Fizikusok fejtették meg a maják titkát

Évtizedek óta ejti ámulatba a régészeket és a turistákat maja-kék, azaz a festék, amely máig változatlan pompával hirdeti a rég letínt közép-amerikai civilizáció dicsőségét az azóta elpusztult városokban. Eddig nem tudtuk, minek köszönheti a festék különleges tulajdonságait, de részecskefizikusok évek munkájával kiderítették, mi van a háttérben. A felfedezés lehetővé teszi, hogy magunk is hasonlóan ellenálló festéket készíthessünk.Ez az anyag évszázadokon át megőrizte ragyogó színét a dzsungelek barátságtalan környezetében” – emelte ki Eric Dooryhee, a New York államban míködő Brookhaveni Nemzeti Laboratórium kutatója. Eric Dooryhee egy csoport francia fizikussal évekig tanulmányozta a különböző régészeti leletekből vett anyagmintákat a részecskegyorsítók egyik fajtájában, a szinkrotronban. A röntgensugarak szóródását kristályos szerkezetí anyagokban – azaz a röntgendiffrakciót vizsgálva a szinkrotronban – megismerhették a vizsgált minták mikroszerkezetét. E technológia segítségével elemezték például az óegyiptomi kozmetikumok összetételét, “vallatták ki” titkaikról a római kori kerámiatárgyakat vagy a reneszánsz festékeket.
A kutatók, akiknek sikerült újraalkotniuk az egykori anyagok némelyikét, most azzal foglalkoznak, hogy hogyan lehet a modernkori vegyületeket, festékeket épp oly stabillá tenni, mint amilyeneknek antik “elődeik” bizonyultak.
A legtöbb organikus festékanyaggal ellentétben, amelyek az idők folyamán kifakulnak, a maja kék hihetetlenül stabilnak bizonyult: nem csupán az időjárás viszontagságainak, a hőnek és a fénynek volt képes ellenállni, de laboratóriumi körülmények között az erős savak és az oldószerek hatásának is.
A festéket, amelyet 1700 évvel ezelőtt fejlesztették ki, a modernkori régészek 1931-ben fedezték fel a maja-tolték romvárosban, Chichén Itzában.
A maják a festéket az edények és szobrok díszítésére, valamint freskók készítésekor alkalmazták. Ezenkívül “esőhozó” rituálék során alkalmazták: a legutóbbi leletek tanúsága szerint befestették Csaknak, az eső és villámlás istenének szánt ajándékokat és az emberáldozatokat, mielőtt letaszították volna őket a szent kútba.
A festéket szerves és szervetlen anyagokból állították elő anilindigó (Indigofera suffruticosa) és fehér agyagásvány, paligorszkit felhasználásával, amelyet elegyítés után lassú tízön hevítettek. A festék összetevője volt a tömjénként elégetett fagyanta is. A szent kútból kiemelt edényben kimutatták e három komponens maradványait: az összetevők mindegyike a maják hitvilága szerint gyógyító erővel bírt.
“Tömjént égetve Csak tiszteletére a gyógyító komponenseket elegyítették” – magyarázta Dean Arnold, az illinoisi Wheaton College antropológusa, aki az áldozati edényt vizsgálta. Hozzátette: ennek rituális jelentősége volt, hiszen az eső “meggyógyította” földjeiket.
A szinkrotron-vizsgálatok és egyéb mérések kiderítették a maja kék tartósságának titkát is. Amikor az elegyet lassan felhevítették, az indigómolekulák betöltötték az agyagban lévő “hajszálcsatornák” hálózatát, betömték a felületén lévő “pórusokat”, ezáltal biztosították, hogy az idő múlásával a festék “ne szökhessen el”, azaz ne fakuljon ki.
Viszonzásul az agyag óvta az indigót a környezeti hatásoktól: az erős kemikáliák megbonthatják ugyanis az indigómolekulák közötti sérülékeny kötődéseket, s ezáltal színe kékről sárgára “vált”. Az agyag viszont körbefogja ezeket a kötéseket, s ezáltal blokkolja a vegyszerek hatását.
Eric Dooryhee és kollégái a maják által alkalmazott fehér agyaghoz hasonlatos szerkezetí agyagokat kerestek. Választásuk végül a cement- és mosószeripar által alkalmazott porózus zeolitra esett, ennek felhasználásával állították elő tartósan kék festéküket. A tudósok reményei szerint az új színezéket festmények restaurálására alkalmazzák majd, de találhatnak újfajta felhasználási módokat is, például kék cementet gyárthatnak segítségével.