A koponyatorzítás kifejezés valójában helytelen, hiszen szó sincsen torzításról. A mesterséges koponyaalakítás éppen annak érdekében történt, hogy a meglévő típusjegyek kisarkításával a fejet széppé, előkelővé, elegánssá tegyék.Hippokratész két és fél ezer évvel ezelőtt feljegyezte, hogy „Ázsiában, túl a Maeotis-tavon, él egy nép, a nagyfejíek (makrokefaloi), akik mihelyt gyermekük megszületik, és fejük még alakítható, azt formálni kezdik és kényszerítik, hogy hosszában nőjön; kötelékekkel veszik körül és mesterséges eszközöket alkalmaznak azért, hogy a fej alakját megváltoztassák és hosszát megnöveljék…” Hippokratész híradását sokáig a fantázia szüleményének tartották, egészen addig, míg a XIX. század hatvanas éveiben Karl Ernst Baer orosz zoológus és antropológus a Krím-félszigeten végzett ásatásaival igazolta Hippokratész állításainak az igazságát. Néhány évtized alatt igen sok alakított koponya került elő az ősi Jerikóból, görög és római sírokból, korai észak-amerikai indiánoknál, Egyiptomból, Afrika sok részéből és bebizonyosodott, hogy a koponya mesterséges alakításának szokása egymástól távol eső világrészeken párhuzamosan alakult ki. Hamarosan e míveletről falfestmények, szobrok és dombormívek kerültek elő; megtalálták az egyes leletek közötti összefüggéseket és a sírokból, raktárakból a koponya alakításának eszközei is előkerültek. Sok történeti rejtély – így az egyiptomi amarnai uralkodó család különös fejalkata is – magyarázatot kapott.
Magyarországon az első mesterségesen alakított – régi, téves elnevezéssel: torzított – koponya 1867 augusztusában került elő. Csongrádon, a Tisza partján, egy partomlás alkalmával. Pozsár Ferkó halászmester hét, úgynevezett tatárt talált, de a koponyákat bedobálta a vízbe és csak egyet vitt ajándékba Kertész János, akkori csongrádi polgármesternek. E furcsa koponya csak egy évig maradt nála. 1868-ban 15 forintért eladta Gerlach Benjaminnak, a székesfehérvári cisztercita gimnázium igazgatójának, aki púpos koponya néven beiktatta az iskola természetrajzi múzeumának leltárába. A lelet egy véletlen során jutott Lenhossék József anatómus professzor tudomására, aki azonnal felismerte tudományos jelentőségét és azt tudományos ülésen ismertette is. Ezután még számos hasonló koponya került elő, melyeknek jelentősége olyan nagy lett, hogy Karl Ernst Baer Lenhosséknak küldött levelében így írt: „…Ha Magyarországon ilyen makrokefál koponyák még a jövőben is előkerülnek, akkor azokat Magyarország történetébe bele kell venni…” Azóta a számuk megközelíti a 200-at, de nap mint nap kerülnek elő újabbak, és számos történeti kérdésnek – elsősorban a kora népvándorlás kor egyes problémáinak – a megoldását segítik. A magyarországi mesterségesen alakított koponyákról Baer és Niederle megállapításai után Bartucz Lajos antropológus professzor 1934-ben a kiszombori gepida temető 21 mesterségesen alakított koponyájának a feldolgozása alkalmából így írt:
Az európai makrokefál kérdés kulcsa Magyarországon van.
Azt a jelenséget, hogy a csecsemő feje alakítható, sok nép egymástól függetlenül észrevette és arra használta, hogy utódaik fejét a rájuk jellemző típus irányába alakítsa, kisarkítsa. A koponya alakításának szokása több magas kultúrájú néphez kötődik és sokáig az előkelő réteg féltve őrzött kiváltsága volt. A tudomány mai állása szerint e divat – mint sok más is – a különböző világrészeken feltehetően egymástól függetlenül alakult ki, de mindig egy-egy civilizáció elemeként jelentkezett. A mesterséges koponyaalakítás módszerét elsőként a már említett Hippokratész ismertette, és arra a véleményre jutott, hogy „a Fekete-tenger partján élt ókori népek a hosszú fejíeket tekintették a legnemesebb emberfajtának, ezért ilyen alakúra formálták csecsemőik fejét („peri horeón kai topon”).
