Atlantisz titkai

Bár az Atlantisz-monda végső forrása, s talán egyedüli kiötlője Platón, általánosan elfogadott, hogy az atlantológia – Atlantisz tanulmányozásának és az iránta való lelkesedésnek újsütetí hulláma – szinte teljes mértékben egy amerikai politikus, újságíró és amatőr történész, Ignatius Donnelly hagyatéka.Donnelly 1882-ben adta ki Atlantis: The Antediluvian World (Atlantisz: az &Oumlzönvíz előtti világ) címí munkáját.
A könyv Amerikán kívül is bestsellerré vált, és a benne szereplő nézetek máig meghatározzák az Atlantisz iránt rajongók hiedelmeinek alapját. A későbbi Atlantisz-kutatók Madame Blavatskytól és Augustus le Plongeontól Edgar Cayce-ig és Rudolf Steinerig sokat köszönhettek Donnelly meglátásainak.

Azori-szigetek. Az utolsó maradvány?
Szerinte a tényszerí stílus, amit Platón alkalmaz, kétséget sem hagy afelől, hogy valódi történetet beszél el, nem pedig erkölcsi vagy filozófiai tanmesét: Nincsen olyan tény ebben a történetben [a két dialógusban], amit Platón mesének álcázott erkölcsi vagy politikai tanként akart volna átadni… Nem rajzolódik ki benne ideális köztársaság. Ez egy őszinte, hihető történet egy népről, ami felett királyai uralkodnak… s Atlantisz valójában az Atlanti-óceán közepén volt, ahogy Platón állította, és valóban egy hirtelen özönvízben pusztult el.De Donnelly Platónnál sokkal tovább merészkedett. A majákat és lehetséges eredetük új magyarázatait, amelyek az újonnan kibontakozó közép- és dél-amerikai régészet hozadékai voltak, összevetette az óvilági civilizációk, például Egyiptom izgalmas régészeti felfedezéseivel, és ezen az alapon azt állította, hogy mindezen kultúrák – valójában a Föld összes ősi civilizációja – Atlantiszból eredeztethetők, és e kolóniák vagy „leánycivilizációk” közül Egyiptom a legrégebbi. Atlantisz volt mindennek a forrása, a fémöntéstől a mezőgazdaságig, a piramisépítéstől az írásig. Az ősi nyelvek és mai leszármazottaik Atlantiszig vezethetők vissza, akár a maják és az egyiptomiak napkultusza. A Nílus völgyétől Skandináviáig és Indiáig ránk köszönő istenek és mitológiai alakok visszavezethetők Atlantisz valódi királyaira, királynőire és hőseire, és a világ különböző özönvíztörténetei Atlantisz pusztulásának állítanak emléket.

Mivel Platón meglehetősen pontosan leírta Atlantisz helyét, Donnelly elfogadta, hogy valahol az Atlanti-óceán hullámai alatt kell lennie. Megszerezve a legújabb – és akkoriban még alig megértett – adatokat az óceánfeneket felmérő expedícióktól, diadalmasan bukkant rá az újonnan felfedezett Közép-Atlanti-hátságra, és különösen annak egy szélesebb részére az Észak-Atlanti-óceán közepén, amit Delfin-hátságnak hívnak. E hátság egyedüli része, ami a hullámok fölé nyúlik, az Azori-szigetek vulkanikus lánca – és Donnelly kijelentette, hogy ezek Atlantisz utolsó maradványai. A földrész többi része a víz alá süllyedt, de egykor földhidat képezett az Atlanti-óceánon keresztben (egy „összekötő fennsíkot”, ahogy írta), vagy legalábbis „lépőkőként” szolgált, ami megkönnyítette hajdan az Európa és Afrika, valamint az amerikai kontinens közötti utazást. Donnelly szerint ezért tapasztalható annyi hasonlóság az Ó- és &Uacutejvilág faunája és flórája között. Valójában vagy rosszul értelmezett párhuzamokkal példálózott, vagy olyanokkal, amelyeket a kontinensvándorlás is magyaráz.

