Megnyúzott ország legendás királya

…Életében mind az egész ország reá kiált vala Máttyás királyra, hogy igen kevély, nagyravágyó, hertelen haragú és felette igen telhetettlen vóna. Megnyúzná és megönné az országot a sok vámokkal és a nagy rovásokkal. […] De mihellyt meghala, minden ember ottan dicsérni kezdé őtet. Akkoron kezdé minden ember megismerni, micsoda jeles fejedelem vólt vólna az Máttyás király.”
(Heltai Gáspár: Chronica az magyaroknak dolgairól)A legtöbb, alacsony sorból felkapaszkodott uralkodónak szüksége van arra, hogy igazolja ősi származását. Nem volt ebben kivétel Mátyás sem, és hí tollnokai mindent megtettek, hogy előkotorják a régi, nem létező pergameneket. Luxemburgi Zsigmond 1409-ben adományozta kedvelt udvari vitézének, Vojknak Hunyad várát és tartozékait. A megbecsült nemes talán havasalföldi bojár lehetett, mielőtt magyar szolgálatba lépett. Erre utal az is, hogy híressé vált fiát eleinte Hunyadi Oláh Jánosnak nevezték, s Valachia fehér lovagjaként emlegették. A példátlan gyorsasággal felemelkedő famíliáról azt rebesgették a rossznyelvek, hogy Vojk szépséges hitvese ágyába fogadta az uralkodót, s tőle született a derék törökverő. (Persze az sem kizárt, hogy maga Mátyás állt e híresztelés mögött, hogy ezzel bizonyítsa királyi származását) Zsigmond állítólag különleges aranygyírít ajándékozott a készséges hölgynek. A monda szerint a gyírít később elrabolta egy holló a fiatal Hunyaditól, ám nagybátyja egyetlen nyílvesszővel leterítette a kincsvadász madarat. Az 1470-es években itáliai tollnokok már római vérből születettként dicsőítették Mátyást. A Hunyadi család és a római Corvinus nemzetség rokonságának ötletét is a címerükben megjelenő holló (corvus) képmása inspirálta.

Talán ezzel akarták elhomályosítani a császári sas nimbuszát. A csőrében gyírít tartó holló leggyakrabban a pénzkölcsönzők, bankárok jelképe volt. Feltehetően a család megalapítói is pénz- és zálogügyletekkel foglalkoztak eleinte. Román források szerint Vojk birtokában volt a Holló Köve (Piatra Corbului) neví uradalom, s innen kölcsönözhették a jellegzetes állat alakját. Több humanista történetíró említi, hogy Hunyadi János Havasalföld mellett található dunai szigeten, Covinumban látta meg a napvilágot, mely azonos lehet Kevével. A hollót sokan megvetik ugyan, de kétségtelenül az egyik legintelligensebb madár, amely sokszor túljár a sas eszén is.

Rab még, de már király
Hunyadi Mátyás 1443. február 24-én vasárnap, Mátyás apostol napján jött világra Kolozsváron Méhffy Jakab kőházában. Tudós nevelői – köztük a humanista Vitéz János püspök – korán ráébredtek zseniális képességeire, s a fiú kiválóan megtanult latinul, németül, csehül és románul. Szívesen olvasott antik szerzőket, bújta a hadtudományi munkákat, de érdekelték a teológia nagy kérdései is. Rövidesen azonban egyéb gondjai akadtak… A nándorfehérvári diadal után a pestis elragadta apját, majd annak riválisa, Czillei Ulrik meggyilkolása miatt V. László király parancsára lefejezték a bátyját, őt magát pedig Prágába hurcolták, és túszként tartották fogva. A kamasz fiú nem tudhatta, milyen sorsot szántak neki. Rettegés lakott a szívében, felkészült arra, hogy bármikor őt is halálba taszítják. Jellemét ugyan megacélozta a néhány pokoli hónap, ám örökre gyanakvóvá, kétkedővé vált, senkiben sem bízott többé. Ráadásul kiválóan kitanulta a színlelést és az alakoskodást.

