Telefonhívás antidepresszáns tabletta helyett

Gyógyszerek helyett rendszeres telefonbeszélgetéssel kezelt, depressziós betegek állapota ugyanúgy javult, mint a tablettát szedőké – derült ki egy vizsgálatból.A depresszió az egyik leggyakoribb és legkínzóbb lelki betegség. Az Egyesült &Aacutellamokban a felnőtt lakosság 5-11 százaléka, Magyarországon 7-16 százaléka szenved depresszióban. Kezelésére sokféle módszer és gyógyszer kerül forgalomba, azok eredményessége meglehetősen változó.
Diane Spangler és munkacsoportja antidepresszáns gyógyszerek nélkül kísérelte meg a pszichés zavarok kezelését. A klinikai vizsgálatot 30, súlyos depresszió miatt intézetükbe fölvett betegen végezték. (Az eredményről a Behaviour Therapy szakmai folyóirat júniusi számában számolnak be.)
Az új gyógymód lényege az volt, hogy a betegeknek nem rendeltek semmiféle gyógyszert – kórházi kontroll sem történt -, hanem a kezelőorvos nyolc alkalommal, az ellenőrző vizsgálatnak megfelelő gyakorisággal telefonon érintkezett páciensével. A beszélgetésekben minden, a beteg számára fontosnak érzett kérdést megtárgyaltak. A gyógyítás célját szolgáló telefonvizit általában 21-52 percig tartott.
Amikor fél év után az eredményeket összegezték, a betegek 42 százaléka kikerült a depressziós állapotból. A klinikán a gyógyszerrel kezelt, hasonló esetek ilyen mértékí javulása 50 százalékban sikerült.
“A telefonkezelés igen hatásosnak bizonyult – vélekedett Spangler. – Ez igazi betegbarát módszer. Időben is rugalmasan szervezhető, és ami igen fontos: nincsen gyógyszeres mellékhatás”.
A kórházba kerülő depressziósoknak mintegy harmada nem élt a telefonos kezelés lehetőségével, hanem ragaszkodott a pszichiáterrel történő, személyes találkozáshoz ragaszkodott. A kutatók szerint a telefonos gyógykezelés mindazonáltal sokkal kényelmesebb a betegnek: nem kell utazgatnia, és azzal sincs gond, hogy esetleg várakoznia kell.
“A depressziós betegnek a kezelési módra vonatkozó választását azonban mindig tiszteletben tartjuk” – mondta a vizsgálat vezetője.