Piszkosul gazdagok

Minden ember természetes vágya, hogy jól éljen, csak nem mindegy, hogy a jóléthez az egyes ember miként jut el. Mutatunk három példát…Borgiák: arany és méreg
A katalán származású Rodrigo Borgiát 1492. augusztus 10-én (abban az évben tehát, amikor Kolumbusz partra szállt Amerikában), negyedszeri kísérletre választották meg pápává. A Borgiák története 1517-ig tartott, pápaságuk azonban mindössze 11 éven át, VI. Sándor megmérgezéséig, 1503-ig állt fenn. Történetüket a strasbourgi származású ceremóniamester, Giovanni Burckard – aki 400 aranytalléron vásárolta meg hivatalát, és a Vatikán szobáiban töltötte élete jelentős részét – jegyezte fel naplójában. A történetírók számára e napló fontos forrásanyag. Az aragóniai Borjából származó Borgia család Itália történelmében 1455 és 1504 között játszott jelentős szerepet.Akkoriban a papság körében a nőtlenségi fogadalom ellenére sem volt ritka a törvénytelen, bizonytalan származású gyermekek születése. &Iacutegy volt ez a Borgiáknál is. VI. Sándornak korábbi kapcsolatából született három gyermeke ismeretlen anyáktól származott.

Kettő közülük meghalt, a harmadik, egy lány, Izabella annak rendje és módja szerint feleségként éldegélt férje oldalán. Híressé-hírhedtté VI. Sándornak az a négy gyermeke vált, akik Vannozza de Cattaneitől származtak: Cesare, Juan, Lucrezia és Jofre. A Borgia-gyermekek az apai szeretet melegségében nőttek fel. Anyjuk, Vannozza saját házában szinte mindvégig törvényes házasságban élt. Nemcsak a pápának szült gyermekeket, egyik férjét is megajándékozta egy fiúgyermekkel. A feljegyzések szerint a pápa többször is féltékeny volt a törvényes férjekre, emiatt különböző távoli vidékekre szóló pápai megbízásokkal látta el őket. A négy Borgia-gyermek közül egyedül Lucrezia halt meg természetes halállal, a többiek gyilkosság vagy fegyveres harc áldozatává váltak. A Borgiák 11 éves fénykorának első időszakában a pápa saját politikai hatalmi pozícióit gyermekei házasságkötéseivel kívánta erősíteni.

• Lucrezia első férje (1493) Giovanni Sforza, Pesaro grófja. Ahogyan a felsőbb körökben szokásos, a házassági szerződést már korábban megkötik, s gyakorlatilag gazdasági jellegû, és inkább hasonlít egy adásvételi, mint házassági szerződéshez.

• A második férj Aragóniai Alfonz, egy 18 éves, délceg ifjú, akibe Lucrezia nagyon szerelmes lett. Ez az ifjú 1500 júliusában súlyosan megsebesült, majd néhány hét múlva halálos kardcsapás érte a Borgia-lakosztály hálószobájában… Oly titokban és gyorsan – még aznap este – zajlott le a temetés, hogy Lucreziának még ideje, ereje sem maradt kiharcolni a temetésen való részvétel jogát, melyet megtagadtak tőle.A gyilkosságnak politikai és családi háttere volt… A terv végrehajtása mögött Cesare, Lucrezia bátyja állt, aki nagyhatalmi tervei megvalósulásának lehetőségét a franciákkal kialakítandó tartós szövetség megerősítésében látta. De a franciák a Borgiákat a házassági üzelmek nagymestereinek tartották: látván praktikáikat, nem adtak francia királykisasszonyt, amikor Cesare házassági szándékkal megjelent az udvarnál.

