Folyamidelfint fedeztek fel Brazíliában

Brazíliában, a 2600 kilométer hosszú Araguaia folyóban találták, ez az ötödik folyóban élő delfinfaj. Száz éve nem történt hasonló felfedezés.

A folyamidelfinen nincsenek túl jó helyzetben: legismertebb fajuk, a Jangce folyóban élő paj-csi valószíníleg 2006 körül kihalt, a másik három neve is szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján, azaz súlyosan veszélyeztetettnek nyilvánították őket. Ebbe a kategóriába tartozik a most felfedezett faj is, amelynek a becslések szerint csak ezer egyede él a brazil folyó medencéjében.
Az amazonasi vagy rózsaszín delfint a helyiek botónak hívják, és mivel az új faj vele rokon, azt élőhelye után araguaiai botónak nevezték el. Tomas Hrbek, a felfedezésről szóló tanulmány vezető szerzője elmondta: a két faj különbözik egymástól, eltér a fogaik száma, az Araguaiában élő delfin kisebb is, ám leginkább génjeik eltérései bizonyították, hogy két külön fajról van szó.
Mindkét folyó több tucat delfinjének DNS-ét elemezték a tudósok, és azt fedezték fel, hogy a köztük talált különbségek nagyobbak, mint amekkorát bármely más két delfinfaj között megfigyeltek – magyarázta Hrbek.
Az araguaiai botóra a vidékének mezőgazdasága és a duzzasztógátak építése jelenti a legnagyobb fenyegetést, és az orvhalászok is irtják őket.