Az Auschwitz-album

Az auschwitz-birkenaui táborkomplexum borzalmairól egyetlen fotósorozat maradt meg az utókor
számára. A képeken a tábor történetének egyik legmegrázóbb fejezete, a Kárpátaljáról deportált magyar zsidók tragédiája elevenedik meg. Az album és megtalálója, Jákob Lili kalandos utat járt be. Ez az ő történetük.1940 és 1945 között csaknem egymillió-háromszázezer embert deportáltak az auschwitz-birkenaui táborkomplexumba. Közülük mintegy kétszázezren élték túl a borzalmakat. Egyetlen fényképsorozatról tudunk, amely megörökítette a táborba való megérkezést, a szelekciót és a megsemmisítéshez vezető folyamatot. A százkilencvenhárom fényképből álló albumot a táborban szolgáló német tisztek készítették 1944 kora nyarán.

1940 tavaszának végén alapvető változások történtek a Krakkótól ötven kilométerre fekvő Oœwięcim városkában és környékén. A megszálló németek rövid idő alatt tizenhétezer embert telepítettek ki erről a negyven négyzetkilométernyi területről, miközben nyolc falut tettek a földdel egyenlővé. Mindezt azért, hogy a korábbi lengyel tüzérségi raktárak helyén létrehozzanak egy újabb német koncentrációs tábort. Ez az alaptábor (Auschwitz I, vagy Stammlager) adott helyet a táborparancsnokságnak, az adminisztratív épületeknek és kezdetben több tízezer lengyel fogolynak. Egy évvel az első épület felhúzása után Himmler utasítására elkezdték kibővíteni a tábort. Az eredeti terv szerint százezer szovjet hadifogoly került volna a három kilométerre található Brzezinka (Birkenau) falu mellett kialakított táborba. A vállalkozás méreteit jellemzi, hogy a százhetven hektár nagyságú területet tizenhat kilométernyi szögesdróttal vették körül, a tábor területén pedig mintegy háromszáz épületet húztak fel, tizenhárom kilométer hosszúságú vízelvezető árkot ástak ki, és több mint tizenkét kilométernyi utat építettek meg.

Pár száz kilométerrel keletebbre, a kárpátaljai Bilkén élt Jákob Lili. A szülői házban a jiddis volt a beszélt nyelv, de amikor a szülők nem akarták, hogy a gyerekek értsék, akkor átváltottak magyarra. Lili az állami iskolában cseh nyelven, a vallásos iskolában héberül tanult, a piacon vagy az utcán pedig ruténul beszélt. Hat közül a legidősebb gyermek volt, a család pedig egy a Bilkén élő kétszáz zsidó származású család közül. A zsidóellenes rendelkezések kihatottak a Jákob családra is. Ez azt jelentette, hogy az apától megvonták ló- és állatkereskedői engedélyét, így megcsappantak a család bevételi forrásai. Lili nem járhatott tovább iskolába, és végül, miután fél évig jobb híján női szabónak tanult, 1943-ban Budapestre ment, ahol majd egy évet töltött. Egy zsidó árvaházban talált munkát, amely nemcsak árvákat fogadott be, hanem illegalitásban élő szülők gyerekei számára is menedéket nyújtott és búvóhelyként szolgált. Az 1944. március 19-i német megszállást követően Lili nem kezdett bujkálni, mint néhányan az ismerősei közül, hanem hazament. Ahogy később visszaemlékezett, a körülmények dacára boldognak érezte magát: „Együtt voltunk mind, és ez maga volt a boldogság”. &Aacuteprilisban, pészah utolsó éjszakáján, éjfél után, amikor Lili édesanyjával együtt felkelt, hogy kenyeret süssön a következő hétre, kopogást hallottak. A hitközség küldönce állt a kapu előtt azzal az üzenettel, hogy süssenek több kenyeret, csomagolják be a legszükségesebb holmit, mert holnap mindannyiukat elviszik mezőgazdasági munkára. Amint megvirradt, Lili és édesanyja kimentek a kertbe, és elásták édesanyja értékes eljegyzési gyíríjét és egy pár fülbevalót.

&Iacutegy kezdődött meg a kárpátaljai zsidóság gettósítás