Lehet-e radioaktív helyen élni?

Első ránézésre a Csendes-óceánban fekvő Bikini-atoll úgy néz ki, mint egy képeskönyvbe illő trópusi paradicsom, ám közelebbről egészen más a helyzet.

Az atoll a maga 23 szigetével valódi szellemvidék. 1946 és 1958 között az USA a Marshall-szigeteken, ahova a Bikini-atoll is tartozik, összesen 67 atomfegyver-kísérletet végzett. Noha a Bikini ma sem zárt terület, és a rombolás nyomai csaknem eltíntek, a természet pedig valamelyest regenerálódott, a kísérletezések hosszú távú következményei nem múltak el nyomtalanul. A legnagyobb veszélyt a céziummal fertőzött talaj rejti: a növények és a termények még mindig szennyezettek, folyamatos fogyasztásuk esetén a sugárveszély rendkívül magas. Ezért a 4500 bikini lakos a környező szigeteken, Majurón, Mejiten és Kilin él. Az élelmiszerek nagy részét – főképp konzerveket – még itt is importból szerzik be, mert a nukleáris felhő annó ezt a vidéket is elérte. Ami ennél is rosszabb: a kísérletek miatt az évtizedek során szigetlakók százai betegedtek és haltak meg rákos megbetegedésekben. Mindemellett az atollt már 1968-ban lakhatóvá nyilvánították egy nagy tisztítási akciót követően. &Aacutem mikor a kutatók kicsivel később többször is a megengedhetőnél nagyobb radioaktivitást mértek a tengeri növényekben és állatokban, az ivóvízben és a terményekben, Bikini lakosainak újra el kellett hagyniuk otthonaikat. Az 1990-es évek végén az ott-tartózkodást „egészségileg nem megfelelőnek” nyilvánították. Bikini máig elhagyott sziget; ezalól csak egy kis búvárbázis képez kivételt, ahol hajóroncsok után szoktak kutatni. Egyes szakértők szerint újabb 30 évnek kell eltelnie, mire a bikini lakosok valóban visszatérhetnek egykori lakóhelyükre. Mindenesetre 2010-ben az atollt az UNESCO a világörökség részének nyilvánította mint „a nukleáris korszak szimbólumát”.