Múzsák magánya

A XX. század múzsái többnyire nem elégedtek meg azzal, hogy pusztán neves alkotótársuk miatt jegyezze nevüket a kultúrtörténet. Tollat vagy ecsetet és vásznat ragadtak s követelték, hogy vonzerejük mellett szellemi képességeikre is odafigyeljen a nagyérdemí. A sort Erdős Renée nyitotta. Bródy Sándor szerelmét ma már a hazai modern irodalom előfutáraként jegyzik. &#336t Tanner Ilona, vagyis Török Sophie követte a sorban, aki nem tudott kibújni férje, Babits Mihály árnyéka alól, s a költő halála után az irodalmi élet kivetette magából. Littkey Erzsébet amellett, hogy Móricz késztetésére leírta gyermekkora történetét, saját könyvkiadó-vállalatot – s nőként először – antikváriumot vezetett a fővárosban…A hímpáva pogány istennője
Erdős Renée volt az első nő, aki az irodalomban alkotóként és múzsaként egyaránt megjelent. Renée 1879-ben született egy észak-magyarországi, sokgyermekes családban. Színésznőként dolgozott, amikor Eötvös Károly felfedezte írói tehetségét, majd megjelentette első verseskötetét, s ezzel bevezette őt a kortárs irodalmi életbe. „A halk tartózkodás, a leányi titkolódzás bájos új hangját” elismerően méltatták a kritikusok. Nem csoda, ha ezek után mindenkit meglepett a nő 1902-ben megjelent Versek címí második kötete, melyben Renée a nők szexuális igényeiről és jogairól, férfiak feletti hatalmáról írt. Ady egészen egyszeríen „zseniálisnak poétalánynak” nevezte az akkor huszonhárom éves költőnőt, aki Kádár Judit tanulmánya szerint Ady költészetére is megtermékenyítő hatással volt. Erdős szókimondó, alapvetően erotikus tartalmú költeményei tiltott olvasmányok voltak a fiatal lányok körében, akik paplan alatt falták a botrányhősnő sorait.   

A Verseket Bródy Sándor rendezte sajtó alá, aki a közös munka során végzetesen beleszeretett a nőbe. Bródynak felesége és öt gyermeke volt, ennek ellenére nem tudta, és nem is akarta titkolni a viszonyt. Vitáik, veszekedéseik nyílt színen játszódtak, s mindennek hátterében a féltékenység állt. Az Eötvös Károly által hímpávának titulált Bródy hírhedt volt kicsapongásairól, akárcsak Renée, aki napokra eltínt szerelme szeme elől, és egy-egy úriember társaságában bukkant fel a pesti éjszakai életben. Bródy mellett viszonya volt Szabó Ervinnel és Jászi Oszkárral is, aki „pogány istennőnek” és „kicsiny, édes iskolás lánynak” nevezte az őt teljesen hatalmába kerítő asszonyt.  

Bródy tisztában volt azzal, hogy Renée megbabonázza a férfiakat, s biztosítani akarva saját pozícióját megkérte a kezét, amit Renée visszautasított. Szerette Bródyt, és ragaszkodott a viszonyhoz, ám miután az író ultimátumot adott neki, inkább kiadta az útját, mintsem lekösse magát mellette.   

Bródy a szakítás után tudatát szinte teljesen elveszítve, borult elmével szíven lőtte magát. Az öngyilkossági kísérlet nem hatotta meg az asszonyt. Talán mindössze egyszer jelent meg a beteg ágyánál a kórházban. Bródy felépülése után minden lehetőséget megragadott, hogy tönkretegye a költőnő karrierjét, s igyekezett elérni, hogy a lapok ne közöljék többé a verseit. Erdős túl divatos alkotó volt abban az időben, semhogy a szerkesztők visszautasították volna a munkáit, ráadásul a szerelmi botrány kitínő reklám volt neki, és az őt foglalkoztató orgánumoknak is. De Renée-t is megviselték a történtek, idegösszeroppanást kapott, majd elhagyta Budapestet. Az asszony időközben katolikus hitre tért és megkeresztelkedett. Olaszországban egy zárdában telepedett le, mert úgy gondolta, ott féken tarthatja „bínös testi vágyait”, majd hazatelepült, és egy vidéki kolostorba vonult vissza.

