Kötetem kedvence: Háy János

Időről időre arra kérünk egy szerzőt, hogy frissen megjelent novelláskötetéből ajánljon egy írást olvasóink figyelmébe. Most Háy János teszi ezt, a Palatinus Kiadó gondozásában megjelent Házasságon innen és túl címí kötetét tartva a kezében…Miért választok és mit

Én demokrata vagyok, mondhatnám, nekem minden novella egyforma, mondjuk egyformán kedves az én szívemnek. Ahogyan, gondolom, a teremtőjük számára minden ember is egyformán kedves. Nem mondja egyikről sem, hogy te, neked olyan csúnya a képed, kiállnak a fogaid, szét a füleid, neked meg kicsit nagy lett a hasad, a fejed vagy épp csupa csont vagy, meg kopasz, meg nem túl okos, sőt, kicsit buta, vagy éppen túl okos… Mert ha emiatt lenne baja, csak visszakérdezne az az ember, hogy Ó Teremtőm, hát mért épp ilyenre gyártottál, amikor összeraktad az én testemet, mért tettél rám olyan dolgot, ami neked nem tetszik? Vagy az volt, hogy csak utólag vetted észre, hogy nem tetszik, aztán nem volt kedved javítani, mert vasárnap volt? Neked mindig pihenni kell? Inkább pihensz, mint kijavítanád a hibádat? Esetleg a pihenőnap fölötte áll az isteni akaratnak? Mindenhatóbb a mindenhatónál? Nem, a teremtőt nem hozzuk gyanúba, inkább hisszük róla, hogy mindahányan hibáinkkal, bajainkkal együtt egyformán kedvesek vagyunk a számára. Persze, amikor meg kell halni, mégis kiválaszt közülünk egyet, hogy na, most rajtad a sor. Vasárnap van, mikor írom ezt a kis bevezetőt, a gyerekek ébren, a feleségem a konyhában. Nem segítek neki, mert én most dolgozom. Házasság. Én egy házasságban élő magyar férfi vagyok. Két gyereket nevelek, egy átlagos méretí lakásban lakom, nincs külön szobám, és a gyerekeknek se.

Azért nem élünk szíkösen sem. Olyanok vagyunk, mint egy átlag magyar család.  &Aacutetlag magyar emberek, talán csak annyi a különbség, hogy író vagyok, s mint írónak munkaköri kötelességem, hogy leskelődjek. Ez a dolgom. Figyelek. Figyelem az átlag magyarokat. Köztük magamat is. Utazom a buszon. Hallgatózok. Közelebb dugom a fülemet, hátha kiszimatolok valamit. Figyelem, hogyan esik szét az átlag magyarok élete. Persze nem valljuk be. Nálatok? Nálunk minden rendben. Hazudunk. Nem nagyon, csak kicsit, bocsánatosat, gondoljuk, holott az életünk szempontjából megbocsáthatatlan hibákat követünk el. De még nem látszik, most még nem. Majd, de kit érdekel a majd. Engem, mert nekem épp a felfedés a dolgom. Novellákat írok ezekről az életekről, amelyek között ott van a magamé is, hisz nem vagyok különb. És a novellákból egy egész könyv áll össze: Házasságon innen és túl. Vagy nem is novellák ezek, hanem inkább sorsok, sok-sok sors egymásra hányva. Egy barátom azt mondja, észrevette, hogy róla szól az egyik és egy másik barátom is ezt állította, egy barátnőm, hogy szó szerint az ő életét olvassa vissza. Pedig nem róluk írtam, vagy mégis. Róluk is. De miért lett épp a kedvesek közül most a lap számára a Titok a legkedvesebb? Talán, mert ezt írtam utoljára a sorozatból, talán, mert ennek a főhőse áll hozzám a legközelebb. Talán ezért, talán másért. Csak, mert választani kellett, az volt a feladat, hogy válasszak, és én választottam. Egyet közülük.


