Alszik vagy lélegzik?

„Képtelen vagyok elaludni. Éjszaka csak hánykolódom, utána meg egész nap fáradt és összetört vagyok… Nincs már semmi energiám, nincs erőm a munkához…
De bármilyen fáradt is vagyok, nem jön álom a szememre.” Sokat és sokszor hallott panaszok. A világon több tízmillió ember szenved tartósan alvási zavaroktól, melyek hónapokra, sőt évekre megkeserítik életüket.Az álmatlanságról panaszkodók úgy hiszik, hogy tünetüket szorongás, depresszió vagy egyéb pszichés zavar okozza. Ugyanígy vélekednek rendszerint az orvosok is. Bizonyos, hogy az álmatlanság összefügg lelki problémákkal: az álmatlanságban szenvedő betegek mintegy húsz százaléka orvosi szempontból depressziósnak mondható. Nem valószíní azonban, hogy a tartós alvási zavarok fő oka a pszichés feszültség lenne. A Stanford Egyetem alvási rendellenességeket kutató klinikáján 1970 óta folytatnak kutatásokat az alvási zavarok okainak felderítésére. Kezdetben elsősorban pszichológiai szemszögből közelítették meg a problémát, később azonban, ahogy egyre gyíltek az adatok (a vizsgálati időszakban több mint 1500 beteg fordult meg a klinikán), a kutatók meggyőződtek arról, hogy rejtett neurológiai zavarok okozzák és súlyosbítják a tartós alvászavarokat.

Felesleges betegségtudat
 A klinikán míszerekkel figyelték alvás közben az élettani folyamatokat. A míszerek kiíró szerkezetei feltérképezték az agyhullámokat, a szemmozgást, az izomrostok míködését, és sok esetben olyan testi folyamatokat is, mint a szívverés, a légzés, továbbá a reflexek ingerelhetősége és a beteg vérének oxigén- és szén-dioxid-tartalma. A míszeres vizsgálatokat olyan betegeken végezték, akik tartós álmatlanságban szenvedtek, és panaszaikkal maguk jelentkeztek a klinikán. &Iacuteme néhány, konkrét eset és tanulságai.

> Barry G. ingatlanközvetítő kénytelen volt korán visszavonulni az üzleti életből, mert – mint mondta – éjszakai álmatlansága és ennek következtében jelentkező állandó, egész napos kimerültsége lehetetlenné tette munkáját. Beszámolója szerint esténként egy óra hosszat vagy még tovább feküdt éberen, majd éjszakánként többször is fölriadt, és hajnali öt után már sohasem tudott aludni. Becslése szerint éjszakánként még öt órát sem aludt. Felesége elmondta: szinte megszállottan hajtogatta, mennyire szüksége volna rá, hogy „rendesen alhasson”. Panaszain nem enyhített sem a gyógyszeres, sem a pszichiátriai kezelés. A klinikán felkérték, hogy vezessen naplót, és tizenöt percenként jegyezze fel, érez-e álmosságot. A feljegyzéssorozat részletesen megerősítette panaszait.
Amikor a klinikára került, két teljes éjszakán át tartották míszeres megfigyelés alatt. A míszerek a szervezet teljesen szabályszerí míködését jegyezték föl. Amikor ezt közölték a beteggel, megszínt betegségtudata! Hamarosan – minden különösebb orvosi beavatkozás nélkül – jó alvó lett: tíz percen belül elaludt, és az éjszaka folyamán összesen húsz percig volt ébren: hét órát és tizenhárom percet töltött el normális alvó állapotban. Vagyis G. úr tudomásul vette, hogy csupán álálmatlanságban szenved: a tárgyilagos adatok megváltoztatták szubjektív benyomását. Három hónappal később ezt írta: „Mióta tudom, hogy az alvásmennyiségem normális, már nem izgatom magam, és nem aggódom az alvás miatt. Mintha már nem ébrednék olyan gyakran éjszakánként. Nagy megkönnyebbülés, hogy nem szedek altatókat, mindig kábult és lehangolt voltam tőlük.”

