Olimpia virágai

A nyári olimpiai játékok alkalmából Pekingben kiállításon mutatják be a nagy versengésben részt vevő országok címernövényeit. Itt és most néhány ország növényi jelképéből kötünk képzeletbeli csokrotA Pallas Nagylexikon meghatározása szerint címernövények (Plantae heraldicae) azok a növények, amelyek valamely nemzet vagy család címerét díszítik. Tágabb értelemben tekintve számos nemzetnek van olyan hivatalos címernövénye, vagy nem hivatalos, de közmegegyezésen alapuló növényi szimbóluma – némely esetekben akár több is – amely nem szerepel az illető ország hivatalos címerében. Egyes nemzetek esetében megkülönböztetnek nemzeti virágot és nemzeti fát is.

Olajfa
Az olimpiai eszméhez és mozgalomhoz leginkább kötődő növényi jelkép kétségkívül az olajfa (Olaea europaea). Az ókori görög kultúrában az olajág a béke és a jólét szimbólumát hordozta, számos nyugati országban ma is a nyugalom és a termékenység jelképe. Stilizált ága látható az Egyesült Nemzetek Szervezetének lobogóján és a 2004-ben megrendezett athéni nyári olimpiai játékok emblémáján is. Emellett az olajfa Görögország, Albánia, Portugália és – a tölggyel együtt – Olaszország nemzeti fája is, utóbbi állam címerében is szerepel.

Az Olea-nemzetségnek mintegy 20 faja ismert, amelyek a meleg mérsékelt és a trópusi régiók lakói Dél-Eurázsiában, Afrikában és Ausztráliában. &Oumlrökzöld fák és cserjék, kicsi, átellenes állású, ép szélí levelekkel és csonthéjas terméssel. Az emberiség számára kétségkívül a mediterrán övezetben őshonos európai olajfa (Olea europea) bír a legnagyobb jelentőséggel. Számos alfaját különböztetik meg. A vad olajfa (Olea europaea subsp. sylvestris) Kis-&Aacutezsiában és az Égei-tenger szigetein él, legfeljebb 200 méteres tengerszint feletti magasságban, örökzöld pisztáciacserjésekben és tölgyesekben. A további alfajok közül a legnagyobb területen elterjedt a 9–12 méter magasra növő subsp. africana, amely Madagaszkáron, Afrikában, Arábiában, Indiában és Kínában él. Termését fogyasztják, de tintát is készítenek belőle. Leveléből teát főznek, fája bútorok alapanyaga.  

Olajfának általában a termesztett olajfát (subsp. europaea) nevezik, amely az egész mediterráneumban megtalálható. Mintegy ezer (!) termesztett fajtája ismeretes, némely fajtát csak egy-egy település környékén termesztenek. Legtöbb változata Olaszországban fordul elő, Szicíliában és Liguriában például 80 különböző fajta ismert. Ezek olajait a szakértők ízük alapján tudják megkülönböztetni. Közepesen magas fa, amely nagyon lassan növekszik. Törzse szabálytalan alakú, gyakran lyukacsos, göcsörtös, és akár egyméteres vastagságú is lehet. Lombozata terebélyes és kivételesen elérheti az 5–10 méteres magasságot is. Az olajfa őshazája eredetileg Kis-&Aacutezsia lehetett – termesztésének kezdetére utaló adatok sajnos nem lelhetők fel. Régészeti ásatásokon már találtak vad olajfa ember által összegyíjtött, 9000 éves magjait is. Krétai és szíriai régészeti leletek pedig arra utalnak, hogy az olajfa termesztése Krisztus előtt legalább 4000 évvel megkezdődhetett. Eleinte az olajbogyó húsát fogyasztották, később a belőle sajtolt olajjal ételt készítettek, bőrüket kenték vele, sebet és daganatot kezeltek, sőt világításra is használták. A görög költő, Homérosz (i. e. kb. VIII. sz.) idejében a fa olaját elsősorban a test bedörzsölésére alkalmazták. Az olajfáról és annak olajáról több alkalommal olvashatunk a Koránban és a Bibliában is. Utóbbiban említik vad alakját és termesztett változatait is, előbbinek termését is hasznosították és erről nevezték el az Olajfák hegyét, Jeruzsálem óvárosától keletre eső, a Kedro-patak völgyével elválasztott, többcsúcsú hegyet, ahol Jézus keresztre feszítése előtt vérrel verítékezett.

