Törvényes drogok: alkohol, koffein, nikotin

Az alkoholt, koffeint és nikotint egyetlen dolog kapcsolja össze: mindhárom szabadon fogyasztható, sőt, a törvény szempontjából az sem kifejezetten baj, ha túlzásokba esünk.Egyik drogot sem Európában fedezték fel: sört és bort Afrikában és &Aacutezsiában készítettek először, a rövid italok arab alkimisták felfedező kedvének gyümölcsei, a kávé Afrika szülötte, a dohány pedig Amerikából származik. Ennek ellenére nincs drog, amely annyira mélyen belegyökerezett volna kultúránkba, mint éppen ez a három. Ez az oka annak, hogy fogyasztásuk máig megengedett. Betiltásuk több bajjal járna, mint amennyi hasznot hozna.

Alkohol

Az ember állítólag hamarabb készített sört, mint kenyeret; egyesek szerint a neolitikumi leletek között söröskorsók is előfordulnak. Ha ez igaz, a sör 9-10 ezer éves, erre azonban nem érdemes mérget venni. Az viszont már tény, hogy ötezer évvel ezelőtt az egyiptomiak, a sumérok és Kína őslakói a sör és a bor készítéséhez egyaránt értettek
– akár egy korábbi technika örököseiként, akár független feltalálókként.

Az alkohol története tehát, sok más dologgal ellentétben, nem a görögökkel kezdődik, akik csak i. e. 1700-ban tanulták meg a bor készítését. Sokféle formában fogyasztották, hítve és felmelegítve, tisztán, vízzel keverve, vagy físzerezve – de módjával…

A rómaiak valószíníleg a görögöktől tanulták el a bor készítését, és továbbadták a kereszténységnek. A mesterség kolostorok szerzeteseinek a keze között vált valóságos mívészetté. A pezsgőt is egy szerzetes, Dom Perignon találta fel a XVII. században.

A mediterrán ókorban persze sört is készítettek, de korántsem számított olyan nemes italnak, mint a bor. A rómaiak lenézték a sörivást, és úgy tartották, hogy csak a barbárokhoz – germánokhoz, trákokhoz, és effélékhez – illik igazán. Bármennyire sújtotta is a kor nagyhatalmának megvetése, a mesterség nem halt ki, sőt, lassan továbbfejlődött.

Az első hivatalos sörszabvány Németországban született a XVI. században, és azóta is zsinórmértéknek számít. A szabvány leszögezte, hogy a sör csak vizet, árpát és komlót tartalmazhat. Ehhez 1857-ben hozzátették az élesztőt, miután Pasteur felfedezte, hogy az erjedést az élesztőgomba idézi elő (spórái korábban a levegőből kerültek az italba).

A sör és bor hátránya, hogy viszonylag kevés alkoholt tartalmaznak, mert egy bizonyos koncentráció (nagyjából 15%) fölött az élesztőgomba elpusztul. Az alkohol koncentrálására használt első eljárást a fagyasztva desztillálást Mongóliában és Kínában találták fel, de elterjedésének éghajlati korlátjai voltak.

Az alkohol valódi desztillálását meglepő módon arab alkimisták fejlesztették ki. A keletkező alkoholt persze csak orvosi célokra használhatták, hiszen vallásuk tiltott minden más célú fogyasztást. A technikát európai alkimisták vették át és fejlesztették tovább – különböző elixírek készítésének céljával –, de rövidesen (a XII–XIII. században) megjelentek az első röviditalok is, az ír whiskey, és a német brandy.

A XIV. század pestisjárványai nagy lendületet adtak a fogyasztásnak, mert elterjedt az a balhiedelem, hogy a betegségnek egyetlen gyógyszere van: a tömény szesz. Ez persze nem volt igaz, de jó reklámnak bizonyult. A pestis évtizedei alatt egész Európa rákapott a magas alkoholtartalmú italokra, és lassanként minden ország kialakította a saját nemzeti italát (oroszok a vodkát, a balkáni népek a rakit, a németek a snapszot, mi, magyarok a pálinkát stb.).

