Az első magyar sorozatgyilkos – avagy a mi Bélánk

Az első és mindmáig alighanem legszorgalmasabb magyar sorozatgyilkosról az ismereteink enyhén szólva is hiányosak. Kiss Bélát sosem kérte számon sem a rendőrség, sem a bíróság, és tetteiért sosem felelt földi bíró előtt. Róla magáról is alig tudunk valamit, a hétköznapi név mögött egy hétköznapi ember áll. Kiss Bélát a kutya sem ismerte egészen addig, amíg tettei a véletlen folytán napvilágra nem kerültek.Ha mindazt az információt, ami rendelkezésünkre áll, megpróbáljuk összegezni és időrendbe rakni, azzal kell kezdenünk, hogy az 1877-ben született Kiss az 1900-as évek elején költözött fiatal feleségével Cinkotára, a Kossuth utca 9. szám alatti házba.

Tanult szakmájára nézve bádogos volt, így a ház több helyisége míhelyként is szolgált. Rendes iparosként megbízhatóan és szorgalmasan dolgozott, ő maga pedig jó kiállású, szőke hajú és kék szemí, erőteljes férfi volt. A cinkotai bádogost mégsem arra szánta végzete, hogy tisztes mesteremberként öregedjen meg. Két, mindennél nagyobb erő is megakadályozta ebben: egyrészt a történelem, de elsősorban a saját hajlamai.

Hordóba fojtott bánat

A csendes Cinkotán, amit akkor még nem egyesítettek a fővárossal, nagy megütközést kelthetett, hogy a szorgalmas és elismert bádogos felesége 1912 táján viszonyt kezdett egy férfival, és a kezdetben titkos kapcsolatot egy idő után nyíltan folytatták.

Nem sokáig. Mert hamarosan az asszony is, lovagja is eltíntek a városkából, senki nem hallott többé felőlük. Kiss Béla pedig a lehető leghihetőbb magyarázattal állt elő: megszöktek, menjenek isten hírével, neki ugyan nem hiányoznak. A közvélemény nyilván mellette állt, és még némi elégtételnek is tekintették, hogy a mester a csélcsap nej távozása után egyáltalán nem élt szerzetesi életet.

A környék legjobb partijának számító, jóképí és stabil egzisztenciájú férfi házában szép számmal fordultak meg a csinos, fiatal nők; igaz, egy-két alkalomnál többször egyiket sem látták nála vendégeskedni.

Kiss Béla bádogos volt, ezért semmiképpen nem tíntek fel az udvarában egyre növekvő számban tárolt fémhordók. A helyi rendőrrel beszélgetve megemlítette, hogy szerinte hamarosan háború lesz, ezért a hordókban benzint tart, a szíkebb időkre. Ki tudja, milyen jóstehetség volt ebben az emberben, vagy tényleg lehetett valami a levegőben, de a háború valóban kitört 1914-ben.

Kiss ekkor már 37 éves volt, így egyáltalán nem kellett arra számítania, hogy az első hullámban behívják. Ô azonban, jó hazafiként, önként jelentkezett. Az 1914-es év kora őszének egy reggelén Kiss Béla cinkotai bádogos – már egyenruhában – gondosan bezárta házának és míhelyének ajtajait, ablakait, a kulcsokat rábízta a házvezetőnőjére – és kisétált a kapun, hogy aztán soha többé ne térjen vissza.

Tulajdonképpen ennyi, ami közvetlenül egy létező személyhez – a század legvérengzőbb hazai sorozatgyilkosához – köthető. A vészterhes 1914-es évtől Kiss Béla mindenki számára láthatatlan és megfoghatatlan fantommá vált. Nem így az áldozatai.

1916-ra a Monarchia tartalékai kimerülőben voltak, Magyarországon már egész különítmények nyomoztak üzemanyagkészletek után. &Iacutegy jutott el egy szakasznyi katona Cinkotára is, ahol a rendőr még emlékezett, hogy pár éve mit mondott neki a vátesszé emelkedett bádogos. Az addig lezárva árválkodó házat a „magasabb szempontok” nevében felnyitották, és nekiláttak az udvaron álló fémhordók megcsapolásának.

A hátországi szolgálatot teljesítő katonák többsége akkor már megjárta a frontot. Ezért a Kiss Béla udvarában ügyködőknek sem kellett sokat tépelődniük, minek tartsák az első hordó megnyitásakor kicsapó bízt. Ez bizony hullaszag volt.

Mondhatni, az események innentől a maguk rendes medrében folytak tovább. A katonák értesítették a rendőrséget, és a környékbeliek bámész tekintetétől kísérve elkezdték a hordók kinyitását, egyiket a másik után.

