&#336ssejt laboratórium Debrecenben

&#336ssejt laboratóriumot hoztak létre európai uniós támogatással a Debreceni Egyetemen.

A kísérleti állatok embrionális őssejtjeinek részletes tanulmányozását lehetővé tevő, illetve az emberi őssejtek tenyésztésének és elkülönítésének technikai hátterét megteremtő laboratóriumot az egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetében alakították ki.

A gyógyításban ma is használnak szöveti őssejteket, de az igazi áttörést az embrionális őssejtek felhasználása jelenti majd, amelyhez szerinte még 5-10 év kutatómunka szükséges. Elsőként olyan betegségek gyógyításában tudják majd alkalmazni az eljárást, amelyekhez viszonylag kevés őssejt kell. Ilyenek a szembetegségek, a diabétesz-kezelések, de az Egyesült &Aacutellamokban már előrehaladott kísérletek folynak a gerincsérülések őssejtes kezelésére is – ismertette Szatmári István egyetemi adjunktus, aki maga is az USA-ból tért haza Debrecenbe, hogy a most kialakított korszerí őssejtkutató-központban folytassa külföldön megkezdett munkáját.
A laboratóriumban olyan, önmagában 130 millió forintba kerülő, hat lézerrel felszerelt sejtszortírozót is üzembe helyeztek, amellyel nagy mennyiségben megvalósítható az őssejtek, illetve az ezekből létrehozott differenciálódott – például vérképző – sejtek azonosítása és elkülönítése. 
A projekt az &Uacutej Magyarország Fejlesztési Terv keretében, 777 millió forintos költségvetéssel valósult meg, amiből 600 millió forint az uniós támogatás, illetve a hazai társfinanszírozás.