Altatók csapdájában
Amikor valamilyen lelki válság néhány éjszakára elviszi az álmunkat, köny-nyen beleeshetünk az altatók csapdájába, ahonnan azután nehéz kitörni. Sokan kábultan kászálódnak ki ágyukból, és hiába holtfáradtak egész nap, a normális alvás a következő éjjel sem tér vissza. Eredeti gondjukhoz most már az álmatlanságtól való félelem is társul. Ha nem válik be altatóként a meleg tej, a játékos fejszámolás, a könnyí, ártalmatlan tabletta, a beteg orvoshoz fordul, és valami hatásos, radikális szert kér. Az orvosok általában a nyugtató hatású trankvillánsokban és barbiturát-készítményekben bíznak. Ha ezeket a tablettákat valaki csak akkor veszi be, amikor már kiderült, hogy megint nem sikerült elaludnia, a hatás túl későn következik be, és az eredmény: egész napos fáradtság. Ettől a beteg igyekszik úgy menekülni, hogy elkezdi jó előre, mintegy megelőzésként szedni az orvosságot. Gyakori, hogy ez a kezelés az eredeti, múló lelki baj helyébe egy sokkal súlyosabb orvosi problémát állít: a gyógyszerfüggő álmatlanságot.

• A klinika jellegzetes betegeinek egyike, B. egyetemi hallgató egy közelgő vizsga miatt idegeskedett. Izgalmában képtelen volt aludni, napközben pedig túlságosan álmos volt ahhoz, hogy tanuljon. Orvosa mérsékelt adag amobarbitált írt fel neki. Ez néhány éjszakára bevált, de azután az álmatlanság visszatért. Erre megduplázta adagját, mire újra tudott aludni – egy ideig. Hamarosan az előírt adag négyszeresénél tartott. A vizsga után B. hirtelen abbahagyta a gyógyszerszedést. Rendesen aludni továbbra sem igen tudott, rövid ideig tartó, de ijesztő, lidércnyomásos álmai voltak. Ez a tapasztalat és az alvással kapcsolatos egész lelkiállapota megerősítette őt abbeli félelmében, hogy gyógyíthatatlan álmatlanságban szenved. Fokozott gyógyszerszedésbe kezdett; amikor a klinikára került, az eredeti barbiturátadag tízszeresét szedte! És rosszabbul aludt, mint valaha.

Ennek a betegnek az esete már úgynevezett gyógyszerfüggő álmatlanság volt. Az emberi szervezet tírőképessége az altatószerekkel szemben a gyógyszeradagok fokozásával párhuzamosan romlik, s végül már a rendkívül nagy adagok sem biztosítják a normális alvást. Ha pedig a gyógyszerkészítményeket hirtelen megvonják, a beteg – akárcsak az említett egyetemi hallgató – kezdetben csaknem teljesen álmatlanná válik, később alvási zavarokkal és ijesztő álmokkal küszködik. Mindezt átélte B. egyetemi hallgató is, akin végül is csak hosszadalmas gyógyszerelvonó kúrával lehetett segíteni.

Egy alkalomszeríen, feszült lelkiállapotban bevett altató talán nem ártalmas. A szokásos lefekvés előtti porok vagy cseppek azonban más lapra tartoznak. Csaknem mindenfajta, rendszeresen használt nyugtató súlyosbítja az álmatlanságot, ahelyett, hogy gyógyítaná. Mindenkinek, aki rászokott az altatókra, gyógyulása érdekében gondosan megtervezett elvonókúrán kellene keresztülmennie, elviselve a kezdetben nyugtalan, akár gyötrelmes éjszakák sorát is.
• Sandra W. 50 éves nőbeteg, akinek valaha porcsérve volt, heveny hátfájása miatt nem tudott aludni. Akkor szokott rá az altatókra. Gerince ugyan rendbe jött, de ettől kezdve tíz éven át súlyos álmatlanságban szenvedett, amihez nappali fáradtság járult. Amikor a klinikára került, napi gyógyszeradagja a következőkből állt: 2400 mg meprobamat, két szem phenobarbital, 100 mg desipramin és több mint 200 mg natrium-amythal. &Aacutelmatlansága e gyógyszerarzenál ellenére tartós volt, sőt rosszabbodott. Az utóbbi időben némi pálinkával is megöntözte az esti adagot… A beteg kémiai függőségét – vagyis a gyógyszerekre való rászokottságát – 18 napi, gondos orvosi felügyelet mellett végrehajtott, fokozatos elvonással próbálták megszüntetni. Gyógyszermentessége még a kezelés végére sem alakult ki, a míszerek kimutatták, hogy az első, altató nélküli éjszakán egyáltalán nem aludt el. A következő napon nyolc órán át aludt, nem egyenletesen. A következő három napon az elalvás mindig két-két órával később következett be, mintha a normális, 24 órás ciklus helyett 26 órás ciklusra állt volna át. A klinikán ma sem tudják, hogy ez a cikluseltolódás a gyógyszerek vagy a gyógyszerelvonás hatására következett-e be, vagy éppen a beteg egyéni, természetes bioritmusa nem igazodott a 24 órás naphoz.

