Megmaradhat a bazalt sziget a Vörös-tengeren

Sokáig fennmaradhat a Vörös-tengeren keletkezett új sziget. A füst már eloszlott a sziget körül, és a geológusok megvizsgálhatták az új képződményt– írja a Spiegel.

A sziget nem sokkal karácsony előtt, egy vulkánkitörés során jött létre. A kitörést harmincméteres lávaoszlopok kísérték, helyi halászok szemtanúi voltak az eseménynek. A NASA míholdjának a hamufelhő elülése után most már sikerült felvételt készítenie az új kis szigetről, amelyet kilenc másik, vulkánikus tevékenység során keletkezett sziget vesz körül. Ez a szigetcsoport, a Zubair-szigetek mintegy ötven kilométerre fekszik Jemen délnyugati partjától.
A szigetcsoport a hatezer kilométer hosszan futó kelet-afrikai árokrendszer mentén fekszik, ahol a tektonikus lemezek mozgása során fokozott a vulkáni aktivitás. A lemezek mozgása évente mintegy egy milliméter. A tudósok szerint évmilliók múlva, várhatóan e törésvonal mentén akár ketté is szakadhat Afrika. A hasadék Etiópián keresztül egészen az afrikai nagy tavakig húzódik.
Az új sziget a szomszédjaihoz hasonlóan akár hosszabb ideig is megmaradhat, mivel anyaga a helyi bazalt, ami a legtöbb óceáni vulkán anyagához képest jóval gazdagabb nátriumban és káliumban. Ezáltal a kőzet jóval robosztusabb, jobban ellenáll a hullámzás okozta eróziónak.