Béna királyok, vak uralkodók

„A nemes és bátor János, […] Csehország vak királya embereitől tudta meg, hogy a csata elkezdődött. Kantárszáruknál fogva egymáshoz kötötték lovaikat mind a király lovagjai, hogy ne szakadhassanak el egymástól, ne tévesszék szem elől királyukat. […] Vissza nem fordultak, mindvégig előre mentek vakmerőn, azt sem tudva, hová, hacsak azt nem, hogy a halálba.” (részlet Froissart krónikájából)Luxemburgi János cseh király litvániai hadjárata során vakult meg mindkét szemére. &Aacutem a „vakmerő” uralkodónak eszébe sem jutott kedvenc foglalatosságáról, a csatározásokról lemondani ilyen jelentéktelen probléma miatt. Ezért 1346-ban a Crécynél vívott ütközetben összekötöztette magát két hí vitézével, hogy legalább az ellenség felé vagdalkozzon súlyos kardjával. Másnap együtt találták meg mindhármuk véres tetemét a csatamezőn. A leprás jeruzsálemi uralkodó, IV. Balduin vagy éppen púpos és sánta fejedelmünk, Könyves Kálmán példája is azt bizonyítja, hogy a testi fogyatékosság nem feltétlenül akadályozta meg a koronás főket abban, hogy dicső tetteikkel örökre felírják magukat a történelem dicsőségtáblájára. Másokat ugyanakkor kegyetlenné és bosszúállóvá, vagy éppen depresszióssá változtatott nyomorúságuk. Meghökkentőnek tínhet, de a történelem során egyes uralkodók szinte mániákusan indítottak nagyszabású hódító hadjáratokat, akik többnyire az első sorokban harcoltak. Ezzel természetesen testi épségüket veszélyeztették, de a legelszántabbak számtalan sebesülésük ellenére sem változtattak életmódjukon. Elég itt a félszemí Nelsonra, vagy a bizánci törpe eunuchra, Narszészre gondolnunk. &Aacutem akadtak halmozottan hátrányos helyzetí birodalomalapítók is.

Sánták és bicegők
• A közép-ázsiai Timur Lenk erős testalkatú és magas férfiú volt, ám a hatalomért vívott küzdelem során egy nyílvessző lesántította, egyéb harctéri sebesülések miatt pedig jobb lába és karja szinte teljesen megbénult. Annak idején egy kicsiny nomád csapat vezéreként kezdte pályafutását. Lovas íjászai élén sorra vezette fergeteges hadjáratait. Miután feldúlta Moszkvát, Delhit, Damaszkuszt és Bagdadot, meghirdette a Mongol Birodalom újjáélesztését. Talán megnyomorítottsága is szerepet játszott vad könyörtelenségében. Perzsiában az ellene lázadó városokat eltörölte a föld felszínéről, lakóikat megölette, koponyáikból pedig magas gúlákat emeltetett.

A foglyul ejtett török szultánt ketrecbe zárva hurcolta magával. Magatartását jól jellemezte kedvenc mondása: „Az öldöklés az élet físzere!"

• II. Philipposz makedón király jobb szemét nyílvessző ütötte ki, Illíriában kardcsapás törte el kulcscsontját, míg a trákoknak köszönhetően egész hátralévő életében bicegett. Ugyanakkor kiváló sportemberként tartották számon. &Uacuteszásban, birkózásban, futásban egyaránt remek eredményeket ért el. Kocsiversenyzőként három olimpián is győzelmet aratott. Példamutató bátorsággal harcolt minden ütközetben, ahogy egy vérbeli makedón uralkodóhoz illik. És sebeire mindig gyógyírt jelentett a diadal. Amikor udvari orvosa törött kulcscsontjának naponkénti kezelése miatt fizetésemelésért folyamodott hozzá, tréfálkozva úgy válaszolt neki, hogy vegyen a kincstárból amennyit, csak akar, úgyis kezében van a kulcs. Legnagyobb ellenfele, a híres athéni szónok, Démoszthenész – aki maga is hatalmas akaraterővel gyírte le beszédhibáját – philippikáiban heves gyílölettel támadta a megcsonkított hódítót: „Philipposz, aki ellen küzdelmünk folyt, az uralomért és hatalomért kiüttette a fél szemét, eltörette a válla percét, megbéníttatta kezét-lábát, s testének bármely részét akarná is elragadni a sors, még azt is odaadja, csak hogy a megmaradttal dicsőség és hírnév közepette élhessen.”

