Már két hónapos korban kimutatható az autizmus

Amerikai kutatók új vizsgálatából, amely során a babák szemkontaktusát elemezték születésüktől három éves korukig, az derült ki, hogy már néhány hónapos korban kimutatható a babáknál az autizmus.

A szakemberek szerint azoknál a babáknál, akiknél háromévesen autizmussal diagnosztizáltak, már jóval korábban, életük első pár hónapjában megfigyelhető volt a betegség egyik legjellegzetesebb tünete, a gyenge szemkontaktus. A tanulmány szerzői szemmozgást követő technológiával mérték, hogy a gyerekek miként néztek és válaszoltak bizonyos szociális jelekre. A gyenge szemkontaktus az autizmus legkorábbi jele.
A vizsgálat során a szakemberek 59 olyan csecsemőt figyeltek meg, akiknek esetében magas volt az autizmus kockázata, mivel a testvérük is a betegséggel élt, valamint 51 olyan babát is bevontak, akiknél alacsony volt a kockázat. A kutatók egészen hároméves korukig követték figyelemmel a gyerekeket: ekkor hivatalosan is kivizsgálták őket, tizenhármuknál állapították meg az autizmust és az Asperger-szindrómát.
A kutatók ezután alaposan elemezték az érintett gyerekek szemmozgására vonatkozó adatokat és arra az eredményre jutottak, hogy az autizmussal élő csecsemőknél a szemkontaktus már életük első hat hónapjában csökkenni kezd. Ez nagyon finom mozgás, így a szülői szem számára láthatatlan.
A brit Nemzeti Autizmus Társaság (NAS) szerint a szakemberek nagyon kicsi mintára alapozták eredményeiket, ezért mielőtt bármilyen komolyabb következtetést vonnak le belőle, a vizsgálat nagyobb volumení megismétlésére van szükség.