Éppen huszonnégy olyan hordót nyitottak fel, amelyek mindegyikében egy-egy hulla volt; huszonhárom nő és egy férfi alkoholos folyadékban tartósított holttestére bukkantak.

A bámészkodók kettőt fel is ismertek: Kiss Béla feleségét és a férfihullában egykori szeretőjét. Nagy Károly, a helyi rendőrfőnök számára nem lehetett kérdés a gyanúsított személye, ezért azonnal felvette a kapcsolatot a katonai hatóságokkal. Nagynak azonban volt egy nagy pechje: a hadilétszámra feltöltött magyar hadseregben szinte egy ezredre való Kiss Béla szolgált. Katonáink háborút vívtak a Kárpátoktól délre, keletre és északra, rengeteg volt a halott, a sebesült, a beteg és az eltínt. És közöttük is épp elég Kiss Béla volt.

Nagy Károly a bádogosmester házvezetőnőjének, Jakubecnénak a jelenlétében átkutatta a két éve elhagyatott házat. A házban volt egy szoba, ahová – a házvezetőnő állítása szerint – tilos volt a belépés, oda Kiss Béla mindig egyedül vonult vissza. A szobában a detektívek egy sorozatgyilkos sajátos archívumát találták: leveleket, fotókat és könyveket.

A levelek a bádogosmester igen sok nővel való kapcsolatáról tanúskodtak (az első még 1903-ból kelteződött), a fényképalbumban pedig nem kevesebb, mint 74 nő képe szerepelt. A könyvek (nagyrészt olcsó ponyvaregények) is igen érdekesek voltak, valamennyi gyilkosságokról, elsősorban fojtogatásról és mérgezésről szólt.

Időközben megvizsgálták a hordókban talált hullákat, így az is kiderült, hogy az áldozatok nagyobb részét megfojtották, a többit pedig megmérgezték. Valamennyi hullát ruhátlanul, embriószerí testhelyzetben rakták
a hordókba, amiknek a tetejét gondosan leforrasztották. Nagy Károly nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a házvezetőnő valamilyen szinten beavatott volt Kiss üzelmeibe, és – inkább afféle pótcselekvésként – letartóztatta az asszonyt.

Addigra már az egész magyar katonai elhárítás Kiss Béla néven írt és ilyen névre küldött levelekre vadászott, és előfordult, hogy a tíz alatt álló első vonalakba kúsztak ki csak azért, hogy egy Kiss Bélát legalább életkor és személyleírás szempontjából ellenőrizzenek.

Mindhiába, a mi Bélánk nem került elő. &Uacutegy tínik, legalább egy ember mindenképpen akadt, akinek kimondottan jól jött a világháború…

Jakubecné ellen semmiféle bizonyíték nem szólt, el kellett engedni. És Kiss Béla sem került elő soha, bármennyire igyekeztek is megtalálni. Az utókornak azonban, tanulságul, a tettes helyett maradt maga a tett.

Vadászó, gyíjtögető életmód

A soha elő nem került és soha bíróság elé nem állított Kiss Béla indítékainak felismerése és elkövetőként való tipizálása nem tartozik a legnehezebb feladatok közé. Már az első magyar sorozatgyilkosra is érvényes mindaz, ami általában: férfi gyilkol – szexuális indítékból – nőket. Bár itt akad kivétel, ami erősíti a szabályt…

Kiss Béla életében, bármennyire rendben lévőnek tínt is az, távolról sem felesége hítlenkedése volt az első sokk. Szinte biztos, hogy ez a jó kiállású, a nők szemében bizonyára vonzó férfi egész életében komoly, abban az időben megoldhatatlan potenciaproblémákkal küzdött.

A cinkotai bádogos meglett férfikorára is gyermektelen volt, és felesége viselkedése is eléggé árulkodó: egy másik (ki tudja, hányadik?) férfival való viszonya férje számára egyre megalázóbban, a külvilág számára pedig egyre nyíltabban – mondhatni, egyre provokatívabban – folyt. &Iacutegy az impotens férfiak kevés empátiás készséggel megáldott asszonyai szoktak viselkedni, más okok (pl. perverz kívánságok) miatt menekülő nők általában nem keresnek férfit maguknak – főleg, nem ilyen nyílt kapcsolatra.

A szerető viselkedése nyilván ugyanilyen provokatív volt; sorsa ezért is pecsételődött meg, nem véletlenül lett ő az egyetlen férfi Kiss Béla pokoli kollekciójában.   

Noha a mester nőkkel való levelezése kimutathatóan 1903-ban kezdődött, nincs bizonyíték arra, hogy már 1912 előtt is gyilkolt volna. Márpedig a tetteit közvetlenül kiváltó ok (szakkifejezéssel: stresszor) éppen erre az évre datálódik, a bádogos akkor vált ámokfutóvá, amikor a felesége az egész város előtt tette csúffá őt.