Sandra W. alvásritmusa végül is állandósult. Egy hónapi klinikai kezelés után az ellenőrző mérések 15 százalékos gyors szemmozgást (álmokat) és 10-15 százalékos lassú hullámú agytevékenységet (mély alvást) jeleztek, ami arra utal, hogy a beteg visszatért az életkorának megfelelő alvási ritmus határai közé. Mivel az orvosok előre felkészültek a megvonási tünetek jelentkezésére, elejét vették annak, hogy a beteg ezekre, mint gyógyíthatatlan álmatlanságának újabb bizonyítékaira hivatkozzék, és még több gyógyszert szedjen. A betegek ugyanis hajlamosak rá, hogy a kellemetlen időszakban visszatérjenek megszokott gyógyszereikhez.A napi alvásciklust a gyógyszereken kívül még más tényezők is befolyásolhatják. Vannak olyan betegek, akik rendkívüli esemény (például egy hosszabb repülőút) után küszködnek alvási zavarokkal. Ajánlatos, hogy az ilyen túlérzékeny személyek rendszeres életmódot folytassanak, tartsák be napirendjüket és kerüljék az altatókat. Ha az álmatlanság, amit gyógyszermegvonás vagy napirendi változás okozott, még azután is fennmarad, amikorra az alvásritmusnak stabilizálódnia kellene, a pszichológusok új, nem gyógyszeres kezelési eljárásokkal próbálkoznak. Szakértők olyan viselkedést módosító eljárást alkalmaznak, amelynek során megtiltanak mindenféle hálószobai tevékenységet az alváson kívül, és ráveszik a beteg környezetét, hogy a legkisebb változást is jutalmazza, ami a rendszeres, normális alvási szokások irányába mutat.

Kihagy a lélegzetvétel
Egyre több orvos figyel fel a gyógyszerszedés következtében fellépő álmatlanságra, de azt csak kevesen tudják, milyen egyéb okai lehetnek ennek a tünetnek. Gyakori, hogy az álmatlanság hátterében olyan idegkórtani elváltozások húzódnak meg, amelyek a beteg életét is veszélyeztethetik.

• Robert Q. 51 éves ács éjszakánként gyakran felriadt és mindig sokkal korábban ébredt, mint kellett volna. Felesége elpanaszolta, hogy nagyon hangosan horkol. Mikor bekerült a klinikára, az orvosok összeállították kórtörténetét, amely semmi különöset nem mutatott. Személyiségvizsgálati mutatói sem tértek el az átlagostól. Két éjszakán át míszeres megfigyelésnek vetették alá a beteget. Ennek során kiderült, hogy valóban kissé gyakrabban ébred fel, mint az átlagos alvó. Enyhe nyugtató adagolására ez a tünet is megszínt, a beteg elhagyhatta a klinikát. &Aacutem odahaza álmatlansága hamarosan visszatért – három hónap múlva ismét jelentkezett a klinikán. Ezúttal a szívmíködését is ellenőrizték, és visz-sza-visszatérő rendellenességeket tapasztaltak. &Uacutejabb mérőcsatorna bekapcsolásával megvizsgálták a beteg légzését. Ekkor kiderült, hogy légzése gyakran kihagy: csaknem minden elalváskor 20–90 mp-re eláll a lélegzete, majd egy hangos horkantás kíséretében tér vissza a ritmus.