Háy János: Titok

A nő nem tudta. Épp ezért volt a dolog titoknak tekinthető, mert nem. Egyenletesen lélegzett, ahogy csak azok tudnak lélegezni, akik nem tudják. Jó, hogy nem tudja, gondolta a férfi. Éjszaka volt. Kettő múlt. Ilyenkor szokott felébredni, mintha valaki bakanccsal rugdosná szét az álmát, felriad, s aztán hiába próbál, nem tud visszaaludni, mert ő tudja. Órákon át csak azon gondolkodik, mi lesz, hogyan alakul az élete, de megnyugtató megoldásra, ami esetleg az alváshoz szükséges nyugalmat is jelentené, nem jut. A nő nem gyanakodott. Nem csak nem tudta, nem is akarta tudni, mi történik. Nem kérdezte meg a férfitól, hogy miért fogytál le, kinek akarsz tetszeni, vagy annyira igénybe vesz fizikailag valaki, hogy önkéntelen eltíntek rólad a fölösleges kilók. Egyszer talán egy vasárnap reggel mondta, hogy majdnem olyan vagy, mint voltál huszonöt évesen, amikor beléd szerettem, csak egy kicsit különbözöl, mert ugye az éveket nem lehet viszszafogyasztani, azt a sok-sok időt, ami összeviszsza tördelte az idegrendszert s az arcbőrt. A gyerekek csatlakoztak az asszony véleményéhez, hogy az apu milyen karcsú lett. Biztos amiatt, mondta az asszony, és kicsit elnevette magát, mert nem akar húst enni, hanem helyette ez a rengeteg zöldség.

Az utóbbi hónapokban valóban radikálisan megváltozott a férfi étrendje. Nem volt hajlandó húsokat enni, például. De ebből nem gondolt az asszony arra, hogy egy új nő jött be a képbe, akinek ez a mániája, hogy csak vega dolgokat szabad fogyasztani, mert minden egyéb egészségtelen, sőt gyilkosság. Tehát a húsevők mind bínözők vagy minimum a bínözők segédei, részesei annak az összemberi mészárlásnak, amit egy korszeríen gondolkodó ember nem fogadhat el. Mondta az a fiatal, legalábbis a feleségnél lényegesen fiatalabb nő, holott persze csak arról volt szó, hogy gyílölte az apját, s a gyílöletét ebben is kifejezésre akarta juttatni, hogy nem akart olyan ételeket enni, amilyeneket az apja olyan nagy élvezettel habzsolt be. Pedig az apa teljesen normális apa volt, aki rajongott a lányáért, s a lány is rajongott érte éveken át, de egyszer rá kellett jönnie, hogy az apa csak apa maradhat neki, nem lehet a társa, s ez a csalódás hozta be a gyílöletet, s egyben az idősebb férfiak iránti rajongást.

De az asszony nem gondolt erre az egyébként lehetséges magyarázatra, inkább arra, hogy a férje véletlenül vásárolt egy életmódmagazint, ráerőltette az újságos, hogy megmaradt, s odaadja féláron is, van benne horoszkóp, ha mást nem, azt biztosan használni tudja, legalább jót röhög majd rajta, hogy melyik a szerencsenapja például, mert az mekkora hülyeség, hogy valaki megmondja, hogy az embernek melyik nap a héten a legjobb. Szóval az asszony arra gondolt, hogy a férfi abban a véletlenül birtokába került magazinban olvashatta, hogyan kell helyesen és egészségesen élni, s így közel az ötvenhez már illik jobban figyelni az egészségre, ő is ezt tenné, ha lenne akár lélegzetvételnyi ideje, amit magára fordíthatna. De nincs. Azon sem csodálkozott, hogy a férfi különleges biotermékeket is fogyaszt,immunrendszert erősítő gyógynövénykivonatokat, s abbahagyta az esti ivászatot, szinte egy kortyot sem, nem fogyaszt szénsavas ásványvizet, kizárólag menteset, s a kávéról is leszokott. Olyan elviselhetetlen ebben a korban már az élet, gondolta, hogy mindenki kitalál valami elfoglaltságot, van akinek az alkohol, van akinek csak a meló vagy horgászat… Azt is milyen szörnyí elgondolni, hogy az ember férje ott ül egy tó partján és órákon át nézi a vizet. Az egészségeséletmód-program ennél még mindig jobb, s nem utolsósorban a szervezet számára rendkívül hasznos.