Az alkohol okozta problémákat az ipari forradalom idején kezdték felismerni. A részegséget korábban is bínnek tekintették (bár a XVI–XVIII. századi alkoholfogyasztás többszöröse volt a mainak), de csak az ipari forradalom idején kezdték alkoholnak tulajdonítani a társadalom nagy problémáit, a bínözést, a szegénységet, és a magas gyerekhalandóságot.

Ezeknek a problémáknak a megoldása érdekében vezették be az Egyesült &Aacutellamokban az alkoholtilalmat, a nemes kísérletet. Az alkoholtilalom 13 évig tartott (1920–1933), és teljes kudarccal zárult. Bár a fogyasztás eleinte visszaesett, később – a csempészeknek köszönhetően – ugrásszeríen megnőtt, és társadalmilag veszélyesebbé vált. Sokan a tilalomnak tulajdonítják a szervezett bínözés megjelenését az Egyesült &Aacutellamokban.

Kávé

A közhiedelem az araboknak tulajdonítja a kávé felfedezését (ezt sugallja a növény latin neve is, Coffea arabica), a kávé azonban valójában afrikai növény. Először Etiópia Kaffa nevet viselő tartományában kezdték el termeszteni (VI. században), de akkoriban nem főztek italt belőle, hanem elrágták.

Yemen közvetítésével a növény hamar eljutott Arábiába, és a XV. században elkészítették az első igazi kávét, amelyet Nyugat-Európa velencei kereskedők révén ismert meg, a XVI. században. Egy évszázaddal később már meg is nyíltak az első kávéházak (a Közel-Keleten már kétszáz évvel korábban megjelentek).

Közép- és Kelet-Európába a törökök juttatták el a kávét. Az első kávéházak azonban nem a török hódoltság országaiban, hanem Ausztriában és Lengyelországban jelentek meg (XVI–XVII. század). A tárgyalások fekete levese, úgy látszik, nem használt az ital népszeríségének azoknál a népeknél, amelyek közelebbi kapcsolatban álltak a törökökkel.

Az aktív hatóanyagot, a koffeint 1821-ben izolálták. Bár a kávé afrikai növény, jelenleg Dél-Amerikában termelik a legtöbbet.

Koffein csak kávéban van, de rokon vegyületek fellelhetők a teában, a kakaóban, és néhány más növényben is, például a matéban. Bár i. e. első évezredben a kínaiak fedezték fel a teát, és fogyasztását is ők fejlesztették valóságos mívészetté, először mégis a Távol-Keleten terjedt el (VI. század: Korea; IX. század: Japán), majd megjelent Európában is: először Oroszországban, majd Angliában  (XVII. század).

A XVIII– XIX. században az egész világon megismerték, de fogyasztása – néhány ország kivételével – messze elmarad a kávéétól. A kakaóban van koffeinszármazék (a teobromin), de ez a gyümölcs húsában koncentrálódik, a kakaó szemeiben (magjában) kevés van.

Nikotin

A dohányzás első dokumentuma egy 1500 éves maja falfestmény, de persze nemcsak a maják, hanem más indián népek is dohányoztak (vagy rágták a dohánylevelet), valószíníleg már a festmény készítése előtt is. Kolumbusz volt az első európai, aki dohányt látott, de nem nyerte el a tetszését.

Az első európai dohányossá egy spanyol matróz vált, aki meg is bínhődött érte: a száján és orrán kiáramló füst annyira megrémítette szomszédait, hogy feljelentették a spanyol inkvizíciónál, és többéves börtönbüntetésre ítélték. Mire kiszabadult, a dohányzás divattá vált Spanyolországban, elsősorban a tengerészek körében.

A XVI–XVII. század folyamán a szokás egész Európában elterjedt, és a XIX. században elérte népszeríségének csúcsát. Az első cigarettákat Spanyolországban állították elő (1828-ban), de a XX. századig népszerísége messze elmaradt a szivaré és a pipáé mögött.