A míszerek tanúsága szerint a beteg mellkasa és hasa mozdulatlanná vált mindannyiszor, ahányszor az agyi hullámok mély alvást jeleztek. Ez derített fényt Robert Q. alvási zavaraira. A beteg ugyanis gyakorlatilag csak akkor lélegzett rendesen, ha ébren volt vagy csak felszínesen aludt. A leírt tünetet: a lélegzet alvás közben való megakadását, orvosi nyelven alvási apnoe-nak nevezik. Az amerikai klinika minden huszadik betegénél kimutatható volt ez a rendellenesség. Néhányan ezek közül a betegek közül álmatlanságra, mások viszont aluszékonyságra panaszkodtak. Bármi is a panasz, tény, hogy a szervezet automatikus légzésvezérlése az ébrenlétből az alvásba való átmenet alatt megszakad. A vezérlés hiánya okozhatja egyrészt azt, hogy a rekeszizom és a bordaközti izmok mozgása megszínik, de az is lehetséges, hogy a gégeizmok ernyednek el, és ezáltal záródik el a levegőáram útja. Bármi legyen is az oka, az apnoe következtében a vér oxigéntartalma hirtelen csökken, és normális sav-bázis egyensúlya felborul.

A vér összetételének gyors változása vészjelként hat az agyra: a szervezetnek levegőre van szüksége! Az agy erre kissé felébred, és a légzőizmok újra míködésbe kezdenek. A tüdő azonban nem telhet meg, amíg a légzőizmok lazák. Az áldozat tehát még jobban felébred, és küszködik, míg légzőizmainak tónusa teljesen vissza nem tér, s mielőtt újra elaludna, egy hangos horkantással levegő után kap.Nem lehet pontosan tudni, hányan szenvednek alvási apnoé-ben a hangosan horkolók közül. Ennek megállapítása a míszeres vizsgálatok nélkül nagyon nehéz. Utóbbiaknál pedig az apnoe állandó magas vérnyomást okozhat, s ez könnyen vezethet a szív és a keringési rendszer válságos állapotához is. Bár számos olyan gyógyszer van, amely alkalmas a tünetek enyhítésére, az altatók többsége éppenséggel súlyosbítja az alapvető bajt azáltal, hogy a légzési tevékenységet csökkenti. Nagyobb adag altató alkalmazása viszont azzal a kockázattal jár, hogy az apnoé-s beteg esetleg meghal.

• A légzőtevékenység vezérlési zavara arra utal, hogy az idegrendszer míködése rendellenes, és ez egyéb következményekkel is járhat. Raymond J. 40 éves kőmíves olyan hangosan horkolt, hogy annak idején katonatársai álmában kicipelték a barakkból, hogy lármájától megszabaduljanak. Amikor a klinikára került, elmondta, hogy az utóbbi két évben szinte állandóan álmos. Aluszékonysága, kövérsége és az ehhez társuló szív- és keringési zavarok miatt baját a Sir William Osler által Pickwick-kórnak nevezett tünetegyüttesként határozták meg. Az elnevezés Charles Dickens Pickwick klub címí könyvéből származik, amelyben Joe, a kövér inas állandóan elalszik teendői közben. Nos, Raymond J. Pickwick-kóros beteg egyetlen éjszaka folyamán 534 alkalommal szüntette be lélegzését. Raymond J. története szerencsésen végződött, mert a német Wolfgang Kuhlo és munkatársai már felfedezték, a súlyos apnoés betegek életét gégemetszéssel lehet megmenteni. &Iacutegy azután a Stanford sebészei megnyitották a beteg felső légútját közvetlenül a gégefő alatt, s egy légzőcsövet helyeztek el benne. Ezt a beteg napközben, amikor rendesen lélegzett, lezárhatta. Hat hónappal a mítét után visszanyerte normális testsúlyát, éberségét és munkaképességét. Felesége külön köszönőlevélben nyugtázta a horkolás megszínését. Az alvás közben fellépő légzési nehézségek okainak alaposabb felderítése érdekében a Stanford Klinikán neurofiziológiai kísérleteket végeztek macskákkal. Ennek során a macskák elalvásakor változásokat észleltek a légzést biztosító idegsejtekben. Ezek a változások az alvás és a légzés szoros kapcsolatára utalnak. Az ébrenlétből az álomba való átmenetkor – úgy tetszik – csökken a légzési késztetés. E köznapi jelenség tudatosítása rávezet az alvási apnoe megértéséhez.Mindenki, aki a tartós alvási panaszokat elsősorban lelki bántalmakra akarja visszavezetni, figyelmen kívül hagyja az egyéb – fizikai – rendellenességek lehetőségét. Pedig sok ilyen baj van, ha nem is mindegyik olyan veszélyes, mint a légzés megakadása.

