy disznóra lesnek. A tigriskígyót gyakran lakóházban tartják. Meg is tisztítja a házat a patkányoktól és az egerektől – persze, csak azután, hogy a macskával már leszámolt. &Aacutellatkertben is tartható, de a fogságban kedélye rossz. Sokszor még a gondozóját is megmarja. A nagy tigriskígyó egészben nyel le egy kisebb antilopot. Ezzel az egy falattal azonban hat hétre jóllakik. Ha az egyetlen alkalommal elfogyasztott táplálékot szétosztjuk a két étkezés közé eső napokra, akkor kiderül, hogy a kígyó nem is olyan falánk állat. Csak éppen képes arra, hogy egyszerre hosszú időszakra elegendő táplálékot vegyen magához.

Vérömleny és bénulás
Bár a kígyót a trópusok rémének tartják (a tigriskígyó néha a leopárdot is megtámadja), a nála nagyobb állatokkal mégsem képes megbirkózni. Különösen nem az elefánttal. Tudunk azonban arról, hogy a királykobra marása elpusztított egy elefántot. A kígyóméreg rendkívüli vegyi fegyver.Aki velük foglalkozik, tanulmányozza őket, annak néha meg kell fognia, kezébe kell vennie a kígyókat. Ilyenkor a kígyómarás ellen az a legjobb védekezési módszer, hogy megismerjük a hüllő szokásait, és főleg óvatosak vagyunk. Értelmetlen dolog lenne elítélni a kígyót azért, mert mérgező a harapása – ilyen a természete. De figyelmen kívül sem hagyhatjuk ezt a tulajdonságát. A kígyómérgek többféleképpen is hatnak. Vannak kígyók, amelyeknek méregzacskói az idegrendszert megbénító (neurotoxikus) enzimeket tartalmaznak. A kígyómarás után szinte nem is látszik a méregfogak helye, de a bénulás (különösen pedig a légzőközpontok bénulása) igen hamar bekövetkezik. Más kígyók mérgében olyan enzimek vannak, amelyek szétroncsolják a szöveteket, és megalvasztják a vért. Az ilyen kígyók harapásának helye megduzzad, a marás helyén vérömleny keletkezik. Súlyosabb esetben vérömlenyek keletkeznek a májban és a vesében is, zavar támad a vérkeringésben, és hirtelen lecsökken a vérnyomás. Az Ausztráliában élő nagy tigriskígyó egyetlen méregadagjával négyszáz embert lehet elpusztítani – a kisebb állatok pedig e kígyó marásától néhány másodperc alatt elpusztulnak.

Az emberek különbözőképpen reagálnak a kígyómarásra. Nagyon sok függ attól, hogy az elsősegély idejében megtörténik-e, s megfelelőképpen hajtják-e végre. Nagyon fontos az is, hogy a megmart személy szervezete ellenállóképes legyen. Egyeseknél még a gyógykezelés után is szövődmények léphetnek fel, míg mások viszonylag könnyen elviselik a kígyómarást. Engem például már tizenhét alkalommal mart meg mérges kígyó, minden különösebb következmény nélkül. A kígyók veszélyességét azonban nemcsak mérgük ereje határozza meg, hanem az is, hogy sok van-e az illető kígyóból vagy kevés. Tigriskígyóból például, a helyi lakosság nagy szerencséjére, kevés van,
s ezért e kígyó marása is ritka. Más, kevésbé erős mérget termelő kígyók viszont jóval több kárt okoznak, mivel vannak olyan helyek, ahol szinte minden lépésnél beléjük botlik az ember.

Termeszek csapdájában
A kígyómarás legtöbbször a vigyázatlanság vagy a túlzott magabiztosság következménye. A figyelmetlen ember túl közel megy a kígyóhoz, vagy éppen rá is lép. Egyébként nem mindegyik kígyóra lehet könnyen rálépni.A csörgőkígyó jól hallható hanggal, a pápaszemes kígyó pedig furcsa testtartásával hívja fel magára a figyelmet. Aki a figyelmeztetést nem veszi komolyan, az életével játszik.Sokkal veszedelmesebbek azok a kígyók, amelyek veszély közeledtére elbújnak, megmerevednek, s a környezetükkel azonos védőszínt öltenek. Ha az ember nem veszi észre, olyan közel megy hozzá, hogy az állat úgy érzi, felfedezték. Ilyenkor gyorsan belemar a közeledőbe, s pillanatok alatt ismét elrejtőzik. &Iacutegy tesz például az afrikai mamba. Ez a hosszú, arányos felépítésí, kecses fejí kígyó rettegésben tartja a helyi lakosságot. Az ember félórán belül elpusztul a harapásától.F. W. Fitz Simmons, az afrikai kígyók híres kutatója elmesélte egy ilyen veszedelmes találkozás történetét. Az ember és a kígyó a véletlen furcsa szeszélyéből a legváratlanabb helyen került szembe egymással. Az esős időszakban az afrikai termeszek fészkeinek szilárd külső burkolata fellazul. Ilyenkor a környéken élő nagy, varánuszféle gyíkok nőstényei lyukakat fúrnak a termeszvárba, s oda rakják le tojásaikat. Egyszer egy nagy fekete mamba rábukkant az egyik fészekre. Megette a tojásokat, s mivel jóllakottan elálmosodott, kényelmesen elhelyezkedett, és ott helyben el is aludt. Közben beesteledett. A szorgalmas termeszek hozzáláttak megrongált fészkük kijavításához. Reggelre el is készültek vele, s a mambát örökre befalazták.

