Mit köszönhet a mitológia a torzszülötteknek?

Januárban újra Berlinben jártam, egy szakmai konferencián, és végre meglátogathattam az Orvostörténeti Múzeumot.Ennek nagyhírí kórbonctani gyíjteménye az 1856-ban, a Charité Egyetem újonnan létrehozott Kórbonctani Intézet professzorának kinevezett Rudolf Virchow érdeme. Gondos munkájának eredményeképpen 1899-ben nyílt meg e múzeum a berlini Charité Egyetem épülettömbjén belül. Engem e gyíjtemény torzszülötteket tartalmazó részlege érdekelt különösen, amiről korábban már többször hallottam.

Hiszen az orvosi genetikán belül magam elsősorban a fejlődési rendellenességek szakértőjévé váltam, a torzszülöttek pedig a legsúlyosabb, általában többszörös fejlődési zavar következményei. Nagy várakozással tekintettem ezért a néhány éve felújított és megnyitott Orvostörténeti Múzeum meglátogatása elé.

A háromemeletes múzeum épületének második szintjén található Virchow kórbonctani gyíjteménye. Rudolf Virchow (1821–1902) korának egyik legnagyobb formátumú tudósa volt, aki nemcsak a patológia (a kórtan és kórbonctan), hanem az egész orvostudomány fejlődésére nagy hatással volt. &#336 jött rá arra, hogy sejt csak sejtből keletkezhet osztódás révén, a sejtekből álló szövetek és szervek megbetegedéseinek helyes értelmezésével pedig új szemléletet honosított meg az orvoslásban.

Többek között tőle származik a trombózis (az érfalon belüli vérmegalvadás: „vérrögösödés”) és az ennek leszakadt részeiből származó „embóliák” megnevezése. Nagyon nagy tudós volt, nagy tévedésekkel. Például nem fogadta el az ő életében felfedezett baktériumok fertőző, kóroki szerepét.

Emiatt utasította vissza Semmelweis tanait is a gyermekágyi láz kóreredetére vonatkozóan. Semmelweis nem is maradt adósa, nyílt levélben támadta meg, azt állítván: „egy magyar bába többet tud a gyermekágyi lázról, mint Virchow.”

Szégyellték is nagyon magukat a Virchow feltétlen tisztelői közé tartozó pesti professzorok… A nagyon haladó és liberális nézeteket valló Virchow különben a politikába is beleártotta magát. Képviselőként emiatt került a porosz Nemzetgyílésben olyan éles ellentétbe Bismarckkal, hogy az utóbbi még párbajra is kihívta. A tudós azonban azt üzente neki, inkább a betegségekkel foglalkozik, mint vele…

Számomra is nagyon tanulságos volt a múzeum torzszülöttgyíjteménye, amit – mint ott hallottam – nagyon sok laikus is meglátogat. Ugyan csaknem mindegyik torzszüleményt – sajnos – már magyar újszülöttekben és magzatokban is láttam, de azért így együtt új gondolatokat ébresztettek bennem.

Milyen sokat segítene az orvostanhallgatóknak egy ilyen gyíjtemény! Hiszen, hál isten, e rendellenességek többsége nagyon ritka, éppen ezért az orvosok többsége nem is lát ilyeneket. Viszont ha életükben mégis találkoznak velük, nem képesek azonosításukra és helyes értelmezésükre, ami például a következő terhesség vállalásának kockázatbecslése miatt nagyon fontos lenne.

Látogatásom alatt fiatal japán orvosokkal volt teli a múzeum, lázasan fényképezték a különleges torzszülötteket. Pedig minden terem falán ők is láthatták a fényképezést tiltó táblát. Teremőr azonban nem volt, mostanában a németek is nagyon spórolósak…
Három rendellenesség-típust említek itt meg külön is.

A sirenomelia

lényegében magyarul szirénvégtagú embert jelent. Ilyenkor ugyanis a két alsó végtag egyesülve uszonynak imponáló képződményt hoz létre. Az ókor embereinek, különösen a hajósok-tengerészek mitológiájában a szirének fontos helyet foglaltak el. Ellenállhatatlan énekükkel a pusztulásba csalták a hajósokat. Odüsszeusz ezért, amikor lakóhelyük, Kirké szigete mellett elhajózott, az árbochoz kötöztette magát, nehogy áldozatul essen a szirének csábításának.

Nyilvánvalóan a halak és e rendellenesség-típus ismerete révén tételezték fel a szirének létét. Nagyon súlyos torzszüleményről van szó, amely a belső szervek rendellenességei miatt életképtelenséget okoz. Még manapság sem sikerül mítéti úton az életüket megmenteni. Éppen e múzeumi látogatásom kapcsán töprengtem el e rendellenesség megnevezésén, ami – mint már utaltam rá – szirénvégtagot (syren=szirén, melia=végtag) jelent.