• Thelma P. titkárnő állandó összetörtségről és ingerlékenységről számolt be. Kellemetlenségei okát elalvási nehézségeiben látta. „Sehogy sem tudok kényelmesen elhelyezkedni.” Férje elmondta, hogy álmában az asszony gyakran üti és rúgja őt.A klinikai vizsgálat során az első két éjszakai vizsgálat idején 20–40 perces alvási szakaszokat rögzítettek, amelyek közé pillanatnyi ébredések ékelődtek. Mérték a test nagymozgásos tevékenységét és a lábizom összehúzódásait is. Ezek a mutatók derítették fel a bajt. A beteg nemcsak elalvás előtt hánykolódott, bizonyos izomcsoportjaiban ritmikus rángásokat lehetett észlelni elalvás után is. A titkárnő esetében két különböző idegkórtani rendellenességet lehetett kimutatni: 1. az alsó végtagok nyugtalansága (erre az a kényelmetlen érzés jellemző, amit a személy akkor él át, ha a lába mozdulatlan, vagy ha 15–20 másodpercnél tovább fekszik), 2. éjszakai izomrángások, amelyek alvás közben mind a lábán, mind a többi végtagon jelentkeztek.

Rohamszerí, kóros álmosság
Az álmatlansági panaszok mellett sok beteg szenved nappali álmosságban is. Sokuk a narkolepszia néven ismert betegség áldozata. (Narkolepszia: rohamszerí, kóros álmosság.) A betegség négy fő tünetből tevődik össze, van, akinél csak ezek egyike, van, akinél több is előfordul: 1. álmosság, ami gyakorta rohamszeríen tör rá a betegre 2. kataplexia, hirtelen beálló izomgyengeség 3. ijesztő tartalmú hallucinációk közvetlen elalvás előtt vagy után 4. alvás közben beálló bénulás. Egyes tünetek akkor is rátörhetnek a betegre, amikor éppen kocsit vezet, dolgozik, szeretkezik, vagy sportol. Vannak, akik a mondat kellős közepén szenderednek el. A kataplexiás tünet úgy éri áldozatát, mintha fejbe kólintották volna. Az egyik beteg például szó szerint összeesett a kézilabdapályán.

• Egy 44 éves szerszámgéplakatos baját 20 éven keresztül tévesen állapították meg. Az utóbbi 8 évben egy pszichiáter tudathasadásos betegként kezelte. Nem volt ugyan határozottan elmebeteg, de viselkedése sok tekintetben valóban nyugtalanító volt. Napközben rettenetes álmosság gyötörte, ami rohamszeríen jelentkezett. Ha izgatott volt, vagy nagyon pontosan akart beállítani valamit a gépen, izmai hirtelen elernyedtek és elájult. Munkáját alig tudta ellátni és olykor a szó szoros értelmében egy legyet sem mert agyoncsapni, mert attól félt, hogy összeesik. A közösülés is nehezére esett, hacsak – mint mondta – „nem úgy míködött, mint egy gép”, hogy az ájulást elkerülje. Ráadásul élénk látomásai voltak és szörnyí rémálmok gyötörték. Minthogy rendszeresen szunyókált napközben is, ilyenkor kapcsolták rá a berendezést – már a klinikán. A míszer olyan alvási szakaszokat jelzett, amelyeknek sorrendje kóros idegrendszeri elváltozásra utalt. A közönséges ébrenlétből ugyanis rövid, izomtónusmentes szakasz után rögtön a gyors szemmozgással jellemezhető, úgynevezett REM-alvás következett. A normális alvási menetrendben a REM-alvás (amikor álmodni szoktunk) csak mintegy másfél órával később következik. A beteg baja a narkolepszia klasszikus esete volt. E tünetegyüttest 1880-ban Jean B. E. Gélineau írta le, mechanizmusa 1963-ig nem volt ismeretes. Ekkor több klinikai kutatócsoport egymástól függetlenül egész éjszakán át tartó míszeres vizsgálatokat kezdett betegeken. Valamennyi esetben tapasztalták az ébrenlétből átmenet nélkül beálló REM-alvást. Ez az egészségestől eltérő sorrend világította meg a kór lényegét: a narkolepsziásoknak REM-alvási rohamaik vannak. Hallucinációik valószíníleg REM-álmok. Ez a felismerés vezetett el a kataplexia lényegéhez is.

