Impresszionisták egymás mellett

Magunk mögött hagyva a napellenzős sapkákban egymást fotózó turisták vidám táborát, máris elénk tárul Pest és a Duna. A Nemzeti Galéria friss kiállítására sokan jönnek, japánok pihennek a múzeumi kávéházban, helyes angol pár diskurál, sor áll a jegyekért, zajlik egy nyári nagyváros üzemszerí délelőttje.

Az Impresszionista terem bejárata mellé nagy idővonalat húztak az új sztárkiállítás festőinek évszámaival, hogy mielőtt belép az ember, legyen fogalma, ki kivel élt egyszerre, és ki ki után alkotott. Ettől még azonnal összeveszett egy négyfős amerikai család, hogy Boudin volt-e Monet mestere vagy fordítva – a lánynak volt igaza, az első. Vele indít az anyag, ez tetszik is, három kép a francia tengerpartok festőjétől, aki a szabadban alkotók (plein air) képviselőjeként a természet változásait megörökítve nagy hatással volt a későbbiekre. És innen kezdődik a móka – a párba állított magyarok és a jeruzsálemi Izrael Múzeumtól kölcsönzött, illetve az MNG és a Szépmívészeti gyíjteményéből melléjük állított impresszionisták. Monet képén szilvafa virágzik, Szinyeién húsz évvel később almafa, fehér, csipkés virágú dús ágak, de hiába mondja Szinyei tanítványainak, hogy úgy kell a lombot festeni, hogy egy kismadár át tudjon repülni rajta, át is tudna gyönyöríen, de Monet-é valahogy igazibb, szélfúttább, szabadabb táj. Hollósy Simon Aratás utánja balra, szemben vele egy hasonló témájú Monet – a mienk barnább, komolyabb, nehezebb; és amikor vízen ringó csónakokat nézhetünk így párban – Koszta Józsefét és ismét Monet-ét – újra csak azt látjuk, mennyivel frissebbnek, fénnyel telibbnek, játékosabbnak tínik a normandiai part. Az eleinte külön utakat járó, de hasonló képeket is festő magyarok és franciák falai egy idő után összeérnek, és az anyag blokkokban mutatja be a konkrét hatásokat, például Cézanne-ét a Nyolcakra, vagy Gauguin és a magyar Vadak képei közti hasonlóságot. A kísérőszövegek az idővonal falával együtt érthetővé teszik az összefüggéseket és követhető szempontokat adnak; például a Szolnoki Mívésztelep blokkjában plasztikussá válik, milyen a földszagú, a parasztimpresszionizmus. Láthatjuk, ki honnantól posztimpresszionista, de leginkább azt, hogy nehéz ezeket a kategóriákat a míveken számon kérni. E nélkül is élvezetes Sisley, Seurat, Pissarro, Cézanne, Fényes Adolf, Vaszary és Rippl-Rónai képeit nézni, sok köztük igazán csodálatos. Az anyag két Van Gogh-aláírású képpel zár. Na már most, Toscanában vannak olyan kerámiaboltok, ahol a táj és a kultúra szépségétől összeroskadt amerikai turisták híres festők képeire emlékeztető motívumokkal díszített szuveníreket vesznek. De ezekről az ember tudja, hogy csak Donna Emilia, a falu keramikusmestere játszott vangoghosat. Aki nehezen búcsúzik a remekmívektől a kiállításon, a végén kap egy kis segítséget.    
Monet, Gauguin, Szinyei Merse, Rippl-Rónai 
Magyar Nemzeti Galéria
1014 Budapest, Szent György tér 2. 
Nyitva: 2013. október 13-ig