Rútak és torzak
Az ókori és középkori civilizációk zöme az istenek büntetését, vagy egy átok beteljesedését látta a nyomorékon született csecsemők esetében. A legtöbb társadalomban az uralkodócsaládok súlyosan testi fogyatékos tagjait kirekesztették a trón lehetséges örökösei közül. A szerencsétleneket gyakran kolostorba kényszerítették, vagy – néha egész életükre – eldugták a kíváncsi szemek elől.

• Hérakleiosz bizánci császár megözvegyülvén másodjára saját unokahúgát vette feleségül. Tettét az egyház és a közvélemény egyaránt elítélte, hiszen vérfertőzőnek bélyegezték. A következmény sem maradt el: első fia bénán látta meg a napvilágot, a második újszülött pedig süketnémán született, s további négy gyermekük halt meg fiatalon. A babonásak abban is Isten büntetését látták, hogy a méltatlan esküvő után a perzsák el tudták foglalni a szent várost, Jeruzsálemet.

• IV. Balduin jeruzsálemi királynál kamaszkorában ismerték fel, hogy gyógyíthatatlan lepra támadta meg szervezetét. Testét hatalmas kelések borították el, amelyek kifakadva kegyetlenül bízlöttek – a fertőzés következtében két ujját is elveszítette. Iszonyatos sebeit vastag kendőkkel igyekeztek elrejteni, ápolói a kibírhatatlan szag miatt ecetes maszkokat viseltek. Ennek ellenére a tizenhat esztendős ifjú kötelességének érezte, hogy 1177-ben Montgisardnál serege élén szálljon szembe a muzulmánok özönével. És világraszóló diadalt aratott. De állapota egyre rosszabbodott. Csak szíriai orvosa gyógyszerei tartották életben ideig-óráig. Legyengült szervezetét végül a malária is megtámadta, majd teljesen megvakult. A vitéz uralkodó szörnyí kínok között vált meg szétfoszló porhüvelyétől, s halála után két évvel Jeruzsálem fölött már az iszlám zöld lobogói lengedeztek.

• Margit tiroli grófnőt is alaposan megverte a természet. Arcának rútsága mellett deformált állkapcsa is riasztóan hatott. Ezért aztán a zsebszájú ragadványnevet aggatták rá. Tirol örökösnőjeként azonban mégis meglehetősen kapósnak bizonyult. Első férjét, a cseh király fiát ki nem állhatta, így örült annak, amikor a tartomány lakói elízték a herceget. A bajor Lajos császár pedig érvénytelenítette a házasságot, hogy saját fiával kérethesse meg a tenyeres-talpas asszonyságot. A nyughatatlan tiroliak azonban többször fellázadtak úrnőjük ellen, aki végül eladta birtokait a Habsburgoknak.

• II. Vilmos porosz király, német császár egész életében a katonai dicsőséget hajszolta. Édesanyja angol hercegnő volt, aki a berlini udvarban is ragaszkodott ahhoz, hogy brit orvosok vezessék le a szülést, ha itt az ideje. Sértődött német kollégái azonban csak késve értesítették a szigetországi doktorokat a hosszú és fájdalmas vajúdásról. Amikor Berlinbe értek, a császárné már haldoklott. Az utolsó pillanatban kloroformmal enyhítve az anya kínjait, fogó segítségével hozták világra a farfekvésben elhelyezkedő újszülöttet. A csecsemő feltínően csöndes volt, és az oxigénhiánytól valósággal megkékült. A bába több mint fél órán át dörzsölgette, ütögette, míg végre felsírt. A gyermek bal karja azonban élettelen maradt, könyökízülete kificamodott, gerincferdülés és halláskárosodás is sújtotta. A porosz udvarban az édesanyát és orvosait tartották felelősnek a szerencsétlenségért, s igyekezték eltitkolni a fiú fogyatékosságait. Elektromos kezelésekkel, bőrpántokkal, acélkötegekből készült hámokkal igyekeztek helyrehozni a természet bizarr játékát, ám mindhiába. Vilmost azonban arra ösztönözték szülei, hogy győzze le csonka karjából adódó hiányosságait. Nevelői is érzéketlennek bizonyultak könnyeire.