Csakhogy a görög mitológiában a szirének leányarcú, madártestí és -lábú teremtmények voltak. Lehet, hogy e torzszülemény megnevezői összekeverték a sziréneket és a sellőket? A sellők ugyanis női felsőtestí és halfarkú mesebeli tengeri lények. A sirenomelia nyilvánvalóan sellővégtagnak felel meg.

Lehet, hogy egyszeríen összekeverték a hableányok e két típusát, tehát a sziréneket és a sellőket, a névadók? Végül az sem zárható ki, hogy e rendellenesség megnevezése a Sirenia neví tengerben élő tehenektől származik. E nagytestí vízi állatoknak nincs hátsó végtagjuk, hanem az uszonyszerí farokúszójuk torpedóként hajtja őket előre a tenger vízében.

A küklopszok

(„kerek szemíek”) is fontos szerepet játszottak a görög mitológiában. E múzeumban két, úgynevezett cyclops rendellenességgel sújtott újszülött látható, akikre elsősorban nem a kerek szem a jellemző, hanem az, hogy csak egy szemük van, mégpedig a homlokuk közepén.

Magam két ilyen torzszülöttet láttam életemben, egyiknek a csökevényes orra a szeme felett volt a homlokán. Ez a rendellenesség olyan súlyos agyi elváltozásokkal is jár, hogy ugyancsak életképtelenséget okoz. Ugyan nagyon ritkán kell számolni megszületésükkel, mégis, bizonyára az ő látványuk alapján terjedhetett el az ókori emberek körében a küklopszok léte.

Homérosz szerint Szicília szigetén az óriás küklopszok pásztorkodásból éltek, és az emberevéstől sem riadtak vissza. Odüsszeusznak egy küklopsszal is meggyílt a baja, de sikerült megvakítania.

Hésziodosz szerint Zeusz villámait három küklopsz készítette, mások szerint Héphaisztos munkatársaiként a görög városok nagy kőfalait építették. A nem szögletesre faragott hatalmas kőtömböket habarcs nélkül rakták egymásra, ezért küklopikus vagy ciklop falnak is nevezik ezeket a régészek.

A Janus-arc,

vagyis a kétarcú ember az ókori római vallásban vált ismertté és fontossá. Janus isten volt a kapuk és az árkádok védőszentje. A hadba vonuló seregek számára lényeges volt, hogy melyik kapun hagyták el Rómát, mivel hitük szerint ez határozta meg hadiszerencséjüket. A berlini múzeumban két Janus-arcú, összenőtt ikertorz látható.

Ilyenkor a fogamzáskor egy petesejtet egy ondósejt termékenyít meg, mint ahogy szokásos. A magzatkezdemény osztódva elindul a petevezeték oldalsó szájadékából a méh felé, majd ott beágyazódik. Nagy ritkán azonban a magzatkezdemény – valljuk be, eléggé ismeretlen okok miatt – kettéválhat, így keletkeznek az egypetéjí ikrek.

(A kétpetéjí ikrek létrejötte két petesejt két különböző ondósejt általi megtermékenyítésének az eredménye, ők tehát genetikailag a szokványos testvéreknek felelnek meg.) Ha az egypetéjí ikrek szétválására már nagyon későn, a fogamzástól számított 13–16. napon kerül sor, akkor már nincs idő a két rész teljes elkülönülésére.

&Aacuteltalában a szederhez hasonlítható magzatkezdemény tetején és alján kezdődik meg szétválásuk. Ha ez nem fejeződik be időben, akkor a mellkasuk és/vagy hasuk/medencéjük marad egyben. Az elhíresült sziámi ikrekben lényegében a szegycsont tájékuk marad csak összenőve, ezért is érhettek meg hosszú életkort. Nagy ritkán csak a magzatkezdemény felső pólusán kezdődik meg a szétválás, amely ha nem fejeződik be, akkor két fejet és egy testet idéz elő.

Ennek sajátos változata, amikor az arc kettőződik meg, és nyilvánvalóan az ilyen torz magzatok-újszülöttek alapján alakult ki az emberekben a kettős, vagyis Janus-arc hiedelme. A január hónap is róla kapta nevét.

Az emberré válás során születő mitológiai hitvilág alakjainak mindig lehetett bizonyos valóságos alapja, és ezek közé tartozhattak a nagyon ritka, szerencsétlen torzszülöttek bizonyos típusai is. Mostani berlini szakmai „kirándulásomnak” ezt a tanulságát kívántam az IPM olvasóival megosztani.