Német vegyészek (Posselt és Reimann) 1828-ban azonosították a dohány hatóanyagát, a nikotint, és 1893-ban két francia vegyész (Pictet és Crepieux) megoldotta a szintézisét is. Az első dohányellenes mozgalom a náci Németországban indult, Hitler hathatós támogatásával.

Német orvosok ismerték fel a tüdőrák és a dohányzás közötti kapcsolatot is. A II. világháború után a kampány alábbhagyott, és a hatvanas évekig a dohányzást szinte egyáltalán nem korlátozták; még mozikban is szabad volt rágyújtani.

A hatvanas évektől kezdve azonban a kampány újjáéledt, bevezették a szírőket (elsősorban a kátrány ellen), és fokozatosan kiszorították a dohányzást a közintézményekből. Manapság jelennek meg a füst nélküli cigaretták, mint a szokás egészségesebb alanyai, bár előnyeiket sokan vitatják.

A törvényes élmény

A kávé és a cigaretta úgy viselkedik, ahogy egy törvényes droghoz illik: alig vannak észlelhető hatásaik. Mindkettő élénkít valamelyest, és megnyugtatja azt, aki hozzászokott. Eufóriáról, pláne látomásokról azonban nincsen szó.

Az alkohol már korántsem ilyen békés. Az eufórikus hangulat szinte azonnal kialakul, és az ember hamar eljut egyfajta torzított érzékeléshez: a világ – és főleg jelentése – megváltozik.

A torzulás jellege egyéntől függ: van, aki a legostobább viccet is ellenállhatatlanul mulatságosnak érzi, mások viszont mindenben agresszív szándékot fedeznek fel, és ennek megfelelően reagálnak. Ahogy a dolog halad előre, a torzulás egyre erősebb.

Tompul az érzékelés (érzéketlenné válik a bőr, mozaikszeríen felbomlanak a képek), az ember elveszti önkontrollját, kihagy a memória, koordinálatlanná válik a mozgás, végül minden eltompul, és az ember ellenállhatatlanul álomba zuhan. Az élmény erőssége mindig elmarad egy lépéssel a dózis mögött, mert kell egy kis idő, hogy az alkohol hasson.

Az ember még csak jól érzi magát, de már van benne annyi alkohol, hogy torzuljon az érzékelése; még csak éppen vihorászik, miközben már lappang benne a teljes eltompulás. Talán ezért olyan könnyí berúgni: mire észreveszi magát az ember, már késő.

Hogyan hat?

A koffein fő támadási célpontja az adenozin receptor, amelyet a koffein gátol, vagyis megakadályozza, hogy az idegrendszeri adenozin jelátvitel bekövetkezzék. Az adenozin egy nagyon érdekes anyag, mert fő alkotóeleme az adenozin trifoszfátnak (ATP), amelyet a szervezet arra használ, hogy energiát tároljon benne.

Az ATP egyfajta energetikai költőpénz a sejtekben: a cukrok és zsírok égetése közben ATP keletkezik, amelyet a sejt felhasználhat ott, ahol energiára van szüksége (lehasítja a foszfátgyököt, miközben energia keletkezik).

Mint az energetikai anyagcsere fontos alkotóeleme, az adenozin minden sejtben jelen van egy bizonyos mennyiségben, sőt, a sejtek közötti térbe is kikerül. Az idegsejtek felszínén vannak olyan fehérjemolekulák (receptorok), amelyekhez az adenozin hozzákapcsolódik, és a kapcsolódás után megváltozik a sejt míködése.

Az adenozin receptorok míködése túlságosan komplikált ahhoz, hogy itt részletesen bemutassuk. Sok és egymástól nagyon különböző idegrendszeri jelátvivő folyamatra hat egyszerre, és e hatásnak bizonyos mértékben a sejtek energia-háztartásához is köze van (nem véletlen, hogy az adenozin az ATP alapanyaga).