Hasonló leírást olvashatunk Plinius Historia naturalis és Strabon Geographika címí mívében. A szerzők állításai szerint a szokás kialakulásában feltehetően a hódító törzs és az autochton őslakosság fejformájának különbözősége játszhatott szerepet, amit az bizonyít, hogy Plinius szerint a legelőkelőbbek gyermekeinek alakították a koponyáit. Az ősi Peruban is hasonló volt a helyzet; Torquemada arról tudósított, hogy a mesterséges koponyaalakítást az előkelőség jelének tartották, de csak az inka királyi ház és néhány kitüntetett család tagjait illette meg a torony alakú koponya. A spanyol hódítás után a III. Limai zsinat (1585) a koponyaalakítást pogány maradványnak bélyegezte és mívelését megtiltotta. Európa ezt nem vette tekintetbe, mert Vesalius szerint a flamand vidéken még a XVI. században is igen elterjedt volt. 1634-ben Laurenberg, 1801-ben pedig Sömmering hasonló véleményen volt a német nyelvterület eme szokásáról… Franciaországban az újszülöttek fejét bandázsokkal körkörösen kötötték el, amivel magas homlokot és hosszú fejet tudtak kialakítani. A XIX. században ez a szokás Franciaországban úgy elharapódzott, hogy De Lisle 45 000 megvizsgált élő esetet említett.
Bár a csecsemő feje bizonyos bölcsőkben spontán is alakul, megváltozik, a tudomány a koponya mesterséges alakításán – koponyatorzításon – kizárólag mesterséges (akár szándékos, akár nem szándékos, például bölcsőbe kötözés alkalmával megtörtént) koponyaalakításokat ért.
A mesterséges koponyaalakítás élettani alapja az, hogy csecsemőkorban a lágy koponyacsontok az alkalmazott míveletek eredményeként hossz-, illetve haránt irányba vagy a koponyatető irányába növekszenek. A Virchov-szabály értelmében a további növekedés a korán elcsontosodott varratra merőlegesen történik. Ha a koponya hossztengelye rövidül meg, akkor a fej szélesebbé és magasabbá válik (forme elevée), más esetben a növekedés hosszirányban történik; a homlok lapos marad, hátrafelé cilindrikusan megnyúlik és a fejtetőn fízési barázdák keletkeznek (forme couchée). A fejre szerelt kötéseket általában addig tartották a fejen, mígnem a koponya alakíthatósága nagymértékben csökkent, ahogyan a jattok és a balochok kifejezték: „amíg a gyermek tisztán nem tudja kimondani a „kanai” (kő) szót, ami azt jelenti, hogy amikorra a falcsont varratai már megkövesedtek”.
Tanulmányozása ma élő népeknél is lehetséges, akik e szokást ma is mívelik, de jól vizsgálhatók történeti korokból előkerült koponyákon is. A fejalak változása különösen olyan körülményeknél lehetséges, ahol kontrollanyaggal nem alakított ugyanolyan típusú koponyával rendelkezünk, mint például az oroszországi Talasz-völgyi katakombasírokban talált csontvázaknál.
Vajon a mesterséges koponyaalakítás nem károsítja-e a szellemi képességeket?