• A harmadik férj Alfonso d’Este, Ferrara trónörököse volt, akinek Lucrezia 7 gyermeket szült (az első három meghalt). 1501. december 30-án tartották az esküvőt, komoly diplomáciai tárgyalásokat követően. Alfonso d’Este hallani sem akart erről a házasságról, de az új spanyol–francia szövetség hátterében az látszott jónak, hogy Ferrara érdekében a házasságot megkösse, mivel Ferrara a pápa hûbérese volt. A kedvező választ követően a pápa Ferrara adóját évi 4 ezer tallérról szinte jelképes összegre, száz tallérra szállította le, Lucrezia pedig, kelengyéjét összegyûjtendő, felvásárolta Róma és Nápoly majd’ minden selymét és bársonyát.A házassági szerződésben szabályozták a hozomány összegét; azt az úgynevezett iktatási bullát, amely Lucrezia leszármazottainak jogait meghatározza; az (előbbiekben említett) adócsökkentést; valamint két birtok, Cento és Piave átengedését, melyek korábban a bolognai egyházmegyéhez tartoztak.

 A herceg a házassági szerződést addig nem írta alá, amíg minden feltételét nem teljesítették, melyek között voltak egyházi kiváltságok is. A későbbiek során egy d’Este-rokon érsekséget is kapott VI. Sándor ügyes közremûködésével…VI. Sándor jól tudta, hogy az érdekházasságok abban a pillanatban felbomlanak, amikor megszûnik az ok vagy indok, melynek hatása alatt létrejöttek. Ahogyan Ferrarát elhalmozta új jogokkal, ahogyan pártfogolta az udvart, az sokban felért egy jól palástolt fenyegetéssel is. A majd’ 20 évi házasság titka azonban az volt, hogy Alfonso, a férj irányított, parancsolt, Lucrezia pedig eszét, értelmét ügyesen felhasználva engedelmeskedett.

Lucrezia testvére, Cesare papi pályára készült, először Valencia érseke, kardinálisa, később hercege lett. Hatalmi terveinek útjában állt Jüan nevû testvére, a gandiai herceg, akit apja – kedvenceként – sokkal tehetségesebbnek tartott, mint Cesarét. Jüan nemcsak külsejével, hanem jobb politikai érzékével is féltékennyé tette öccsét. A pápa csak vele törődött, fogadásokon olyan szerep jutott neki, amelyre joggal felfigyelt az udvar. 1497. június 15-én eltûnt, ám a Tiberis még aznap este kivetette hulláját. Teste kilenc súlyos sebtől éktelenkedett, torka átmetszve. Minden nyom arra utalt, hogy fivére, Cesare állt a gyilkosság mögött. Ezt a feltevést erősíti az is, hogy a pápa 20 nappal a holttest megtalálása után parancsot adott ki, hagyjanak fel a tettes keresésével.

Cesare ettől kezdve atyja teljes támogatását élvezi, aki utódját már benne látja, sőt egy évvel később egyik komoly gondja az, miként ruházza át Cesaréra a gandiai herceg címét és javait. Cesaret kegyetlensége, háborús hódításai, kiszámíthatatlansága, számító magatartása félelmetes hírrel övezte. Emberszámba csak azt vette, akit céljainak megfelelően felhasználhatott; aki útjában állt, vagy sokat tudott, eltüntette. Hódításainál nem kis mértékben szempont volt, milyen gazdag volt a város. &Iacutegy támadta meg 1502-ben Urbinót is, amely akkoriban az olasz kultúra egyik legszebb fellegvára volt. A kicsinyke hercegség mindent elkövetett, hogy a pápa haragját ne vonja magára, hisz Lucreziát is fejedelemnek kijáró tisztelettel fogadták Ferrarába mentében. A meglepetésszerû támadás szinte ellenállás nélkül hatalmas zsákmányhoz juttatta Cesarét; szobrok, könyvek, szőnyegek, gobelinek, képek, szövetek és egyéb kincsek sokaságához. A szekerek és málhák szinte végtelen sora indult el sietve Rómába és Romagnába, melynek uralkodó fejedelme – egy korábbi hódítása nyomán – a Borgia-fiú.

Jofre, a negyedik gyermek, atyja kegyeit nem élvezte, sőt az nem is ismerte el fiának. Lucrezia harmadik házasságát követően távozik Rómából 1500-ban, így a pápai udvarban Cesare az igazi úr. Ez a Borgia-uralom legsötétebb három éve.A méreg mindennap bevetett eszköznek számít. Jóllehet inkább csak a fantázia világában él a határidőre ható méreg, a cantarella, vagy más néven mérgezett víz összeállításánál többen valamiféle arzénes keverékre gyanakszanak. Az biztos, hogy igen hatásos eszköznek bizonyult a pápai vagyon gyarapítására.A Borgiák kapzsisága valóban nem ismert határokat. Lucrezia fejedelmi udvarba való beházasítása mellett Cesare gátlástalanul harácsolt katonáival Itália-szerte, a pápa pedig eközben csendesen keverte kártyáit és a mérget Rómában. Michiel, a dúsgazdag velencei kardinális egy különleges Borgia-méregtől halt meg. Később egy úriember, Asquino Colloredo bevallotta, hogy ezer tallért kapott csupán azért, hogy a mérget rendeltetési helyére eljuttassa. Michiel egész vagyonát a pápa örökölte, aztán Cesare használta fel háborúinak finanszírozására.

Amikor 1503-ban a pápa új kardinálisokat választott, számára ez a szerény üzlet 130 ezer tallér jövedelmet eredményezett.Egy másik kardinális, Gianbattista Orsini szintén igen gazdag, tekintélyes és bátor ember hírében állt. Volt azonban egy nagy vétke: származása – az, hogy Orsini. Ugyanis az Orsinik tulajdonában volt egy igen híres, vagyont érő, csodálatos gyöngyökből álló ékszer, melyre a Borgiák már régen áhítoztak. A pápa éjnek idején a Vatikánba hívatta a kardinálist. Annak szeretője könyörögve kérte, ne menjen el oda, rossz előérzetek gyötrik. Később kiderült, nem alaptalanul. Amikor a kardinális megjelent a pápa hívására, rögvest elhangzott a vád ellene: meg akarta mérgezni a pápát. Az ezért kirótt halálos ítéletet kíméletlenül végrehajtották, még azon az éjjelen. Az asszony kérése az volt: a gyöngysor fejében engedjék szabadon a bíbornokot. Meg is kapta a holttestét.

Valószínûleg a kapzsiság játszott közvetlenül szerepet a pápa halálában is. A tények a következők. 1503. augusztus 10-én Adriano Castelli da Corneto, az újonnan felavatott dúsgazdag kardinális, Rómához közel eső szőlőjében ünnepélyes reggelit adott a pápa és fia tiszteletére, melyen csak a legbizalmasabb barátai vettek részt. A kardinális igen szívélyes volt, bár tudta, sejtette, hogy vagyonára sokaknak fáj a foga, de főleg a Borgiáknak. Elébe akart vágni az eseményeknek… A reggelit követő második napon a pápa ágynak esett, a rá következő napon Cesare is. A lakomán részt vevők szinte kivétel nélkül megbetegedtek, maga a vendéglátó kardinális, a szakácsok, de Venosa püspöke is, és sokan közülük napokon belül meghaltak. Cesare nem hagyta el magát; habár híre terjedt, hogy betegebb, mint apja, ennek ellenére követeket fogad, tárgyal. A pápán – a kor orvosi szokásainak megfelelően – eret vágtak. Eleinte javult az állapota, azonban augusztus 16–17-én ismét rosszabbra fordult, és egy nappal később, 18-án a pápa elhunyt.

Róma már másnap lázong, a pápai palotát fegyveresek, csőcselék rabolja végig, még a pápai trónt is elhurcolják. Cesarénak is, aki később felgyógyul, menekülnie kell. A rettegésre, harácsolásra, bizonytalan érdekkapcsolatokra
felépített birodalma inog, gyakorlatilag szinte azonnal felbomlanak a kiépített szövetségek. Cesare később harcban esik el, mindenkitől elhagyatva.A Borgiák után csak rossz hírük és Lucrezia utódai maradtak. VI. Sándor pápasága alatt 27(!) bíboros halt meg. Az igazság az, hogy ebben semmi különleges nincs: VI. Sándor idején, elődeihez és utódaihoz képest, nagy átlagban sem több, sem kevesebb az elhunyt kardinálisok száma. Nyugodjunk meg – ha tudunk –, ez kortünet.A pápa halálát követően erőteljes harc indult meg az egyház belső reformjáért, viszont egy dolog szent és sérthetetlen maradt: a pápa, az egyház politikai hatalmát megalapozó hatalmas vagyon, és e vagyon gyarapításának célja.