Nem gyanakodott. Más nők már akkor is, amikor a férfi véletlenül újfajta tusfürdővel jelenik meg, például kókuszossal, amit addig soha nem használtak. Már akkor nekitámadnak a férfinak, hogy te miért vettél ilyet, mire a férfi azzal hozakodik elő, hogy épp ez volt akciós a déemben. Erre a nő másnap ellenőrzi, és rögtön kiderül, hogy nem, a kókuszos, az soha nem volt akciós. Szóval csak azért vetted, üvöltözik este az éppen hazatérő férfival, mert annak a rohadt kurvának, így nevezte meg a feltételezett idegen nőt, annak a rohadt kurvának ilyen van, és nem akartad, hogy baj legyen a szagokkal. Az asszony ezt soha nem tette. Amikor a férfi hazahozott egy ilyen tusfürdőt, nem gyanakodott, csak megkérdezte, hogy mért, a férfi meg azt mondta, akciós volt, azért. Persze a titkok is olyanok, mint az élelmiszerek, egy idő után lejár a szavatosságuk, s immáron innéttől nem tekinthetők titoknak.

Egy csütörtök reggel volt, amikor az asszony nem ment be a munkahelyére, mert még járt neki anyanap, nem múltak el a gyerekek tizenhat évesek, s ő nem hülye, hogy ezeket a napokat bent hagyja a munkáltatónak, azt már nem. S ezt a napot, helyesebben ezek közül egyet, pont ezen a csütörtökön vette ki, hogy végre kivasaljon, mert elképesztő, menynyit kell egy nőnek vasalnia. Hiába találnak fel korszerí vasalókat, a technika nem tudja követni a mennyiség növekedését, ami abból adódik, hogy egyre tisztábbnak kell lenni, a legminimálisabb testszagra is reagál a környezet, s megbélyegzik az embert, hogy ápolatlan. Ha szükséges, akár naponta kétszer is inget kell váltani, s ez generálja a mosást, a mosás pedig a vasalást. És az anyanapot ahelyett, hogy az anyaság megélésére használhatná, erre a rohadt munkára kell fordítania, amit minden nő gyílöl, s tulajdonképpen már csak ezért az egy dologért is szívesen feminista lenne, ha lenne ilyesmire ideje a vasalás miatt. Az asszony vasalt, a tévé szólt, egy politikai mísor ment, amiben ellenszenves emberek beszéltek, nem figyelt, miről. Talán, hogy jobb vagy roszszabb az élet azóta, mióta ők vagy azok vannak hatalmon, s ha változna a kormányzat, akkor jobban vagy éppen rosszabbul élnének az emberek. Ebben a vizuálisan és akusztikailag is ellenszenves közegben kérdezte meg az asszony a férfitól, hogy most ma nem kell menned. El kell valamit mondanom, mondta a férfi.

Az asszony megrémült, hogy megtudja azt, amit valójában soha, legalábbis az ő életében nem akart volna megtudni,
s eszébe jutott a tusfürdő, a lefogyás, az egészséges étkezés eddigitől eltérő értelmezése. Nem biztos, hogy el kell, mondta. Sajnos, nem maradhat titokban, én is azt hittem, hogy igen, de tegnap kiderült, hogy nem. Hogy minden, amit tettem, mert sokat tettem, nem fordította meg a folyamatot. Milyen folyamatot? – kérdezte meg az asszony, s szinte biztos volt abban, hogy teherbe esett az a nő, és persze esze ágában sincs elvetetnie a gyereket, hogy ezáltal zsarolja a férfit, az ő férjét és kényszerítse arra, hogy kiugorjon a családból, mert végül is ez egy rendes ember, s nem hagyna magára egy nőt egy gyerekkel, aki tőle van. A jövő héten… Mi lesz a jövő héten? – vágott a férfi szavába az asszony. Elkezdődik, mondta a férfi. Mi, kérdezte idegesen a nő. A kemoterápia, mondta a férfi. Nem értem, mondta az asszony, nem értem… milyen… nem értem… Ezzel a két szóval zuhant bele a fotelba, ami ott volt közvetlenül a vasalódeszka mellett. Nem akartam mondani, mondta a férfi, mert tudtam, hogy annyi baj van amúgyis, a gyerekek, meg a szüleid, s persze az a hülye munkahely, ahol senkit nem érdekel, hogy neked van magánéleted is. Nem akartam, hogy még ez is, és biztatott egy homeopátiás orvos, hogy sikerülni fog életmóddal megfékeznem, hogy tízből kilencszer sikerül, de sajnos úgy tínik, én voltam a tizedik. S hogy évekig nem ment tüdőszírésre, s amikor végre mégis, akkor kimutatták, hogy nem egy helyen, hanem apró göbökben az egész tüdőn rosszindulatú daganatok vannak, s mára kiderült az is, vagyis tegnap egy cétét csináltak az egész testéről, s akkor észlelték, hogy már a májban is megvan és a vesében is a daganat, s hogy nem maradt más hátra, csak a kemoterápia.