Akármennyire elszánta magát, a szerelemről a zárda falai között sem tudott lemondani. &Uacutegy gondolta, hogy egy plátói kapcsolat „belefér” immáron erkölcsös életébe, ezért levelezni kezdett a börtönben raboskodó Finta Sándor szobrászmívésszel. Finta tökéletes alany volt a testiséget mellőző szerelemhez, hiszen a cellarácsok elválasztották őket egymástól. Erdős Renée szenvedélyes hangvételí levelei célt értek: a férfi beleszeretett, s szabadulása után megkérte a kezét. Nem tudta, hogy a nő időközben, 1913-ban férjhez ment Filep Lajos mívészettörténészhez. Szó sem volt Renée részéről olyan mély érzelmekről és heves szenvedélyről, mint amit korábban Bródy iránt érzett, de az erkölcsösségéről híres férfi megfelelt a katolikus hitben élő asszonynak. A hamis érzelmekre alapozott házasság mindkettejük életét tönkretette. Gyilkos viszony volt ez, s már szívből gyílölték egymást, amikor a nő várandós lett második gyermekükkel.
 
Ebben az elmérgesedett helyzetben Filep magára hagyta a családot. Renée egyedül is boldogult, könnyedén eltartotta lányait, hiszen regényei – köztük a Bródy-viszonyt megörökítő Az élet királynője, s a később megjelent, A nagy sikoly – is bestseller lett a könyveladási listákon. A nő hamarosan villát vásárolt maguknak Rákoshegyen. Hozzáment fiatal titkárához, akinek pontos nevét homály fedi, mert Renée önéletrajzában férjét hol Artúrként, hol Istvánként említi. Ez a házasság sem tartott sokáig, a férfi ugyanis egy új szerelem kedvéért elhagyta a nőt.  

Renée 1938-tól, a zsidótörvény életbelépésétől eltínt az irodalom porondjáról. A negyvenes években bujkálnia kellett, s ezalatt rákoshegyi villáját kifosztották, felforgatták, így egy egyszeríbb kislakásban élt 1956-ban bekövetkezett haláláig. Szerelmei, házasságai tönkrementek, immár a könnyí eladhatóság miatt szándékosan populáris stílusban írt regényeit a kortárs irodalmi élet figyelmen kívül hagyta. Élete utolsó tragédiája orvos lánya elvesztése volt, aki nem sokkal az asszony halála előtt megmérgezte magát…

Sophie éppen kéznél volt
Az 1895-ben születet Tanner Ilona több versét is elküldte a Nyugatba, de nem kapott választ, se jót, se rosszat, ezért úgy döntött, felkeresi, és személyesen kéri ki a szerkesztő Babits Mihály véleményét. A nő Babitsnál megismerkedett Szabó Lőrinccel, s gyorsan kialakuló viszonyuknak köszönhetően Ilona bebocsátást nyert a két költő közvetlen környezetébe. Szabados stílusa, szokatlan viselkedése szórakoztatta a férfiakat, ezért szívesen látták maguk között a lányt. Az egyik találkozón Ilona erotikus játékra hívta Babitsot, Szabó Lőrincet, és Komjáthy Aladárt. Azt játszották, hogy egymásba borulnak, és aki tudja, megcsókolhatja a száját. „Hogy Mihály megcsókolt engem, ez nem okozott érzéki örömet, a nagy ember kegyét éreztem benne, s fölemelkedést egy szédítő magas polcra: fiatal, kezdő költő voltam, s a költők fejedelmének bizalmasa lehettem – ez szédített meg”.

