A veréb szerelmei

„A férfiak egész életemben körüldongtak. Jók és rosszak, szépek és csúnyák. Akik velem akartak élni, azokat én nem szerettem eléggé. Akikkel pedig én szerettem volna élni, azok nem szerettek, vagy nem voltak szabadok.”
Edith PiafPiafot fiatal korában sokan és sokszor vádolták azzal, hogy karrierje érdekében gátlástalanul kihasználta nála jóval idősebb urak hódolatát. Élete utolsó szakaszában viszont azt nézték ferde szemmel, ahogyan a nála fiatalabb énekesek sorsát egyengette. Az aktuális férfiért mindig eszelősen rajongott, ám valódi szerelmet csupán egyetlen egyszer élt át. Marcel Cerdan bokszvilágbajnok és Edith Piaf kapcsolatáról számos film készült, ám alig tudunk valamit a többiekről…

Az első szerelmekről, a kezdeti időkről keveset beszélt Piaf, ám tény, hogy még tizenhét éves sem volt, már a párizsi utcákon énekelt. &#336 határozottan tagadta, kortársai visszaemlékezése szerint azonban nem csak szép hangjáért fizettek neki a férfiak. A megkeresett pénzből kevés maradt nála, hiszen stricijét is el kellett tartania. A Pigalle akkoriban nem közbiztonságáról volt híres, s Piaf is sok kétes ügybe keveredett. Gyakran asszisztált barátai lopásainál, rablásainál, s nem egy kocsmai verekedés részese volt.

Az idős pártfogó: Leplée papa
1935-ben, mikor Louis Leplée, a Gerny mulató tulajdonosa odalépett hozzá, hogy meghallgatásra hívja, a lány szemtelenül, támadóan vágott vissza. A bordélyházban, a cirkuszi kocsiban, s az utcán, ahol felnőtt, azt tanulta meg, hogy csak az marad életben, aki képes megvédeni magát. Neki alig negyven kilójával és 147 centijével nem adott az Isten más eszközt, mint a hangját és gátlástalan természetét. Edith élete folyamán mindkettőt maximálisan kihasználta.

Mikor Leplée-vel összefutott, Piaf éppen válságos korszakát élte. Alig néhány hét telt el kislánya, Marcelle hirtelen halála óta, ráadásul egyik barátnője holttestét is azokban a napokban fogták ki a Szajnából. A két lány régóta együtt dolgozott, mindkettejüket Albert futtatta, jóban-rosszban összetartottak. A helyzetet bonyolította, hogy mind Nadja, mind Edith szerelmes volt a férfibe. A strici akkor hosszabb ideje Edith-tel élt, s ez feszültséget teremtett hármójuk viszonyában. Nem egyszer tettlegességig fajuló veszekedés tört ki közöttük – akár a nyílt utcán is – egy alkalommal pedig Albert rálőtt Piafra. A lány életét pusztán az mentette meg, hogy egyik barátjuk meglökte a férfi könyökét, így a golyó csak súrolta Edith nyakát. Nadja azonban rosszabbul járt, s Piaf élete végéig nem tudta meg, hogyan halt meg valójában barátnője: szerelmi bánatában lett öngyilkos, vagy Albert maga ölte meg egy veszekedés során.

Azt gondolhatnánk, hogy ebben a pokolban angyalként jelent meg Leplée, s a fiatal lány boldogan omlott a nála harminc évvel idősebb férfi karjaiba, hiszen Edith sorsa, s a Leplée által kínált egzisztencia összehasonlíthatatlannak tínik. &Aacutem Piaf képtelen volt szakítani régi életével…Louis Leplée ekkor a párizsi kabarévilág egyik legjobb mulatóját vezette, a Gernyt, ahol mindenki megfordult, aki akkoriban sztárnak számított. Leplée kedvelte a csiszolatlan gyémántokat, de az, hogy az utcáról a Gerny színpadára állítson valakit, elég merész vállalkozásnak tínt. Piaf évtizedekkel később ezt így magyarázta: Találkozásunkban volt valami gondviselésszerí. Ragyogó, mozgalmas életet élt, de nagyon magányos volt. Egész Párizs ismerte, mégsem voltak barátai, nem volt családja sem, és nemrégiben veszítette el imádott édesanyját. A magányosságunk hozott össze bennünket. Egyik első, közös sétánk a Thiais temetőbe vezetett, ahol az ő édesanyja és az én kislányom pihent. &#336k akarták, hogy mi ketten találkozzunk – mondta Leplée –, hogy ne legyünk többé olyan egyedül. És valóban, nem voltunk többé magányosak, mert egymásban rátaláltunk arra a szeretetre, amelyre szükségünk volt.

