A tetvek “segítségével” határozták meg az emberi ruházkodás kezdetét

A tetvek segítségével sikerült amerikai tudósoknak meghatározniuk, hogy mikorra tehetők az emberi ruházkodás kezdetei.A Pennsylvaniai &Aacutellami Egyetem genetikusai DNS-vizsgálatokkal igyekeztek megállapítani, hogy mikor vált el egymástól a fejtetí (Pediculus humanus capitis) és a ruhatetí (Pediculus humanus humanus). A "szakítás" a kutatók becslései szerint 190 ezer évvel ezelőtt következett be. Ez a váltás, mint a tudósok feltételezik, röviddel azután mehetett végbe, hogy az ember elkészítette első öltözékét – olvasható a ScienceNews (http://www.sciencenews.org) tudományos hírportálon.
Elméletüket a tudósok az amerikai antropológusszövetség idei közgyílésén ismertették. Mint Andrew Kitchen, az egyetem kutatója kifejtette, a vizsgálatok rávilágítanak arra, hogy milyen kevés ismerettel rendelkezik a tudomány a kulturális fejlődést illetően, amelynek köszönhetően az emberi közösségek megtelepedhettek az északi, hidegebb régiókban. Korábban a tudósok azt feltételezték, hogy az öltözködés szokása valamikor az egymillió és negyvenezer évvel ezelőtti időszakaszban alakult ki.
A korábbi vizsgálatok, amelyek során a modernkori tetvek mitokondriális (a sejt energiaszervében, a mitokondriumokban lévő) DNS-ét elemezték, azt eredményezték, hogy a ruhatetí mindössze 70 ezer évvel ezelőtt fejlődött ki a fejtetíből. Mivel a tetvek az öltözék redőiben telepednek meg, úgy vélték, hogy a ruházkodás is csupán hetvenezer éve kezdett elterjedni.
Kitchen rámutatott, hogy a mitokondriális DNS az emberi genomnak csupán kis hányadát alkotja, ezért csapatával a tetvek nukleáris (sejtmagi) DNS-ét is elemezte. Mivel a nukleáris DNS lényegesen régebbi képződmény, így a ruhatetí kifejlődésének pontosabb kormeghatározását is lehetővé teszi – mondta.
"A 190 ezer év reálisnak tínik. A kétszázezer éve kifejlődött Homo sapiens, de lehet, hogy a neandervölgyi ember is ekkortájt kezdett ruházkodni" – magyarázta, hozzáfízve: ekkorra a Homo sapiens és a Homo neanderthalensis egyaránt elveszthette testszőrzete jelentős részét, és megtanulta a szerszámkészítést, egyebek közt az állatbőrök kikészítésére szolgáló eszközökét.
Az egyetemi kutatók szerint viszonylag gyorsan zajlott le a tetvek mutációja: előfordulhatott, hogy a ruhatetí kialakulásához elég volt néhány nemzedék.
Kitchen megjegyezte: arra nincs semmilyen bizonyíték, hogy a fejtetí a ruhatetíből fejlődött volna ki.