Nininger Bölcse vagy az Elégedetlenség Apostola
Csodálói szerint független hős, becsmérlői szerint bolond – Ignatius Donnelly figyelemre méltó életútját elsősorban a saját géniuszában való megrendíthetetlen hit jellemezte. Sikeres író, vitatott politikus, sőt amerikai alelnökjelölt is volt. &Oumlnhittsége arra inspirálta, hogy próbálja ki magát a jog, az újságírás, a várostervezés, az írás, a politika, a történészet, a régészet, a geológia, Shakespeare tanulmányozása, a titkosírás és a tudományos fantasztikum területén.Ignatius Donnelly 1831. november 3-án született Philadelphiában, ír származású családban. Korán érő, tehetséges irodalmár volt, jogot tanult és 1852-től felvették az ügyvédi kamarába. Hogy kamatoztassa és átadja zsenialitását, Minnesotába költözött, újságot adott ki és létrehozott egy Nininger City neví utópisztikus közösséget, egyfajta kooperatív farmot, amelyről úgy képzelte, idővel második Chicagóvá válik. Sajnos az 1857-es ingatlanpiaci krach megfosztotta a vállalkozást anyagi alapjától, és Donnelly az utópisztikus város utolsó lakójaként távozott.Az újságírás révén azonban Donnelly bekapcsolódott a politikai életbe, és 1859-ben az újonnan alakult Minnesota állam alkormányzójává választották, 1863–1869 között pedig republikánus kongresszusi képviselő volt. Rendkívül haladó nézetei – ellenezte a rabszolgaságot és támogatta a nők választójogát – sokakat felháborítottak, és amikor felfedezték, hogy idejének nagy részét a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban tölti, leváltották.

Donnellynek az Atlantisz: az &Oumlzönvíz előtti világ hozta meg a hírnevet. Ezt követte a Ragnarok: a tíz és a kavics kora (1883), melyben azt az elméletét fejtette ki, mely szerint egy hatalmas üstökös becsapódása elpusztította a korai civilizációkat, és ennek nyomai fellelhetők a világ mondáiban. Később több munkája foglalkozott Shakespeare-rel, legjelentősebb A nagy írásrejtvény: Francis Bacon rejtjelei a Shakespeare-drámákban (1888). E mívében lefekteti azt a ma is népszerí teóriát, hogy a Shakespeare-drámákat valójában Sir Francis Bacon írta, és ez kódolva van bennük. Az irodalmi körök rendszeres vendégévé vált, telt házas előadásokon ecsetelte ellentmondásos, ám megkapó elméleteit szerte az országban.Donnelly írt továbbá egy tudományos-fantasztikus regényt, a Caesar oszlopa címít (1890) és több más könyvet. Időről időre megpróbált új életet lehelni politikai karrierjébe.

Sikertelenül indult a képviselői székért, viszont bejutott Minnesota állam törvényhozásába, sőt 1892-ben alelnöknek jelölte a Néppárt, az egyik olyan politikai erő, amely hiába próbálta megvetni lábát az amerikai kétpárti demokráciában. Nem választották meg, és elbukta választott állama kormányzói posztját is. Mint afféle látnok, jellemző időpontban, 1901. január elsején, az új század első napján hunyt el.Ma Donnellyt leginkább Atlantisz-elméleteiről ismerjük, de a maga korában vitatott és sokszíní egyéniség volt. Sok lenézője gúnyosan – elbukott városutópiája után – Nininger Bölcsének; a kortárs és későbbi elfogadott kutatók által kifigurázott szélsőséges történelmi-természettudományos elméletei miatt a Bolondság Hercegének; és politikai agitálása és a kisember nagyvállalkozókkal és elittel szembeni fáradhatatlan dicsőítése alapján az Elégedetlenség Apostolának hívta.

Később Donnelly jelképezte a Nagy Amerikai Bukást, mivel a magáról alkotott – alaptalanul magas – véleménye és a társadalommal való szembenállása ellenére szinte semmi sem sikerült neki, amibe belefogott: az utópista közösségépítés, a magas hivatal elérése, az ellentmondásos elméletek bizonyítása a mérvadók gúnyolódásával szemben. Azonban az igazság az, hogy bár merész autodidakta tudós volt és politikai téren megelőzte korát, sikerült felkelteni országa és a világ érdeklődését azon kérdések iránt, melyek a legkedvesebbek voltak neki.

Atlantiszi mitológia és vallás
Donnelly hitt abban, hogy minden főbb kultúra mitológiája és vallása egyetlen ősre, a hatalmas atlantiszi Ur-civilizációra vezethető vissza, és ennek bizonyítékait megtaláljuk szerte a világban a mítoszokban és szimbólumokban elrejtve.

