A szépség nem csupán esztétikai kategória. Ha valakire vagy valamire azt mondjuk, hogy szép, ítéletünkben biológiai, kulturális és pszichológiai tényezők is szerepet játszanak. Ezért nem a véletlen mûve, hogy milyen korban, milyen népcsoport tagjaként és milyen kulturális környezetben ki kit tart szépnek.Szépek a mezei virágok, a virágzó gyümölcsfák – nem öncélúan, hanem mert erre szükség van, hogy rájuk találjanak a beporzást végző méhek, darazsak. Szépek a pillangók, tarkaságuk rejti el őket a virágok között, és szépek, díszesek a madarak hímjei. Nőstényei viszont szürkék; így rejtőzködnek a fészekben a tojásokon vagy fiókáikat táplálva. A növény- és állatvilágban sok példa van arra, hogy a szépség és a praktikum, azaz a biológiai folyamatok szolgálata pontosan egybevág. De szép-e az ember? Milyenek a szép nők és férfiak; kinek mi a szép a másik nemben, vagy akár mit ismer el szépnek a sajátjában? Embertársaink megítélésében sokféle szempont játszik szerepet. Az állatvilágban a galamb, a nyúl vagy az oroszlán nősténye tízezer évvel ezelőtt ugyanazt találta szépnek, megfelelő párjának, mint ma. Minket, embereket viszont az előző nemzedékek filmsztárjai többnyire hidegen hagynak, nekünk talán nem tetszene maga Kleopátra sem, aki szépségével rabul ejtette Caesart, majd Antoniust. Számunkra nem elegendő a biológiai alkalmasság; ehhez még hozzá kell számítani a divatot és azt a mindenkori kulturális környezetet, amelyben élünk. Európai embernek ritkán tetszenek a kínaiak apró, csenevész lábú asszonyai, nem értik, hogy Óceánia egyes szigetein a nőknek miért kell legalább egy mázsát nyomniuk és zsírtól ragyogniuk, s miért lehetnek csak akkor vonzók bizonyos afrikai törzsek asszonyai, ha ajkukra fémlemezt erősítenek. A kulturális környezet, az adott korszak szokásai és törvényei, no meg a mindenkori divat parancsszava mellett az ember még arra is figyelmet fordít, hogy a biológiailag megfelelő lény szellemileg is illik-e hozzá.
A gácsér szépérzéke
Ugyanakkor igaz az is, hogy a kulturális környezet eltérései nem mindig jelentenek akadályt. Noha esetleg az európaiak visszataszítónak tarthatnak más nembeli afrikaiakat vagy ázsiaiakat és fordítva, az egzotikus szépség iránti vonzódás ledöntheti a kulturális határok falait. Az európai férfiaknak például általában kimondottan tetszenek a hindu vagy a polinéziai nők, s idegenszeríségük csak erősíti vonzerejüket. A magatartás-kutatás tudománya – állatkísérletek alapján – már régen tudja, hogy a későbbi párválasztáskor fontos szépségjegyek már a fiatal állatoknál szerepet játszanak. „A feleségem olyan szép legyen, mint az anyám” – mondhatná az ifjú gácsér, ha beszélne emberi nyelven. Ez a kívánság nem valami vele született tulajdonság, hanem tanulás, tapasztalat eredménye. Ezt kísérletekkel is be lehet bizonyítani. Ha a gácsér a bevésési időszakban – vagyis akkor, amikor fiatal állatként a környező világ új és új jelenségeivel találkozik – csak olyan kacsát lát, amelynek a szokásostól eltérő színí tolla van,később csak olyan kacsahölgynek fog udvarolni, amelyiknek hasonló a tollazata. Bevésése félresikerült, szépérzéke megzavarodott, s ezt később aligha lehet helyreállítani. Az ember esetében is hasonló, gyermekkori bevésési szakaszt kell feltételeznünk, amely nem eredményez ugyan olyan merev magatartást, mint a kacsáké, ám ugyanabban az irányban hat, és ezzel előkészíti a gyermek tudatában a későbbi felnőttnek a szépre vonatkozó fogalmait. A mintát azok a személyek szolgáltatják, akikkel a gyermek a bevésés szakaszában találkozik. Így növünk bele saját kulturális környezetünkbe.
Ruha teszi a nőket?