Rothschildok: ész és merészség  
A Rothschildok a XVIII. századtól tûntek fel a történelem színpadán. Nevük ma már fogalom: a gazdagság szimbóluma. A Rothschild-bankházak a XIX. században már kezükben tartották az angol, a francia, a német, sőt az Amerikai Egyesült &Aacutellamok gazdasági életének legfőbb folyamatait, sőt érdekeiknek megfelelő módon, keményen beleszóltak a nemzetközi politika irányításába is. Ôk voltak azok, akik hozzásegítették a magyar nemzet egyik legkeményebb elnyomóját, Metternich herceget hatalma gazdasági megszilárdításához; a Rothschildok segítségével szerezték meg az angolok a Szuezi-csatorna feletti ellenőrzés kizárólagos jogát is. Vagyonuk meg éppen Napóleon bukására épült, mintegy jelezve: a pénznek nincsen szaga, s a tőke oda megy, ahol a legtöbb nyereséget reméli, függetlenül attól, hogy az a haladást szolgálja-e vagy sem.

Az első Rothschild – Mayer nevezetû – még Frankfurt am Mainban szegény pénzváltóként kezdte, és garasonként gyûjtögette tőkéjét. A fellendülés a hanaui herceggel, Vilmossal kialakított gyümölcsöző együttmûködéssel indult be. Vilmos nagyon szerette a pénzt, fél Európának kölcsönzött magas kamatra. &Aacutem egy uralkodónak rangon aluli volt ilyen ügyletekkel foglalkoznia, ezért szüksége volt valakire, aki az ő nevében e gyümölcsöző ügyleteket lebonyolította. Egyrészt ez a kapcsolat, másrészt pedig gyermekei, az öt igen merész Rothschild fiú alapozta meg a család későbbi hatalmas bankmonopóliumát. Amschel a német föderáció kincstárnoka, Nathan Anglia legnagyobb pénzügyi hatalmassága lett, Salamon a bécsi, Kalmann a nápolyi Rothschild-bankházat alapította, Jákob a francia köztársaságnak, majd a császárságnak lett pénzügyi hatalmassága.A Rothschild fiúk vagyonszerző tevékenységéhez több történet is fûződik. Említsünk meg ezek közül két igen jellemző esetet.

Az egyik az, hogyan csempészte át Jákob és Nathan a Keleti-Indiai Társaság aranykészletét az Ibériai-félszigetre Wellingtonhoz, a legrövidebb úton, francia földön keresztül. A két testvér összejátszása nagyszerûen sikerült. A monetarizmustól még erősen átitatott francia pénzügyi életben Jákob elhíresztelte, hogy az arany kiáramoltatása a kontinentális zárlat alá vont Angliából az ellenség, Anglia hatalmát gyengíti (azt természetesen nem árulták el, hogy mi a végső úti cél). Ezt a félelmüket az angolok egy hamis levél megírásával és a francia titkosrendőrséghez való eljuttatásával adták a franciák tudomására. A megtévesztés oly jól sikerült, hogy maguk a franciák biztosították a szabad utat, sőt a védelmet is az arany számára, s mire észbe kaptak, az arany a célban, a megfelelő helyen, Wellingtonnál volt.

A legnagyobb fogásra mégis Nathan tett szert. Ennek története igazán legendás. A Rothschildok nemcsak tudták, hanem be is bizonyították, hogy az idő: pénz. Anglia és Franciaország között párját ritkító futárszolgálatot alakítottak ki. Az egyik ilyen útvonal, melyet egy gyorsjáratú hajó rendkívül rövid idő alatt tett meg, Ostendet kötötte össze Folkstone-nal. A hajó kizárólag a Rothshildok futárját szállította, a hír pedig, amit vitt – a waterlooi csata kimenetele volt. Természetes, hogy ily módon a Rothschild-futár sokkal hamarabb – 8 órával korábban – adta át a hírt, mint Wellington hírnöke. Mi történt ez alatt a 8 óra alatt? Mire használta Nathan Rothschild ezt az időt? Titokban közölte az angol kormánnyal a kétszavas álhírt: Napóleon győzött. És ennek hatására Rothschild nem vásárolt, hanem eladott állami értékpapírokat. Itt hadd szakítsuk meg e történetet, hogy azután annál érthetőbb legyen, annál jobban üljön csattanója!