E kérdésre nem adható egyértelmí válasz. A kisebb mértékí alakítások esetén csak a koponya alakja változik meg, térfogata nem. Az arc részére a subarachnoidális ír védelmet biztosít. Ha azonban ez az ír lényegesen csökken, a koponyaüreg nyomáscsökkenése állhat fenn. A szorítókötések helyén a koponya falcsontjai elvékonyodnak, a csont állománya ezeken a helyeken tömörebb és egyes részek vérellátása a diploe erek szíkülése miatt csökkenhet. Torony alakú formálás esetén a sekélyebb szemgödör miatt a csontfal nyomást gyakorolhat a szemidegre és a látóideg sorvadása következtében vakság léphet fel. Megvakulásról azonban Ó-Peruban semmiféle információnk sincsen. Konrad élő embereken történt vizsgálatai szerint a szellemi funkció hanyatlása nem követi a mesterséges koponyaalakítást. Ezzel szemben Rudolf Virchow a Frankföld kreténjeit kapcsolatba hozta a kóros koponyaalakkal. Olyan tapasztalata is volt, hogy a koponyaalakítás hatására megváltozott az arc és a koponya aránya és az ostympanicumon anyaghiányok képződtek.
Alakilag jól látható, hogy a csecsemőkori mesterséges elszorításoknál hogyan változnak a homlokcsont és a falcsont varratainak helyei; a homlokvarratok egy egész életre nyitva maradnak, a halántékcsont korán a falcsonthoz csontosodik, a koponyaalap – különösen a sziklacsont – megnyúlik, a csecsnyúlvány lefelé nő, a hallójárat alakja, továbbá a szemüreg és az állkapocs szöge is megváltozik. A koponya alakításánál a koponya kapacitása – az agyvelő nagysága – azonos marad, csak helye és alakja változik meg. Ha a fejalakítás nagymértékí, bizonyos károsodások ásatag koponyákon is megfigyelhetőek – e beavatkozás következménye az érbarázdák fokozott mélysége, a Pacchioni-gödröcskék tágulata, a töröknyereg lapultsága, a koponyatető elvékonyodása, számos rendellenes varratcsont (gyakori egyes koponyavarratok idős korig tartó nyitva maradása), a koponya egyes részeinek nagymértékí osteoporosisa (csontritkulás), a fogak állományának gyengesége, a nagyobb mértékí fogkopása és szuvasodása. E két utóbbi jelenség közvetlen oka még ismeretlen, ezekről csak tapasztalati ismereteink vannak. A kisebb mértékí fejalakítások általában nem járnak jelentősebb fiziológiai változásokkal.A kora népvándorlás korából számos, nagymértékben mesterségesen alakított koponya került elő; ilyenkor felvetődik, hogy a divaton és az előkelőség kifejezésén túl: nem szándékoztak-e a mesterséges alakítással abnormis állapotot előidézni?
A nagymértékí csecsemőkori mesterséges homlokcsonti elszorítás következményeként a halántéki lebeny megnövekszik, a homloki lebeny térfogata viszont csökken – elsorvad –, ami súlyos szellemi károsodással jár. Tudjuk ugyanis, hogy a frontális lebeny szerepet játszik az elmemíködés és az emocionális motiváció összekapcsolásában. Ez összefüggésben van az adaptív reakciók aktívabbá válásával, különböző tevékenységek időbeli öszszetevőinek és a cselekményekkel járó vegetatív reakcióknak az összehangolásával. A frontális lebeny károsodásai hátráltatják a tanulás mindenféle formáját és gyermekkorban megakadályozzák az elmemíködés fejlődését. Nem tudjuk, hogy abban a korban nem tulajdonítottak-e különleges erőt a szellemileg károsult egyéneknek, vagy nem volt-e valamilyen szempontból kiemelten fontos az értelmi asszociációnak valamilyen zavara.