Azt, hogy ilyen bevésési folyamat létezik – vagyis nem velünk született, ösztönös véleményről van csupán szó, hanem szerzett tudásról, tanulásról is –, a következő példával illusztrálhatjuk: Közismert tény, hogy az Egyesült Államok déli államaiban korábban a fehér férfiak szépnek tartották a fekete nőket: legtöbbjük ugyanis néger dajka mellett nőtt fel. A bevésés eredményeként tudattalan szépségideáljuk a sötét bőrí asszony lett; az északi államokban viszont, ahol nem voltak néger dajkák, ezt a jelenséget nem tapasztalták. Az ízlés – a szépség értékelése – tehát nem a véletlenen múlik, hanem sorsunk alakítja ki. Ha a másik nemmel szemben kialakult öntudatlan előítéleteinket akarjuk megvizsgálni, elég, ha szemügyre vesszük képeslapjaink fotómodelljeit.
A férfiak körében aratott sikerük azt mutatja, hogy az erősebb nem legtöbb képviselőjében mélyen gyökerező, bármikor előhívható nőséma található. Bizonyítható azonban az is, hogy ezen az általános biológiai nősémán túl a kor kulturális követelményei és a tágabban vett környezet is döntő szerepet játszik a szépség megítélésében. Hamburgi egyetemista fiúk elé egymástól különböző típusú nőket ábrázoló rajzokat tettek azzal, hogy válasszák ki közülük a legszebbet. Kiderült, hogy csaknem mindegyik egy meghatározott típust (nem túl sovány, telt ajkú, ovális arcú) részesített előnyben. Ebben az a tény tükröződik, hogy a biológiai meghatározottságon túl is igen erősen érvényre jut az adott kulturális környezet által kialakított szépségideál. Ezek szerint minden jel arra mutat, hogy
énünkben több, egymástól eltérő réteget különböztetünk meg, ha a szépségről alkotott értékítéletünket vizsgáljuk.
• Az első a biológiai alapréteg, ugyanaz, amely a fejlett állatoknál is megfigyelhető. Ez az ösztön az ellenkező nemíekben a biológiailag megfelelőt keresi, és annál erősebb ez a biológiai hatás, minél erőteljesebben alakultak ki a másikban az ellenkező nemre jellemző külső jegyek. A biológiai alapréteg azt ítéli szépnek, ami élettani szempontból vonzza. Ez vele született ítélkezés.
•• A második a kulturális réteg, amely már nem biológiai, hanem egyéb jegyeket vesz figyelembe. Ebben az esetben az olyan szépségformák érvényesülnek, amelyeknek nincs közvetlen biológiai céljuk, viszont hangsúlyoznak egy bizonyos kulturális környezethez való tartozást. A szépségnek ezek a formái érzékenyen reagálnak a divat változásaira, és rövid idő alatt (akár mesterséges hatásra is) megváltozhatnak. Gondoljunk csak arra: hányszor váltakozott a töltött galamb típus, a nagy kebel, kerek csípő, illetve a fiús, laposabb alak divatja, hol az éppen tündöklő filmsztárok, hol pedig az egyik vagy másik női formának kedvező divatirányzat hatására. A divatnak persze más, közvetett hatása is van, hiszen tudjuk, hogy az öltözködésben igen sok nő státusszimbólumot, azaz rangjelképet is keres. Aki a legújabb divat szerint öltözik, annak jól megy, ő vagy a férje, esetleg a barátja jól keres… Figyeljük meg, hogy a kifejezetten jól öltöző, s ezáltal biztos anyagi háttért sugalló nők mindig igen kapósak, még akkor is, ha nem is igazán csinosak. A kulturális környezetből adódó és a divathoz is alkalmazkodó ítélkezés alapjai fiatal korban, tanulással vésődnek az emberbe, a mindenkori társadalmi értékítélet hatására alakulnak ki, jobbára a tudattalan szférában rejtőznek, és ezért akarattal-tudattal nehéz őket irányítani.
Az emberi szépérzés alaprétegeit, a biológiait és a kulturálist még nem sikerült tökéletesen felderíteni és megmagyarázni. Mindnyájan további különbségeket is teszünk a divatos szépségek csoportján belül. A választás akkor válik igazán nehézzé, ha a divat diktálta szépségek közül a legszebbet kell kiemelni. A történelem folyamán számtalanszor megfigyelhető a mindenkori divattípushoz való alkalmazkodás igénye, és ennek az ellenkezője is: sokan éppenséggel ki akarnak emelkedni a hasonszőríek tömegéből. Nem egy természeti népnél szokás bizonyos színekkel és mintákkal kifesteni az arcot; más népcsoportok az egész testüket kimázolják. Ezenkívül szigorú előírások szabályozzák azt is, milyen legyen a hajviselet, a ruházat. Az adott kulturális egység tagjai pontosan követik az utasításokat, mégis azt látjuk, hogy a festés, a frizura, a lánc, a hajat ékesítő virágfüzér mindenkinél egyúttal az egyediséget is szeretné hangsúlyozni. Sehol a világon nem akar két ember egyforma lenni, mindig törekednek különbözőségre, amellyel önmagukat (és nem csupán a kulturális környezet divatját) megvalósíthatják.