Nem tudjuk, mi zajlott Babitsban ebben az időszakban, de az bizonyos, hogy a nő nagyon nagy hatással volt rá. Néhány héttel később, amikor Ilona ellátogatott a Centrálba, Babits a nyugatosok asztalánál megkérte a kezét. Babitsról köztudott volt, hogy tart a nőktől, s a nyilvános lánykérés mindenkit meglepett, főleg, miután Tanner Ilonát mindössze két hónapja ismerte. Ráadásul nagyon különböztek egymástól. A lány harsány volt, impulzív, gátlástalan, erőszakos, s ez szemben állt a költő magába forduló, csendes, visszafogott alkatával. Ilona természetesen igent mondott, s már másnap Babitshoz költözött, harmadnap pedig összeházasodtak. Török Sophie később azt írta naplójába, hogy a költő félt a magánytól, ezért egy kétségbeesett pillanatában feleségül vette az első lányt, aki az útjába akadt.

„Nem érdemeim tettek Babits Mihály kedvesévé, hanem mert éppen kéznél voltam…"

1921-től a Nyugat közölte Török Sophie verseit. Míg tanítványként alázatos volt és engedelmes, feleségként határozott szerepet töltött be kapcsolatukban: „…Mihály már akkor is gyermek volt nekem, s nem védelmező lovag, drága, féltet, becézett kicsi gyerek”.Török Sophie – ahogy a költő elnevezte feleségét – hamar rájött, hogy irodalmi munkássága a közvélemény előtt nem sok jelentőséggel bír. Mint Babitsnéra, a Nyugat fejedelmének hitvesére tekintenek rá, aki irodalmi jelenlétét csupán férje pozíciójának köszönheti. „Nekem sajnos nem adatott meg valami maradandót alkotni, hiába készültem kisgyerekkorom óta írónak, ma – mint a legnagyobb élő magyar író felesége – távolabb vagyok ettől, mint valaha. Pedig ma minden lap nyitva áll a verseim számára, de soha senkitől őszinte kritikát vagy jóakaratú biztatást többé nem kapok. &Iacuterásaim csak egy szempontból érdekesek, hogy Babits Mihály életének intimitásait árulom bennük. […] Milyen örökkévalóság várhat énrám? Munkáira alig teszek hatást, csak feleség vagyok, semmi egyéb, s az irodalom számára sokkal fontosabb nálam az a fogarasi kis cukrászleány, kihez legszebb szerelmes verseit írta.” – írja.

A kortárs kritika vagy nem szól, vagy elismerően nyilatkozik róla. Kosztolányiné volt az egyetlen, aki gúnyos hangon minősítette: „Fiút mímel… dohány a dobozban, George Sand készen vett áruházi öltözetben, izzadságszagúan. Sóvárog elismertetésért, s egyben férjére és férje nevében is féltékeny…”Ilonának nem lehetett gyermeke, ezért 1928-ban örökbe fogadták az asszony testvérének Ildikó neví kislányát. Borgos Anna „Török Sophie szerepeinek lehetőségei és konfliktusai” címí tanulmányában jegyzi, hogy Ilona szélsőségesen viszonyult Ildikóhoz. A személyiségében jelentkező kettősség a kislánnyal való kapcsolatában is megjelent. „Szenvedélyes odafordulás és teljes közömbösség, fojtogató szeretet, irracionális korlátozás és elhanyagolás váltogatják egymást” – jegyzi le a kutató.

A lány éppen csak kamaszodott, amikor szülei elmondták neki az igazságot. A gyereket ez sokként érte, s talán még ki sem heverte a megrázkódtatást, máris újabb tragédia következett. Babitsnál 1938-ban gégerákot diagnosztizáltak, és még ebben az évben megmítötték. Felesége igazi arca ebben az időben öltött testet. Azonosult férjével, és szenvedése minden egyes pillanatában mellette volt. A költő halálába Ilona belebetegedett. Babits szobáját érintetlenül hagyta, és továbbra is úgy beszélt családjukról, mintha Mihály velük élne.

Egyenesen megtiltotta, hogy özvegynek titulálják, s az „özvegy Babitsnénak" postázott leveleket visszaküldte a címzettnek.