Mik azok az állami értékpapírok, melyek korunk pénzügyi életében is igen fontos szerepet játszanak? Miért adott el akkor Nathan Rothschild? Rothschild tudta, hogy a birtokában levő állami értékpapírok árfolyama akként fog alakulni, hogy Anglia nagy vállalkozása, a Napóleonnal szembeni háború győzelemmel vagy kudarccal végződik-e. Tudta: angol győzelem esetén az angol állami értékpapírok rövidesen igen keresettek lesznek. Más ilyenkor vásárol – ő elad. &Aacutell a londoni tőzsde egyik oszlopánál – azóta nevezik azt Rothschild-oszlopnak –, és csak elad. Nem mindennapi esemény, hogy a híres bankár tömegével ad el kötvényeket; neki tudnia kell valamit – gondolják mások –, a csatát bizonyára elvesztették az angolok, a kötvények rövidesen semmit sem érnek. Mások is kezdenek eladni. És akkor, amikor a kötvények árfolyama mélyponton volt már, Rothschild egyetlen intésére az eladási ár töredékéért megbízottai felvásárolták az összeset. Mire megérkezett a hivatalos hír a háború tényleges kimeneteléről, az angol győzelemről – és a tőzsde magához tért –, Nathan Rothschild ez alatt a 8 óra alatt felvásárolta az államkötvények többségét töredékáron, és iszonyatosan meggazdagodott. A család egyik életrajzírója, Frederic Morton az 1950-es évek közepén így írt erről: „Ki sem lehet számítani, hogy az utódoknak hány kastélyt, hány versenyistállót, hány Watteau- és Rembrandt-képet keresett meg – mármint Nathan Rothschild – azon a napon.” Ez a Waterloo-vállalkozás is világosan mutatja, hogy az értékpapír-tulajdonosok számára mennyire fontos az információ…

A Rothschild család hatalmát növelte az is, hogy bankjai Európa több koronás főjének, s vezető politikusainak hiteleztek kedvező feltételek mellett (többek között a Habsburgoknak, Metternich kancellárnak), amiért is a bankárok nemesi (bárói) rangot, kiváltságokat kaptak. Akkoriban ezt úgy írták, hogy Rothschild volt a Habsburg-elnyomás „abszolút kancellárjának abszolút bankárja”. Amschel, az öt fiú egyike volt a Rothschild-ház vezetője, sok szempontból a dinasztia nemzetközi stratégiájának irányítója.Az első világháborút követően kezdődött el a család gazdasági hatalmának viszonylagos – korábbi erejéhez képesti – hanyatlása. Az 1929–33-as világgazdasági válság főként az osztrák házat érintette, amely tönkre is ment, jóllehet az általuk szervezett hatalmas bankszindikátus mindent megtett a megmentésére.

A Rothschildok régi bankmonopóliumából a II. világháború után már csak a francia és a londoni bankházak maradtak meg utolsó pillérekként, ám ezek a pénzügyi élet nagy erősségei voltak. A párizsi Rothschild-bankot azonban 1982-ben államosította az akkori francia kormányzat a nyersanyagkonszernekben, hajózási vállalatokban, építési vállalkozásokban, valamint a szállodaiparban való részesedéseivel együtt. Később azonban a Chirac, akkori francia miniszterelnök által megindított reprivatizálás (a vállalkozásoknak állami tulajdonból magántulajdonba történő visszajuttatása) lehetőséget nyújtott arra, hogy a család a vagyonát – többek között a bankházat is – visszaszerezze. A párizsi Avenue Matignon 17. sz. alatti bankház bejáratán 1986-tól ismét csillog a Rothschild név.