Napistenek és szimbólumok
Donnelly nagy hatású könyvének, az Atlantisz: az &Oumlzönvíz előtti világnak második és negyedik fejezete azokkal a mítoszokkal, vallási nézetekkel és jelképekkel foglalkozik, amelyek Atlantiszról kerültek a „leánycivilizációk” – az ő szavával: kolóniák – hitvilágába. Donnelly e tények alapján rekonstruálta az ősi atlantisziak mítoszait, vallását és szimbólumait. A legfontosabbnak azt tartja, hogy az ősi atlantisziak napimádók voltak, a napisten volt panteonjuk legfőbb, lehet, hogy egyetlen alakja. Jelképeik között vezető szerepet töltött be a napkereszt.

A mítoszok eredete
Erősen hitt az euhémerizmusban is, abban az elméletben, mely szerint a mitológiai történetek valós eseményekre vagy személyekre vonatkoznak – más szavakkal, a valós történelem eseményei és személyei alakultak át mondákká és mitológiai alakokká. Az özönvízmondákat, amelyek szerinte a világ csaknem minden részén megtalálhatók, Atlantisz pusztulásával kapcsolta össze. A teremtésről, az első emberekről, a kultúra, civilizáció és technológia megszerzéséről szóló mondákat arra vezeti vissza, hogy az atlantisziak milyen hatással voltak a meghódított területek lakosságára.

1. Arábia
Donnelly szerint az iszlám előtti arab népek az áditáktól, vagy &Aacuted fiaitól származtatják magukat. „&Aacuted” szerinte nyelvészetileg „Ad-lantisz”-hoz köthető, &Aacuted feltételezhetően Atlasz, Atlantisz első királyának neve, melyet kiterjesztettek valamennyi atlantiszira.

2. India
Donnelly az indoeurópaiakat helyezte középpontba. Ezt a csoportot abban a korban különítették el a nyelvészet úttörői, felfedezve, hogy a szanszkrit rokonságban áll olyan nyelvekkel, mint a görög és az arámi, ugyanakkor időben megelőzi őket. Donnelly azzal érvel, hogy őseik-felmenőik, az árják közvetlenül Atlantiszról származnak. Bizonyítékként az „első ember” nevét használja a különböző indoeurópai kultúrákban. A hinduk, mint mondta, Ad-imának hívják őt.

3. Mezopotámia
Donnelly kijelenti: „így hát a legősibb emberrasszok alapjánál &Aacuted fiait találjuk, akik kimívelték a hébereket, az arabokat, a káldeusokat (egy mezopotámiai nép), a hindukat, a perzsákat, az egyiptomiakat, a mexikóiakat és a közép-amerikaiakat; ezt bizonyítja, hogy mindezek a népek egy homályos emlékí Ad-lantiszról származtatják magukat.”

4. Közép-Amerika és Peru
A napimádat a maják, inkák és aztékok központi dogmája volt. Donnelly ezt az ókori egyiptomi, babilóniai és föníciai napkultuszhoz köti. Az inkák nagy napünnepének ray-mi volt a neve, ezt Rá és Ráma nevével hozza összefüggésbe.

5. Fönícia és a héberek
A Bibliában az első ember neve &Aacutedám. Donnelly szerint a föníciai főistent Adonnak hívták, aki kapcsolatban van a görög Adonisszal, és hindu istenek egy csoportjával, az Aditjával. Az &Aacuted-kapcsolat nyilvánvaló.

6. Görögország
Donnelly egy egész fejezetet szentel azon elmélet kifejtésére, miszerint az ókori görög istenek eredetileg Atlantisz királyai voltak. Különösen a 12-es szám gyakoriságát emeli ki, mondván: 12 olümposzi isten volt, 12 jegy van az állatövben, 12 isten van a babilóniai mítoszokban és 12 skandináv isten van. Ennek oka állítása szerint Atlantisz 12 királya, bár ezt cáfolni látszik az a tény, hogy Platón világosan állítja, tíz volt belőlük.

7.  Az istenek földje
A civilizáció születésében betöltött szerepe miatt, valamint az emberek a katasztrófa előtti boldogsága és jóléte okán Donnelly azzal érvel, hogy Atlantisz volt az eredetije az olyan mitikus helyeknek, mint az Édenkert, a Heszperidák kertjei, az elíziumi mezők, Alkinosz kertjei, a Homérosz által leírt mesés Paradicsom egy szigeten, az Olümposz, a görög istenek és Asgard, a skandináv istenek otthona.

Atlantiszi nyelv és építészet
Donnelly ideológiájának egyik fő pillére, hogy a civilizációk technológiái, melynek megnyilvánulási formái a nyelv, az építészeti megoldások és más, kevésbé nyilvánvaló dolgok, egyetlen forrásból erednek, és a kultúraközi hasonlóságok ennek bizonyítékai.