Minden idejét a költő iratainak rendezgetésével töltötte, mániákusan gyíjtötte az emlékeket. Egy Babits-múzeumot is berendezett, mely nem sokkal a megnyitása után leégett. Az asszony félállást kapott a Szabó Ervin Könyvtárban, de egyre erősödő neurózisa miatt elbocsátották. 1947-ben a tündérhegyi szanatóriumba került hoszszabb időre. Itt találkozott Koháry Saroltával, aki élete végéig barátnője maradt. Az idős asszony a következőket mondta megismerkedésükről Borgos Annának és Kádár Juditnak: „Hallottam, hogy ő itt van, mindenki mondta, de szóba senki nem állt vele. Egyszerre csak kicsapódott az ajtó, belépett, imbolyogva megállt, és a kezét tördelve mondott valamit. Senki nem felelt semmit – később se felelt senki – és ő csak leült. Egyáltalán, mindenki tudta, hogy kicsoda ő, de senki nem állt szóba vele”.

A barátnő később a lakásán is felkereste Ilonkát, aki méltatlan körülmények között élt a háborúban megsérült, romos házban. A költőnő korábbi, egyetlen barátnője, Hoffmann Edit a háború végén meghalt, így senki sem volt, aki gondosodott volna róla. Ugyan Keresztury Dezső és a felesége néha látogatta, és Szabó Lőrincné is több ízben felkereste, segíteni nem tudtak rajta. Ilonkának lelki társra volt szüksége, aki oldja magányát, és segít feldolgozni a lelkiismeret-furdalást. Babits halála után ugyanis ez volt az egyik legintenzívebb érzés az életében. Hosszú ideig gyötrődött például egy eset miatt, amikor a moziban nem fogta meg az akkor már beteg költő kezét.Szorongása élete egyre több területére kiterjedt: félt a magánytól, rettegett az öregedéstől, a betegségektől. &Aacutellapota évről évre romlott. Két évvel a halála előtt elesett, combnyaktörést szenvedett és soha többé nem állt talpra. „Tudod mi az, élni tovább, amikor valaki már elveszítette az életét?” – kérdezte egyszer barátnőjétől.
 
Nevelt lányuk, Babits Ildikó sorsa sem alakult szerencsésebben. Miután anyja 1955-ben meghalt, az Egyesült &Aacutellamokba disszidált. Koháry Sarolta értesülései szerint Babits Ildikó egy lakókocsiban halt meg, egyedül. Macskái éheztek a bezárt helyiségben, így szétrágták a testét, mire ráakadtak. Török Sophie hagyatéka Koháry Sarolta tulajdonába került, ő rendezte sajtó alá posztumusz versválogatását a költőnő korábbi útmutatásának megfelelően. Kéziratait pedig fél évszázaddal az alkotó halála után bocsátotta a közönség elé…

&Aacutervácska az utcasarkon…
Móricz Zsigmond a Ferenc József hídon sétált, amikor egy fiatal lány megszólította, és a közeli szállodába invitálta. Móricz tíz éve élt együtt Simonyi Mária színésznővel, jó ideje elhidegültek egymástól, hónapok óta lehangolt volt, így egyáltalán nem meglepő, hogy elfogadta a lány közeledését. Bár a kis kurtizánt nőnek semmiképpen nem nevezhetnénk. Gyerekarca volt, gyerekalkata, a frizurája hanyagul az arcába csapott, és az öltözéke is leginkább a grundon gyülekező kamaszokéra emlékeztetett. A lány végigbeszélte a szállodába vezető utat, pillanatok alatt felvázolta keserves életét, melynek jó részét állami gondoskodásban, majd nevelőszülőknél töltötte.

Első együttlétükre az író így emlékezik naplójában: „Milyen különös, hogy ez a boldogtalan kis lény abban a pillanatban, amikor legnemesebb szervemmel feltúrtam a testét: valósággal mint egy lelki vérátömlesztéssel hatott rám. &Uacutejnak és frissnek és vidámnak találtam magamat utána, pedig amíg az aktus folyt, felvillant bennem, hogy beteg és fájdalmat okozok neki, azért nem élvez… később, ahogy mizserált, csacsogott, fickándozott a kis elméje, ahogy levizsgázott, oly végtelenül bájos volt, hogy semmi álmot, fáradtságot nem éreztem, hanem egy bőséges kielégülést testileg, és egy vidám felszabadulást lelkileg”. Móricz nem adott pénzt a lánynak, mert attól félt, ha kifizeti, nem látja többé. Ruhát ígért neki, és újabb találkozót kért tőle. Az első éjszakát követően szinte minden nap látták egymást. Az akkor 20 éves Littkey Erzsi teljesen felforgatta az író addigi életét, ez Móricz Virág apjáról írt regényéből is kiderül: „…ez a búvalbélelt, életkevét vesztett ember egyik napról a másikra kibújt a bőréből. Nevetett és tréfált, és dicsekedett, és egyáltalán, mintha higanyba mártották volna”.