Amikor V. László örökös nélkül meghalt, Mátyás nagybátyja, a féktelen és szilaj Szilágyi Mihály mozgósította a Hunyadiak támogatóit, és némi fegyveres ráhatással a királyválasztó országgyílést Mátyás felé hajlította. &Iacutegy hát 1458. január 24-én a fogságban sínylődő fiúra esett a többség választása. Ezt követően már csak a Csehországot irányító Podjebrád Györgyöt kellett 40 ezer aranyforint váltságdíj átengedése fejében meggyőzni, hogy engedje el értékes rabját. Amikor Mátyás kíséretével együtt átkelt az esztergomi révnél a repedező jégen, a főurak és köznemesek elébe mentek. A remek képzelőerővel megáldott historikusok persze ezek után egyenesen a Duna jegére helyezték a nevezetes eseményt. Mindjárt megszavazták mellé az erélyes Szilágyi Mihályt is kormányzónak. Már csak a Frigyes császár által őrzött koronát kellett megszerezni, végül 1464-ben hivatalosan is megkoronázták Mátyást.

Magas adó, kevés kivétel
A kongó kincstár, fínek-fának való tartozás sok gondot okozott a fiatal uralkodónak. A középkori magyar adózásban a különböző rétegekhez sorolt emberekre más és más összegeket vetettek ki. Se szeri, se száma nem volt az adómentességnek. Ezért először is kiváló gazdasági szakemberekre volt szüksége, hogy rendet teremtsenek a számadatok dzsungelében. Az 1467-es reform végre tiszta helyzetet teremtett, az addig különálló kamarákat egységes szervezetbe foglalták, élükre a kivételes tehetségí kincstartó, Ernuszt János került. Törvényben mondták ki a koronabirtokok elidegeníthetetlenségét, a pénzforgalomban állandó értékí ezüstpénz jelent meg, amelyeket nem kellett évenként újraverni.

A gazdasági reform megszüntette a kamara hasznát, helyére a királyi kincstár adója lépett, a harmincadvámot a koronavám váltotta fel, így egy egyszerí névváltoztatással a korábbi mentességek érvényüket veszítették.

A földesuraktól törvénytelenül lefoglalta a rézbányákat, ítélet nélkül hatalmas birtokokat kebelezett be. A jobbágyok által portánként fizetett 20 ezüstdénár helyett a rendkívüli hadiadó lett az új állami adóteher 1 aranyforint értékben. Jelentős bevételekre tett szert a király a pápa és Velence pénzbeli támogatásaiból, a meghódított területek adóiból, s az egyházfők jövedelmének rendszeres megcsapolásából is. Ráadásul Mátyás olykor évente két alkalommal is kivetette. A hihetetlen adóprésnek köszönhetően a gazdaság lassan helyreállt, ám mindez nem igazán növelte népszeríségét sem a nemesek, sem az egyház és különösen a jobbágyok körében nem. Hogy mégis kialakulhatott az igazságos Mátyás király folklorisztikus képe, abban nagy szerepe lehetett a következő évszázad zírzavaros, anarchisztikus állapotainak. Az 1514-es parasztfelkelés utáni röghöz kötés, és a három részre szakadt ország kettős adóztatása hamar feledésbe merítette a Mátyás által kirótt terheket, és életre hívta a falvakat járó álruhás király alakját, aki igazságot szolgáltat a parasztoknak és megbünteti a földesurakat.

