Stauffenberg és a Valkír-terv

1933–1945 között közel negyven merényletet terveztek Adolf Hitler ellen. Nagyobb részük még a kísérleti fázisig sem jutott el, több a végrehajtás közben hiúsult meg, s csak néhányat sikerült kivitelezni. Legtöbbször és a legállhatatosabban a Hitler ellen szervezett belső katonai ellenállás próbálkozott.

Claus Schenk von Stauffenberg Dél-Németország legrégebbi és legelőkelőbb családjában született 1907-ben. Katonai pályafutása már tizenkilenc éves korában elkezdődött. A második világháború kitörését követően a megszállt Franciaországban teljesített szolgálatot. 1941-ben őrnaggyá léptették elő, és a német hadsereg vezérkarához került, ahol első kézből szerzett tapasztalatokat a Szovjetunió elleni hadjáratról és az ott elkövetett tömeggyilkosságokról. Határozott véleménye volt a Wehrmachtról. Még a Barbarossa-hadmívelet előtt jegyezte meg, hogy „hadvezetésünk belső tagolása még annál is hülyébb, mint amilyet a legtehetségesebb vezérkari tisztek ki tudnának találni, ha azt a feladatot kapnák, hogy álljanak elő a legostobább hadvezetés tervével”. A sarkos megfogalmazásoktól sem idegenkedő Stauffenberg 1942 folyamán már nyíltan hangoztatta, hogy Hitler a pusztulásba vezeti Németországot. Nem véletlen, hogy amikor új állomáshelyére vezényelték, bevallotta, hogy Németországban túl forró lett a lába alatt a talaj. 
 „Ez nem más, mint menekülés a frontra” – mondta, amikor 1943 telén, a 10. észak-afrikai páncéloshadosztályhoz rendelték. Stauffenberg egy olyan egységhez került, amit az egyre romló hadi helyzetben egyik bevetésből a másikba hajszoltak. A hadosztálynak súlyos veszteségeket okoztak a szövetséges vadászgépek. A tankok mozgását ugyanis elárulta a sivatagban felvert por, a szövetségesek pedig légi fölényüket kihasználva állandó tíz alatt tartották a német páncélosegységeket. Stauffenberg az egyik légitámadás során, fittyet hányva a tapasztalt frontkatonák tanácsaira, ide-oda száguldozott kocsijával, és állva osztogatta az utasításokat. Könnyí célpontja volt az alacsonyan szálló vadászbombázónak. Ugyan kiugrott a kocsiból, de már későn: több helyen is eltalálták. Amputálni kellett csuklótól lefelé a szétroncsolt jobb kezét, valamint a bal kezén levő kisujját és gyírísujját. El kellett távolítani a bal szemét is. Orvosaitól üvegszemet kapott, de általában – a hatás kedvéért – mégis inkább egy fekete kötést viselt. Stauffenberg makacsul elutasított minden segítséget, például öltözködésénél is. Konok és büszke ember volt, megtanulta három megmaradt ujjával és fogával megkötni a cipőfízőjét.