Többször lezuhant a lováról, de mindig visszaparancsolták rá. Végül kiváló lovast faragtak belőle, tornagyakorlatokban is ügyesnek bizonyult, agresszív és férfias viselkedést erőltetett magára.

Barátait az önmagáról készített fotókkal halmozta el, persze nyomorék bal karját mindegyiken gondosan elrejtette. A császárt beteges önimádat jellemezte, minden alkalomra más díszegyenruhát öltött. Amikor Hohenzollern neví jachtján tengeri körutazáson vett részt, a fedélzeten balettelőadásokat rendezett, melyeken tábornokainak és admirálisainak tüllszoknyába bújva kellett lejteniük előtte, miközben a szintén női ruhákba öltözött tengerész-zenekar kísérte őket.

Púposak
A kortársak többsége a sánta, görnyedt hátú királyokról azt feltételezte, hogy a testi rútság mellé lelki is társult. A púpos uralkodókat gonoszoknak, emberi szörnyetegeknek ábrázolták, akik megvetendő testi hibájuk miatt az egész világon bosszút akarnak állni.

• „&Uacutegy döntöttem, hogy gazember leszek!” – kiáltja Shakespeare mívében III. Richárd angol király. A híres drámaíró alacsony, sánta, púpos, rút arcú és romlott lelkí szörnyetegnek festette le az uralkodót. Persze mindezt csak a Richárd hatalmát megdöntő Tudor-királyok korában. A sötét propaganda olyan kiválóan sikerült, hogy rosszakarói még egykori képmásaira is odafestették valójában nem létező púpját. Vilmoshoz hasonlóan azonban bal karja neki is elsorvadt, amelyet azzal indokolt, hogy bátyjának özvegye rontással, boszorkánysággal varázsolta el. Ugyanakkor Richárdot testi fogyatékossága nem gátolta, hogy bátran küzdjön a Rózsák háborújában. Három esztendei uralkodás után fehér csataménje hátán, harci szekercéjét lóbálva rontott az ellenséges seregnek. A hadiszerencse azonban ezúttal nem pártfogolta. &Aacutedáz viaskodás után lerántották paripájáról, s a walesi pikások felnyársalták.

• Don Carlos spanyol trónörökösön is kiütköztek a Habsburgok jellegzetes testi fogyatékosságai, melyeket jórészt a rokonházasságok következményeinek köszönhettek. A gyenge testalkatú, púpos, göthös herceg csak háromévesen kezdett beszélni, de egész életében dadogott. Jobb lába jócskán rövidebb volt a balnál, folyton váltóláz gyötörte, s mindezt még gyengeelméjísége is súlyosbította. Nyomorúságát szadista jelleme egészítette ki. Dührohamaiban szolgáit ütlegelte, élvezettel korbácsoltatott meg kislányokat, miközben élve süttette meg kedvenc nyuszijaikat.

Egy alkalommal véletlenül vizet zúdítottak a nyakába valamelyik ház erkélyéről, mire az ott lakókat rögvest kivégeztette.

Tizennyolc esztendősen is mindössze 35 kg-ot nyomott, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy az alcalái egyetemen cselédlányokat hajkurásszon. Egyszer megbotlott, és fejjel előre lebucskázott a lépcsőn. A súlyos sérülés miatt koponyája egy darabját eltávolították az orvosok. A trónörökös hihetetlen módon felgyógyult, ám dühöngése még fokozódott. Listát vezetett gyílölt ellenségeiről, melynek első helyét apja foglalta el. II. Fülöp végül megelégelte fia kiszámíthatatlanságát, s 1568-ban őrizet alá helyezték a herceget. Carlos több kísérletet tett az öngyilkosságra: igyekezett a kandalló lángjai közé vetni magát, majd lenyelte a gyíríjét, abban a hitben, hogy a gyémánt mérgező. A kudarcok után éhségsztrájkba kezdett, de nem bírta sokáig. Egy júliusi napon telezabálta magát fogolypástétommal, melyet több kupa jeges vízzel öblített le. Valószíníleg e mohóság vezetett a halálához. Schiller azonban hőst csinált belőle drámájában. Pedig Don Carlos romantikus alakja nagyon messze áll a valóságtól.

