A reklámipar sztárjai

Díjakat nyert, több színész karrierjét beindította, a kritika és a közönség egyaránt imádja, és általában azt mondják róla, hogy intelligens. Ez a Mad Men, az amerikai AMC kábelcsatornán futó sorozat, amely a hatvanas években játszódik, és egy reklámügynökség életét mutatja be. Az IPM sorozatajánlója.

A sorozat egyik nagy erénye a részletesen kidolgozott korfestés. A helyszín egy reklámügynökség, ahol laza a munkaerkölcs, mindenki cigarettázik és iszik, nem ismeretlen a drog, a nők változatos és színes ruhákban, a férfiak pedig mindig öltönyben járnak. Utóbbiak szinte kivétel nélkül csalják a feleségüket, és olyan ügyfelekkel van dolguk, mint például a Hilton, vagy ebben az évadban a Chevrolet és az Avon.
A Mad Men azonban nemcsak a külsőségeket ábrázolja, hanem a hatvanas évek Amerikájában zajló társadalmi változásokat is, és azt, hogy a korszak hogyan hatott a mindennapi életre, azaz a sorozat esetében a karakterek sorsának alakulására. Kiemelt helyen kezelik a női emancipációt és a család szerepét, de szóba kerül a rasszizmus, az antiszemitizmus, a homoszexualitás is, és természetesen New York városnegyedeinek a fejlődése. 
A több irodalmi utalással is átszőtt, gyakran álomszerí jelenetekkel élő történet főszereplője (Jon Hamm) a koreai háborút is megjárt nagymenő reklámos, akit folyamatosan kísértenek hányatott gyermekkora emlékei, és hiába van meg mindene, a lelki békét sosem leli meg. 
Jon Hamm ugyan még mindig az egyik legnagyobb karizmával bíró színész a tévében, de már nem annyira meggyőző a csábító tekintete, karaktere pedig csak egyre szomorúbb lesz, és kezd unalmassá válni. A most futó, hatodik évadban például sokkal izgalmasabb lett volna, ha Peggy (Elisabeth Moss) kap több teret; ő az, aki titkárnőként kezdte a sorozatban, és mostanra egy megbecsült kreatív lett, de hiába független, önálló és sikeres, a férfiakkal való viszonya még mindig nincs rendben. Ebben hasonlít hozzá a vörös hajú és dús keblí közönségkedvenc Joan (Christina Hendricks), aki eleinte az irodai munkát szervezte, mostanra viszont tulajdonosi titulust szerzett, igaz, ezt nem az agyával, hanem a testével érte el, úgyhogy rátermettségét másként is muszáj bizonyítania.
A Mad Men a közelmúlt tévésorozatainak egyértelmíen az élmezőnyébe tartozik, de az első évadok feszessége és dinamizmusa után kicsit lelassult és némileg önmaga körül forog, sok történetszál csak ismétli benne önmagát. Egyévadnyi esély mindenesetre még van arra, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyjon maga után: a korábban a Maffiózókban íróként és producerként is jegyzett Matthew Weiner pedig megérdemli, hogy bízzunk benne – a Mad Men minden hibájával együtt remek sorozat. 
Mad Men – Reklámőrültek
www.netflix.com
Felirat letölthető: www.opensubtitles.org