A 255 mm-es vagy annál nagyobb kaliberí ágyúkkal felszerelt úgynevezett csatahajók történetük első húsz éve alatt a legkülönbözőbb formákban jelentek meg, de látványosan elkülöníthetően a többi hadihajótípustól. A tervezők legfontosabb problémája a súly volt. Számos korai konstrukció nagyméretí, nehéz, felemelt lövegállással rendelkezett, ami alacsony víz feletti oldalmagasságot és csökkent tengerjáró képességet jelentett.Ha megemelték az oldalfalakat, romlott a hajók stabilitása. Ezt az időszakot néhány egészen különös és különösen csúf hajó jellemezte.Miután a csatahajók túllépték a 20 000 tonnás és 20 csomós (kb. 37 km/h) határt, a fejlődés már csak egy irányban folytatódhatott… 10 éven belül elérték a 30 000 tonnát és a 30 csomót (56 km/h). Végül az ilyen típusú hajók közül a legnagyobbaknak a tömege meghaladta a 60 000 tonnát. Rövid idő múlva ismét bevezették a kisegítő fegyverzetet: előbb a torpedónaszádok elleni harcokhoz, majd a légelhárítás céljára. Lövegtornyokat alkalmaztak, felszállórámpát, majd katapultrendszert alakítottak ki a repülőgépek számára; a széntüzelést olajtüzelés váltotta fel. A dugattyús gőzgépek helyett gőzturbinák, egyes esetekben dízelmotorok szolgáltatták a hajtóerőt. A történelem során két nagyobb tengeri hadmívelet folyt le
csatahajók között: az egyik a csuzimai csata volt 1905-ben, a másik a jütlandi csata
1916-ban. A II. világháború előtt és során a csatahajókat leminősítették
kisegítő feladatokra: repülőgéphordozók védelmére és a tengerpartok
bombázására. A II. világháború végére a csatahajó elavulttá vált – bár az
Egyesült Államok Haditengerészetében (US Navy, USN) továbbra is használatban
maradt, és bevetették a vietnami háborúban, valamint az 1990–91-es
öbölháborúban.
Japán feltámadás
Korea és Mandzsúria feletti uralomért Japán és Oroszország között zajló hatalmi
versengés Csuzimánál a haditengerészet történetének egyik legdöntőbb tengeri
csatáját váltotta ki. Japán az 1894–95-ös háborúban legyőzte Kínát, de az
európai nagyhatalmak megakadályozták a legnagyobb zsákmány: a
Liaotung-félsziget és Port Arthur kikötőjének lefoglalását. 1896-ban Oroszország
megállapodást kötött Kínával, amelynek értelmében az oroszok engedélyt kaptak,
hogy a transzszibériai vasutat Mandzsúrián keresztül meghosszabbítsák
távol-keleti kikötőjükig, Vlagyivosztokig. Két évvel később pedig
haszonbérletet szerzett Port Arthur kikötőjére.
Japán gyors hadseregfejlesztésbe kezdett, míg az 1904-ben befejezett vasút
lehetővé tette Oroszország számára, hogy fokozatosan kiépítse bázisait a
Távol-Keleten. Amikor az oroszok visszatáncoltak ígéretüktől, hogy kivonják
csapataikat Mandzsúriából, Japán meglepetésszerí támadást indított; bombázta
Port Arthurt és az ott tartózkodó orosz hajókat. A japán hadsereg lerohanta
Koreát, az orosz csapatok visszavonultak: Port Arthur 1905. január 2-án megadta
magát.Időközben a Második Csendes-óceáni Hajóraj névre átkeresztelt Balti
Flottát, amelynek parancsnoka Zinovij Petrovics Rozsjesztvenszkij altengernagy
volt, átvezényelték Európából. Ez kitínő alkalom lehetett volna a tengeri
hatalom demonstrálására, azonban az oroszok súlyos logisztikai problémákkal
kerültek szembe. A japánokkal szövetséges Anglia nem volt hajlandó szenet
eladni az oroszoknak, és nem engedélyezte kikötői használatát sem. Ugyanakkor
Franciaország megengedte, hogy az oroszok használják gyarmati kikötőit, és
Németország bérbe adta az egyik, 60 szénszállító hajóból álló flottáját.
Azonban az orosz hajók nem igazán voltak alkalmasak sem a 29 000 kilométeres
távolság megtételére, sem a trópusi feltételek elviselésére: a legénység
morálja és a haditechnika is leromlott.