Kétségtelenül a karrierépítés lehetősége is vonzotta a lányt, hiszen Leplée mutatta be Marguerite Monnot zeneszerzőnek, Raymond Asso szövegírónak, és a párizsi kabarék számos más nagyságának is, akik később intenzíven egyengették karrierjét. &Iacutegy Piaf öreg pártfogójának köszönhetően rövid úton hatalmas ismertségre tett szert.
A sikerért hálás volt ugyan idős barátjának, ám annyira nem vette komolyan a férfi érzelmeit, hogy szakítson régi életével.

Leplée hiába kérte, hogy költözzön el Bellville-ből, hiába ajánlotta fel, hogy lakást bérel neki jobb környéken, mondjuk saját lakása közelében, vagy a Gerny mellett valamelyik kis utcában. Piaf csak nevetett, s ha tehette futott vissza az ő Albertjéhez, aki ugyanolyan strici maradt, mint amilyen volt. Nem igazán fogta fel, mi is történt a lány életében, annyit látott csupán, hogy Piaf egyre több pénzt hoz haza, s hogy olyan körökben forgolódik, ahol vastagabbak a bukszák, mint a Pigalle sikátoraiban. Leplée lakásának kirablása valószíníleg kézenfekvő ötletnek tínt számára. Albert és társai valószíníleg nem akartak mást, mint kiüríteni az öreg bártulajdonos széfjét, leakasztani a falról néhány szép képet, s zsebre vágni az aranyat meg az ezüstnemít. &Aacutem hiba csúszott a számításukba, dulakodás közben elsült az a fegyver, amely Leplée halálát okozta.

Hogy a rablás terve kinek a fejében született meg, hogy Piafnak milyen része volt benne, ma sem tudjuk pontosan. Valószíníleg inkább csak adatközlőként állt a háttérben, s még az is elképzelhető, hogy akaratán kívül fecsegett ki olyan részleteket, amelyek segítették a rablás előkészítését, hiszen neki nem volt érdeke, hogy kár érje a bártulajdonost. Annyi azonban bizonyos, hogy 1936. április 6-án, a Gerny-beli fellépése után Leplée hiába invitálta a lányt magához, Edith nem akart vele tartani. A férfi ebbe könnyen bele is egyezett, ugyanis Piafnak másnap egy komoly meghallgatáson kellett volna részt vennie. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint Leplée csókkal búcsúzott el a lánytól, s a lelkére kötötte, hogy azonnal menjen haza, és aludja jól ki magát. Edith lelkesen bólogatott, ám esze ágában sem volt haza menni. Az éjszaka és hajnal hátralévő részét kocsmákban töltötte: Nem tudom megmondani, hol – vallotta – mindenfelé ittunk a haverokkal. Ez az átmulatott éjszaka adta neki az alibit, mert ő ugyan nem emlékezett, melyik kocsmában s kikkel ivott, de rá igen sokan emlékeztek, hiszen nem csak a Gerny, hanem a csapszékek üdvöskéje is volt. Ha azon az éjszakán felmegy Leplée lakására, valószíníleg sohasem tudta volna lemosni magáról a gyilkosság vádját.

A szerelmes költők: Raymond Asso, Jacques Bourgeat, Jean Cocteau
Piafot Leplée fedezte fel, ő találta meg neki azt a nevet, amely világhírívé tette, ám igazi énekesnővé Raymond Asso formálta. Asso a harmincas évek párizsi éjszakájának furcsa figurája volt. Éppen olyan ember, aki képes egy utcán nevelkedett, öntörvényí lányból valódi mívészt faragni. Jól ismerte Edith világát, hiszen maga is kemény életet élt. Nizzában született, ám a Riviéra fényízéséből nem sok jutott neki, mivel a kikötőben nőtt fel. Tizenöt évesen meg is szökött otthonról, s korát letagadva beállt az idegenlégióba, ahol több évig szolgált. A harmincas évek elején robbant be dalszövegeivel a párizsi kabarék világába, s egy csapásra ismertté vált. Piaf szerint ő volt az első, akinek sanzonjai valóban az utca nyelvén szóltak, s nem szépítették meg egy pillanatra sem a valóságot.

