Lexus GS 450 hibridmotor-konstrukcióval

A bölcs közmondás szerint „ki korán kel, aranyat lel” a Lexus GS 450h esetén úgy módosítható, hogy a korán kelő versenyelőnyt nyer –, ugyanis a luxusautók kategóriájában a Toyota gyár Lexus neví vállalkozása elsőként dobott piacra hibrid hajtású autót. A versenyelőny természetesen aranyat is ér, mint ezt az eladási statisztikák visszaigazolják.Milyen autó a Lexus GS 450 hibrid? Röviden és tömören: nagyon jó… Ami önmagában nem lenne újdonság a luxusautó kategóriában, ám ez a konstrukció valóban kiemelkedik a nagymenők közül, (BMW, Mercedes, Audi) mivel a piacon való megjelenésekor még egyetlen konkurens sem rukkolt elő ilyen korszerí konstrukcióval. A hangsúly a korszeríségre került, a hibridhajtás gyakorlati megvalósítására –, a Lexus GS 450h kétségtelenül egy autóban testet öltött, nagyra törő japán elképzelés megvalósítása.A meghajtás előnye
A hibrid hajtás tipikus példa a problémamegoldó gondolkodásra. Világszerte komoly és nyomós igény mutatkozik a károsanyag-kibocsátás csökkentésére és a felhasznált energia jobb hasznosítására –, erre a kihívásra adott konstrukciós válasz a hibrid hajtás, egy elektromos és egy benzinmotor intelligens kombinációja.
A konkrét míszaki adatoktól megkímélve az olvasót, röviden összefoglalva: a Hybrid Synergy Drive szisztéma egyesíti az elektromos és benzinmotor előnyeit, létrehozva a közlekedési-vezetési igényeknek megfelelő leghatékonyabb üzemmódot. A jármí számítógépe folyamatosan elemzi a vezetés körülményeit, s mindenkor a leginkább megfelelő erőforrást míködteti. Normál üzemmódban a benzinmotor egyrészt a generátort forgatja, amely áramot termel az elektromos motor számára, másrészt közvetlenül meghajtja a kerekeket. Hirtelen gyorsítás esetén több energia szükséges, amelyet a nagyfeszültségí akkumulátor biztosít, miközben az erőátviteli rendszeren keresztül a benzinmotor tovább gyorsítja az elektromotort. Lassításkor és fékezéskor az elektromos motor nagy teljesítményí generátorként míködik, a számítógép figyeli az erő kerekek közötti elosztását. A visszatápláló fékrendszer a mozgási energiát elektromossá alakítva tölti a nagyfeszültségí akkumulátort. Nem kell attól tartani, hogy az akku lemerül, mert a Hybrid Synergy Drive rendszer a töltést mindig meghatározott szinten tartja, s ha szükséges, a generátor automatikusan töltőüzemmódra vált.

Ez a forradalmian új hibrid meghajtás teljesen önmíködő, a vezető csak annyit érzékel, hogy az autó döbbenetesen nagy teljesítményt nyújt. A 3,5 literes V6-os benzin- és villanymotor párosításával a Lexus GS 450h a száz kilométeres óránkénti sebességet 5,9 másodperc alatt éri el, miközben a fogyasztás 7,9 liter körül alakul, ami ebben a luxuskategóriában nagyjából fele a megszokott tankolási mennyiségnek. De talán ezeket az adatokat egy luxusautónál nem is fontos tudni, mint ahogy egy kastélyban sem kérdezzük, hány négyzetméter az alapterülete, vagy hány hold a parkja…

A csönd világa
Az autót elindítva meglepetés erejével hat a tökéletes zajtalanság, mivel a jármívet elektromos energia mozdítja meg. Legalább valami neszt, vagy rázkódást várnánk, de semmi sem szírődik be, csupán a míszerfal fényei jelzik, hogy él a motor. Szinte kísérteties a csend, ám a legrövidebb időn belül természetesnek tínik, hogy nesztelenül suhanunk. Az izolált csend kellemes, csodálatosan megnyugtatja a zaklatott idegeket… Ugyanakkor nem árt óvatosnak lenni, mert az autón kívül sincs hang, s a járókelők nem érzékelik, hogy környezetükben elindult egy jármí. Különösen tolatáskor kell figyelni, amit megkönnyít a míszerfalon levő nagy képernyő is, ahol realisztikusan megjelenik az autó mögötti tér. Amikor aztán a számítógép úgy gondolja, hogy indítja a benzinmotort, akkor lehet hallani valami duruzsolást, mint más luxusautóban.

Az élmény
Menet közben válik „számunkra valóvá” a míszaki tartalom. Mert szép dolog a hibrid hajtás, s biztosan korszerí, ha mondják, de mit nyújt a valóságban? Élményt, különösen azoknak, akik szeretnek autózni, csak úgy, élvezetből is. Mert a hatalmas méretí, majd öt méter hosszú Lexus GS 450h úgy gyorsul, mint egy sportkupé –, a vezető belepréselődik az ülésbe. Zárt pályán próbálva az autó pillanatok alatt kétszáz kilométeres sebességgel halad, s gyorsulna tovább… Természetesen a Lexussal nem így közlekedik egy normális halandó, az autó képességei rejtett tartalékként valójában a biztonságot szolgálják.