• A törpe termetí és görnyedt Frigyes porosz király roppantul szégyellte tekintélyes púpját, s alattvalói mulatságára a fél hátát eltakaró, többkilós parókákkal igyekezett álcázni azt. A megtévesztés azonban nem lehetett tökéletes, hiszen mindenki csak Ferde Fritzként emlegette. Igazi papucsférj volt, aki a kor szokásainak megfelelően ugyan kinevezte egyik udvarhölgyét kegyencnőnek, de még csak meg sem érintette. Egy napon aztán bekövetkezett a tragédia:

hitvesének elméje megbomlott, és belerohant kastélyuk egyik üvegajtajába. Ezt követően fehér hálóingben, véresen tántorgott be férjéhez, aki ijedtében végzetes szívrohamot kapott.

• III. (Orániai) Vilmos kifejezetten büszkén viselte púpját. Amikor Mária angol hercegnőt 1677-ben hozzáadták, a lány napokig zokogott elkeseredésében. Később azonban megszerette kedves, jólelkí férjét. A herceg egy alkalommal álruhában járta Amszterdamot, ám egy orvos őfelségeként köszöntötte. Az uralkodó meglepődésére felfedte, hogy hatalmas púpjáról bizony könnyedén ráismert. Amikor már Anglia királya volt, egy bandzsa hajadont választott szeretőjének, akit a népnyelv csak Kancsal Bettynek becézett. Görnyedt tartása okozta Vilmos halálát is, mert nem vette észre a vakondtúrást, amelyen a lova felbukott. A király eltörte a kulcscsontját, s ennek szövődményeként tüdőgyulladás alakult ki, mely nem kegyelmezett beteges testének. Halála után ellenségei pohárköszöntőket mondtak a „kis fekete bársonymellényes úriemberre”, azaz a vakondokra, aki elbánt vele.

Kerekesszékesek  
Némely esetben az alattomos betegség akár mozgásképtelenné is tehetett egy-egy koronás főt. Voltak, akik békésebben tírték a megpróbáltatást, mások azonban igyekeztek környezetükön kitölteni haragjukat.
 
• II. Vilmos császár nagyanyja, Auguszta hercegnő 38 évesen mindkét lábára megbénult, s tolószékbe kényszerült. A rokkantság felerősítette perlekedő, kiállhatatlan természetét. Nem csoda, hogy az alattvalók a „Rajna sárkánya” becenevet ragasztották a házsártos asszonyra. Testi fogyatékosságával mit sem törődve, valóságos vagyont költött szépségápolásra. Megszámlálhatatlan mennyiségí parókát és kozmetikumokat fogyasztott el négy évtizedes pályafutása alatt.

• VIII. Henrik angol uralkodó sem a békés, türelmes viselkedéséről volt híres. Vérbeli sportemberként lovagolt, teniszezett, focizott, vadászott, rajongott a lovagi tornákért. Egy 1536-os lovasbaleset azonban testi-lelki ronccsá tette a gáláns királyt. A combján keletkezett tályogot minden nap fel kellett nyitniuk az orvosoknak, hogy eltávolítsák belőle a felgyílt, bízlő gennyet, de a sebet hiába égették ki nap mint nap, a fekély megmaradt. Henriket heves lázrohamok gyötörték, skorbut, köszvény és szifilisz kínozta. A betegségek kínjait csak a lefejezések feledtették néha, melyeket számolatlanul rendelt el birodalmában. Falánksága miatt derékbősége 137 cm-re nőtt, és csaknem két mázsára hízott.
&Aacutegyaiba pótlólag újabb tartószerkezeteket építettek be, és csigák segítségével emelték fel a lovára.

Később már sem ülni, sem állni nem bírt. Miután impotenssé vált, hatodik felesége már csak ápolónőként tevékenykedett mellette.