Az ábécé
A XIX. század a nyelvészet, közelebbről az archeolingvisztika izgalmas korszaka volt, mivel nagyszámú ősi feliratot és nyelvet fejtettek meg, és a történészek azok saját szavaival olvashattak a régi civilizációkról. Ez volt a nyelvészeti taxonómia (rendszertan) tudományának születési ideje is – mely a hasonlóságok és kapcsolódások alapján családokba csoportosította a nyelveket, ami azután a nyelveket beszélők közötti történeti leszármazási kapcsolatokról közölt információt. Azonban e tudományterületek még gyerekcipőben jártak, és nem voltak mentesek a korai botlásoktól, mint De Landa püspök értelmezése a maja ábécéről, ami tévútra vezette Augustus le Plongeont. Donnelly is teljes mértékben elhitte De Landa igazát, és munkája alapján táblázatot készített, melyben a maja és az ősi óvilági ábécéket, például a görög és a szanszkrit írást hasonlította össze. Donnelly azért tulajdonított ekkora jelentőséget az ábécének, mert szerinte az „az emberi fejlődés egyik legcsodálatosabb újítása… Mai civilizációnk nehezen lenne elképzelhető nélküle”. A különböző európai ábécéket az egyiptomiakig és a föníciaiakig vezette vissza, és kiemelte, hogy e népek mindegyikének hagyományában az írás mívészetét nem emberek, hanem istenek találták fel. Az ő értelmezésében ez csak egy dolgot jelenthetett: „az istenek kétségtelenül magasan kulturált őseik voltak – az atlantiszi népek”.

Hogy érvelését bizonyítsa, Donnelly a táblázata segítségével betíképi hasonlóságokat húzott a maja, szanszkrit, görög, héber és egyéb írásjelek között. Például az a betí, amit De Landa H-ként azonosított, durván emlékeztetett egy vízszintes vonallal áthúzott álló téglalapra. Donnellyt ez nagyon emlékeztette az alábbi föníciai szimbólumra, amiből később a görög H betí kialakult. Ez vajon azt támasztja alá, hogy az Atlanti-óceán mindkét oldalának ábécéi egyetlen forrásból származnak – egy, az Ó- és &Uacutejvilág közt fekvő földrész népének eredeti írásából? Donnelly szerencsétlenségére egyik elsődleges forrása, De Landa tévedett. A maja glifák nem alkottak ábécét (nem olyan hangokat – fonémákat – szimbolizáltak, mint a magán- és mássalhangzók), hanem többnyire logogramok, azaz teljes szavakat, fogalmakat jelképező szóképek voltak. Az viszont igaz, hogy az Óvilágban az indoeurópai nyelvcsalád által használt nyelvek és írások közös eredettel rendelkeznek, s a mai kutatók szerint ezek az i. e. 4000 körüli Fekete-tenger vidékére nyúlnak vissza, nem a nagyjából 10 000 éves Atlantiszra, és nincsenek nyelvészeti vagy másféle kapcsolataik az újvilági írásrendszerekkel.

Piramis 
Donnelly számára a megosztott atlantiszi örökség legnyilvánvalóbb jelképe a piramis volt – „ez az egyedülálló építmény”, ahogy ő körülírta. Piramisokat emeltek az ókori egyiptomiak és mezopotámiaiak, valamint a maják, az aztékok és az inkák. A világon számos más helyen is megtalálhatók (például a Kanári-szigeteken). E hatalmas építmények felépítése ügyességet és mérnöki tudást igényelt, és a piramisépítés néhány vonatkozása még ma is rejtély. Donnelly rámutat a kapcsolatra a piramisépítés és a napimádó ó- és újvilági civilizációk között, és azt állítja, hogy e civilizációk Atlantiszról örökölték a piramisépítés képességét, és a gúlákkal az atlantiszi főváros közepén álló dombot akarták imitálni.Ezzel az értelmezés több problémát is felvet. S támadói rámutattak: Platón nem említett piramisokat Atlantisszal kapcsolatban, ráadásul az ó- és újvilági piramisok több tekintetben különböznek. Az utóbbiak inkább lépcsős piramisok, lapos tetővel, melyeken vallásos szertartásokat tartottak. Egyiptomban viszont a piramisok sima oldalúak, hegyesek és sírnak használták őket. Az Atlanti-óceán mindkét oldalán megfigyelhető a piramisépítészet egyfajta fejlődése, így nem szükséges feltételezni egy feltaláló civilizációt… §

  •  Modern variációk az elsüllyedt civilizációra
    2004 Az amerikai kutató szerint Ciprus délkeleti partjaitól 80 kilométerre találhatóak a legendás város romjai. A maradványok másfél kilométeres mélységben, Ciprus délkeleti partjaitól 80 kilométerre keletre, Szíria irányában találhatók – állította Robert Sarmast, bár elismerte, hogy közvetlen bizonyítékokkal, leletekkel nem rendelkezik, mivel a maradványokat többméteres talajréteg borítja a mélységben. Sarmast 2003-ban könyvet publikált, amelyben azt állította, hogy Ciprus szigete része volt Atlantisznak, amelyről Platón ókori görög bölcselő részletes leírást adott két mívében is. A leggyakoribb feltevés az, hogy Atlantisz „Herkules oszlopaitól" – vagyis a Gibraltártól – keletre volt, más elméletek azonban a Krím-félsziget, az amerikai kontinens, sőt a Szahara, vagy éppen az Antarktisz körül vélik tudni az elsüllyedt civilizáció egykori helyét. 2004 Tudósok szerint elképzelhető, hogy az elsüllyedt város, Atlantisz nyomai láthatóak egy Dél-Spanyolországról készült míholdfelvételen. Werner Wickboldt, egyetemi tanár és Atlantisz-kutató a Földközi-tenger térségéről készült fotókon keresett az elsüllyedt városra utaló nyomokat.

    Egy Cadiz közelében található sós vizí mocsaras vidékről készült míholdfelvételen két olyan téglalap alakú épület romjait fedezte fel, melyeket körkörös struktúrák maradványai vesznek körül. A romok hasonlítanak a Platón által leírtakhoz, azonban nem egy szigeten, hanem a tengerparton találhatóak. Az eltérést azzal magyarázták – hogy az Atlantisz-mítosz egy szigetről beszél, míg a megtalált alakzatok nem egy szigeten találhatóak – hogy a görögök összekeverték a partvonalra vonatkozó egyiptomi kifejezést a szigetre vonatkozóéval. 2007 Egy rejtélyes ősi civilizáció elsüllyedt városát fedezték fel japán kutatók a Csendes-óceánban, a Yonaguni-sziget partjainál, Japán délnyugati végénél. Búvárok már a nyolcvanas évek közepén találtak arrafelé furcsa természetellenes sziklaformákat, és lépcsőszerí képződményeket, Masaaki Kimura tengergeológus azonban most egészen addig ment, hogy a misztikus Mu városával (nagyjából Atlantisz megfelelője a távol-keleti legendákban) azonosította a leletet.

    Kimura szerint az épületek elrendezése és stílusa a római kori városokra emlékeztet. Elmélete szerint a város háromezer éve egy földrengés miatt pusztult el és került a tenger fenekére.  A tudományos világ kétkedéssel fogadta a felfedezést; vannak, akik szerint természetes vulkanikus tevékenység is létrehozhatott ilyen furcsa képződményeket, és az emberi életre utaló egyéb tárgyakat (fegyverek, cserépedények, szerszámok) hiányolják. 2007 Atlantisz létezett, de nem ott, és nem úgy, ahogy eddig gondolták.A mai Keleti-tenger (Balti-tenger) fenekén ugyanis 8 ezer esztendős emberi települések vannak, amelyeket 100 év alatt borított el a víz, amikor elolvadtak a gleccserek. A Süllyedő partok (Sincos) nevet viselő projekt kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy emberi települések nyomai a Keleti-tenger mai medrében beljebb is találhatók. A jégkorszak utáni olvadásban elmerült kőkorszaki településeket a tudomány egy jütlandi falu nyomán „Ertebölle kultúrának" nevezte el. Akkor 100 év alatt másfél métert emelkedett a tengerszint, és a kőkorszaki embereknek végig kellett nézniük, hogyan borítja el a sós víz a forrásokat, a folyókat és kunyhóikat. A víz a Skandináviát háromezer méter vastagságban beborító gleccserekből származott, és fokozatosan elnyelte a mai Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány tengerpartját.

  •  A kereszt jelképe
    A kereszt ősi és mindenütt jelenlévő szimbólum, mely megelőzi a kereszténységet és kapcsolatban áll a Nappal. Donnelly kiemeli, hogy keresztekkel találkozunk mindenhol az ókori Közel-Keleten, Egyiptomban (ilyen az ankh, az életerő jelképe, a hurokban végződő kereszt), T alakú és gyírís keresztek formájában Palenquében, Teotihuacánban és másutt Közép-Amerikában, és a kereszténység előtti &Iacuterországban. Donnelly mindezen helyeket atlantiszi kolóniáknak hitte.