 Pál apostol a vad olajfát a pogány valláshoz, a nemes fajtáját pedig a zsidó néphez és a belőle kinőtt kereszténységhez hasonlította. Az olajat világításra, kenethez, áldozati ételhez, sebkenésre, sőt fizetőeszközként is használták. Az Ószövetségben Noénak egy galamb olajfaágat hozott, ezzel jelezve, hogy vége a vízözönnek. Az olajfa az ókori görögöknél Pallasz Athénének, az igazság és a bölcsesség istennőjének volt a szent fája. Szerintük ugyanis Athénétől kapta a fa áldásos bogyótermő képességét. Amikor a perzsa király I. Dareiosz fia, Xerxész (i. e. 519–465) elfoglalta az Akropoliszt, egy olajágat égetett el, amely azonban varázslattal ismét megjelent. Az olajfa ágaiból font koszorúkkal díszítették a győztes római tábornokok fejét, az ókori Róma kocsihajtó viadalain pedig mintegy 5 tonnányi – mai szóhasználattal élve extraszíz olívaolaj – volt a győztes jutalma.

Az olajfa Dél-Kínába az i. e. III. században jutott el perzsa kereskedők révén. Peruba a XVI. században a spanyol konkvisztádorok vitték el. Manapság már Mexikóban, Kaliforniában, Hawaiin, Ausztráliában és &Uacutej-Zélandon is jelentős ültetvényei vannak. A Földön mintegy 750 millió termesztett olajfa él, ennek közel kétharmada az Európai Unió déli államaiban, főként Spanyol-, Olasz- és Görögországban. Ezekben az államokban az idegenforgalom mellett az egyik legfontosabb jövedelemforrásnak számít. De Szíria, Törökország és Tunézia gazdaságában is igen jelentős szerepet játszik. Az olajfa elviseli a nagy nyári hőséget és szárazságot is, de a komoly téli fagyok nemcsak egyes évek termését, hanem egész ültetvények fennmaradását veszélyeztetik. Mediterrán klímában érzi jól magát, ahol az éves középhőmérséklet 15–20°C között változik, az éves csapadékmennyiség pedig eléri legalább a 200 mm-t, de az optimális számára az 500-700 mm. A természetben magról szaporodik, és főként madarak terjesztik, amelyek terméshúsát fogyasztják. A napjainkban termesztett példányok vegetatív szaporítás révén létrehozott, egymással genetikailag megegyező klónok. Ideális körülmények között általában hétéves korában terem először a fiatal olajfa.

Rózsa
A nemzetek növényi szimbólumai között vannak az adott országra igen jellemző vadon élő fajok éppúgy, mint a kétségkívül tetszetős, de szinte az egész világon megtalálható termesztett haszonnövények. Különösen népszerí például a rózsa. Bulgária hagyományos rózsatermesztését és rózsaolaj-termelését ismerve nem csodálkozhatunk, hogy ez lett az ország címernövénye. Anglia hasonló választását a Tudor-rózsával indokolja, de ugyanez a dísznövény Románia, a Maldív-szigetek, Irak és 1986 óta az Egyesült &Aacutellamok, valamint – fehér változatban – Finnország növényi jelképe is.

Tulipán
Néha ugyanaz a növény tehát egymástól – igen sok tekintetben – különböző nemzetek jelképévé vált. Ez történt a tulipán (Tulipa) esetében is, amely Irán és Hollandia címernövénye, előbbi országban számos faja vadon is él – és az ország zászlaját is díszíti –, utóbbiban pedig mint termesztett dísznövény rendkívül kedvelt.