Onassis: hajók és hírességek
Sok-sok korábban legendás hírû család vagyona már szintén a múlté, ennek ellenére e családok tagjainak nem kell elmenniük dolgozni, megélhetésüket biztosítja az örökség. A nagy vagyonok, sikertörténetek sora gyakran az alapítók halálával véget ért, mind például a görög Onassis hatalmas vagyonbirodalma. Az ő története szintén jól
példázza a gazdagság és a hatalom összekapcsolódását, összefonódását. 1923 szeptemberében egy ócska teherhajó fenekén ezredmagával utazott, olasz és görög emigránsok között, egy volt gazdag dohánykereskedő fia Argentína felé, zsebében 90 dollárral. A levegőtlen, lezárt hajófenéken az emberek a szennyben és a piszokban fuldokoltak. A görög fiúnak menekülnie kellett, mert hazáját, városát a törökök földig rombolták, csak a puszta életét tudta megmenteni. A 90 dollárból 20-at adott a matróznak, hogy felengedje a fedélzetre, 10-et, hogy édesvízben megmosakodhasson.Az új hazában tengeti életét, majd álláshoz jut, viszonylag jól fizető, heti 40 dolláros munkahelyhez, az amerikai ITT argentin leányvállalatánál.

Mire költi első fizetését? Elegánsan felöltözik, és felvételét kéri Buenos Aires egyik vezető jachtklubjába. Célja, hogy kapcsolatokat szerezzen. Megvesztegetés – kapcsolatok – kockáztatás: ezek Onassis szédítő karrierjének kiinduló alapjai.Apja, aki tovább tudja folytatni a dohánytermelést Görögországban, mintákat küld. A jachtklubbeli kapcsolatok révén az addig ismeretlen görög dohány betör az argentin piacra. Onassis 1929-re, 23 éves korára, a nagy világgazdasági válság kezdetére már milliomos, hazája argentínai főkonzulja, segíti a görög–argentin kereskedelmi egyezmény megkötését, és már dédelgeti nagy álmát: egy kereskedelmi világflotta kialakítását. &Aacutelmának az ad kellő alapot, hogy megvásárol egy félig elsüllyedt tankhajót, kiemelteti, megjavíttatja, majd többszörös haszonnal eladja.

A nagy válság (1929–33) sokaknak a csődöt, keveseknek a remélt gazdagságot hozta. Onassis ez utóbbiakhoz tartozott. Megtudta, hogy Kanada egyik nagy hajózási vállalata a csőd szélén állva néhány hajóját értékesíteni kívánja. Érthető, hiszen a szállítások, a termelés, a fogyasztás mélyponton volt, s a vállalatok veszteségeiket úgy akarták mérsékelni, hogy kihasználatlan eszközeiken megpróbáltak túladni. Onassis hat hajót vett meg – ócskavas áron, 120 ezer dollárért –, de csupán kettőt tartott meg. Ez a kettő azonban olyan busás hasznot hozott, hogy később, flottáját növelve, Paul Getty olajmágnás megbízásából az olajszállításba is bekapcsolódott. A spanyol polgárháború idején a szembenálló feleknek, a fasisztáknak és a köztársaságiaknak egyaránt szállított nyersanyagot és fegyvereket is. Maga ezt az ellentmondást a következőképpen intézte el saját lelkiismeretével: „Mint görög, a Nyugathoz tartozom. Mint hajótulajdonos, a kapitalizmushoz tartozom. Azt az országot szeretem a legjobban, ahol legkevésbé korlátoznak, és a legkevesebb adót követelik tőlem.”

Ennek alapján nyilván azt vallotta, hogy Panamát és Libériát szereti a legjobban, ugyanis a „kedvezményezett zászló” elvét ezek az országok biztosíthatták számára, ami óriási előnnyel járt. Miért? Hajói azért futottak panamai és libériai zászló alatt, mivel ezek az országok jelentős adó- és egyéb kedvezményeket biztosítottak azoknak a hajótulajdonosoknak, akik vállalták az e két ország egyikének zászlaja alatti fuvarozást. A nácikkal való kapcsolatát Onassisnak sikerült eltussolnia.A II. világháború után célja változatlan: vagyonának gyarapítása. Ennek egyik csúcspontja Szaúd királlyal és a hercegekkel – akik az ügyeket intézték – kötött megállapodás, mely szerint az amerikai trösztök kezén levő Arab-Amerikai Olajtársaság (ARAMCO) által termelt szaúd-arábiai olaj szállítására az Onassis-flottának elsőbbségi joga lenne. A konkurencia azonban – a szintén görög hajómágnás, Niarchos és az olajmonopóliumok, valamint a későbbi Fejszál király, Szaúd utóda – ellentámadásba kezdett. Bojkottálták 1955-től Onassis hajóit, és már csaknem térdre kényszerítették, amikor közbeszólt a világpolitika.

