Jobban teljesítenek az iskolát időben kezdő gyermekek belga felmérés szerint

Gyengébben teljesítenek a tanulásban azok a gyermekek, akiket “hadd érjen még” jelszóval a szülők visszatartanak az iskolakezdéstől – derül ki egy belga oktatási felmérésből.A La Libre Belgique címí lapban ismertetett felmérés nyomán a helyi oktatási tárca – lényegében szembemenve több más európai ország felfogásával – azt a következtetést vonta le, hogy tudományosan megalapozott, nagyon nyomós indok nélkül nem érdemes bátorítani az iskolakezdés halogatását, mert az nem segít a gyermeknek.
Belgiumban kötelező általános iskolába íratni a gyermeket legkésőbb abban az évben, amikor betölti a hatéves kort, és az iskolakezdés már ötévesen is lehetséges. Ennek ellenére minden huszadik gyermek csak később kerül az iskolapadba, mert – főleg szülői kérésre – megismétli az óvoda valamelyik évfolyamát. A felmérés szerint kétszer nagyobb a fiúk aránya a lányokénál a visszatartottak között, az ötévesen iskolába kerülők 60 százaléka pedig lány.
A kutatás arra világított rá, hogy a hétévesen iskolát kezdők a várakozásokkal ellentétben nem veszik könnyebben az oktatás akadályait, sőt gyengébb eredményeket produkálnak, mint az előírt korban elsőssé válók.
Oktatók és oktatási szakemberek szerint ezért nincs értelme bátorítani azokat a törekvéseket, hogy a nehezebben érő (vagy inkább ilyennek tínő) gyermekeket automatikusan tartsák vissza egy évvel.
Ez azonban nem jelenti azt sem, hogy automatikusan ellenezni kell az ilyen elképzeléseket. A szakemberek szerint minden esetet külön-külön kell megvizsgálni, felállítva az érintett gyermek minél teljesebb tudományos mérlegét alkalmassági, pszichológiai, neurológiai és egyéb tényezőket figyelembe véve.
A végső döntés természetesen a szülőké – ismerik el az oktatók -, de a szülő a tapasztalatok szerint akkor dönt helyesen, ha az említett mérleget és az óvónők véleményét, javaslatait a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszi.