Miért vannak húsevő növények?

Talán nem is találni Charles Darwinnál hitelesebb forrást arra nézve, hogy a húsevő növények az evolúció mestermívei közé tartoznak. Szerinte ugyanis a carnivorák a természet különösen jól sikerült fejlesztései.

Egyáltalán nem meglepő, hogy ennyire lenyígözték őt ezek a növények: a vegetáriánus rokonaikhoz képest óriási evolúciós előnyre tesznek szert azzal, hogy zsákmányt tudnak ejteni. A carnivorák is fotoszintetizálnak, mint minden klorofilt tartalmazó zöld növény, vagyis napfény segítségével szén-dioxidot és vizet alakítanak át energiát adó cukorrá és oxigénné. A vizet és az ásványi anyagokat a talajból nyerik. Ennek megfelelően a húsevő növények is megélnek pótlólagos állati táplálék nélkül, noha így lassabban növekszenek. A sikeres zsákmányejtési akciók ezzel szemben emelik a túlélési és elterjedési esélyeiket, és lehetővé teszik számukra, hogy szíkös erőforrású helyeken is megmaradjanak. Zsákmányként nem csak rovarok jöhetnek számításba – növényi csapdákban már kis madarakat, gyíkokat és békákat is találtak. Természetesen a zöld vadászok a zsákmányukat nem szőröstül-bőröstül nyelik le, sokkal inkább arra építenek, hogy emésztőenzimjeik segítségével felemésszék az állatokat. Elsősorban az állati fehérjekötésekben lévő nitrogén miatt vadásznak, de hasznosítják a foszfort, a káliumot és más fontos ásványi anyagokat is. A zsákmányul ejtett rovarok kitinpáncélja sem jelent akadályt: a mechanikus és a kémiai ingerek egy emésztőnedv kiválasztását indítják be, amely agresszív enzimjeivel áthatol a páncélon. Kioldja a fontos tápanyagokat, amelyek a növény számára már könnyen felvehetők. Végül csak a kitin marad hátra. Vannak olyan fajok, amelyeknél egy ilyen emésztési folyamat mindössze néhány órán át tart, de az 500 ismert faj közül a legtöbb esetében ehhez egy-két hétre is szükség van.