Ki találta fel a láncfírészt?

Eredetileg orvosi eszköznek szánták, aztán Andreas Stihl továbbfejlesztett változata forradalmasította a favágást, ma pedig akár betont vágó láncfírészt is vásárolhatunk.

Az 1780-as évek végén két skót orvosnak támadt az az ötlete, hogy egy láncos vágószerszám segítségével az addigiaknál kevesebb járulékos károkozással lehetne csontokat fírészelni. Találmányukat elsősorban beteg csontdarabok kimetszésére és az akkoriban a komplikált szüléseknél sokszor alkalmazott medencetágításos eljárás során tervezték használni. Az 1800-as évek közepére a kézzel hajtott láncfírész általánosan elterjedt orvosi szerszám lett. Az iparban elsőként helyhez kötött fírészgépként jelentek meg az apró fogakkal felszerelt, körben futó lánccal míködő eszközök. Az első hordozható láncfírészt 1925-ben készítette a német Festo neví cég, de egy évvel később már Andreas Stihl német mérnök szabadalmaztatta a gyakorlatban is jól használható elektromos láncfírészt. Gépe 63 kilogrammot nyomott, és két ember kellett az üzemeltetéséhez. 1929-ben megépítette az első benzinmotoros láncfírészt is, és néhány évvel később már Amerikába és Oroszországba is exportálta újszerí termékeit. Az első, egy személy által is használható láncfírészre 1950-ig kellett várni, ugyanis csak ekkorra volt képes az ipar nagyobb teherbírású, de könnyebb anyagok előállítására. A 20. század második felében a láncfírész teljesen kiszorította a hagyományos kézifírészeket az erdőgazdálkodásból, és a professzionális szerszámok mellett az 1980-as években megjelentek az otthoni használatra szánt olcsóbb, kisebb tömegí eszközök. Ma már nem csak fa vágására használnak láncfírészt. Speciális változataival, gyémántbetétes élekkel felszerelt láncokkal és hítőfolyadék alkalmazásával betont, természetes kőzeteket, téglafalat egyaránt lehet vele vágni.