Háborúságra termett uralkodó
A befolyt adó nagy részét az uralkodó hadi kiadásokra, a híres fekete seregre szánta. Mátyás korában még nem így nevezték zsoldosseregét. Talán utolsó vezérükről, a feketének gúnyolt Haugwitz Jánosról kapta ezt a jelzőt, esetleg az uralkodó elhunytakor a vállukon viselt sötét gyászszalagról. Ellátásukról békeidőben a polgári lakosság gondoskodott, de a rekvirálás így is mindennaposnak volt mondható. Az osztrák háborúra készülve Cernahorai Boskowitz Dabis cseh vitézeit például Sopronban szállásolták el. Kivonulásuk után a város összeírta az általuk okozott károkat, melyek 4666 aranyforintot tettek ki, miközben a település évi 700-1000 forintot fizetett adóként a királyi kasszába. Mátyás szinte háborúra termett. Ahogy udvari poétája, Galeotto Marzio oly szemléletesen megfogalmazta: „Inkább Mars, mint Vénusz szépsége ékeskedett rajta.” A szívós, kitartó és edzett uralkodó otthonosan érezte magát katonái körében, akikkel osztozott élelmükön és szállásukon, sokukat név szerint ismert. Csatazajban és hajítógépek, ágyúk dübörgése közepette is képes volt elszunnyadni. Rajongott a kockajátékért, és egy alkalommal, amikor nem telt a kincstárból a zsold fizetésére, a nyereményéből egészítette ki jövedelmüket. Emellett török módi szerint egy-egy aranyforinttal jutalmazta azokat, akik levágott fejeket hoztak neki az ellenséges táborból.

Amikor a pápa által felbiztatva keresztes hadjáratot indított egykori apósa, a cseh király ellen, Podjebrád György azt javasolta, hogy felesleges vérontás helyett bajvívással döntsék el a háborút. Elhízottsága miatt azonban gyalogos küzdelmet kért, mivel nem tudott nyeregbe szállni. De Mátyás fejedelemhez méltatlannak találta ezt a harcmodort, így az összecsapás végül elmaradt.

Az itáliai humanisták valósággal Európa megszabadítóját látták a magyar királyban, aki majd legyőzi a törököket és visszazavarja őket &Aacutezsiába. Antonio Constantino faenzai poéta egyenesen Caesarhoz és Nagy Sándorhoz hasonlította, de ugyanakkor elvárta Mátyástól, hogy a dicsőítő versekért cserében gazdagon megjutalmazza őt: „Ég veled, de amíg csata közt elhallgat a kürtszó, Kérlek, esengve, király, Antoniót ne feledd!” Bonfini is igyekezett emelni a nimbuszát azzal a történettel, amely szerint az uralkodó az egyik törökök elleni hadjárata során álruhában egészen a szultán sátráig lopózott, hogy kikémlelje a szándékát. Ez azonban minden bizonnyal csak mese. A király valóban szívügyének tekintette, hogy keresztény összefogással térdre kényszerítse a hitetleneket, de amikor rájött, hogy az európai nagyhatalmak cserbenhagyták, az önfeláldozó hősiességen felülkerekedett a reálpolitikus. Ha érdekei úgy diktálták, akkor még át is engedte a muszlim haderőt a magyar területeken, hogy III. Frigyes stájer, krajnai, karintiai birtokait dúlják. Ugyanakkor néhány jelentéktelenebb erőd elfoglalásával mégis a legyőzhetetlenség látszatát keltette.

Szemtől szembe könyörtelen
Kevés magyar uralkodónak kellett olyan sok zendüléssel szembenéznie, mint Mátyásnak. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott kérlelhetetlensége, és az a sokak által hálátlannak tartott viselkedés, ahogy egykori jótevőivel bánt. Az utóbbi évszázadokban a hatalmasságok megszokták már, hogy madzagon rángathatják az uralkodókat, akiket többnyire ők maguk segítettek hatalomra. És ha patronáltjuk nem úgy táncolt, ahogy ők fütyültek, egyszeríen fogságba vetették.
Mátyás azonban jól ismerte a történelmet, és sosem próbált szövetségesek nélkül szembeszállni a főurakkal. Ha megválasztása után a tapasztalatlan ifjú még vigyázott is, hogy meghallgassa a tanácsosait, ez már akkor sem akadályozta abban, hogy saját elgondolásait keresztülvigye. Nem tírte az ellentmondást, döntéseit egyedül hozta meg. Erélyes utasításai is kérlelhetetlenségét mutatták: „Keményen meghagyjuk nektek… másként cselekedni ne merészeljetek!”