Lótusz
A buddhizmus szent növénye, a lótusz (Nelumbo nucifera) is igen népszerí, hiszen Vietnam, India és Makaó címernövénye, stilizált formában utóbbi két állam zászlaján is látható.

Shamrock
&Iacuterország címernövény-választásában is komoly szerepe van a vallásnak: Szent Patrik a Szentháromságot állítólag a „shamrock" neví növény hármasan összetett levelének segítségével tudta elmagyarázni a hitetlen keltáknak és ezzel megtéríteni őket. A shamrock tehát &Iacuterország (és Észak-&Iacuterország) egyik növényi szimbóluma, csak éppen azt nem tudjuk teljesen bizonyosan, hogy milyen növény volt valójában: egyesek szerint valamelyik here- (Trifolium) faj, mások szerint viszont az erdei madársóska (Oxalis acetosella).

Nárcisz
Wales címernövényeként viszont a nárciszt (Narcissus) és a hagymát (Allium) ismerjük. Utóbbiak közül néhány faj hagymájának buroklevelei sötétbarna, recés, hálózatos rostokra foszlanak. E különös, hálózatos mintázatot a páncéling jelképének tartották és úgy vélték, hogy viselőjét a legerősebb páncélnál is jobban óvja a sérülésektől. A monda szerint, amikor a walesiek 640-ben, Cadvallo király vezetésével győzelmet arattak az angolok felett, süvegük mellé a harcmezőn talált hagymákat tízték.

Bogáncstól a csarabig
A skótoknak hagyományosan több növényi jelképük van: a thistle – szamárbogáncs (Onopordum), a harangvirág (Campanula) és a csarab (Calluna vulgaris). Utóbbi egyébként a nem kevésbé zord éghajlatú Norvégiának is jellegzetessége és egyben címernövénye.

Hibiszkusz és cseresznye
Szintén közös címernövénye van Dél-Koreának és Malajziának, mégpedig a hibiszkusz (Hibiscus rosa-sinensis). Japánban a cseresznye virágzása ünnepszámba megy, így nem csoda, ha a cseresznyevirág az ország növényi szimbóluma.

Liliom és búzavirág
A címernövény megválasztását néha a lobogó jellegzetes színével vagy színeivel való egyezése is motiválhatta, mint Zimbabwe (koronásliliom – Gloriosa) és Észtország (kék búzavirág – Centaurea cyanus) esetében láthatjuk. Utóbbi faj egyébként – a germán mitológiában is fontos szerepet játszó, tiszteletet parancsoló kort és méretet elérő tölgyfa (Quercus) mellett Németország növényi szimbóluma is.

Sudár begónia
Azt hihetnénk, hogy egy címernövény megválasztásában a politikának vajmi kis jelentősége van, de ez nem feltétlenül van így. Jól jellemzi például az Észak-Koreában uralkodó személyi kultuszt, hogy az ország növényi jelképe az a sudár begónia (Begonia elatior) fajta, amelyet Kimjongilia-nak neveztek el – Kim Jong észak-koreai párt- és állami vezető családjáról…Amúgy ezt a növényt már a XVII. században ismerték, és San Domingo kormányzójáról, Michel Begonról nevezte el a szerzetes-botanikus Plumier. A sudár begóniát az 1800-as években angol kertészek állították elő gumós begónia fajok keresztezésével.
 