Piafot Leplée mutatta be Assónak, de a lány akkor még túlságosan szárnyalt ahhoz, hogy felfigyeljen a markáns arcú költőre. &Aacutem Leplée halála után nagyot fordult a kocka: Piaf nem kapott helyet egyetlen párizsi kabaréban sem. Először nem sokat törődött vele, megrántotta a vállát, és nyakába vette újra az országot. A gyilkosság híre azonban eljutott a Cote d’Azur nagyvárosaiba is. Piafnak hiába volt teltháza, az emberek nem a hangjára voltak kíváncsiak, hanem a „lányra, aki megölte Lepléet”.

Edithnek rövid úton elege lett ebből a kétes hírnévből, s mihamarabb szeretett volna visszajutni Párizsba, ám hitelét mindenki előtt eljátszotta. Végső kétségbeesésében fordult a nála tizenöt évvel idősebb költőhöz: Vegyél a szárnyaid alá, mert elveszek! Asso válasza rövid volt, de világos: Évek óta várok rád. Gyere azonnal! A férfi nem csak érzelmeivel, hanem a sztárgyártás lépéseivel is tisztában volt. Világosan tudta, hogy Piaf páratlan tehetsége önmagában kevés. Maga írt dalokat neki, s a korszak legismertebb zeneszerzőit kérte fel az együttmíködésre. Marguerite Monnot-val közösen kidolgozták új repertoárját, pontról pontra építették fel az előadást. Ezzel visszaadta Edith önbizalmát, életkedvét. Megrágalmaztak, rossz híremet költötték, bemocskoltak? Na és? Nem én vagyok az első, akit kemény csapás ért! Erős akarattal, megfeszített izmokkal küzdeni kell! És küzdeni is fogunk! – írta Piaf fél évvel azután, hogy Assóhoz költözött.

Ennek ellenére a pygmalioni viszonyt nehezen tírte az öntörvényí lány. Többször megszökött tőle, de mindig vissza is ment hozzá. Ha mégsem érkezett haza egy-két napon belül, a férfi tudta, hogy Montmartre vagy Belleville valamelyik lebujában biztosan megtalálja. Ilyenkor utánament, s nyílt színen rendesen megverte, ahogyan az utcalányokat szokás.A munkában sem bánt kesztyís kézzel a jövendő sztárral. Egy teljes éven át trenírozta, fogai közé ceruzát szorított, úgy énekeltette, hogy elveszítse külvárosi akcentusát. Asso azt tartotta, s joggal, hogy egy énekesnő a kabarékban és a mulatókban nem építhet valódi karriert. Edithet a míértő közönségnek akarta megmutatni, akik azután képesek lesznek támogatni pályáján. Hosszan tartó lobbizással elérte, hogy az akkoriban igen előkelő koncertteremnek számító A.B.C. Music Hallba szerződtessék, s hogy az előadást a rádió is közvetítse.

Tisztában volt azzal is, hogy Piaf hamarosan a legmagasabb körökben fog mozogni, ezért nemcsak emberileg és szakmailag készítette fel tanítványát, hanem Jacques Bourgeat filozófussal, aki maga is költő volt, megpróbálták Edith hiányos míveltségét kipótolni. 1937 nyarát együtt töltötték egy vidéki majorban.„Távol a világtól, egy nagy halom könyv társaságában, amelyből az ember kedvére válogathat, míg a szomszéd erdőkben Pascal, Racine és Arnauld árnyai bolyonganak, a kislány és az öregember leméri a megtett utat – írta Bourgeat naplójában. – Tanulásnak szánt óra ez. A kapun Moliére kopogtat, s csak akkor fogadják, ha vele van Jules Laforgue, Rimbaud, Baudelaire és Verlaine, s nem hozta magával Thomas Diaforiust és D’Argant, akiknek társaságát és stílusát a kis Piaf ki nem állja. Ó, ti kedves, szép esték, s mestereink, ti jó könyvek, de hálás vagyok nektek, hogy láthattam Piafot, amint tudását gyíjtögette, s igyekezett, hogy semmit se mulasszon el, és semmit se feledjen.”Asso és Bourgeat nevelésének meglett az eredménye, hiszen Piaf olyan nagyságokat csavart az ujja köré, mint a nála huszonöt évvel idősebb költő, drámaíró Jean Cocteau, aki éveken át udvartartásához tartozott, minden este virágcsokorral üdvözölte, s részt vett a Piaf lakásán hajnalig tartó mulatozásokban is.