• Károly Fülöp pfalzi választó is csak saját magát okolhatta bénasága miatt. Az iszákos uralkodó szabályszeríen elitta az eszét, s élete alkonyán tolószékbe kényszerült. &Aacutem ez sem akadályozta meg abban, hogy 68 évesen harmadjára is megnősüljön. Minden gyermekét túlélte, s a táncbolond felség ragaszkodott hozzá, hogy unokája esküvőjén ő nyithassa meg a bált, ahol görgős székben ropta együtt a vendégekkel. Igaz, még abban az évben el is libbent a másvilágra.

• Az alkohol nagy szerelmese volt VI. Alfonz portugál király is, ám ő inkább vigaszt várt a bódító italtól. Háromévesen ugyanis súlyos lázbetegségen esett át, baloldala megbénult, mentálisan visszamaradottá, nemzőképtelenné vált. Lusta uralkodóként ágyából fel sem kelve evett-ivott. A papok a szobájában miséztek, de jaj volt nekik, ha felébresztették. A király rettegett a megfázástól, ezért ha nagy ritkán utcára merészkedett, 6-7 kabátot és 3-4 kalapot viselt egyszerre. Végül szívroham váltotta meg kínlódásaitól.

• A fiatal IV. Ottokár stájer herceg valószíníleg a harmadik keresztes hadjáratban szedte össze az egzotikus, de annál szörnyíbb elefántkórt. A betegséget egy fonalszerí parazitaféreg okozza, amely éveken át tenyészik az emberi szervezetben. A végtagok abnormálisan felduzzadnak, a bőr kiszárad, repedezetté válik, mint az elefánté. A végső fázisban az elváltozás iszonyatosan fájdalmas, és rokkantságot idéz elő. A herceg 1192-es, örökös nélküli halála után Stájerország Ausztriával egyesült. Ennek egyik haszonélvezője, Habsburg III. Frigyes osztrák uralkodóként kezdte pályafutását, majd 1452-ben a pápa császárrá koronázta. Utolsó éveit azonban balszerencse kísérte: cukorbetegség miatt ugyanis végzetes érszíkületben szenvedett, és már csak életmentő mítéttel segíthettek rajta. Az orvosok érzéstelenítés nélkül fírészelték le a bal lábát, ám még így is túlélte legfőbb ellenfelét, Hunyadi Mátyást. Amikor egy napon döbbenetes mennyiségí dinnye elfogyasztása után elragadta a halál, híséges alattvalói a megőrzött lábcsonkot is a császárral együtt helyezték ünnepélyesen a kriptába.

Némák és süketek
A hallás, illetve a beszédszervek súlyos károsodása meglehetősen ritkán fordult elő az uralkodók körében.
• A Hohenzollern-dinasztiából származó liberális felfogású III. Frigyes császár azonban orvosi míhiba következtében vesztette el beszédkészségét. Az orvosok rekedtségét egyszerí megfázásnak vélve rossz diagnózist állítottak fel. Aztán egy kiváló professzor kis csomót észlelt a bal hangszalagon, de hiába próbálta eltávolítani, a kelés újra és újra kialakult. A császár fokozatosan elveszítette beszédhangját, majd sebésze megállapította, hogy gégefőrákban szenved, s már csak hónapjai vannak hátra. A békés természetí Frigyes 1888-ban mindössze 99 napig uralkodott. Utolsó napjait az is megkeserítette, hogy fia, a katonás II. Vilmos széles körben terjesztette, hogy a megnémult császár alkalmatlanná vált a kormányzásra. A beteg köhögési rohamai egyre hevesebbé váltak, vért köpött, gégedarabokat hányt. Végül szörnyí kínok közepette távozott az árnyékvilágból.

• A spanyol Bourbon-házat két süketnéma trónörökössel is megverte az ég. Fülöp Antal Calabria hercege kamaszkorában kezdett őrjöngeni, és amikor elmebetegsége elhatalmasodott rajta, kizárták a korona örökösei közül. Családja fellélegzett, amikor harmincesztendősen himlőben elhunyt. Két évszázaddal később Jakab Lipót Segovia hercege egy hibás gyermekkori halántékmítét következményeképp lett süketnéma. Fogyatékossága miatt őt is lemondatták spanyol trónigényéről, ám 1941-től azért Franciaországot magának követelte. A természet igyekezett kárpótolni Jakabot, menyasszonya ugyanis a nászéjszakán telefonon kért segítséget ura csillapíthatatlan szexuális étvágya miatt.