A termeszfészkek anyaga igen szilárd, s a közeli kígyótelepen ebből az anyagból készítették a kígyók fészkeit. A mamba befalazásának napján Fitz Simmons munkatársaival együtt építőanyagért indult. Pontosan annál a bizonyos termeszfészeknél álltak meg. Elővették a csákányokat. Egy csapás, kettő… A résből egy nagy fekete kígyó bújt elő. Mamba! Mint egy fekete villám, vetette magát ellenségeire-kiszabadítóira. Az emberek rémületükben szerteszét futottak. A mamba, látva, hogy senki sem háborgatja, eltínt a bozótban. A véletleneknek ez a sorozta szerencsésen végződött. Vannak emberek, akik hőstettnek tekintik a kígyó elpusztítását. Egyes kígyófajtákat évszázados előítéletekből kiindulva irtanak, más fajtákat értékes bőrükért vadásznak. Bizonyos kígyókat ízletes húsukért vagy értékes, gyógyszerkészítésre használt mérgükért keresnek. A kígyók száma világszerte megcsappant. Gyorsan változik a természeti környezet, az erdőket kivágják, és sok állatot fognak be az állatkertek és állatkereskedők számára is. Az országúti forgalom is szedi a maga áldozatait: a forró égövi országokban minden reggel gépkocsitól halálra gázolt kígyók tömegét látni az autóutakon.

Kígyó a pizsamában
A nagy orrú vipera Európa legnagyobb és legszebb kígyója. Több mint egy méter hosszú, s a hátán fekete, szép mintázatú sáv húzódik végig. Nevét a fején levő kis hegyes tüskéről kapta. Mérges kígyó, s volt idő, amikor mindenki irtotta, aki csak tehette. Ezzel felborították a természetes egyensúlyt, és nagyon elszaporodtak azok a rágcsálók, amelyekkel ez a kígyó táplálkozott. Bizony, a kígyók kiirtása nem hoz semmiféle hasznot. Egyes országokban, az ésszerí és kívánatos létszám helyreállítása végett az illetékesek kénytelenek, hogy úgy mondjam, „keblükön melengeti a kígyókat”. Egy alkalommal magamnak is szembe kellett néznem a kígyók elszaporodása okozta problémákkal, s ráadásul veszélyes körülmények között. Viperákból álló küldeményt kaptam. A kígyókat a sírí szövésí vászonzsákból a terráriumba tettem, a zsákot pedig kiraktam a fürdőszobába, hogy kimossam. Erre azonban már nem került sor, mert hirtelen el kellett utaznom egy állattani előadásra.

Amikor néhány nap múlva hazatértem, az íróasztalomon ronggyal bekötött szájú uborkásüvegeket találtam, bennük apró kígyókkal. Mint kiderült, elutazásom után a feleségem bement a fürdőszobába, s mindenhol kis kígyókat talált. Egy hosszú csipesszel bátran öszszefogdosta, és üvegbe rakta őket (a kis viperák is halálosan megmarhatják az embert), a fürdőszobát pedig lezárta.Miután csomagjaimat leraktam, gondosan átvizsgáltam a fürdőszobát, találtam még négy apróságot. De ezzel még nem zárult le az ügy. Amikor lefekvéshez készülődve fel akartam venni a pizsamámat, abból is kihullott egy kis vipera. Szerencsére ez volt az utolsó. Minden bizonnyal az történt, hogy a hosszú utazás alatt a nőstény lerakta tojásait, nekem pedig eszembe sem jutott átvizsgálni a zsákokat…§

  • A tojások őre
    A legnagyobb mérges kígyó, a királykobra például még saját rokonságára nézve is veszélyes. Ez az egyetlen kígyófajta, amelyik fészekfélét épít magának. Behajlított testét ide-oda mozgatva összegereblyézi a füvet és a kisebb ágakat, majd a sírí bozótosban kiválasztott búvóhelyére vonszolja. Az összehordott anyagot magasra feltornyozza, ledöngöli, lerakja rá tojásait, majd fível és levelekkel letakarja őket. A környéken cirkálva mindaddig védelmezi a fészket, amíg a tojásból elő nem bújnak a kis kígyók. Ebben az időszakban nagyon agresszív, s dühödten támad mindenkire, aki szerencsétlenségére a fészek közelébe vetődik. Ilyentájt a gépkocsivezetők nagyon elővigyázatosan közlekednek a dzsungel útjain, s még a kocsi ablakait is gondosan bezárják.