A Harmadik Csendes-óceáni Hajóraj, amely meglehetősen öreg és gyenge hajókból
állt, átkelt a Szuezi-csatornán, hogy Madagaszkárnál csatlakozzon az Afrikát
megkerülő Rozsjesztvenszkijhez. Ráadásul új szerződéseket kellett kötni a
szénszállításra. Kamranh volt az utolsó kikötő Francia-Indokínában, mielőtt a
vegyes összetételí orosz flotta átkelt a Dél-Kínai-tengeren; a brit tulajdonban
lévő Szingapúr és Hongkong természetesen zárva volt Rozsjesztvenszkij flottája
előtt.Kamranh-ból két útvonalon lehetett eljutni Vlagyivosztokba. A japán
szigetek közelében vezető keleti út azt jelentette volna, hogy a tengeren, a
japán támadásnak kitéve kell szenet rakodni. A közvetlen út Japántól nyugatra a
Csuzimai-szoroson keresztül vezetett a Japán-tengerre. Miközben lassan haladtak
előre, hogy takarékoskodjanak a szénnel, és együtt maradjon a hajóraj, május
26-ról 27-re virradó éjjel beléptek a szorosba, ahol a Togo Heihachiro
altengernagy vezetése alatt álló japán flotta várta őket.
Togo egyike volt azoknak a japán tiszteknek, akik az angol Királyi
Haditengerészetben kaptak kiképzést. A Naniwa cirkáló parancsnokaként
elsüllyesztett egy Koreába tartó kínai csapatszállító hajót, amivel kiváltotta
a kínai–japán háborút. A csuzimai csata előtt kiadott parancsa – hasonlóan
Nelson híres trafalgari utasításához: „Anglia elvárja, hogy mindenki teljesítse
kötelességét” – a következő volt: „A birodalom sorsa múlik ezen a csatán;
mindenki tegyen meg mindent, ami tőle telik”.Togo cirkálói észrevették, hogy az
oroszok északkelet felé hajóznak, és rádión jelentették a parancsnoknak. Délelőtt
Rozsjesztvenszkijt két hajóosztag és Togo követte, míg a flotta fő része észak
felől közeledett. Rozsjesztvenszkij megpróbált csatavonalat kialakítani, amikor
a hajók felbukkantak a ködből, majd ismét eltíntek, de a hiányos jelzések és a
gyenge tengerészeti szaktudás következtében a hajói öszszezavarodtak.
Amikor a köd kora délutánra feloszlott, Togo összpontosított, gyakorlott és
gyors flottája Rozsjesztvenszkijétől északkeletre helyezkedett el és szemben
haladt. Kihasználva a sebességét, Togo keresztezte az orosz flottát, ami így
két oszlopra szakadt, majd a flottáját 180 fokkal megfordítva az oroszok
baloldalán, azokkal egy irányban haladt. Később ismét keresztezte az addigra
összezavarodott oroszok vonalát.Az oroszok bátran harcoltak, de a csata
hamarosan eldőlt. Rozsjesztvenszkij zászlóshajója egyike volt annak a négy
csatahajónak, amelyeket Togo hajóinak összpontosított tüze megsemmisített, és a
központi irányítás teljes hiánya következtében a csata teljes zírzavarba, majd
öldöklésbe torkollott. Az orosz flottát alkotó 45 hajóból mindössze két romboló
és az Almaz könnyícirkáló érte el Vlagyivosztokot, hat másik hajó pedig
valamilyen semleges kikötőt. A többi elsüllyedt, zátonyra futott, vagy megadta
magát.Ezzel a csatával a japánok megnyerték a háborút, az orosz flotta
megsemmisülése pedig megváltoztatta az európai hatalmi egyensúlyt. Az angol
Királyi Haditengerészet tisztjei japán hajókról figyelték a csatát, és saját
szemükkel láthatták, milyen hatásosak a nehézütegek nagy távolságra.
A legnagyobb döntetlen…
Jütland volt minden idők legnagyobb csatahajók közötti ütközetének a helyszíne.
Az I. világháború idején a brit Királyi Haditengerészet és a német Császári
Haditengerészet legtöbb tisztje még mindig A napra (der Tag) várt, amikor a
Jellicoe tengernagy által vezényelt Nagy Flotta csatahajói megütköztek a Hugo
von Pohl tengernagy irányítása alatt álló német Nyílttengeri Flottával. A
németek korábban védekező taktikát választottak, és – az Északi-tengeren
végrehajtott portyázásoktól eltekintve – kerülték az összeütközést a
hatalmasabb Nagy Flottával. Beatty, a brit csatacirkálók parancsnoka ellenben
agresszív stratégiát követett, és a németek csak a szerencséjüknek
köszönhették, hogy az 1914. decemberi Helgolandi-öbölbeli és 1915. januári
Dogger Bank-i csatát komolyabb veszteség nélkül megúszták.
1916 januárjában azonban Reinhard Scheer altengernagy váltotta fel Pohlt a
Nyílttengeri Flotta élén. Ő a felmorzsolás stratégiája mellett döntött, mert
így akart szembeszállni a Királyi Haditengerészet távolsági blokádjával. Azt
remélte, hogy rajtaütésszerí támadással és gyors visszavonulással megtámadja az
Északi-tenger mellékén fekvő parti városokat, ezzel egyenként csatába
kényszeríti az angol hajókat, ahol az aknamezők, tengeralattjárók, és a
helyileg létszámfölényben lévő német felszíni hadihajók segítségével legyőzi az
angolokat. 1916 májusában Hipper altengernagy vezetésével kiküldte
csatacirkálóit, bízva abban, hogy Beatty csatacirkálóit a Nyílttengeri Flotta
elé tudja csalogatni. Amikor azonban a brit hírszerzés tudomást szerzett ezekről
a tervekről, a Nagy Flotta kihajózott Scapa Flow-ból, a csatacirkálók pedig
Rosyth-ból.
1916. május 31-én 15:20-kor a Galatea cirkáló leadta a hagyományos „ellenség a
láthatáron” jelzést, mire Beatty délkeleti irányba fordította csatacirkálóit,
hogy felvegye a harcot, és nagy távolságból megkezdte a tüzelést. Amikor Beatty
csökkentette a távolságot, az Indefatigable és a Queen Mary találatot kapott és
felrobbant. Ekkor tette az elhíresült megjegyzést, hogy „valami baj van ma
ezekkel a rohadt hajókkal”. Később kitetszett: amiatt az angol gyakorlat miatt
vesztették el ezeket a kiváló hajókat, hogy a gyors tüzelés érdekében a
használatra előkészített lőszert védtelen helyen tárolták. Beatty elvesztette a
kapcsolatot az őt támogató Ötödik Csatahajórajjal is, majd amikor
megpillantotta a német Nyílttengeri Flottát, 16:46-kor Jellicoe hajói irányába
indult, és ezzel véget ért a csata első fázisa, amelyet „menekülés dél felé”
néven emlegetnek. 17:33-kor Jellicoe és Beatty megpillantották egymás hajóit. A
Nyílttengeri Flotta jelenlététől fenyegetve Jellicoe csatarendbe vezényelte a
Nagy Flottát, és keresztezte a németek vonalának elejét, de eközben egy
harmadik csatacirkáló, az Invincible is találatot kapott, és ugyancsak
felrobbant. 18:33-kor Scheer utasítást adott egy egyidejí, 16 pontos (180
fokos) fordulatra, és a németek eltíntek a ködben Jellicoe elől…
Időközben Jellicoe részben egy torpedótámadástól, részben az éjszakai harctól
félve, kétszer irányt váltott,
s ezáltal eltávolodott a németektől. Jellicoe-t utóbb sok támadás érte ezért:
ha nagyobb kockázatot vállal
a csatának ezen a pontján, minden valószíníség szerint súlyos csapást mérhetett
volna a németekre. Ahogy alkonyodott, a csatacirkálók egyre lőtték egymást, de
éjszaka Scheer elhajózott a Horn-zátony felé, míg Jellicoe az Ems folyó irányába tartott. Számos kisebb összecsapás volt még az éjszaka,
de Jellicoe-t senki sem tájékoztatta, hogy Scheer mögötte keresztirányban
elhaladt – s reggelre a tenger már üres volt…Jütlandnál anyagi és taktikai
vonatkozásban Scheer és a Nyílttengeri Flotta nyert, emellett a németek
propagandagyőzelmet is arattak azzal, hogy elsőként tudósítottak az ütközetről.
Ugyanakkor a csata a Nagy Flotta számára jelentett stratégiai győzelmet: bár a
németek a saját veszteségeik háromszorosát okozták a számbeli fölényben lévő
Nagy Flottának, nem tudták megtörni a brit blokádot, sem elvenni a Királyi
Haditengerészettől az Északi-tenger feletti uralmat. Másrészről viszont a
Királyi Haditengerészet elmulasztotta a várt új Trafalgar lehetőségét, mind a
tengerészet, mind a nyilvánosság keseríen csalódott. A német hajók nem
merészkedtek ki a kikötőjükből egészen az 1918-as lázadásig, illetve
fegyverszünetig. Churchill úgy összegezte az összecsapást, hogy Jellicoe volt
az egyedüli ember, aki egyetlen délutánon el tudta volna veszteni a háborút.
Arról máig vitatkoznak, vajon tehetett volna többet is. §