Megvakítottak
Különféle mendemondák keringtek arról, miszerint az uralkodók képesek meggyógyítani egyes fogyatékosságokat. Néha azonban maga az uralkodó szorult volna rá a kezelésre.

• 1782-ben a Sziámi Királyságban sikeres államcsínyt hajtott végre Paja Csakkri tábornok, majd I. Rama néven uralkodóvá koronáztatta magát. Az Angyalok városaként emlegetett Bangkokot azonban csak súlyos harcok árán tudta elfoglalni, ezért bősz katonáinak megengedte, hogy lemészárolják és kifosszák a lakosságot. Nem kímélték még a kolostorokat sem, a hatalmas arany Buddha-szobor drágakő szemeit pedig kivájták. A szentségtörő tett miatt egy haldokló szerzetes azzal átkozta meg az újdonsült dinasztiát, hogy tagjait sújtsa örökös sötétség. Az azóta eltelt bő két évszázadban a thai királyi család kéttucat tagja veszítette el szeme világát, s csaknem ugyanennyien estek át szemmítéten.

• I. Dionüsziosz Szürakuszai zsarnoka betegség következtében veszítette el látását. Udvaroncai, akik mesterfokon ízték a talpnyalást, a feljegyzések szerint gondosan lenyalogatták a vak türannosz szétfröccsenő nyálát díszes ruháiról. A világtalan uralkodó jeles pártfogója volt a mívészeteknek, sőt maga is komponált dilettáns szerzeményeket. Amikor aztán udvari zenésze közölte vele, hogy botfüle van, azonnal egy kőbányába küldte. Egy év múlva visszahozatta palotájába az illetőt, hogy mondjon véleményt legújabb mívéről. A zenemester türelmesen végighallgatta, aztán intett a porkoláboknak: „Vigyetek vissza a kőbányába!”

•  VI. Károly császárt heves vadászszenvedély hatotta át. Megesett, hogy egyetlen napon 136 szarvast is elejtett. &Aacutem az uralkodó kivételesen rövidlátó volt, ezért minden fegyverét beépített távcsővel látták el. Ez sem akadályozta meg, hogy 1732-ben igen nemes vadat terítsen le: a saját főlovászmesterét.

Se szem, se orr
Betegség, baleset, harci sérülések – többnyire elkerülhetetlen okai annak, hogy valaki testi fogyatékossággal élje le maradék életét. Az uralkodókat azonban a régi időkben az a veszély is fenyegette, hogy ellenségei szándékosan csonkították meg, hogy ezzel tegyék alkalmatlanná a további kormányzásra. Az ókorban és a középkorban a megvakíttatás is többnyire az ő privilégiumuk volt. &Aacuterpád-házi Béla herceg 7–8 esztendős lehetett, amikor apja, &Aacutelmos sokadik alkalommal szőtt összeesküvést a törvényes uralkodó, Könyves Kálmán ellen. A király mindkettőjüket megvakítással büntette. Az a mendemonda is elterjedt, hogy a csatlósok Béla kasztrálására is parancsot kaptak, ám az ítélet végrehajtója Isten haragjáról rettegve inkább egy kutyakölyköt herélt ki, s a rövidlátó Kálmán nem ismerte fel a csalást. &Aacutelmos és családja a dömösi kolostorban lelt menedékre. Amikor Kálmán fia 1131-ben örökös nélkül meghalt, mégis a világtalan Bélát koronázták királlyá. Külhoni krónikás jegyezte fel fohászát: „Ég és Föld ura, te mindent látsz, én viszont semmit sem látok. Rendelésedre, mivel így akartad, én vakká lettem.” A kormánypálcát ezért energikus, tettre kész hitvese és a mellette álló főúri csoport tartotta kezében. Az aradi országgyílésen lemészároltattak 68 főnemest, akiket vétkesnek ítéltek Béla megvakíttatásában, de a király nem talált megnyugvást a bosszúállásban. A borban keresett vigaszt, és gyakran leitta magát a sárga földig. Ilyenkor ivócimborái minden óhaját teljesítette.