Az ilyesféle felismerések megszerzéséhez nem kell feltétlenül az őserdőbe utaznunk, elég körülnézni az európai társadalmakban. Mindenütt, ahol az emberek nagyobb csoportjai hasonló viseletben járnak, óriási az igény az egyhangúságból való kitörésre. Elég ehhez egy virág a gomblyukban, egy színes sál, egy tarka mellény. Egy másik példa: egész generációk utaznak szabványautón, amelynek a karosszériáját azonban – azért, hogy az egyediséget hangsúlyozzák – sokféle színí, tarka díszítéssel látják el. Mindenki két, alapjában véve teljesen különböző dolgot talál szépnek: a divathoz való alkalmazkodást és az egyediséget. A divathoz való alkalmazkodásnak vannak olyan esetei is, amikor a két szempont egybeesik: valamely ruhadarab, jelvény viselésével lehet jelezni egy bizonyos társadalmi csoporthoz való tartozást, és hangsúlyozni a különállást a többitől. Az ellentétek közötti lavírozás azt jelzi, hogy az illető akkor szép, ha együttmíködik a közösséggel, képes beilleszkedni – azaz elfogadja a divatját –, de akkor még szebb, még izgalmasabb, ha egyúttal ki is válik belőle, egyedi vonásokat tartalmaz, amelyeket hamarosan mások is követni kezdenek; ezzel új divatirányzat alakul ki, és a körforgás folytatódik.
Minthogy az azonosak tömegéből való kiemelkedésre csak kevés lehetőség kínálkozik (például egyforma frizura esetén az eltérő hajszín), ezért különböző ismertetőjegyek alapján kialakult típusok szolgálnak a legmegbízhatóbban a hasonlóság és a különbözőség határán mozgó szépség megjelölésére. Így például vannak férfiak, akik főként a szőke, mások pedig a fekete hajú nőket tartják szépnek. Ha valamely típus tetszik nekünk, ebben a tetszésben – amely nem korlátozódik a nemi, azaz biológiai vonzódásra – többnyire öntudatlan kívánságaink törnek felszínre. Vonzódásunk az egyéniségünket kiegészítő tényezők felé fordul. A mélylélektan – a Freudot követő egyik legnevesebb kutató, Jung tanítása alapján – ezt így fogalmazta meg:
minden nő számára létezik egy meghatározott, saját lelki énjét optimálisan kiegészítő férfitípus.
És ez fordítva is így van. Ha ezek az egymást kiegészítő emberek találkoznak (az ellentétek vonzzák egymást), elsősorban azt kedvelik a másikban, az nekik a vonzó és szép, ami belőlük hiányzik, és amit a társas kapcsolatban az illetőtől kapni szeretnének: például akaraterőt, gyengédséget, mély érzéseket, megfontoltságot.
••• A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a korábban említett biológiai és kulturális rétegek után a harmadik a tipológiai réteg. A biológiai indítékok, továbbá a kultúra, a divat által meghatározott körön belül azt az embert tartjuk különösen szépnek, aki saját típusunk kiegészítése. Ezt az ítéletet az életünk alatt szerzett tapasztalatok összessége alapozza meg. Ezután kutatószenvedélyünk újabb lépcsőfokra hág: a nagy ő az egyetlen, aki igazán szép a számunkra. És ez nem romantikus rajongás, hanem szépérzékünk iránymutató megnyilatkozása. Nem embercsoportokat, hanem csakis egyes embereket vesz célba, mégpedig a szeretet, a szerelem érzésének segítségével. Ez az utolsó, talán leginkább emberi fokozat mély biológiai előkészítésre épül. Élete kezdetén mindenki először a szüleivel kapcsolatban kezdi edzeni ítélőképességét. Az anya, az apa: a nő és a férfi egy nép, egy kultúra, egy bizonyos divat és szokásvilág, valamint egy-egy típus megtestesítője is. De – általában és jó esetben – elsősorban olyan ember, aki az állandóság (ráadásul a megbízhatóság és a híség) jelképe, aki a gyerek lelke számára a jó, a helyes és a szép mércéje.
Vak-e a szerelem?