A koponya alakításának a mértékét a tudományos irodalomban sokféleképpen fejezik ki. Legismertebb az úgynevezett torzításjelző. Ez azt mutatja meg, hogy a koponya milyen mértékben nyúlt meg a fej azon pontjaihoz képest, amelyek aránylag keveset változtak. Ez a hozzávetőleges változatlan vonal a glabellát és a leghátsó tarkóvonalak középső pontját összekötő egyenes. Az alakítás következtében pedig a legjobban változó vonal az öreglyuk elülső pontja és a koponya falcsonti részének legtávolabb eső középső pontja. E két távolság egymáshoz való viszonya az alakítás relatív mértékéről tájékoztat (Oetteking–Ginzburg–ZĄirov).Torzításjelző: Basion-antibasion vonal x 100 / glabella-inion vonal. Ha ez a szám 89-nél kisebb, akkor hipomakrokrán (kissé deformált), ha 90-99 közötti, akkor makrokrán, és ha ez a szám 100-nál nagyobb, akkor hipermakrokran (erősen deformált) koponyáról beszélünk.Kevésbé pontos Ginzburg abszolút számokkal megadott torzulásmértéke, amely azt mutatja, hogy az öreglyuk elülső részétől milyen távol van a koponya leghátulsó része. Ha ez a távolság 129 mm-nél kisebb, akkor kismértékí, ha 130–139 mm közötti, akkor közepes mértékí, ha 140–149 mm közötti, akkor nagymértékí és ha ez 150 mm-nél nagyobb, akkor igen nagymértékí torzulásról beszélünk.
A mesterségesen alakított koponyákat különböző szempontok szerint szokták osztályozni. A felosztás alapja lehet az előfordulási hely, az alakításhoz használt eszköz és az elért forma. Az egyéni felosztások közül a legnépszeríbb Hrdlicka–Imbelloni felosztása; ez elsősorban indián fejalakításoknál használható, hiszen e szerzők kategóriáikat azokra alapozták. Viszonylag jó Egon von Eickstedt felosztása, aki igen finom megkülönböztetéseket tett aszerint, hogy az alakítást milyen eszközzel végezték. Ez a felosztás elsősorban ma élő népek ilyen szokásainak besorolására alkalmas, hiszen a régi korok alakításának eszközeit nem mindig ismerjük. Különösen akkor nem tudjuk az eszközt meghatározni, ha a koponya töredékes. A leghasználhatóbb átfogó felosztást a Lisszabonban tartott IX. Nemzetközi Embertani és Ôsrégészeti Kongresszuson dolgozták ki, amely független az előfordulási helytől: a kapott fejformák alapján különböztet.
A legtöbb mesterségesen alakított – európai koponya a kora népvándorlás idejéből datálódik. A Kárpát-medence volt az a történelmi színpad, amelyen a Talasz-völgy felől érkező hunok (Kenkol-csoport) összeköttetésbe kerültek a nyugat-európai népekkel és az őslakossággal. Az európai koponya mesterséges alakításának a szokását sokáig a hunokhoz kötötték. Ma már tudjuk, hogy ez helytelen; nagy eurázsiai divathullámról van szó, amelynek a hunok csak terjesztői voltak. Ha a Kr. utáni II–VI. században Eurázsiában talált mesterségesen alakított koponyákat térképre visszük, nyilvánvalóvá válik, hogy e szokás először a Kaszpi-tenger környékén, a kalmük sztyepzónában, a Krím-félszigeten, a Dnyeper mentén jelenik meg és innen terjed Közép-, majd Nyugat-Európa felé…
A legtöbb mesterségesen alakított koponya a Kárpát-medence területén hosszú ideig tartózkodó tiszántúli gepida néphez (Kiszombor, Szőreg, Kishomok, Szentes-Nagyhegy, Kökényzug, Berekhát, Szolnok–Szanda, Hódmezővásárhely–Gorzsa tanya stb.) kötődik. Problematikusak az avar temetőkben talált ilyen koponyák (Szekszárd-Palánk, Hird stb.), mert arról nincsen tudomásunk, hogy a Belső-Ázsiából bejött avarok között e szokás elterjedt volna. Feltehető, hogy a régészek az előttük e területen élt vagy nekik behódolt népek – gepidák és gótok – sírjait találták meg avar vagy avar kori temetőkben.
A kora népvándorlás korában a fej hosszítása feltehetően divat – elsősorban női divat – lett, mint a világ bármely más részén és bármely korban. A fejnek mesterséges alakítását e szokás elterjedésének kezdeti szakaszában a férfiaknál és a nőknél egyaránt megtaláljuk, de később szinte kizárólagosan női divattá vált.