A királlyal való rokonság csak akkor jelentett előnyt a karrier szempontjából, ha az illető tehetséges volt, s hasznot hajtott Mátyás számára. Ha azonban útjában álltak, megfontolás nélkül félreállította őket. Még attól sem riadt vissza, hogy ellenszegülő nagybátyját, Szilágyi Mihályt, és később Vitéz Jánost fogságba vesse. Ahogyan Marzio írta: „Hirtelen haragú, hajlott arra, hogy hitelt adjon a rágalmazók besúgásának. Különösen, ha olyanokra terelték gyanúját, akiket addig barátainak hitt.” A köznemesek még rosszabbul jártak, ha kiderült, hogy felségsértést követtek el: Válogatott kínzásokkal végezték ki, vasfogókkal szétszaggatták, kerékbe törték, nyársra húzták, négyfelé vágták, tüzes fírészekkel vágták ketté őket. Legendás dühkitörései miatt ugyan sokan tartottak Mátyástól, de azt még ellenfelei is elismerték, hogy soha nem nyúlt aljas eszközökhöz, ha valakivel le akart számolni. Amikor egyszer felajánlották, hogy egyik vetélytársát megmérgezik, felháborodva utasította el az ajánlatot.

Kevés európai királylány
Még a legtalpnyalóbb tollnokok sem tudták eltitkolni, hogy Mátyás igazi gyengéje a gyengébb nem. A háborúk alatt szabadon kiélhette heves vágyait. A morva és sziléziai városokban is felháborodást keltett a magyar uralkodó féktelen szexuális étvágya. Erkölcstelen viselkedése miatt egyszer még bizalmasa, Janus Pannonius is tréfásan megfeddte. Amikor a király rövid időre bebörtönöztette korábbi kedvencét, Bánfi Miklóst, sokan azt terjesztették róla, hogy a báró ifjú hitvese után epekedett, ám a féltékeny férj elrejtette feleségét a szoknyabolond felség elől. 1473-ban egy Edelpeck Borbála neví poroszlói polgárlánytól gyermeke született ugyan, ám a törvénytelen fiú nem jelentett garanciát dinasztiája fennmaradására.

Mátyás házasságait egyértelmíen a politikai érdekek határozták meg, hiszen alacsony származása miatt szüksége volt szövetségesekre hatalma megszilárdításához. Még apja kormányzósága idején, nyolcévesen jegyezték el Hunyadi János legnagyobb vetélytársának lányával, Czillei Erzsébettel, hogy megpecsételjék kibékülésüket, de végül minden máshogy alakult, a fiatalok még csak nem is találkoztak. Mátyás később a prágai fogságból is úgy tudott csak kiszabadulni, hogy ígéretet tett Podjebrád Györgynek, miszerint feleségül veszi a lányát. &Aacutem Katalin korán elhunyt gyermekágyi lázban, anélkül hogy az óhajtott örökös megszületett volna.

Európa nagy uralkodóházai pedig lenézték a felkapaszkodott, általuk senkiházinak tekintett magyar királyt. A lengyel uralkodó és a német császár egyaránt kikosarazta.

Afféle mentőövként kínálkozott Ferdinánd nápolyi király, aki Beatrix neví lánykájával kínálta meg az előkelő házasságkötésről álmodozó Mátyást. Leírások szerint az ara teltkarcsú, tokás asszonyság volt. Ez azonban megfelelt a reneszánsz nőideáljának, és Mátyás valóban szerette házsártos nejét. Az olasz krónikák szerint Beatrix sem számított igazán makulátlan életínek. Korábban feltehetően egyik apródjával osztotta meg ágyát. Később a feleslegessé vált ifjúra kötéllel a nyakán, megfojtva találtak rá. A magyar királyok – így Mátyás is – sokáig vajmi keveset törődtek az udvari etikettel. Közvetlenül érintkezett az udvaroncokkal, egy asztalnál lakmároztak, melynek során kézzel nyúlkáltak a tálba, és még a királyi hálószobába is bekukkanthattak, ha úgy hozta kedvük. Kérelmezők, koldusok kilincselhettek nála, a bajba jutott ember bármikor bebocsátást nyert hozzá. Beatrix érkezése után azonban minden megváltozott. Az Itáliában már meghonosodott etikettet Budán is bevezették. Először alkalmaztak ajtónállókat, akik csak a bejelentés után engedték a felségek színe elé a vendégeket, az étkezéseknél pedig bevezették a villa használatát, hogy az urak ne mocskolják össze kézelőiket. Az első kamarás feladata lett az uralkodó éjjel iedényeinek rendszeres ürítése. Ugyanakkor szigorú biztonsági előírásokat vezetett be. Már nem lehetett mindenféle problémával szabadon a király elé járulni. Az új módit természetesen nehezen vette be az urak gyomra, ezzel is alkalmat teremtve a lázongásokra.