Amikor a kis Piaf színpadra vágyott, első csettintésére darabot írt neki. A Közönyös szépfiú nem lett nagy siker, de a monodrámában Piaf megcsillogtathatta színészi képességeit, amit aztán jó néhány filmben is kamatoztatott. Cocteau érzelmei sohasem nyertek viszonzást, ám belső körök úgy tudták, a Szépség és a Szörnyeteg meséjét is azért vitte filmre, hogy általa szerelmet vallhasson Piafnak. Ez a lángolás Edithet élete végéig elkísérte. A francia legenda szerint 1963. október 11-én, amikor Cocteau hírét vette Edith Piaf halálának, csak annyit mondott: – Ha Edith halott, én sem akarok élni tovább! – ezzel a szívéhez kapott, és meghalt. A történeten mosolyoghatunk, de tény, hogy Jean Cocteau 1963. október 11-én halt meg, alig egy órával azután, hogy közölték vele Edith Piaf halálhírét. Szívroham végzett vele.

Ifjú titánok: Yves Montand, Charles Aznavour
Első nála fiatalabb szerelme a Marseille-ből frissen Párizsba érkező Yves Montand volt. Piaf azonnal beleszeretett az olasz származású fiúba. A Moulin Rouge-ban ismerkedtek meg, ahol francia szokás szerint a főszereplő „kifuttathatott” maga előtt egy fiatalabb tehetséget. Az általában pályakezdő énekesek főmísoridőben, közvetlenül a sztár fellépése előtt énekelhették el dalukat, s ezzel a neves előadó mintegy garanciát vállalt, s a közönség kegyeibe ajánlotta az ifjú reménységet. „Elérkezett a meghallgatás napja – írja visszaemlékezéseiben Piaf – Yves énekelt, és már az első hangokkal meghódított. Kirobbanó energiákkal teli egyéniség, az erő, a szilárdság megtestesítője. És az a hatalmas, beszédes kéz, meggyötörten szép arc, súlyos hang… A negyedik dal után felálltam, és a színpadhoz mentem, előre egészen a reflektorokig. Még most is látom magam, amint ott álok előtte, egészen kicsiként, és szinte legázol a nagy fiú hosszú árnyéka.”

&Aacutem Montand-ra akkor még csak a magassága miatt tekinthetett fel, hiszen kockás öltönyével, erős marseille-i akcentussal előadott cowboydalaival esély sem volt rá, hogy valaha befusson Párizsban. De Piaf nem hagyta, nem hagyhatta, hogy szerelme egy ismeretlen, középszerí énekes maradjon. Tisztában volt azzal, hogy Montand karrierjének beindításához még akkor is kevés egy-két kifuttatás, ha azok a Moulin Rouge vagy az Olympia színpadán történnek. Kézbe vette, átalakította a fiút, pontosan úgy, mint egykor őt Asso. Megtanította beszélni, mozogni, megtervezte ruhatárát, előadói stílusát, s egy teljesen új repertoárt állított neki össze. Montand dalait először Henri Content, Edith régi jó barátja írta, aki otthon volt a filmes szakmában is. Az asszony közbenjárására Content bevitte a fiatal marseille-it az Étoille sans Lumiére stábjába. Ez az apró szerep elég volt ahhoz, hogy Montand filmes karrierje beinduljon. Élete során több tucat filmet forgattak vele, s színészként legalább olyan sikeres lett, mint énekesként.

A daliás fiatal fiú az első hetekben, hónapokban idegenkedéssel fogadta a nála idősebb nő közeledését. &Aacutem hamar rájött, hogy egy olyan pártfogó, mint Piaf igen hasznos lehet az életben. Két évig tartott a kapcsolatuk, s ez alatt Edith számos párizsi fellépést szervezett ifjú szerelmének, majd végigturnézták Franciaországot. Montand szíve leginkább szülőföldjére, Provence-ba húzott, s a fárasztó előadások után a Nizzától 10 kilométerre lévő St. Paul de Vence-ban pihentek meg. Montand feleségét, hí társát, a tüneményes szépségí színésznőt, Simone Signore-t is itt ismerte meg, s ebben a festői szépségí kisvárosban telepedtek le később. Kapcsolatuk Piaf halálig szoros maradt, a sanzonénekesnő folyamatosan figyelemmel kísérte egykori szerelmének karrierjét, s nem egyszer át is segítette a buktatókon.