Európa középső és északi részében a koponyaalakítás szokása igen későn és idegen népek közvetítésével jelenik meg. Északnyugat-Európában az első biztos és tömeges koponyaalakítást (koponyatorzítást) az angliai szászoknál találjuk (Red Castle, Fletford, Norfolk); e leleteket a nyakszirti laposság jellemzi. Ezek a koponyákat minden bizonnyal nem szándékosan alakították, hanem a csecsemőknek a bölcsőhöz való kötésének az eredményei. Ilyen jellegí természetellenes lapos nyakszirtí egyének koponyái a római korból is kerültek elő; feltehetően ezek sem tudatos alakítások. Lappföldön a széles, kerek fejí lappok már a történelmi korokban, szinte napjainkig, csecsemőik homlokát laposra formálták. Történeti korokból származó koponyáiknál e szokás nyomát eddig még nem találták meg. Tudjuk róluk, hogy fürdetés után a csecsemők fejét hosszú időn keresztül kézzel alakítgatták, majd zsebkendőszerí kendővel erősen elszorították. E kötéseket a gyermekek gyakran váltogatva egészen 5 éves korukig hordták.
Saját elgondolásuk szerint a kötésekkel a homlokvarrat elcsontosodását akarták siettetni – gyakorlatilag azonban éppen az ellenkezőjét érték el; a homlokvarratuk igen idős korukig nyitva maradt.
A legelső nyugat-európai mesterséges koponyaalakítások Franciaország újkőkorából származnak (Grotte de Jammes, Belville à Vendrest stb.), ahol Paul Broca és H. Baudouin találtak ilyen koponyákkal eltemetett csontvázakat.
Dél-Európában a mesterséges koponyaalakítást már az ókorban is ismerték, bár sem a görögök, sem a rómaiak azt nem alkalmazták. A mai Olaszország területéről az odaérkezett barbár népektől mindössze öt mesterségesen alakított kora népvándorlás kori torzított koponya ismert. Platón kétéves korig használatos „fasciaról” (fejgöngyölegről) tudósít bennünket, Hippokratész, a peripluszokban, Pomponius Mela és Josephus Flavius pedig a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger melléki barbár esetekről számol be. Írásaikból kitínik, hogy ezt a koponyaalakítást a keletről jött népek az előkelőség jeleként tartották számon.
„Longissima enim habentes capita genero sissimos existimant”, vagyis az előkelőség a hosszú koponyaformában nyilvánul meg. A Kercs-félszigeti koponyákat homlokukon lapították, az ott élő alánok feje mesterségesen elnyújtott hosszú volt. E területen általában a kettős alakítás volt szokásban: a nyakszirtet a bölcső lapította, a homlokot pedig körkörös kötéssel vagy párnával szorították le. Minden innen ismert esetnél a cél az esztétikum fokozása volt; nemessé, előkelővé kellett a fejet tenni.Európában még a XVII. században is divat volt a hosszú fej. Úgy tartották, hogy a rövid fej az agyat dobozba zárja és nem hagy elegendő teret a gondolkodásnak és az emlékezésnek”. Egy német „fajalakító” szakembernél olvassuk, hogy „legyen az ember feje hosszabb, olyan, mint egy hosszú tök, mert így elegendő hely lesz benne a gondolatoknak és az emlékezetnek”. Európában a hitleri Németországban az 1930-as években fasiszta szülők újszülötteik fejét hosszasan masszírozták, hogy gyermekeik a „nemes” germán ideálnak megfelelőbb hosszú fejíek legyenek. Hollandiában a magas fejet olyan szík sapkákkal érték el, amelyet a nők egész életükben hordtak, de a fiúk is 7–8 éves korukig ilyet viseltek. A legnagyobb nyomást általában a homlokra gyakorolták, aminek következtében a homlokcsont bemélyült és a homlok hátrafelé felmagasodott.