A vég: méreg vagy agyvérzés
1489 tavaszán Mátyás egészségi állapota megromlott. Nem bírt járni, tolókocsiban vitette magát. Köszvénye is súlyosbodott, lába és térde dagadni kezdett, lázrohamok gyötörték. Galeotto Marzio szerint Mátyást figyelmeztették, hogy bizonyos emberek a környezetéből mérget kevertek az elpusztítására. A király azonban így válaszolt az aggodalmakra: „Aki igazságosan és törvényesen uralkodik, az ne féljen alattvalói mérgétől és tőrétől.”Mátyás utolsó napjairól Bonfini könyvéből értesülhetünk. 1490. április 4-én, virágvasárnapon hordszéken vitték a bécsi várban emelt alkalmi tribünre, ahonnan a körmenetet figyelte. Három napja böjtölt már, ezért a mise végeztével visszavonult a lakosztályába, és Péter neví kamarását elküldte egy kevés picenói fügéért. De ahogy belekóstolt, rögtön furcsa ízt érzett a szájában. Haragjában a földre borította a tálat, s azzal vádolta gondatlan szolgáját, hogy rothadt gyümölcsöt szolgált fel neki. A hazaérkező Beatrix a maga módján próbálta csillapítani férje haragját, s megpróbált kedvenc ételeivel kedveskedni neki, de Mátyás nagyon bosszús volt. Szédült, és homályos látásra panaszkodott, ezért bevitette magát a hálószobába. &Aacutellapota azonban rohamosan romlott. &#336rjítő kínok közepette jajgatott, üvöltött, többször elájult, szemei kifordultak. Beatrix valamiféle orvosságot igyekezett szájába tölteni. Másnap hajnalban kissé enyhültek a fájdalmai, néhány órát aludt, aztán ismét kínokra ébredt. Hátán feküdt, tekintetével fiát és feleségét kereste, de sem fejbólintással, sem kézjelekkel nem tudott már válaszolni. &Aacuteprilis 6-án reggel „a felböffenő slejmtől végre kilehelte a lelkét. Haldoklása közben hirtelen egy dió formájú gombóc keletkezett a gyomrában, s ahogy a lelkét kiadta, lassanként a szája irányába emelkedett, amikor a gégefedőhöz ért, azonnal kimúlt.”A modern orvostudomány agyvérzésre gyanakszik a király halálának okát kutatva, ám sokan hiszik, hogy megmérgezték. Gyanúsított akad bőven, akár Frigyes császár ügynökeire gondolunk, akár az udvari ellenzék valamelyik képviselőjére.

A legtöbben azonban feleségét, Beatrixot sejtik a gyilkosság mögött.

Az Itáliából származó királyné biztosan jól értett a méregkeveréshez, és miután férjétől nem született utóda, félő volt, hogy törvénytelen fia, Corvin János lép örökébe. A Mátyás halála évében született Szerémi György Magyarország romlásáról címí munkájában még azt a verziót is felvázolta, hogy a királyt valójában összeesküvő főurak ölték meg. A nyilvánvaló mese jól bizonyítja, hogy a köztudatban makacsul tartotta magát az „igazságos király” meggyilkolásának legendája. A tetem belső szerveit kivették, ám így is bízt árasztott, ezért szurokkal lezárt koporsóban ravatalozták fel a bécsi vár ebédlőtermében. Hogy kinek a megrendelésére készült később a síremléke, nem tudni, de bölcs ember lehetett. Szarkofágjára ugyanis a következő, múlandóságot hirdető feliratot vésték: „E márvány alatt Korvin Mátyás fekszik, ki tettei után Istennek tínik, végzete azt tanúsítja, hogy ember volt.” §

  • Tizenkét dühös ember
    Nem mindenki élte túl, ha Mátyás közel engedte magához s bizalmával tüntette ki.