Azok, akik az emberiségnek ama öt százalékához tartoznak, akik személyes élményként is átélik olykor az alvási-ébredési bénultságot, meg fogják érteni, hogy miért. Ez a bénaság az álom és az ébrenlét küszöbén lép fel, amikor a személy úgy érzi, hogy törzse és végtagjai részben vagy teljesen megbénultak. A jelenség önmagában sem alvászavart, sem más betegséget nem jelez, hiszen REM-alvás közben valamennyien megbénulunk, és ébredéskor gyakran érezzük, hogy nem tudunk megmozdulni. A központi idegrendszer finom, bonyolult míködésével le tudja állítani a motoros impulzusok továbbjutását a végtagok felé. A macskakísérletek tanúsága szerint e nélkül a bénultság nélkül az agyi aktivitás megmozdítaná a testet, arra indítaná, hogy felkeljen, és az alvó eljátssza, amit éppen álmodik. A narkolepsziás betegek bénultsága egészen más. Ez már súlyos rendellenesség.Eddig még nem sikerült olyan gyógymódot kidolgozni, amely megszüntetné a narkolepsziás tünetegyüttest, a triciklikus antidepresszáns gyógyszerek azonban általában jól hatnak a kataplexiával és a hallucinációval szemben. Az említett beteg esetében is ezt a kezelést alkalmazták, közben pedig rögzítették napi három rövid szunyókálásának adatait.

Beszélnek, járnak, sikoltoznak
Az alvási rendellenességekben szenvedő betegeket a panaszok jellege szerint három csoportba lehet sorolni: túl keveset alvók, túl sokat alvók, s végül az olyan betegek csoportja, akik alvás közben a normálistól eltérően viselkednek, és ezzel elsősorban környezetük nyugalmát zavarják. &#336k az úgynevezett dysomniások. Ide tartoznak az álmukban beszélők, a sikoltozók, az ágyba vizelők, alvajárók és fogcsikorgatók.

• Samuel R. gyakorta riasztotta fel egész háza népét éjszakai sikoltozásával. Feleségét zagyva monológokkal tartotta ébren. Még akkor sem tudott mindenre visszaemlékezni, ha felesége azonnal felébresztette. Nem tudjuk, mi zajlik az ilyen betegek fejében, éppen, mert soha nem emlékeznek rá ébredés után, sikoltozásuk azonban igazi rettegésre utal. A klinikán Samuel R. a szemmozgásmentes szakaszban kiáltozott. Gyógyszeres kezelést kapott, amit hasonló esetekben alkalmaztak sikerrel. Betegünk éjszakai kiáltozásai is abbamaradtak, és a család nyugalma helyreállt. A dysomniás betegek zöme a gyermekek közül kerül ki. Zavaraik általában 12–13 éves korukra vagy még előbb megszínnek és a legokosabb, ha ebbe a folyamatba nem is avatkozunk bele. A szülői aggodalom csak szorongóvá teszi a gyereket. És az alvajárók? Óva intünk mindenkit attól, hogy elhiggye azt a dajkamesét, miszerint az alvajárók soha nem tesznek magukban kárt. Egy amerikai gyermekkorú beteg egyenesen a családi tízhely parazsába gyalogolt bele. Célszerí tehát az alvajárót olyan szobában elhelyezni, ahol nem tehet kárt magában. Az alvásról ma már igen sokat tudunk. Az alvás szerkezete személyenként más és más. E változatosságban feltárul fizikai és szellemi erőnlétünk bonyolult összjátéka. A fiatal felnőttek alvási szokásai még összevethetők bizonyos normákkal, az egyéni különbségek azonban igen hamar drámai formát ölthetnek. Vannak, akik szemlátomást jól megvannak napi háromórai alvással is, mások kikészülnek, ha tíz óránál kevesebbet aludtak éjjel. Vannak, akiknek REM-alvása két óra hosszat is eltart, mások évekig panaszmentesek úgy, hogy ezt az alvási fázist szinte kihagyják, tehát nem álmodnak.A Stanford Egyetem klinikáján végzett kutatások rámutattak az alvási zavarokkal kapcsolatos hagyományos, pszichológiai központú hiedelmek egyoldalúságára. Igaz, mindenki érzékeny a pszichés feszültségre, a stresszhelyzetekre, de fizikai bántalmak is okozhatnak álmatlanságot. Az alvás kórtanának szempontjából a fizikai tényezők vizsgálatát eddig meglehetősen elhanyagolták. A jövőben a pszichés és fizikai vizsgálatokat együttesen és lehetséges összefüggéseikben kell végezni. Csak ez hozhatja meg a gyógyító megváltást. §