Összegezve: ha végignézzük a koponya mesterséges alakításának az elterjedtségét, azt kell megállapítanunk, hogy ez a szokás egymástól függetlenül több földrészen is kialakult. A témával egyaránt foglalkoznak a néprajzosok, a régészek, az antropológusok és a paleopatológusok (őskórtannal foglalkozók). Bár a mesterségesen alakított fejek megjelenési formái jó útmutatásul szolgálnak egyes népek elterjedésénél, a típusok meghatározását viszont nagymértékben nehezítik. §
- Lapos, kerek, hosszúkás
A fej alakítását a Föld legkülönbözőbb pontján újszülött korban kezdték el, de szinte sehol sem kötöttek ahhoz valamiféle rítust. Általában egy-egy meghatározott rétegnél volt ez szokásban; vagy a kiválasztottaknál vagy a rabszolgáknál… Az első mesterségesen alakított fejí emberek fejüket körkörösen alakították, csak később kezdték el a bölcsőhöz való kötözéssel a lapított nyakszirt kialakítását.
A mezopotámiai mintegy 5800 éves sumer eridu-i (Abu Sahrain-i) temető halottai fejének mintegy 80%-a volt mesterségesen alakítva; feltehető, hogy oda e szokás Afrika felől érkezett. Az ugyancsak mezopotámiai – mai iraki – újkőkor végéről származó, Moszultól délre fekvő haszúna-i temető tanúsága szerint itt is szokásban volt a fej mesterséges alakítása.Indiában a koponya alakításának központja Sialkot volt. Beludzsisztánban a brahui hinduk széles homlokúak és kerek fejíek, náluk a szépségideál ebbe az irányba fejlődött ki; szerintük az igen rövid és kerek fejí és széles homlokú ember volt a szép, a kívánatos, ezért csecsemőiket különleges párnákra fektették; a kislányok fülét kilyukasztották, és ezen át kötötték a bölcsőhöz, hogy ne tudja a fejét forgatni. Az újszülöttek orrát masszírozással hosszúra, a fülét pedig kicsinyre próbálták alakítani. A beludzsisztáni Buddháról az ősi írások úgy emlékeznek meg, mint aki „turbánszerí fejjel" született. A kínai Lao-ce legősibb ábrázolásai a filozófust gyíríszerí fejjel ábrázolták, de tudjuk, hogy a Han-dinasztia idején egyes fiúgyermekek fejét mesterségesen laposra alakították. A kínai történelemben gyakran találkozunk az alakított fejalkatra vonatkozó adatokkal. Nankingban a kvangszi felkelők a Mancsu várőrségből csak azokat mészárolták le, akiknek a nyakszirtje lapos volt.
Egyiptomban a XVIII. dinasztia előtti (Kr. e. XVI. század) korig nincsen tudomásunk a koponyatorzításról. Ekkor lépett trónra IV. Amenhotep (Amenophis, Echnaton), aki Egyiptom történetébe új civilizációt hozott. Felvette a külföldi kereskedőkkel a kapcsolatot és birodalmában jólétet teremtett. Amenhotep múmiáját megtalálták; különös fejalkata volt, de feltehetően koponyája nem volt mesterségesen torzítva. Elliot Smith szerint a széles, lapos, oldalnézetben hosszúkás koponyaalkat oka vízfejíség lehetett. Ehnaton feleségét, Nofretetét és leányaikat a róluk készült szobrokon és féldombormíveken a fejet hosszító sapkával ábrázolták, valószíníleg azért, hogy feje ne különbözzék férjétől. Gyermekeik fejét – amint azt a dombormíveken is látjuk – már kiskoruktól fogva mesterségesen hosszúra alakították. A 11 éves Tutanhamonról készült természethí ábrázolású szobron az alakítás félreismerhetetlen jelei látszanak. A tell-el-amarnai dombormíveken már nemcsak a királyi családnak van mesterségesen alakított hosszú feje, hanem más magasabb rangú személyeknek is; valószíníleg Ehnaton király fejét utánozták. Később e szokás az előkelőséggel párosult és átszármazott az utókorra. Az egyiptomi fejalkat eleve hosszú, keskeny; az alacsony és széles fej csak idegeneknél fordul elő. Az egyiptomi alakításforma a körkörös kötésekkel elért egyenletesen hosszúra nyújtott fej; az egyiptomi szobrokon gyakori a keskeny fejí, széles ajkú és vékony nyakú női ábrázolás. Ismerünk e korból származó mesterségesen alakított koponyát Ciprus-szigetéről és Etiópiából is.