    1. Bánfi Miklós (?—1500)
    Mátyás bizalmasa, 1464–1467 között pohárnokmester. A moldvabányai csata során testével védelmezte a súlyos veszélybe került királyt. Pozsonyi, majd verőcei ispán, aki számos diplomáciai küldetésben vett részt, bejárva egész Európát. 1487 nyarán Mátyás rövid időre letartóztatta, valószíníleg azért, mert feleségül vette a sagani herceg lányát. Birtokai egy részét elkobozták, s Corvin János kapja meg őket. 1490–1500 között főudvarmesterként tevékenykedett.

    2. Beckensloer János (1427—1489)
    Boroszlói német polgári család sarja. Kisebb egyházi hivatalokat viselt. 1459-ben III. Frigyes mellé állt, elfoglalta Pápát, de hamarosan önként meghódolt Mátyásnak, és a titkára lett. 1465–1468 között váradi püspök. Az esztergomi érseki méltóságot 1474-ben kapta meg, és egyben Mátyás főkancellára lett. Két évvel később mellőzöttségén felháborodva aacheni zarándoklat ürügyén megszökött Magyarországról az érseki jövedelmekkel. A császár a salzburgi egyházmegye élére állította.

    3. Ernuszt János (?—1476)
    Svéd származású kikeresztelkedett zsidó polgár. Budán kereskedő, udvari szállító, majd kamaraispán. Jelentős hiteleket nyújtott Mátyásnak, aki udvari lovaggá tette. Zseniális pénzügyi szakember, a kincstárügyi reformok atyja, 1467-től haláláig kincstartó. A nagybirtokos arisztokrácia soraiba emelkedett, jelentős birtokokat szerzett Szlavóniában és a Felvidéken. A király 1472-ben állítólagos hítlen kezelés és sikkasztás miatt elkobozta több uradalmát, besztercei bányáit.

    4. Janus Pannonius (1434—1472)
    Eredeti nevén Csezmicei János, egy asztalos fia. Nagybátyja, Vitéz János révén emelkedett fel, ő gondoskodott neveltetéséről. Ferrarában és Padovában tanult, de 1458-ban hazahívták, és királyi kancellár lett. Humanista költő, 1465-től pécsi püspök, a kincstári reform egyik kidolgozója. Hamarosan tüdővész támadta meg szervezetét. Az 1471-es szervezkedés egyik vezéralakja volt. Az összeesküvés bukása után Velencébe menekült volna, ám Medveváron meghalt.

    5. Szapolyai Imre (?—1487)
    Mívelt, egyetemi végzettségí férfi, Hunyadi János pénzügyi szakértője. Később kamaraispán, majd 1459–1464 között kincstartó. 1464–1466-ban horvát–szlavón bán. 1475–től a király helytartója, 1486-tól nádor. Unokaöccse, Szapolyai János 1526-ban magyar királyi rangra emelkedett. Nálánál többször senki sem árulta el Mátyást, ám mégis mindig kegyelmet kapott, sőt az ország leggazdagabb bárójává emelkedett uralkodása alatt.

    6. Szentgyörgyi János (?—1492)
    Apja koronaőr volt, uradalmainak többsége a nyugati határszélen terült el. 1459-ben III. Frigyest pártolta, de aztán meghódolt Mátyásnak. Erdélyi vajdaként az 1467-es összeesküvés során el akarta szakítani a tartományt a királyságtól. Mégis kegyelmet kapott, és visszatérhetett a királyi tanácsba is. Az 1480-as években ismét a császárral cimborált, de ezúttal is következmények nélkül.

