A második világháborút követően több szervezet is dolgozott a náci háborús bínösök felkutatásán, kevés sikerrel. Mindeközben Argentína tárt karokkal várta a menekülteket, akik nagy részét a Vatikán is segítette a szökésben.
Már a második világháború derekán, 1942 nyarán felmerült egy olyan szervezet létrehozásának a gondolata, amelynek az lett volna a feladata, hogy felderítse a német oldalon elkövetett háborús bíncselekményeket, és kidolgozza az elkövetőkkel szembeni jogi eljárást. Az ötletet felvető brit képviselő egy erős jogosítványokkal rendelkező nyomozószervezetet képzelt el, amely nemcsak adatokat gyíjt, hanem a nagyobb hatás kedvéért a világ nyilvánossága előtt meg is nevezi a gyanúsítottakat.
Az Egyesült Nemzetek Háborús Bínöket Vizsgáló Bizottsága (UNWCC) egy évvel később ugyan felállt, de messze nem az volt, aminek megálmodták. Az albizottságokban ülő jogászok a fennmaradt jegyzőkönyvek tanúsága szerint hosszas vitákat folytattak a követendő jogi eljárásról, határozatokat hoztak, s újabb és újabb albizottságokat alakítottak meg. A cseh delegált tag nemhiába hívta fel a többiek figyelmét, hogy ne essenek abba az elődeik által már egyszer elkövetett hibába, hogy egy jól kiépített és hatékony nemzetközi nyomozószervezet és bíróság híján futni hagyják a bínösöket. Itt arra utalt, hogy az első világháborút követően politikai és szervezeti hiányosságok miatt hiúsult meg a háborúban elkövetett bíncselekmények számonkérése.
A bizottság 1944 márciusára még csak egy hatvan névből álló listával rendelkezett.