Afrika területéről a mesterséges fejalakítást illetően – Egyiptomot kivéve – kevés szakszerí adattal rendelkezünk… de feltehető, hogy e szokás Eurázsiába is Afrikából terjedt át. A mangbetuk újszülötteik fejét ma is mesterségesen körkörös kötésekkel hosszúra alakítják. Ezzel tudatosan különbözni akarnak rövid fejí szomszédjaiktól.
Észak-Amerikában a kvakiutl indiánok és a tőlük délre élő csoportok például, miután gyermekük megszületett, megmosdatták, a bölcsőben hátára fektették, és fejére szorítókötéseket helyeztek, amellyel fejét a bölcsőhöz szorították, hogy lágy koponyacsontjait kívánt alakúra formálják. Az újszülötteket hat hónapig ilyen helyzetben tartották. Ideális és kívánatos volt a széles és lankásan emelkedő homlok; ezt szorító falapokkal érték el. A leánygyermekek fejét nagyobb mértékben alakították, mint a fiúkét. A fej mesterséges alakítása a gyermek társadalmi helyzetétől is függött; a rabszolgák fejét sohasem engedték alakítani. A fej alakításának a szokását a keresztény misszionáriusok és kereskedők megjelenése után abbahagyták; idős embereknél ezt még a XX. század elején is meg lehetett figyelni.
A közép-amerikai aztékok földjéről elterjedt kultúrák népei is gyakorolták a fej mesterséges alakítását, bár maguk az aztékok nem formálták újszülötteik fejét. Guatemalából olyan koponya is előkerült, amelynek a hossza szélességének csak négyötöde. Az egyik legrégibb kultúra a Kr. előtti 1400–200 közötti időben a közép-amerikai majáké volt. Mesterséges koponyaalakításuk egyidős kultúrájukkal. Homlokuk egészen lapos volt; szinte egy vonalban állt orrukkal. Ôk általában a homloki-nyakszirti alakítást használták, ezzel is típusjellegüket növelték, de a maják lakta területen sok a ferde alakú fejalakítás is. Többnyire a nők fejét alakították, férfiaknál csak az előkelőbbeknél találunk ilyen mesterséges beavatkozást. Fennmaradtak olyan szobrok, amelyen az anya dajkálás közben gyermeke szeme alá kis falapocskát szorít. E szokás több területen máig megmaradt. Vannak lelőhelyek, ahol a halottak koponyáinak több mint a fele alakított, torzított.Dél-Amerika a mesterséges koponyaalakítás hazája. E világrészt történeti időkben három hullámban népesítették be; legutolsó ismert lakói a spanyolok által jól ismert inkák voltak. Éles különbség tehető a part közelében lakók és a hegyvidékiek között. Amerre az inka birodalom gyengült, a koponyaalakítás szokása is csökkent. Az inkák kedvelték a homloki-nyakszirti formát, de nem riadtak vissza az aszimmetrikus alakítástól sem. Gyakoriak az olyan koponyák, amelyek szélesebbek, mint amilyen hosszúak. Mivel az inkák körében a lapos homlok volt a szépség jele, ezért különösen nagy gondot fordítottak a nők fejének alakítására. A férfiak fejét telihold alakúra képezték ki, hogy a világ legerősebb embereinek látsszanak. Dél-Amerikában a fej deformálása nem kizárólag az inkákhoz kötődött; ezt a szokást a környező népeknél is megtaláljuk.