  • Fiúk, lányok, kutyák
    A narkolepszia kutatása is olyan terület, ahol az állatkísérletek segíthetnek hozzá egy emberi betegség megértéséhez és gyógyításához. Számos uszkárral előfordul például, hogy izgalmában egyszer csak elernyedve összeesik. Igen üdvös lenne egy ilyen ájuldozós kutya tudományos megfigyelése. Az ilyen állatokon végzett kezelési kísérletekkel fel lehetne tárni az alapbajt, aminek a narkolepszia a tünete.Vannak tizenévesek, akik szintén keresztülmennek egy ilyen korszakon, amikor napokig álmosak. Ennek egyik formája a Kleine–Levin szindróma, ami főként a túlzottan szégyenlős, visszavonult fiatalembereknél fordul elő, és vagy túlzott falánksággal, vagy az élelem visszautasításával jár együtt. Hasonló alvási problémákkal találkozhatunk lelkileg egészséges serdülő lányoknál is, gyakorta éppen a szabálytalan időben jelentkező menstruációsorozat előtt. Amint a havi vérzés rendje – spontán, vagy hormonkezelés hatására – helyreáll, rendszerint a nappali álmosság is megszínik.Az alváskutatás és a hormonkutatás összekapcsolása elősegítheti az alvás kórtanának mélyebb feltárását és a szükséges gyógymódok kidolgozását.

  • Mi újság ’77 óta?
    Megkérdeztünk egy szakértőt, hogy az elmúlt években milyen változások történtek, milyen új kutatási eredmények születtek az alvászavarok gyógyításában:– A legnagyobb változás talán az, hogy mára a poliszomnográfiás vizsgálat, (melyre a cikk elején utalnak), amellyel alvás közben olyan fontos funkciókat lehet mérni, mint az EEG, az EKG, a szemmozgás, a légzés vagy a hangfenomén, rutinvizsgálattá vált – mondja dr. Faludi Béla, a Pécsi Tudományegyetem Neurológiai Klinikájának adjunktusa. – Ezzel az eljárással egyértelmíen meg lehet állapítani, hogy az alvászavar visszavezethető-e szervi okokra. A cikk egyébként akkor jelent meg, amikor az alvásvizsgálatokban forradalom zajlott le: korábban ugyanis azt hitték, hogy legtöbbször pszichés eredetí az alvászavar, s ekkor jöttek rá, hogy lehet szervi eredetí is, és nem az altató adagolása a lényeg, hanem az okok felderítése.A másik nagy előrelépés az apnoe-s betegek gyógyításához kapcsolódik. A gégemetszést mint terápiát körülbelül ez idő tájt végezték utoljára.

    Az áttörés 1982-ben történt, amikor egy Colin Sullivan neví orvos feltalálta a folyamatos pozitív nyomású légsínterápiát. Az elterjedéshez nyilván hosszú idő kellett, de ettől kezdve már lecserélte, helyettesítette az új módszer a gégemetszést. Az apnoe-s (általában horkoló) betegeknél oxigénhiány lép fel alvás közben, amelynek jellemzően két oka van: az agy nem küld jelet, vagy a garat záródik be. A légsínterápia a második csoportba tartozók problémáját oldja meg, az alvás közben viselt orrmaszk, és a hozzá hosszú csövekkel kapcsolódó készülék a túlnyomásos levegő előállításával, belélegzésével nyitva tartja a garatot. Az agyi légzőközpontot gyógyszerekkel, illetve a sínterápia továbbfejlesztett változatával próbálják serkenteni.Ma már a narkolepsziáról is sokat tudunk, például, hogy bizonyos genetikai együttállás mellett gyakoribb, és azt is megfejtették, hogy az orexin neví fehérjemolekula hiánya okozza. Gyógyszerkombinációkkal jelentősen javítani lehet a beteg életminőségén, a narkolepszia felismerésében azonban sajnos nincs előrelépés: ma is átlagosan húsz év telik el, mire eljutunk a tünetektől a diagnózisig.