Erzsike nem volt „kitanult kurva”. Móricz emlékei szerint az aktusokat örömtelenül, fagyott arccal tírte, csak ez után szabadult fel, s kezdett bele a mesélésbe, gyermekkoráról, gyámszüleiről, idegeneknél töltött karácsonyokról, bikacsökkel történt verésekről… A lány azt állította, hogy apja pesti rendőrfelügyelő, anyja pedig tanítónő volt. Korán meghaltak, ő hatévesen intézetbe került, 13 évesen nevelőszülőkhöz helyezték ki.
Noha a valóság egészen másként festett. Hamar Péter „Móricz Zsigmond utolsó szerelme” címí kötetben leírja, hogy az 1916-ban született Littkey Erzsikét anyja a szülés után a kórházban hagyta, állami gondoskodásba, majd nevelőcsaládokhoz került. Később Pestre költözött és alkalmi munkákból élt. Móricz fejében már az első este után körvonalazódott legújabb színmíve Csibéről, az árva, pesti proletárlányról, mely történetet Erzsike meséire alapozott. A szerelmes író ruházta a lányt, moziba, színházba vitte. Mivel Budapesten semmi sem maradhatott titokban, és a viszony hamar kitudódott, Móricz úgy mesélt családjának Csibéről, mint leendő színmíve hiteles modelljéről, aki életével adalékokat szolgáltat a darabhoz. Móricz részben igazat mondott. Csibe elbeszéléseit fejben rögzítette, otthon pedig szinte szó szerint leírta a hallottakat. Később egy írógépet is adott a lánynak, hogy vessen papírra mindent, ami csak eszébe jut a múltjából. Ebből született a „Littkey Erzsébet visszaemlékezései gyerekkorára” címí harmincoldalnyi szöveg, melyet a nő fia később a Petőfi Irodalmi Múzeumnak adományozott.

Azt, hogy Csibe hazudik, hogy életének eseményeit kitalálja, jobb esetben kiszínezi, érdekesebbé és fordulatosabbá teszi, az író csak hónapokkal később tudta meg.

A dolog úgy történt, hogy Móricz elemi iskolába íratta volna Csibét, ám ehhez erkölcsi bizonyítvány kellett. Móricz maga kérte ki a rendőrségen az okiratot. Az őrsön aztán egy vékonyka dossziét hoztak neki Littkey Erzsébetről. A dokumentumokban az állt, hogy a lány kétszer töltött hat-hat napot a toloncházban, egyszer lopásért, egyszer pedig kéjelgésért. Később pedig arra is fény derült, hogy Erzsébet nem pesti, a szüleit még csak nem is ismerte, s tulajdonképpen egész meséje, valamennyi története hazugságra épül. Akkorra azonban már készen volt egy színmí, és egy kötetre való Csibe-novella. A hab a tortán csak eztán következett: Csibe korábban elmesélte az írónak, hogy egyszer teherbe esett, s egy fiúgyermeknek adott életet, aki közvetlenül a szülés után meghalt. Most beismerő vallomásában azt is elmondta, hogy a kisfiú életben van, és bérszülőknél él vidéken.

Móricz összetört, miután kiderült, hogy történetei – melyekről azt gondolta, hogy az élet legtökéletesebb leképezései – egy nagyotmondó lány meséire épülnek, s abból, amit állított magáról, s ami mérhetetlen sajnálatot keltett az íróban, szinte semmi nem volt igaz. Szakított Erzsikével, és – miután házassága is tönkrement – Leányfalura költözött. Egy hétig tírte Csibe hiányát. Hazudozás ide vagy oda, szerette a lányt. Magához vette, taníttatta, képezte Erzsikét, s lassan bevezette az előkelő társasági életbe is. Csibe remekül vette az akadályokat. Hamarosan behozta a lemaradását, és már-már úrilányként viselkedett az író oldalán. A társasági életben kis zavart okozott, hogy Móricz Zsigmond Erzsit a nevelt lányaként mutatta be, Csibe pedig apukának szólította őt, miközben mindenki tudta, hogy szeretőként élnek együtt. Bár Erzsi élő modellként továbbra is jelen volt az alkotó életében, Csibe életrajzi hátterét alapul véve Móricz ugyanis ebben az időben kezdte el írni &Aacutervácska címí kisregényét, mely 1941-ben jelent meg könyv formájában. Erzsi kisfia, az 1935-ben született Littkey Imre eközben Zagyvarékason nevelkedett Kis Boldizsárék házában.

A nevelőanya Erzsi kérésére fotót küldött a fiúcskáról, amit Erzsi megmutatott az írónak. A fotó láttán Móriczban megfagyott a vér.

Hamar Péter kutatásai alapján állítja: Móricz Zsigmond első szállodai éjszakájuk előtt néhány évvel már találkozott Erzsivel. Felszedte a lányt strichelés közben, és néhány órát töltött vele. Erzsi erre nem emlékezett, de Móricz igen. És akárhogy is számolt, a fiúcska éppenséggel akár az ő gyermeke is lehetett. Az író hamarosan nagy lépésre szánta el magát: gondoskodni akart Erzsiről és Imikéről is, így a fiút magukhoz költözhette Leányfalura, s megindította a lány és gyermeke örökbefogadását. Annak ellenére tette mindezt, hogy Erzsi iránt érzett szerelme alábbhagyott és azzal is tisztában volt, hogy a 22 éves lányt már nem tarthatja sokáig maga mellett. A nő Erdélybe utazott, ahol mint az Athenaeum újdonsült főbizományosa Móricz könyveit árulta, és előfizetőket toborzott a Kelet Népéhez. Kolozsváron Erzsi megismerkedett Varró Dezső teológus-költővel, és egymásba szerettek. Móricz megérezhetett valamit a távolból, ugyanis váratlanul haza rendelte „kislányát”. Erzsi pedig engedelmesen hazatért hozzá.

Néhány hónap volt már csak hátra közös életükből. A rohamosan gyengülő Móricz Zsigmond 1942. szeptember 5-én meghalt. A temetés után a Móricz lányok végre megszabadulhattak a nőcskétől, akit apjuk halála után kisfiával együtt az utcára tettek. A Kelet Népénél Erzsi több barátságot is kötött, s ezek a barátok szerencsére most kiálltak mellette. Szerelme is akadt a lap ügyeit intéző ügyvéd, dr. Keresztes Károly személyében. Közösen megalapították a Móricz Zsigmond Könyvkiadó Vállalatot. A könyvkiadó remekül míködött, s a hozzátartozó antikvárium is, melyet ugyancsak Erzsi vezetett. (A kiadó galériájában míködtetett nyomdagépen gyártott hamis iratokkal Erzsébeték többeket hazahozattak a gettóból, s ezért 1997-ben a Világ Igaza posztumusz elismerést kapták). Dr. Keresztes Károly időközben feleségül vette az akkor 29 éves Littkey Móricz Erzsit, de házasságuk nem tartott sokáig, mert a férfi négy évvel később, 1948-ban egy súlyos fertőzéstől meghalt. Az államosítás alatt Erzsi a könyvesboltot és a kiadót elveszítette, végül elhelyezkedett az &Aacutellami Könyvterjesztő Vállalatnál, s egy Kálvin téri antikváriumból ment nyugdíjba. Erzsébet ugyan papírra vetette önéletrajzi emlékeit, írói érdemekkel mégsem büszkélkedhetett. Drámai érzékét, játékos fantáziáját és mesteri cselekményszövését Móricz Zsigmond novellái, színmíve, és az &Aacutervácska címí kisregény őrzi… §