A koffein tehát – az adenozin receptorokon keresztül – egy egész sereg idegrendszeri jelátvivő folyamatba beleszól. A dopamin jelátvitel közvetítésével a mozgás szabályozásában, a GABA jelátvitel közvetítésével a hangulat szabályozásában, a kolinerg jelátvitel közvetítésével az ébrenlét szabályozásában és a memóriafolyamatokban játszik szerepet, és minden esetben serkentőleg hat.

Ezek mellett van fájdalomcsillapító hatása (különösen a fejfájás egyes típusaiban hasznos), csökkenti az étvágyat, fokozza a szociális vonzódást, és (a noradrenalin jelátvitelen keresztül) növeli a vérnyomást. E sok hatás azonban bizonyos mértékig változékony; amellett, hogy az adenozin receptoroknak napszakos ritmusa van (a koffein bizonyos napszakokban kevesebb, más napszakokban több célpontot talál), a pillanatnyi hangulat is befolyásolja a hatásait, mert a hangulattól függően, más és más állapotban találja azokat a jelátvivő folyamatokat, amelyeket befolyásol.

Ráadásul hatásai bifázikusak: kis és nagy dózisoknak akár ellentétes hatása is lehet. Nem véletlen, hogy egyesek – saját bevallásuk szerint – elalszanak a kávétól…

A nikotin az acetilkolin (idegrendszeri jelátvivő anyag) egy bizonyos receptor típusán hat, amelyet róla neveztek el nikotinikus receptornak. Az acetilkolin jelátvitel bizonyos mértékig hasonlít a noradrenalin, szerotonin és dopamin jelátvitelhez, mert ezt az anyagot csak néhány idegközpont termeli, amelyek nyúlványai azonban behálózzák az egész agyat.

Az acetilkolin sok lelki jelenséget szabályoz, ezek közül azonban a tanulásban játszott szerepe a legismertebb. Nem véletlen, hogy a dohányzás (nikotin) növeli az intellektuális teljesítményt. Legtöbben erre hivatkozva dohányoznak. A nikotinikus receptor bonyolult szerkezet, amely több alegységből áll, és mindegyik alegységnek több típusa ismert.

Nem mindegyik szerepét és jelentőségét ismerjük pontosan; olyanok is vannak közöttük, amelyek nemcsak az acetilkolin jelátvitelt közvetítik, hanem más jelátvivő rendszereket is befolyásolnak, például a glutamát, dopamin és szerotonin jelátvitelt is.

A nikotinfüggőség e jelátvivő rendszerek zavarának tulajdonítható.
Az alkohol hatásait sokáig félreértették. A korábbi elképzelések szerint ez az amúgy nagyon jó oldószer beépül a sejthártyába, és úgy hat, hogy megváltoztatja a sejthártya tulajdonságait. Megjegyzendő, hogy az idegingerület a sejthártyában terjed tovább (bizonyos mértékig úgy, mint egy elektromos hullám), ezért tulajdonságaitól nagymértékben függ az egész idegrendszer míködése.

Ma már tudjuk, hogy az alkohol elsősorban a gamma amino vajsavnak (angol nevének rövidítéséből GABA-nak) nevezett, egyszerí szerkezetí idegrendszeri jelátvivő anyag receptorain hat. A GABA az idegrendszer legfontosabb gátló anyagai közé tartozik: bizonyos idegsejtek GABA-n keresztül állítják le más idegsejtek míködését.

Az idegtevékenység valójában a serkentések és gátlások bonyolult rendszeréből áll, amelyben a gátlás ugyanolyan fontos szerepet játszik, mint a serkentés, mivel az előbbi ad irányultságot az utóbbinak (a serkentés akkor érvényesül igazán, ha a nem kívánt – célnak éppen nem megfelelő – idegfolyamatok gátlás alá kerülnek).

Ha minden GABA-receptor ingerületbe jön (vagy legalábbis igen jelentős részük), akkor az ember elalszik. Ez következik be akkor, ha túladagoltuk az alkoholt.