Ugyanakkor sok kockázatot is rejt magában ez a kezdeti élmény. A felsorolt tulajdonságok a két szülőben öltenek testet, és ezért a gyermek ugyanezeket a tulajdonságokat várja majd el másoktól is. És itt bukkan elő az emberi sokféleségnek és áttekinthetetlenségnek a dilemmája, amely az állatvilágban ismeretlen. Ami az állatok között megfelelő, az egyúttal jó és szép is. A legnagyobb agancsú szarvas valóban a legerősebb, akárcsak a legdúsabb sörényí oroszlán. Csak az ember esetében lehetséges, hogy a szépség megbízhatatlansággal, hamissággal, vagyis negatív tulajdonságokkal párosul, és fordítva, a visszataszító külső mögött is rejtőzhet remek, nagy formátumú személyiség. Az emberpalánta lassanként kénytelen megtanulni, hogy szépérzéke félre is vezetheti. Világossá válik számára, hogy kritikával kell fogadnia első, ösztönös érzelmeit és ítéleteit, ha azok emberekre vonatkoznak. Talán belenyugszik ebbe, meghátrál, és csupán ott kutat a szépség után, ahol nem csaphatják be: a természetben és a mívészetben. Persze valójában – és főleg érettebb korban – nem lenne szabad meghátrálni, hanem ki kellene tartani az emberi szépség és jóság együttes megjelenésébe vetett eredeti bizalmunk mellett. Tapasztalhatjuk, hogy ha az ember valakit valóban szeret, ha valakihez őszinte érzésekkel közeledik, feltárulkozhat a másik – esetleg megbúvó – valódi értéke, és végül a szépség és a jóság mint legfontosabb értékek, valóban találkoznak. Akit szeretünk, az a szemünkben a legmélyebb értelemben szép – és ez az utolsó és legfőbb jelentősége a szépség utáni kutatásunknak. Szerencsés esetben olyan Ő-höz jutunk el, aki nemcsak biológiai, kulturális és tipológiai szempontból, hanem pótolhatatlanul és
éppen a mi számunkra szép és igaz.
Ezzel eljutottunk a szépségről alkotott értékítéletünk legfontosabb rétegéhez.
•••• Ez a nagy jelentőségí negyedik réteg személyes jellegí, és a biológiailag, kulturálisan és tipológiailag megfelelő, kívánatos személyen túl elvezeti az Én-t a megfelelő Ő-höz. Itt már nem azt szeretjük, ami szép, hanem megfordítva: akit szeretünk, az a szép, és az az ember mérce a többi szépség megítélésében. Az anya és a gyermek ősi találkozása előkészítette a terepet az Én-Ő kapcsolathoz. Ez már biológiai kényszerek nélkül, az egyén önmegvalósításával jön létre. §
- Mi újság ’81 óta?
Génalapú párválasztás
Már gének alapján is lehet párt választani, pontosabban egy vizsgálattal megtudható, hogy a partnerek génjei mennyire illenek össze. Az ideális biológiai pároknak állítólag jobb a szexuális kapcsolatuk, nem csalják meg egymást, és egészségesek lesznek a gyermekeik. A vizsgálatot a floridai ScientificMatch és a zürichi GenePartner neví cégek végezték el. Az utóbbi 299 dollárt kér a vizsgálatért, a ScientificMatch viszont 995 dollárért kínál élethosszig tartó tagságot. Egy korábbi tudományos kísérletből, a híres, izzadságszagú pólók tesztjéből az már kiderült, hogy a nők annak a férfinek a testszagát kedvelik, akinek az immunrendszere az övéktől teljesen különbözik. A DNS-tesztből pedig az tudható meg, milyen százalékban különböznek a gének, s minél nagyobb az eltérés, annál valószíníbb, hogy harmonikus lesz a kapcsolat. Mennyire kell a tesztet komolyan venni? Szakértők szerint még nincs elég bizonyíték ahhoz, hogy a DNS-teszt legyen a legfontosabb útmutató a párválasztáshoz, mert igazából nem tudni, melyek a legfontosabb jellemzők. Egyes tanulmányok szerint nem a különböző, hanem éppen ellenkezőleg, a hasonló gének a vonzóbbak, mások szerint az arc szimmetriája a döntő, és persze nem lehet kihagyni a legnyilvánvalóbb tényezőket, azaz: a hasonló társadalmi és gazdasági hátterí, képzettségí és intelligenciájú embereket kedveljük meg. A genetikai tesztet elvégző vállalatok senkinek sem javasolják, hogy hagyja el a párját, ha nem jó az eredmény, mert úgy vélik, egy kapcsolat elsősorban attól lesz jó, ha az emberek jól érzik magukat egymással. (index)