    7. Szilágyi Mihály (?—1461)
    Hunyadi János sógora, középnemesi családból származott. Macsói bán, a nándorfehérvári diadal egyik hőse. Erőszakos, féktelen egyéniség volt, de az ő segítsége nélkül Mátyást talán soha nem koronázzák királlyá. 1458-ban öt évre kormányzóvá választották. Többször fellépett Mátyás ellen hatalma korlátozása miatt, ezért az uralkodó kétszer börtönbe vetette. Végül az Erdély kormányzója címet kapta vigaszdíjként. Az 1460-as pósafői vereség során török fogságba került, ahol lefejezték.

    8. Thúz János (?—1498)
    Horvát bánként míködött 1466–1469 között, ám sorozatos katonai kudarcai miatt Mátyás elcsapta. Később még börtönbe is került. Baráti kapcsolatokat ápolt Vitéz Jánossal és Janus Pannoniusszal, sőt az 1471-es lázadáshoz is csatlakozott. 1474-ben a király mégis tárnokmestérének választotta. Óriási vagyont gyíjtött, tiszta és tisztátalan eszközökkel. Amikor ismét kegyvesztetté vált, családjával és 60 ezer aranyforinttal Velencébe menekült. Ott is halt meg, csaknem két évtizeddel később.

    9. &Uacutejlaki Miklós (?—1477)
    Régi bárói família sarja, 1438-tól macsói bán, 1444-től országos főkapitány. 1458-ban Mátyás ellen fordult, de aztán meghódolt. 1444–1465 között erdélyi vajda, 1457-től 1473-ig a szlavón bánság irányítója. Az uralkodó rábízta a boszniai területek kormányzását, majd bosnyák királyi címmel ruházta fel. &#336 lett Corvin János keresztapja. Mégis függetlenedni kívánt: önálló diplomáciát folytatott, saját pénzt veretett, és azon igyekezett, hogy Szlavóniára is rátegye a kezét.

    10. Váradi Péter (1430 k.—1501)
    Mezővárosi polgár tehetséges fia. Bolognában tanult, és kanonok lett. Vitéz János kíséretében került 1465-ben Esztergomba. Királyi titkár, majd 1479-ben titkos kancellár lett. A következő évben kalocsai érsekké lépett elő, és egyre jelentősebb vagyont kapott az uralkodótól. Váradit egyre gőgösebbé tette magas hivatala, néha még az uralkodónak is ellentmondott, sőt fenyegető nyilatkozatokat tett. &Aacutellítólag a Corvin Jánossal kapcsolatos tervek túl korai kiszivárogtatása miatt vetette fogságra Mátyás 1484-ben, s csak a király halála után bocsátották szabadon.

    11. Vitéz János (1408 k.—1472)
    Kisnemesi família tagja, itáliai és bécsi tanulmányok után kancelláriai jegyző lett. Aztán Hunyadi János titkára, majd gyermekeinek nevelője. 1445-ben elnyerte a váradi püspökséget, majd kancellár lett. Mátyás 1465-ben esztergomi érseknek tette meg, később a bíborosi kalapot is megkapta. Az egyházi jövedelmek megcsapolása és a török elleni háború elhanyagolása miatt mégis kegyvesztetté vált. Amikor kanonokjai bevádolták a királynál az 1471-es összeesküvés miatt, tömlöcbe, majd háziőrizetbe került. Ott is halt meg.

    12. Vlad Tepes (?—1476)
    Havasalföld fejedelme 1448-ban, 1456– 1462 között, valamint 1476-ban. 1462-ben a törökök elől magyar területre menekült. Ennek ellenére levélben ajánlotta fel szolgálatait a szultánnak, ígéretet téve a magyar uralkodó kelepcébe csalására. &Aacuterulására azonban fény derült, és Mátyás letartóztatta. Nándorfehérváron és Fogarason raboskodott éveken át, ahol kis pálcikákat faragott, hogy verebeken és patkányokon gyakorolja a karóbahúzás technikáját. A király 1476-ban visszasegítette a havasalföldi trónra, hogy szövetségese legyen a törökök ellen, ám még ebben az évben meggyilkolták.