Szendi Gábor: &Uacutej vitaminforradalom

Szendi Gábor új könyvéből az olvasó megtudhatja, miért olyan gyanakvó és ellenséges a hivatalos orvostudomány a vitaminokkal szemben.

Vannak vitaminmániások, akik marokszám szednek mindent, és vitaminellenesek, akik az egész kérdést hülyeségnek tartják, meg a középutasok, akik szerint fontos dolog a vitaminszedés, de ne vigyük túlzásba. Szendi Gábor nem vállalkozott rá, hogy hidat verjen a szekértáborok között, csak az elmúlt évtizedek eredményeiből mazsolázgat. A tudományos világ általában nagyon konzervatív. Az új gondolatokat igen alaposan kell bizonyítani, és van rá példa, hogy az orvostudománynak a szigorú követelményeket minden tekintetben kiálló elméletet sem akaródzik elfogadni. Jó példa erre a Helicobacter pylori. 1982-ben két ausztrál tudós, Barry Marshall és Robin Warren rájött, hogy ez a baktérium okozza gyomorfekélyt. Senki nem vette komolyan a dolgot, mígnem Marshall egy saját magán végzett kísérletben bizonyította a baktérium betegségokozó hatását. &Iacutegy a 20. századi orvostudomány egyik legnagyobb felfedezése lett, tízezernyi cikk született a témában, és 2005-ben a két tudós Nobel-díjat kapott. A kezdeti kritikákat meg elfelejtettük. Lehet, hogy így vagyunk a D-vitaminnal, amiről a szerző egy korábbi könyve, a Napfényvitamin szólt, és a K2 vitaminnal is, amit most vesz górcső alá. A könyv második felében áttekinti a vitaminkutatás elmúlt 15 évben keletkezett eredményeit a többi vitamint illetően is. A 20. század első felében a vitaminok létezésére a hiányuk miatt fellépő betegségek, a beriberi, a skorbut, a pellagra és az angolkór stb. hívták fel a figyelmet. Ezért úgy gondolták, a vitaminok olyan nélkülözhetetlen anyagok, amelyek megszüntetik ezeket a betegségeket. Az újabb eredmények rámutattak, hogy egyes vitaminok hiánya nem okoz rövid távon látványos betegséget, csak évtizedek múltán lesznek következményei. Az is kiderült, hogy például az A, D és K2 vitaminok egymással kölcsönhatásban míködnek, és hormonként is funkcionálnak. Ezért a szerző szerint egy új paradigmaváltásra van szükség a vitaminokkal kapcsolatban. Szendi úgy véli, az ember elszakadt természetes élőhelyétől, és ezzel megbomlott az emberi szervezet külső és belső harmóniája. Teljesen más lett a környezetünk, az életmódunk, a táplálkozásunk, mint amihez évmilliókig alkalmazkodtunk, és a nyugati ember betegségei ebből fakadnak. A vitaminkutatás az egyik eszköz lehet, amivel megpróbálhatjuk helyreállítani az ősi egyensúlyt. Ezzel csupán annyiban érdemes vitatkozni, hogy ez a bizonyos ősi egyensúly talán soha nem is létezett. Feltételezhetjük, hogy őseink – miként a vadon élő állatok manapság is – ritkán pusztultak el végelgyengülésben. A táplálkozási lánc csúcsán az egyedek halálát gyakran okozza valami betegség, s ha így van, akkor lőttek a rousseau-i harmóniának. Az ősember is meghalt valamiben, ha másban nem, abban a kopott farkasbőrben, ami volt neki. 
Jaffa Kiadó, 2013
360 oldal, 3490 Ft