Élmény a sebességváltó míködése is. Tulajdonképpen a váltást pofonegyszeríen teszi, ahogy nyomjuk a gázt, úgy változtatja fokozatmentesen a nyomaték elosztását. Mit számít az, hogy ez a rendszer milyen bonyolult konstrukció, ha a legegyszeríbben míködik… Más jármível összehasonlítva a különbség abban áll, hogy ez a konstrukció elektronikusan vezérelt, s ebben a minőségében válik lehetővé a tökéletes fokozatmentesség, ami élményszámba megy az autózást szeretőknél. Egyébként ez a tulajdonság is teljesen „normálisnak” tínik vezetés közben, pillanatok alatt meg lehet szokni a jót…A vezetési élményhez nagyban hozzájárul, hogy a Lexus GS 450h teljesen úgy viselkedik, mint a testünk meghosszabbítása, a gépi míködés funkcionálása háttérbe szorul, s a legtermészetesebben a rendelkezésünkre áll. A kastély hasonlatnál maradva tökéletes a kiszolgálás, de a személyzet észrevétlen marad…

A konzervatív küllem
A luxuskategóriába tartozó Lexus GS 450h nagy és szép autó. A jómódú és sikeres emberek világszerte nagy és szép autókkal járnak, valós szociológiai igény mutatkozik erre a kategóriára. A luxusautók vevői úgy vélik, a jármívükkel kifejezik társadalmi helyzetüket, anyagi jólétüket, ezért joggal elvárják, hogy autójuk képes legyen kifejezni vélt, vagy valós méltóságukat… A Lexus cég által gyártott autók megfelelnek ennek az elvárásnak, nagy és szép autókkal lepik meg a közönséget, olyan típusokkal, amelyeknek stílusuk van. A Lexus GS 450h stílusa konzervatív –, ebben nincs semmi meglepő, ugyanis a luxuskategóriába tartozó autók kivétel nélkül és paradox módon visszafogott eleganciájukkal hívják fel magukra a figyelmet. A formák bőségében tobzódó karosszériák az alacsonyabb kategóriákba sorolható jármíveket jellemzik, a design-bóvli, a „csicsás” módi a szegényebb vásárlók privilégiuma… Nem így a felsőbb autókategóriákban, ahol „kevesebb-több” elve érvényesül, ám a méretek hatalmasak, az arányok nemesen kifinomultak, a részletek gyönyöríen megmunkáltak. Ilyen autó a Lexus GS 450 hibrid is.

Bárhonnét nézzük a karosszériát, a formálás karaktere visszafogott, a nagy lemezfelületek simák és vizuálisan feszítettnek látszanak, felidézve a gép rejtett dinamizmusát. A forma körplasztikus, egyik nézete átfordul a másikba, az autó minden oldalról azonos üzenetet hordoz: eleganciát és minőséget. Az elismerés mellett azonban némi hiányérzetünk is támad, ez a szép, hagyományos konstrukció nem fejezi ki, nem idézi fel a korszerí, forradalmian új hibrid technológiát, vizuálisan rejtve marad a modernség –, a hibrid konstrukció ilyenformán „álruhában” jelenik meg. E sorok írójának az a szubjektív véleménye, hogy érdemes lett volna az ismert Lexus-karosszéria designját módosítani olyan irányba, amely kifejezi a megváltozott míszaki tartalmat is. A Lexus GS családba tartozó autók között így csak a típusjelzésben levő „H” betí utal a hibrid hajtásra.

Az autó stílusa belülről is konzervatív, a míszerfal nagyvonalúan és lendületesen formált, majdnem komor hangulatú. &Aacutem amikor kigyúlnak a fények, a míszerek ékszerként világítanak, s a legszebb órák elegáns stílusát idézik fel. A kormány gyönyörí, minden részletében felidézi a luxust, felületeinek simasága, a fabetét selymes fénye osztályon felüli minőséget sugall. Az ülések, kárpitok luxuskörnyezetbe varázsolnak, mindez természetes velejárója a kategóriának, beleértve minden kényelmi és biztonsági berendezést, ami egy ilyen autóban dukál.

A magas minőség ára
Az osztályon felüli minőségnek ára van, a Lexus GS 450h tizenötmillió forintba kerül. Az összeg soknak tínhet, az ár-érték arány azonban nagyon jó, a luxuskategóriában egy ilyen teljesítményí autóért jó néhány millióval többet kell fizetni. Paradox módon a gazdag ember még spórolhat is, mivel autója keveset fogyaszt, s a Lexus-minőség révén javításra sem fog sokat költeni… A legnagyobb nyereség a környezetkímélésben mutatkozik –, a Lexus GS 450h szén-dioxid-kibocsátása igen alacsony érték, (kombinált ciklusban 186 g/km), elektromos üzemmódban pedig szennyezés egyáltalán nem terheli a környezetet. Csak remélni lehet, hogy ami ma még luxusszámba megy, a jövőben szélesebb vásárlói rétegek számára is elérhetővé válik. A míszaki fejlődés a hibridek irányba halad –, a követendő mintát a Toyota Prius és a Lexus GS 450h nyújtja. §