A kismértékí serkentésnek azonban pozitív hatásai is lehetnek: a legelterjedtebb szorongásgátló gyógyszerek éppen a GABA-receptorok (az idegrendszeri gátló folyamatok) kismértékí serkentése által fejtik ki hatásaikat. Ezért jó szorongásgátló az alkohol. Ha nem fenyegetne az alkoholizmus veszélye, a szorongásos zavarok problémáját az alkohol valószíníleg megoldaná.

Függőség

A törvényes drogok jó példái annak, hogy a hatás erőssége és a drog függőségi potenciálja között nincs különösebb összefüggés. Sem a kávénak, sem a dohányzásnak nincsenek túl látványos hatásai; az előző azonban csak kevéssé vált ki addikciót, míg a nikotin a legaddiktívabb drogok egyike.

Az alkohol már sokkal erőteljesebb hatással van a lelkiállapotunkra; ennek ellenére kevésbé veszélyes, mint a nikotin. Gyakorlatilag mindenki fogyaszt alkoholt, de kevesen válnak alkoholistává.

Bár a koffein nem különösebben addiktív, a függőség néhány tünetét kialakítja. Ezek egyike a hozzászokás (az embernek növekvő dózisokra van szüksége ahhoz, hogy ugyanazt a hatást elérje), az önerősítés (a kávéfogyasztók hajlamosak azok maradni), és az elvonási tünetek.

Ezek közül a leggyakoribb a fejfájás, de kedvetlenség, aluszékonyság, szorongás, szívdobogás, izommerevség szintén előfordul, sőt, egyesek remegnek, sőt, hánynak, ha nem isszák meg a reggeli kávéjukat.

Az elvonási tünetek fél-egy nappal az utolsó kávé után jelentkeznek, a második napon érnek a tetőpontra, és néhány nap alatt elmúlnak. A kávé tehát képes függőséget kiváltani, de nem tipikus drog, mert viszonylag könnyí leszokni róla.

Megkönnyíti azonban azt, hogy más drogokhoz hozzászokjunk. A kávé és a cigaretta közötti kapcsolat triviális, de a kávé ugyanígy segíti az alkoholhoz, és néhány más droghoz, főleg a pszichostimulánsokhoz való hozzászokást.

A veszély azonban nem túl nagy; a kávé – a marihuánával ellentétben – nem vezet egyenes úton a többi droghoz.
A dohányzás első alkalommal kifejezetten kellemetlen. Az embert ellepi a hideg verejték, szédülni kezd, és hányingere lesz. Ha valaki mindjárt azzal kezdi, hogy túlzásokba esik, akár élete is veszélybe kerülhet, mert a nikotin nagyon mérgező (a dohányosokat a tolerancia védi meg; egy dohányos naponta a halálos adag többszörösét is elviseli, anélkül, hogy megmérgezné magát).

Semmi sem bizonyítja jobban a nikotin félelmetes vonzerejét, mint az, hogy a hozzászokás mindennek ellenére szinte pillanatszerí.

Valószíníleg mindenki tapasztalta már (ha nem magán, másokon), hogy a dohányzásról leszokni milyen kín, és, hogy milyen könnyen visszaszokik rá az ember. Ebben részben az elvonás erős tünetei a ludasak. A dohány megvonása lehangolttá és ingerlékennyé tesz, de ami a legrosszabb: az ember egész tudatát kitölti a dohányzás iránti vágy, és képtelen bármire is koncentrálni.

A testi tünetek hamar elmúlnak, a pszichikaiak azonban fennmaradnak, egyeseknél egy életen át (még ha tompulnak is idővel).
A szokást bármi visszaállíthatja, a dohányzásra emlékeztető ingerektől (akár a kávé vagy sör látványától önmagában) a füstig, és egyetlen cigaretta elég ahhoz, hogy az ember visszaesővé váljon.