Havasi gyopár
Ezzel szemben elég időtálló és szerencsés választásnak tínik Svájc részéről a havasi gyopár (Leontopodium alpinum). Ez a faj minden bizonnyal az egyik legismertebb vadon élő növény. Ott díszeleg a panziók és éttermek címerében, turistatársaságok emblémájában is. &Aacuteltalában a tisztaság és híség jelképnövényeként tartják számon. Német neve (Edelweiss) is világszerte ismert, a világhálón majdnem hatmillió alkalommal fordul elő… Sörmárkát éppúgy neveztek el róla, mint popegyüttest és légitársaságot… Mi az oka ennek a népszeríségének? A gyopár kétségkívül egyedi és különleges jelenség. A mindössze arasznyi magasságú növényt fehér, bársonyos tapintású „szőrmebunda” óvja a szelek szárító hatásától és a hidegtől. De lehetséges, hogy a szőrözöttségnek a magashegységekben igen jelentős mértékí és az élő szervezetekre káros hatású ultraibolya sugárzás elleni védelemben is szerepe van: fizikusok ugyanis kimutatták, hogy a havasi gyopár szőrszálain nanoméretí hosszanti barázdák húzódnak, melyek elnyelik az UV-sugarakat. Legjellemzőbb az Alpokra, de megtalálható a Pireneusoktól a Balkán-félszigetig. Mindig mésztartalmú alapkőzeteken, rendszerint 1800 és 2800 méteres tengerszint feletti magasságban él, de kivételesen akár 500 méterre is „leereszkedhet”. Minél magasabban fordul elő, annál alacsonyabb termetí. Elég későn: július végén és augusztusban nyílik. Egy-egy hajtásának csúcsán nem egy virág található – mint talán az első pillanatra látszik – hanem néhány, mindössze pár milliméteres, barnás színí gömbös virágzat, amelyeket egyenként is több tucatnyi apró virág alkot. Az egész összetett virágzatot pedig szirmoknak látszó, fehéren szőrös levelek szegélyezik. Korábban nagy mennyiségben gyíjtötték és árusították, ezért több helyen nagyon megfogyatkozott, de a legtöbb országban ma már védelmet élvez.

Óriás tündérrózsa
Látványosnak tekinthető Guyana választása: lenyígözően szép és ugyanakkor jellemző növénye az óriás tündérrózsa (Victoria regia). Th. Hänke osztrák botanikus 1801-ben az Amazonas vidékén lelt rá az addig soha sem látott virágra, de erről csak leveleiben tudott beszámolni, ő maga meghalt a trópusi expedíció során. Később, 1828-ban egy francia gyíjtő, Obrigny is rátalált a csodálatos virágpompájú növényre. De csak tíz évvel később, 1837-ben az angol Sir Richard Schomburgh írta le a tudomány számára új nemzetségként a gyíjtött, addig ismeretlen tündérrózsafélét. Mivel épp akkor lépett Anglia trónjára a 18 éves Viktória királynő, róla nevezi el a nemzetséget. A fajnevet később egy londoni botanikus Lindley tette hozzá: regia, vagyis királynő. &Iacutegy lett a növény tudományos követelményeknek megfelelő kettős (nemzetség és faj) neve: Victoria regia. Később kiderült, hogy Dél-Amerika trópusain két faj különböztethető meg: az Amazonas folyó holtágaiban, árterén él az új tudományos nevet kapott Victoria amazonica (regia), az amazonasi tündérrózsa, Paraguay folyóiban pedig a Santa Cruzról elnevezett Victoria cruziana, a paraguaji tündérrózsa.Európában először 1847-ben virágzott egy London közeli főúri kastély üvegházának vizes medencéjében. Európa botanikus kertjeiben pedig eztán sorra épültek a külön erre a célra létesített üvegházak. 

Napraforgó és bazsarózsa
Az olimpiát rendező Kínának két címernövénye is van, bár egyik sem hivatalos. Közülük a napraforgó (Helianthus annuus) a régebbi, a bazsarózsa (Paeonia) pedig az újabb keletí. A Dél-Szibériában és Észak-Kínában honos bazsarózsa húsos gyöktörzsí, hosszú életí, szép, félgömb alakú bokorrá fejlődő, mutatós évelő növény.
Magyarországnak mind ez idáig nincs hivatalos címernövénye… §