Az 1956-os szuezi események között szerepelt egy rövidke hír: angol–francia–izraeli beavatkozással lezárják a Szuezi-csatornát. Csodás lehetőséget jelentett ez a tankhajó-tulajdonosoknak: az olajszállítás Keletről csakis Afrika megkerülésével történhetett. Minden hajóra szükség volt, Onassis teljes flottabedobással fuvarozhatott. A nyereség pedig óriásira rúgott, egy év múlva a történet hőse már több százmillió dollárral gazdagabb, pedig ellenfele, Niarchos a hatalmon levő polgári kormányzattól, illetve királyi udvartól nagyobb előjogokat tudott megszerezni, mint Onassis. Az 1960-as évek végén a hazájában, Görögországban bekövetkezett jobboldali katonai puccstól remélte, hogy talán számára kedvező fordulatot hoz a politikai-gazdasági élet. Az idő rövidsége miatt nem tudta megvalósítani terveit, a Görögország feletti totális gazdasági hatalom kialakítását; pedig utolsó felesége, a néhai amerikai elnök, John F. Kennedy özvegye, Jacqueline Kennedy kapcsolatait is felhasználta.

Hasonlóan színes volt szerelmi és magánélete is. Több házassága és még több szeretője volt a nőfaló hírében
álló Onassisnak, akik közül kétségkívül a leghíresebb: honfitársnője, a gyönyörû hangú és királynői megjelenésû opeaénekesnő, Maria Callas. A legnagyobb meglepetést azonban utolsó házassága okozta világszerte: Onassis 1968-ban feleségül vette – az azóta elhalálozott – Jacqueline Kennedyt. Sok találgatás látott akkor napvilágot, sokáig érthetetlennek tûnt, hogy a volt férje, a meggyilkolt amerikai elnök révén köztiszteletben álló özvegy miért hagyta el férje emlékét, nevét. Néhány dolog világossá válik számunkra, ha az azóta nyilvánosságra hozott, 173(!) cikkelyből álló házassági szerződést áttekintjük. Néhányat idézünk a kikötésekből:

1. Jacqueline Kennedy a házasságkötéskor hárommillió dollárt kap adómentes kötvények formájában.

2. Ha Onassis úgy dönt, hogy elhagyná feleségét, kártalanításként tízmillió dollárt fizet minden
házasságban töltött esztendőért.

3. Ha Jacqueline Kennedy úgy dönt, hogy az ötödik házassági évforduló előtt hagyja el férjét, mindössze
20 millió dollárt kap. Ha 5 esztendő után hagyja el, a 20 millión kívül tíz év alatt még 2 millió dollárt kap.

4. Ha Onassis meghal, és a házasság még nem bomlott fel, az özvegy 100 millió dollárt kap.

5. Onassis havi 10 ezer dollárt fizet Jacqueline Kennedy New York-i különlakásának fenntartásáért, 7 ezret orvosi
költségekre, fodrászra, kozmetikusra. Havonta 10 ezer dollárért vásárolhat Jacqueline Kennedy új ruhákat, és Onassis 6 ezer dollárt folyósít havonta a feleségét őrző testőrökre.

