Hitchcock

Szöllőskei Gábor filmkritikája

Rendezte: Sacha Gervasi
Szereplők: Anthony Hopkins, Helen Mirren, Scarlett Johansson, Jessica Biel, Danny Huston
Forgalmazó: InterCom
Vegyünk egy filmrendezőt, aki számtalan olyan híres/hírhedt mestermívet tett le az asztalra, amelyek évtizedeken át elégítettek ki krimire, izgalomra, rettegésre éhes mozinézőket, és apasztották el sok ezer vitriolos tollú kritikus ócsárló szóözönét. De vajon az ő élete is van olyan jó, hogy az filmre kívánkozzék?
Alfred Hitchcockról a fenti felvetés kapcsán két dolog ugorhat be elsőre. Az egyik, hogy őt eljátszani hálás szerep. Fel kell venni kopasz, köpcös és tokás külcsínét, a filmes díjkiosztók ítészei pedig általában kiskölyökként tapsikolnak örömükben, ha egy színészen számottevő külső elváltozást látnak. Elég akár egy nagy orr is, mint Nicole Kidmané Az órákban. Anthony Hopkinsból pedig kifogástalan Alfredet gyúrtak a sminkesek, joggal számíthatnának tehát a maguk kis Oscarjára. A másik mellette szóló érv, sőt inkább érvek pedig: a nők. Hitch szőke színésznők iránti imádatáról legendák szóltak, s mivel hősünk mindvégig nős volt, így ez jó kiindulási alapnak tínt. A házaspár krízise azonban még kevés, ezért a cselekményt elhelyezték Hitchcock egyik legbotrányosabb filmje, a Psycho elkészítésének idejébe, melyről közismert, hogy nehezen akart összejönni, és eleinte senki sem látta benne azt a zsenialitást, ami a korábbi filmjeit jellemezte. &Oumlsszeállt hát minden egy ideális életrajzi filmhez, ráadásul Hollywood aranykoráról beszélünk, ebből biztosan díjeső lesz!
Nos, nem lett. Pedig ha részleteiben nézzük, nem sok kifogásolnivalót találunk. A színészi alakítások színvonalasak, Hopkins és a feleségét, Almát alakító Helen Mirren tudásuk legjavát hozzák. A jelmezek, a díszletek, a frizurák és a sminkek ügyesen megidézik az 50-es évek végének amerikai éráját, így a hitelességgel sincs gond. Akkor hol a bibi? Nos, egy alapvető játékosság jellemzi a filmet, és ezzel még nem is lenne baj, ám a könnyedség gyorsan visszájára fordíthatja a dolgokat, ha később túlzott komolykodásba csap át. Hitchcock elképzelt beszélgetései a gyilkossal pl. erősen kirínak az addig gondosan felépített közegből. Lehet, hogy az elsőfilmes Sacha Gervasi – korábban csak egy dokumentumfilmet rendezett – rutintalansága az ok, hogy így kissé tévéfilmes jelleget kapott a mí. Bár haragudni még így sem lehet rá, mivel bájos és érdekes, ám ha igazán meg akarjuk érteni Hitchcockot, inkább valamelyik klasszikus filmjét vegyük elő!
További filmkritikákat olvashat az oldal Kritika rovatában.