Marcel Cerdan halála után számos hasonló kapcsolatba bonyolódott Piaf. Jean Noli, udvari újságírója szerint az asszony valójába nem a férfiakba, hanem a tehetségükbe volt szerelmes. Leromlott fizikai állapota miatt ezekben a késői szerelmekben már nyoma sem volt a szexuális vonzalomnak, annak ellenére, hogy Aznavour például hosszú ideig élt vele együtt. Amikor a fiatal örmény Párizsba került, nem kapkodtak a hangja után a varieték, ezért elvállalt minden munkát, amit csak felajánlottak neki. &Aacutem még így is nehezen tudta eltartani magát, egésze addig, amíg Edith meg nem sajnálta, s be nem fogadta házába. Az énekesnő bérelt lakásának egyik személyzeti szobájában lakott, s nem csak énekesi, s zongorakísérői feladatokat látott el, hanem sokszor sofőrként és kísérőként is szolgált. Aznavour átalakítását ugyanolyan kemény kézzel vezette, mint Montand-ét. Nem elégedett meg azzal, hogy új nevet adott a fiatal férfinek, s átformálta előadói stílusát, hanem elküldte plasztikai sebészhez is.

„&Oumlrmény sasorrom volt – emlékezik vissza Aznavour –, amit szerettem, mert az enyém volt. De Edith szüntelenül gyötört, hogy menjek el egy plasztikai sebészetre és rövidíttessem meg. Végül beadtam a derekam és megoperáltattam. Amikor néhány hét múlva zacskósra dagadt szemeim újra visszanyerték formájukat, jelentkeztem nála. Először nem ismert meg. Aztán gyengéden így szólt: – Az előző jobban tetszett…”Piaf hatalmas energiákkal küzdött szerelmeiért, s aki csak egyszer is találkozott vele, azonnal a rabjává vált, pedig igazán szépnek sem volt mondható. Mégis képes volt tömegekre hatni, dalait ma is százezrek ismerik. Könyvek, visszaemlékezések sokasága jelent meg róla, életútjáról több film is készült, mégsem tudjuk pontosan megfogalmazni, mivel hódítja meg a szívünket. Mert Piaf megmaradt annak, ami mindig is volt: megfejthetetlen titoknak. §

  • Piaf  visszaemlékezéseiben első szerelmeként egy légionárius fiút említ meg, aki egy este megkérte a kezét, másnap reggelre azonban elfelejtette ígéretét. Ebből a történetből írta Asso Piaf egyik első nagy slágerét a Mon Légionere-t.Gyermeke apja egy P’tit Louis neví kifutófiú volt, akivel csak rövid ideig élt együtt. A pigalle-i időkben sokan megfordultak az ágyában, névtelen stricik, énekesek, akrobaták. Leplée mulatójában találkozott össze az Amerikából hazatérő Maurice Chevalier-vel, aki akkor már hatalmas sztár volt. Raymond Assóval három évig élt, ám amikor a férfit 1939-ben behívták katonának, nem szomorkodott sokáig utána. Szinte azonnal összejött Paul Meurisse-szel, akivel Cocteau darabjában játszott együtt. Maurisse és Henri Content indította el Edith filmes karrierjét.A német megszállás ideje alatt, valószíníleg pusztán dacból, egy fiatal zsidó énekessel, Michel Ermerrel élt együtt, majd Montand-nal esett lángoló szerelembe.Az 1948-as amerikai turnéja során ismerte meg a „marokkói bombázót" Marcel Cerdant, élete egyetlen nagy és igaz szerelmét. A férfi 1949-ben repülőgép-baleset áldozat lett. Piaf Marcel halálát sohasem heverte ki. Férfiak jöttek, mentek az életében, de a valódi szerelemre sohasem talált többé. Marcel után az első komolyabb kapcsolat 1951-ben alakult ki, ekkor ismerkedett meg Louis Gerardin bicikliversenyzővel. A sportoló egy teljes év után sem volt hajlandó elhagyni felségét, így Edith 1951-ben házasságot kötött Jacques Phils komponistával, s végigturnézták az Egyesült &Aacutellamokat. Házasságuk nem volt túl viharosnak mondható, ám Edith csalódottságát enyhítette az a kis flört, ami közte és férje zongorakísérője között szövődött, aki nem volt más, mint az akkor még ismeretlen Gilbert Bécaud. Válása után egy fiatal amerikai festőmívésszel, Douglas Davisszel élt együtt, aki Cerdanhoz hasonlóan repülőbaleset áldozata lett. Második, és utolsó férje Theo Moustaki, egy nála szintén húsz évvel fiatalabb borbélylegény volt. A fiatal fiú sem úszhatta meg Piaf bábáskodását. Az énekesnő Theo Sarapo néven énekest faragott a szép arcú, ám fahangú görögből.