Miben különbözik ez az adásvétel attól, ahogyan Afrikában vagy a Csendes-óceán szigetvilágában a feleségnek való lányokat házasság céljából még ma is kiárusítják? Szinte semmiben, hacsak mindössze abban nem, hogy – helytől függően – néhány marha, csónak, szövet avagy néhány millió dollár az ára az arának.Onassis e házasságának alapja korántsem az érzelem. Tudta, hogy mivel fia repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, lánya lenne az örökös – ha feleségét, Jacqueline-t ki tudná rekeszteni valami módon a vagyonból. A legnagyobb titokban – még akkor, amikor a hírhedt ezredesekkel tárgyalt, nem sokkal az esküvő után (!) – megváltoztattatja a hatalmon lévő parlament segítségével az örökösödési törvényt. A módosítás lényege: görög és nem görög állampolgár görög területen kötött házassága esetén a házassági szerződés pénzügyi megállapodásai érvénytelenek. Jóllehet a végrendelet azt tartalmazta, hogy a feleség évi 200 ezer dollár járadékot kap, és Jacqueline gyermekei (természetesen a néhai elnök árvái) nagykorúságukig évi 25 ezer dollárt kaphatnak – de mi ez a várt – több mint 100 milliós vagyonhoz képest, melyet így végül aztán Christina Onassis örökölt!Amikor 1975-ben Onassis meghalt, Jacqueline döbbenten vette tudomásul, hogy kisemmizték: csupán a végrendeletben rögzített járadékot kapta meg. A lapok némi róniával úgy kommentálták akkor az eseményeket, hogy a nagyhal ragadozó utolsó kishala – amelyet a szólásmondás („A nagyhal megeszi a kishalat”) szerint megevett – saját felesége volt. Aki sokat markol – keveset fog – jut eszünkbe a kinccsel felérő aranyigazság. §

  • Kötelező házasságok
    Frankfurtból irányították a család házasságait is. Három törvény – szabály – volt érvényben e téren:
    1. a fiúknak lehetőleg a távoli Rothschild-ágak leányait kellett feleségül venniük;
    2. a leányoknak arisztokratákhoz kellett feleségül menniük;
    3. minden Rothschild-esküvőt a frankfurti házban kellett megtartani. Nyilvánvaló a célja az első két előírásnak: megakadályozni fiúágon a családi vagyon szétaprózódását; a lányok révén viszont, akik az üzleti vállalkozásokba maguk nem kapcsolódtak be, a család hatalmát arisztokrata férjekkel növelni.


  • Göring, a közvetítő
    Közeledett viszont a náci megszállás időszaka. A legendás Rothschild-futárszolgálat idejekorán értesítette Louis Rothschildot, hogy sürgősen hagyja el Bécset. Volt oka a távozásra, egyrészt zsidó származása, másrészt hatalmas vagyona miatt. Bár az SS elfogta, azonnal megindultak a család képviselői és Göring személyes megbízottai közötti titkos tárgyalások Svájcban. A németek részéről a tét az osztrák Rothschild-vagyon megszerzése volt, a család részéről pedig Louis távozása náci földről. A feltételek a következők voltak (ezekben a nácik szándéka egyértelmûen körvonalazódik): a hitleri birodalom megkapja az osztrák Rothschild-ház minden vagyonát, köztük a csehszlovákiai Vitkovicében lévő acélmûvet, melyet a hitleri hadigépezet már korábban is nagyon szeretett volna megkaparintani.Viszont ennek az üzemnek a részvénytöbbségét az angol Rothschildok szerezték meg. Tehát az üzemet Hitler csak akkor kaphatja meg, ha biztosítja, hogy a Rothschild báró épségben külföldre jut, és ezenkívül a nácik fizetnek az angol Rothschildoknak 3 millió angol fontot.

    Göring a közvetítésért svájci bankszámlára kapott 200 ezer amerikai dollárt. Louis Rothschild épségben eltávozott Svájcba, és a németek 1939 júliusában megígérték, hogy a megállapodásnak megfelelően átutalják a pénzt – 3 millió fontot – Vitkovicéért. Közben viszont, mielőtt a pénz megérkezett volna, Anglia belépett a háborúba, Franciaország lerohanását követően a németek itt is megkaparintották a Rothschild-vagyont – a család tagjait már nem, ők időben távoztak.A család életrajzírója – Morton – írja, hogy a II. világháború során összesen 203 magángyûjteményt raboltak el a németek mintegy 16 ezer mûkinccsel, és ezekből több mint 4 ezer a Rothschildoké volt. A családnak nem sikerült a követségekre és a Louvre-ba mint nemzeti tulajdont átcsempészniük a mûkincseket, mert Göring javaslatára Hitler külön parancsban rendelkezett arról, hogy a Rothschildok minden tulajdonátruházási okmányát semmisítsék meg.