Az alkoholtolerancia viszonylag hamar kialakul; aki gyakran iszik, egyre nagyobb mennyiségeket képes melléktünetek nélkül elviselni. A köznyelv ezt úgy fejezi ki, hogy az illető jól bírja az italt, és ez a tulajdonság egyfajta glóriát von a feje fölé. Aki azonban már nagyon jól bírja az italt, megtette az első lépést az alkoholizmus felé: kialakult nála az alkoholaddikció első tünete, nevezetesen a tolerancia. A második lépés a függőség, amikor az ember nem az alkoholt bírja rosszul, hanem annak hiányát.

Ha azt vesszük alapul, hogy egy bizonyos életkor fölött – az antialkoholista kisebbséget leszámítva – mindenki iszik több-kevesebb alkoholt, akkor a hozzászokás veszélye nem nagy, hiszen az alkoholizmus nem túlságosan gyakori (bár nyilván gyakoribb a kívánatosnál).

Nagyon nehéz viszont megállnia annak, aki elindult a lejtőn: a kezdő alkoholisták számára az alkohol már a legaddiktívebb drogok egyike. Persze felmerül a kérdés: hogyan lehetséges, hogy egyesek egy életen keresztül isznak alkoholt, és soha nem válnak alkoholistává, míg mások már igen korán rabjává válnak.

Nos, úgy tínik, hogy a jelenségnek genetikai okai vannak. A tulajdonságainkat szabályozó gének több változatban fordulnak elő; ennek legszembeötlőbb példája a szem és a haj színe. Az alkoholizmus veszélyét megnövelik az alkohol lebontását végző enzimek génjeinek bizonyos változatai.

Ugyancsak alkoholizmusra prediszponálnak olyan gének, amelyek (termékeiken, a fehérjéken keresztül) a GABA-jelátvitelt szabályozzák. Aki szerencsétlen genetikai konstellációval születik, nagy veszélynek teszi ki magát, ha alkoholt iszik és sajnos, egyelőre nincs szolgálat, amely előre jelezné ezeket, az amúgy mérhető kockázatokat.

A genetikai faktorok mellett természetesen fontos szerepet játszik a szociális környezet. Aki olyan környezetben nő fel, ahol az ivásnak nimbusza van, ráadásul a genetikai háttere is balszerencsés, szinte védtelen az alkoholfüggőséggel szemben.

Kockázatok

A törvényes drogok közül a koffein a legkevésbé veszélyes. Mérgezési tüneteket válthat ki (izomremegés, nyughatatlanság, szorongás stb.), és alvászavarokkal járhat. Keringési (pl. vérnyomás) problémák is kialakulhatnak, de ezek veszélyessége nem túl nagy.

Ezen túl a kávé nem okoz bajt. Mérgezőnek sem túl mérgező; 100 erős kávét (10 g koffeint) kell elfogyasztanunk, hogy életünk veszélybe kerüljön.

Bár a dohányzás egyedül a nikotin miatt vonzó (a cigaretta egyetlen más olyan anyagot sem tartalmaz, amely függőséget válthat ki), a bajok zömét nem maga a nikotin, hanem az a körülbelül 50-féle anyag okozza, amely a dohányfüstben megvan, és rákkeltő.

A nikotin bizonyos esetekben még hasznos is lehet: csökkenti azoknak a neurológiai betegségeknek a kockázatát, amelyek az acetilkolin jelátvitel zavarával járnak, például az Alzheimer-kórét. A rákkeltő anyagok kockázata viszont nagyon magas: a tüdőrák 90 százaléka dohányzásra vezethető viszsza.

A jelenlegi becslések alapján a dohányzás több embert öl meg, mint az összes többi drog, sőt, többet, mint az AIDS, bínözés, elhízás, és közúti balesetek együttvéve.

Az alkohol kockázatait viszonylag röviden össze lehet foglalni: ha túlzott mértékben fogyasztják, tönkreteszi a szervezetet: emeli a vérnyomást, növeli a szívinfarktus veszélyét, tönkreteszi a gyomrot és a májat és öli az idegsejteket.

Bizonyos gyógyszerekkel kombinálva akár azonnali halált is okozhat. Ezek közismert dolgok, nem is érdemes sok szót vesztegetni rájuk. Az talán már kevésbé ismert, hogy az alkoholizmus sokba kerül a társadalomnak: egyedül Németországban 2–3 milliárd eurót költenek olyan betegségekre, amelyeket az alkoholizmus idéz elő.

