Lore

Szöllőskei Gábor filmkritikája

Rendezte: Cate Shortland
Szereplők: Saskia Rosendahl, Kai-Peter Malina, Nele Trebs, André Frid, Mika Seidel
Forgalmazó: Mozinet
Az ausztrál rendezőnő, Cate Shortland nem termékeny alkotó. Utolsó filmje, a 2004-es Cigánykerék még hazai színekben készült, ám nem kevés hasonlóság fedezhető fel a II. világháború végének idején, Németországban játszódó Loréval. Mindkét film egy-egy fiatal lány története (többek között), ám míg az előbbi a szex és a szerelem közti nüánsznyi különbségeken tínődött, addig Lore kénytelen tinédzserként családfővé avanzsálni, mikor szülők nélkül, döntéshozóként kell átszelnie húgával és három öccsével a háború sújtotta Németországot. A dolgot ráadásul az is nehezíti, hogy náci családról van szó, ám anyu és apu háborús bínösségéről a csemetéknek természetesen fogalmuk sem volt. A cél: eljutni a kb. 900 kilométernyire élő nagymama Hamburg melletti házába. Lore az út során nagyjából minden emberi érzelemmel és kihívással szembesül: éhezés, harag, bosszú, vágy, gyílölet, gyilkosság, szenvedély és mindenekfelett a felelősség.
Shortland mindezt főként közeli képekben, lágyan ringatózó kézi kamerával, szépen megkomponált beállításokban mutatja be, így próbál közelebb hozni minket a figurákhoz. Persze ki ne szimpatizálna öt alapvetően ártatlan, elanyátlanodott gyermekkel (a legkisebb ráadásul még csecsemő)? Persze, hogy szorítunk értük, még akkor is, ha az egyik jelenetben Lore az őket segítő srác zsidó származását undorral veszi tudomásul, hiszen itt üti fel fejét az egyik fő mondanivaló: egy generációra mekkora hatással lehetnek az előző generáció tettei és meggyőződései. A rendezői szándékkal még amúgy minden rendben is lenne, a probléma az, hogy talán kicsit sokat akart a szarka, s a történelmi közegbe ágyazott temérdek kérdést feszegető forgatókönyv képtelen folyamatos figyelem alatt tartani a történéseket. Az igaz, hogy road movie-ról van szó, e mífajnak pedig alapvető eleme az epizodisztikus szerkezet, ám a témák közti csapongás itt hatványozottan van jelen, és egy idő után fárasztóvá válik. Történelmi, jellem- és generációs tanulmányként ettől függetlenül nagyon is míködik a film. A színészekre sincs panasz, sőt, a főszerepben tündöklő Saskia Rosendahl nevét kifejezetten érdemes megjegyezni: érzékeny, összetett, manírtól mentes és impulzív alakítást nyújt, kár, hogy nem kapott egységesebb terepet hozzá.
További filmkritikákat olvashat az oldal Kritika rovatában.