A Mars felszínének egyharmadát óceán borította

A Mars felszínének egyharmadát egy óriási, az élet kialakulására is alkalmas óceán borította 3,5 milliárd évvel ezelőtt – derül ki egy friss tanulmányból.Az Atlanti-óceán méretí vízfelület a bolygó északi pólusáig érhetett és annyi vizet tartalmazott, mint amennyi a Föld vízkészletének egytizede.
A tudósok évtizedekig vitatkoztak azon, hogy a vörös bolygó egykori vízkészlete elérte-e azt a mennyiséget, ami beindíthatta volna a párolgással és csapadékképződéssel járó vízkörforgást.
A Coloradói Egyetem kutatói, Gaetano Di Achille és Brian Hynek az 1990-es évek végén a Mars körül keringő Global Surveyor fedélzetén lévő lézeres magasságmérő (MOLA) képeit, illetve az újabb, az amerikai és európai megfigyelőrendszerek adatait vizsgálta át. Ezek a képek és információk már korábban is elérhetőek voltak, de csak most került sor arra, hogy a marsi felszínről elérhető adatokat egy átfogó számítógépes modellel tegyék érthetővé.
A Nature Geoscience címí tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint a Mars felszínén 52 deltatorkolatra utaló üledékes területet találtak. Ezeknek a torkolatoknak több mint fele azonos magasságban található, azaz egy korábbi, nagykiterjedésí óceán partvonalait is jelölhetik.
A tudósok számításai szerint a 124 millió köbkilométer vizet tartalmazó ősi tenger a bolygó felszínének 36 százalékát boríthatta.
Egy másik, a Journal of Geophysical Research címí szaklapban megjelent tanulmány szerint Hynek és kollégái közel 40 ezer marsi folyóvölgyet vettek nyilvántartásba, azaz négyszer többet, mint azt korábban feltételezték.
“A folyóvölgyekben gazdag felszín csak bőséges csapadék esetén jöhetett létre” – magyarázta Hynek.
“A legfontosabb kérdés, amire választ szeretnénk most kapni, hogy ez a temérdek mennyiségí víz hová tínt a Marsról” – tette hozzá Di Achille.
A kutatók kérdéseire az újabb expedíciók adhatnak magyarázatot, köztük a NASA 485 millió dollár (110 milliárd forint) értékí, a Mars felső légkörének és ionoszférájának tanulmányozására tervezett MAVEN-szonda, amelyet várhatóan 2013-ban indítanak útnak.