A költségek ellenére, az alkoholisták 10–15 évvel kevesebbet élnek, mint mások. Az időszakos és mérsékelt alkoholfogyasztás tehát, egészséges embereknél, veszélytelen, az alkoholizmus azonban halálos betegség, még ha nem is öl azonnal.

Nemzetközi kórkép

A koffein fogyasztása nagyon széles keretek között mozog: Hollandiában több százszor annyi koffeint fogyasztanak, mint Afrikában. A legfontosabb koffeinforrás a kávé, de néhány országban a tea lekörözi. Ezek az országok elsősorban azok, ahova a leghamarabb eljutott, a Távol-Kelet, a brit szigetek, és Oroszország.

Meglepő módon az arab országokban, a kávé őshazájában, is sok teát isznak. A maté csak Dél-Amerikában népszerí. A kakaó nem sokkal járul hozzá a koffeinfogyasztáshoz, mert egy csésze kakaóban tizedannyi koffein van, mint egy csésze kávéban – ráadásul kevesebb csésze kakaót iszunk, mint kávét.

A dohányzás és az alkoholfogyasztás esetében a kamaszokra érdemes koncentrálni, mert a hozzászokás veszélye korán kialakul, különösen a dohányzás esetében. A magyar kamaszok körében, úgy tínik, a dohányzás nagyobb probléma, mint az alkohol, legalábbis más országokkal összehasonlítva. A pillanatnyi állapot mellett különösen érdekes, hogyan alakult a fogyasztás az elmúlt tíz évben.

A kép azonban változó, és nem lehet egyértelmí trendeket megállapítani. Néhány országban (&Iacuterország, Izland, Nagy-Britannia, Svédország) a dohányosok száma csökkent a kamaszok körében, más országokban (Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Szlovákia, Szlovénia) nőtt.

Magyarországon nem következett be jelentős változás. Az alkoholfogyasztás sem mutat egységes képet. A magyar kamaszok körében valamelyes növekedés következett be, de máshol is nőtt, és alig néhány országban csökkent. Ezek az adatok kudarcként is felfoghatók.

A drogellenes kampányok nagyon felerősödtek az elmúlt egy-két évtizedben, és különösen a dohányzás elleni küzdelem öltött látványos méreteket. A mag azonban nem hullt termékeny talajra. A dohányzás csak néhány országban csökkent és ott sem valami látványosan.
A nikotin – mellesleg az alkohol is – egyelőre erősebbnek bizonyul a kampányoknál.

Gyógyászat

Az alkoholt sokáig nagyra becsülték, mint gyógyszert (pl. a pestist is próbálták gyógyítani vele), és egyes zavarok esetében hatásos is. Csökkenti például a fájdalomérzetet (egy ideig alkoholos érzéstelenítéssel operáltak), jó fertőtlenítőszer, és gátolja a szorongást.

Bizonyos mértékig a dohányzás is véd az Alzheimer-kórral szemben (ez egyfajta időskori elbutulás). Kúraként azonban sem az ivászat, sem a dohányzás nem alkalmazható. Ha gyógyító erejük egy tízes skálán el is ér egyetlen pontot, kockázataik 100 pont körül mozognak (ugyanazon a tízes skálán).

A nikotin maga azonban gyógyszertárakban kapható, és elsősorban a végtagok és az agy keringési zavarait gyógyítja, de alkalmazzák az embólia és a trombózis utókezelése során is. Nikotint vetnek be a dohányzásról való leszokás elősegítésére is, hiszen a cigaretta égési anyagai sokkal veszélyesebbek, mint maga a nikotin.

Természetesen ellenjavallatok is vannak, amelyek közül a szív betegségei a legfontosabbak. A koffeinszármazékok közül a teofillint használják gyógyszerként, elsősorban asztma, és más légúti betegségek (például krónikus légcsőhurut) ellen.