Az asszony nem tudott mit mondani, csak percekkel később, hogy mért kellett annyi éven át dohányozni, s hogy az alkohol, az sem használt. Próbált valami szervezeten kívüli ellenséget találni, ami a jellemgyengeséget felhasználva lopakodott be az ő ura életébe, s ott dőzsölt éveken át, míg aztán szétzüllesztette az egész testet. Azokkal is előfordul, mondta a férfi, akik nem isznak, azokkal ugyanúgy. De veled azért, mert te ittál és dohányoztál, mondta a nő és sírt. A hétvégén a gyerekek is megtudták, hogy mi van az apával, s immáron mindenki tudta, hogy a férfi kemoterápiára jár, s aztán azt is, hogy ez a kemoterápia nem tudta megfékezni az ellenséges sejtek burjánzását. Az orvosnő jóvoltából, aki valamilyen okból kedvelte a férfit, vagy talán sajnálta a feleséget és a gyerekeket, akik ekként apa nélkül maradnak, még kétszer kapott kúrát, s csak a harmadik után halt meg, a titok felfedését követően alig két hónappal.Nem hívtak sokakat a temetésre. A szülők, mert azok még éltek, az anya ott mondta is a ravatalozóban, hogy mért nem én fekszem ott, néhány közeli rokon, a testvére például, aki a felesége fülébe súgta, hogy ez a tizenöt év, amíg az ő testvére dohányzott, és ivott is elég sokat, az manifesztálódik most ebben a halálban, s a feleség bólogatott, hogy milyen jó, hogy mi nem ezt az utat választottuk, később persze rettentően csodálkoztak, mikor az ő útjuk is efféle végbe futott, de ekkor még erről nem tudtak.

 A barátok közül is eljöttek néhányan, sajnálták ezt a férfit, bár ők is meg voltak győződve arról, hogy hibás ebben a halálban, ha másért nem, legalább azért, mert nem akart élni. Mikor megtudta, hogy baj van, lemondott magáról. Mert az ilyenek halnak meg, mondta az egyik, aki tájékozottnak látszott efféle ügyekben. Akik nem mondanak le az életről, azokkal nem tud a rák elbánni. Az asszony sírt elöl, maga mellett a két gyerekkel, sajnálta a férfit, s hogy egyedül lesz, bár egy pillanatra felvillant előtte egy új, az eddigitől eltérő élet lehetősége, s mivel a férfi gondoskodó típus volt, s számtalan biztosítás és lekötött betét maradt utána, ez az élet finanszírozhatónak is látszott. &Aacutelltak ott sajnálattal és a halott iránti számonkéréssel telve, és senki nem figyelt arra a magas fekete lányra, talán némiképp magasabb is, mint az elhunyt, de ezt már nem lehet tesztelni, aki kicsit oldalt, láthatóan az ottlévőktől elkülönülve álldogált. Nem látta senki ezt a lányt, s nem látta ennek a lánynak a fájdalmát sem, nem érezték ennek a lánynak az illatát, azt a kellemes kókuszszagot, amit a tusfürdő hagyott rajta, hiszen úgy volt ő nemlétező, miképpen nemlétező volt immáron: a férfi is. §