Valóban létezik a szelektív hallás

Egy nagyon egyszerí kísérlettel szemléltették, hogy a szeketív hallás nemcsak, hogy létezik, de ráadásul mindkét nemre egyaránt igaz.

A kutatók szópárokat állítottak össze, amiknek egyik tagja inkább a nagybetís férfilétre volt jellemző (mint például sör vagy foci), a másik tagja pedig inkább a nők életében játszhat meghatározóbb szerepet (mint például csokoládé vagy bevásárlás). 
A listát később felolvasták negyven nőnek és negyven férfinak, és azt állapították meg, hogy mindkét nem könnyebben idézte fel azokat a szavakat, amiket eleve hozzájuk kapcsoltak.”Azok, akik régóta együtt élnek, gyakran panaszkodnak arra, hogy a másiknak szelektív hallása van. Vicces látni, hogy kétségtelenül van igazság abban, amit mondanak” – mondta John Phillips, az egyik kutató.