• III. Uros István szerb herceg is fellázadt apja ellen, aki tömlöcbe vettette, majd megvakíttatta, és Konstantinápolyba számízte. Uros néhány évvel később hazatérhetett, és kibékült szüleivel. Apja halála után úgy ragadta magához a hatalmat, hogy azt állította, az &Uacuter visszaadta a látását. Ennek ellenére mégis szüntelenül fekete kötést viselt a szemén. A szemkitolásnál valamivel humánusabb büntetésnek számított a fülek vagy az orr levágása, hiszen ezzel az alapvető létfunkciók nem kerültek veszélybe. Az esztétikai élmény ugyanakkor sokkoló lehetett, és kevés ember vállalta, hogy így megcsonkítva is hatalomra törjön.
 
• Nem így II. Justinianosz bizánci császár. Bátor, ám kegyetlen uralkodó volt, akit irgalmatlan adói miatt 695-ben letaszítottak a trónjáról. Ezután lemetszették az orrát, hogy ez a szégyenbélyeg örökre megakadályozza a hatalom visszaszerzésében. Bizáncban addig elsősorban a prostituáltakat sújtották ezzel a büntetéssel, mely vélhetően kuncsaftjaiktól is megfosztotta őket. Justinianosz a bolgárok segítségével később mégis visszafoglalta trónját. Ezután megparancsolta orvosainak, hogy hozzák helyre elcsúfított ábrázatát. Megoperálták, s új orrot kapott, mellé pedig a Rhinométosz (Vágottorrú) gúnynevet. Arcáról megfelelő nagyságú bőrdarabot távolítottak el, majd bemetszették csonka szaglószervét, a bőrt odaerősítették hozzá, s erős varratokkal rögzítették. Rövid, üreges pálcikákkal az orrjáratokat is megalkották, majd a sebet mézzel és olajokkal tisztították meg. A páratlan mítét sikeresnek bizonyult, II. Justinianosz azonban hat év után ismét elveszítette alattvalói bizalmát. Most már nem maradt kegyelem számára, a trónkövetelő egész családjával együtt a halálba küldte.

• Philagathosz János görög származású szerzetes sajátos Guinness-rekordot mondhat magáénak, hiszen hihetetlen megcsonkíttatása ellenére is életben maradt. Mialatt Bizáncban járt követségben, a római nemesség fellázadt, s 997-ben felajánlották neki a pápai tiarát. Csakhogy az elízött szentatya kiközösítette, s a következő évben III. Ottó császár jelentős haderővel tért vissza Itáliába, és rettenetes bosszút állt. Jánost elfogták, és nyilvános megszégyenítésül kivágták nyelvét, levágták az orrát, füleit, majd kitolták a szemeit. A kegyetlen megcsonkítás közben valóban ügyelhettek az áldozatra, mert a krónikák szerint a fuldai kolostorba zárt görög egyházfi csak másfél évtizedes vezeklés után távozott az égbe. §

  • A maják maguk nyomorítottak
    Az általános szokásoktól eltérően a dél-amerikai maja társadalomban a testi fogyatékosság nem jelentett hátrányt, sőt! A szülők gyakran maguk nyomorították meg utódaikat, akik ezzel az isteni jellel bizonyosan szert tehettek valamilyen befolyásos állás elnyerésére. Vallásukban a napot szimbolizáló isten számított a leghatalmasabbnak, ezért az őt megszemélyesítő kancsal figura divatot teremtett a Yucatán-félszigeten. Az anyák gyermekeik hajára kis pompont erősítettek, mely közvetlenül az orr előtt lógott éveken át, így az új nemzedék könnyedén elérte az oly kívánatos kancsalságot. Külsejüket tovább torzította az a szokás, amely a megnyúlt koponyát részesítette előnyben a hagyományos, kerekded forma helyett. Ennek érdekében a fiatalok fejét deszkalapok közé szorították, és hosszú időn keresztül ebben a mesterséges kalodában tartották.