Miért sötétül be idővel a gyerekek haja?

Igazi szőke haja csak minden ötvenedik embernek van. Gyermekkorban azonban ennél sokkal nagyobb a szőkék aránya.

A legtöbb szőke gyermek haja idővel besötétül, és barnává válik. Hajszínünket öröklött információk határozzák meg. A felelős gének szállítják az információt a hajhagymákhoz, amelynek hatására a feomelanin és az eumelanin pigmentek termelődnek. Ahhoz, hogy a genetikailag meghatározott szín érvényesülhessen, a megfelelő géneknek bizonyos átalakuláson kell keresztülmenniük, ennek pontos mechanizmusa azonban még ismeretlen. Szemmel láthatóan az időfaktor játssza a kulcsszerepet, ugyanis a szőke egypetéjí ikrek esetében is mindkét egyed ugyanabban az időszakban barnul be. A kora gyermekkori hajszínváltozást gyakran követi egy második sötétülési szakasz pubertáskorban, ami egészen a negyvenedik életévig elhúzódhat. Feltételezések szerint ez a késői sötétülés hormonális okokra vezethető vissza. Az állatoknál is megfigyelhető, hogy a bundájuk idővel egy árnyalatnyival sötétebbé válik. Számos dolog arra mutat, hogy ez szintén hormonok által irányított folyamat. Ha például egy hím zsiráf a csordájában domináns státusra tesz szert, barna foltjainak árnyalata sötétebb lesz.