Ami azt illeti, nehezen felejtő ember lehetett, mert a dühét nem csillapította hítlen felesége és annak szeretőjének meggyilkolása. A cinkotai bádogos lelkében a megbosszult sérelem után egészen viharos gyorsasággal játszódott le a folyamat, ami vérbeli sorozatgyilkossá tette.  &Uacutejabb és újabb bosszú, újabb és újabb áldozatok kellettek.

Becserkészésükhöz pedig a lehető legcélszeríbb módszert választotta: házassági hirdetéseket adott fel.  
Sok nő nem is gondolná, mennyire kiszolgáltatottá válhat, ha párkereső hirdetésekre válaszol – főleg, ha olyan embernek, mint Kiss Béla.

A cél érdekében (némi rutinja is volt már) simulékonnyá és találékonnyá vált, hamar megtanulta, mit akarnak hallani áldozatjelöltjei. Persze, esze ágában sem volt megnősülni. A nőkkel azért ismerkedett össze, hogy megölje őket.

A kriminológia osztályozza az emberi ragadozókat abból a szempontból is, hogy elkövetőként milyen típushoz tartoznak. Kiss Béla szinte tipikus példája a rendezett típusú sorozatgyilkosnak; precíz mesterember módjára dolgozott, hideg fejjel és biztos kézzel.

Az ilyen elkövetők (hozzá hasonlóan) semmiben nem lógnak ki az átlagemberek közül, igen ritkán ejtenek hibát, és sokáig nem buknak le – furcsa ezt kimondani, de egy világháború kellett ahhoz, hogy a cinkotai asszonyirtó lelepleződjön.

A sorozatgyilkosok szinte mindegyike gyíjt valamilyen, áldozataival kapcsolatos emléket, rendkívül ritka azonban az olyan, amelyik magukat az áldozatokat gyíjtögeti-őrizgeti. Kiss Béla megtestesítője a gyíjtő típusú sorozatgyilkosnak is: magukat a holttesteket gyíjtötte maga köré, amellett, hogy a 74 fénykép között ott volt huszonhárom áldozaté is.

Az, hogy huszonnégy gyilkosság során sem hallott senki a házból gyanús hangot kiszírődni, ölési módszerének hatékonyságára és kifinomultságára vall. Egy hétköznapi helyzetekhez szokott embernek még olvasni is iszonyú, de hát ennek tükrében a bádogos pokoli zsúrja, az áldozatokon való uralkodás bizony már a halottakkal történt…    

Epilógus: eltínt vagy meghalt?

Ellentétben a leghírhedtebb hazai bínözőkkel, Kiss Béla nevét igen kevesen ismerik, enyhe túlzással azt is mondhatnánk, külföldön ismerősebben cseng a neve, mint Magyarországon. Hogy mi történhetett vele? Hírek szerint dokumentumregény készül az első magyar sorozatgyilkosról, Kiss Béláról. Szerzője egy belga író-üzletember lesz, aki azt kívánja bizarr módon elemezni, mitől volt különb Kiss Béla sorozatgyilkos-társainál…

John Douglas, az FBI emberi ragadozókkal foglalkozó részlegének legendás alakja azt mondta egyszer: a sorozatgyilkosok hitványak. Éppen ezért eszünkbe se jusson az a lehetőség, hogy a cinkotai bádogos a haza védelmében, a harctéren esett el…

A hivatalos katonai jelentés is azt állította: hadifogságba esett a bádogos, s 1915. február 5-én tífuszban hunyt el a szerbiai Valjevóban. De a rendőrség nem zárta le az aktáját: felmerült ugyanis, hogy az első világháború forgatagában új személyazonosságot szerzett, és eltínt.

  • Az impotens omnipotens

    A legtöbb sorozatgyilkosra jellemző egy földrajzilag többé-kevésbé körülhatárolható terület, ahol biztonságban érzi magát, amit a vadászterületének tekint. Kiss Béla praktikusan választotta ki a maga vadászterületét, hiszen a saját háza volt az.

    Tudatosan választotta azokat a nőket is, akiknek minél kisebb számú, és minél távolabb élő rokonsága volt. Otthon pedig végre megadatott neki, amiről hosszú ideig csak álmodozott és fantáziált: kedvére uralkodhatott a hatalmába került szerencsétleneken. Ezekben a pokoli percekben és órákban nem a megvetett impotens férfi volt, hanem a mindenható (omnipotens – hogy játsszunk egy kicsit a szavakkal…) és félelmetes, győzedelmes szörnyeteg.