Michio Kaku: Einstein kozmosza

Egy differenciálegyenlet-rendszer megoldásának olyan lépései vannak, mint egy barokk páros táncnak. Ez nem valami latin csacsacsa, itt az improvizáció szóba sem jöhet. És a végén ott a ritus conclusionis, amikor az ember elégedetten odaböki a három betít, Q.E.D. (quod erat demonstrandum – ezt kellett bizonyítani). Régen magányos tudósok a dolgozószobáikban, ma kutatócsoportok százai a tudománygyárakban, de a rítus nagyjából ugyanaz. De van, hogy a szerkezet megakad, és egy problémát sehogy nem sikerül megoldani. Ez történt, amikor Maxwell elektromágneses hullámait próbálták valahogy beleszuszakolni Newton mechanikájának csodálatos építményébe. Ilyenkor szükség van valakire, aki képes túllépni a megszokott kereteken. 1879-ben, Ulmban született egy kisfiú, aki már gyerekkorában is rosszul tírte a tekintélyelví, szellemtelen korlátokat. Rajongott a matematikáért, de míg mások elvesztek a részletekben, ő nem rituálék folyamataiban, hanem képekben gondolkodott. Például elképzelte, milyennek is látná a fénysugarat, ha mellette haladva, versenyt futna vele. E kép magába síríti a speciális relativitáselmélet lényegét. A fiúcska, akit Albert Einsteinnek hívtak, egy évtizeddel később alapjaiban rengette meg az egész newtoni fizikát, amikor az Annalen der Physikben publikálta gondolatait. Einstein ikonikus alakja azóta bevésődött a kultúránkba, abban nincs semmi meglepő, hogy a Time magazin az évszázad emberének választotta, de az már valósággal nyomasztó, hogy ha alaposabban megkapargatjuk a 20. századi fizika bármely jelentősebb eredményét, Einstein alakja mindig felbukkan a háttérben. Egykor elejtett jóslatai igazolása még majd száz év után is hoznak egy-egy Nobel-díjat az utókor fizikusainak. Olykor még a tévedései is. Élete utolsó harminc évét az egyesített térelmélet és a Minden elmélete kidolgozásának szentelte. Eredménytelenül. Életrajzírói nem szívesen emlékeznek meg erről, egy korosodó géniusz karrierjének sírba hanyatlásaként értékelik. De Michio Kaku szerint azok a magok, amelyeket Einstein akkoriban vetett el, csak most, az írtávcsövek és óriás részecskegyorsítók korában kezdenek szárba szökkenni. Kaku állítja, a szuperhúrelméletben Einstein egyesített mezőelmélete ölt testet. A húrelméletek kritikusai szerint szép az elgondolás, csak az extra térdimenziók létezése kérdéses. Alighanem már megint Einsteinnek lesz igaza, miszerint „a valódi haladás érdekében a természet újabb általános elvére kell rábukkannunk.”