A rákok diszkrét bája

A Csendes-óceán északi részén, százméternyire a felszín alatt, minden szürkészöld: a halak, a moszatok, a puhatestíek. Itt húzódik az a bizonytalan határ, ahol a napfény lassan kihuny, és átadja helyét az örök sötétségnek.Az egyik szikla mögött hirtelen feltínik egy lény, holdjármíre vagy távoli világok lakóinak írhajójára emlékeztet. A hermetikusan zárt test vékony lábakon imbolyog; a kabinból időről időre két rövid kis periszkóp nyúlik ki. A berendezés két hosszú karjával tapogatózva lassan mozog az óceán fenekén. A karok végén különleges mintavevő készülék. Ha a berendezés fedelét fölnyitjuk, kiderül, hagy a kabin egyáltalán nem nagy – alig 70 centiméter hosszú. Ilyen kis helyen még a legigénytelenebb utas sem férne el. Lehet hogy távirányítású? Könnyen elképzelhető. A szilárd burok alatt tökéletes, vékony idegszálakon keresztül utasításokat vevő és továbbító berendezés helyezkedik el.

Törpék, óriások, bevándorlók
A titok nyitja egyszerí – élőlényről van szó. Mégpedig rákról, pontosabban a rákok világának Japán partjai közelében élő Gulliverjéről. Ahhoz, hogy e világ törpéivel is megismerkedjünk, fel kell nyitni egy feketekagylót. Ennek héjai között húzódnak meg a két-három milliméter hosszú minirákok. Ez a puhatestíekben élő úgynevezett kagylóőr. Az arcátlan betolakodók a kagyló héja alatt, a kopoltyúlemezekbe kapaszkodva élnek, és a házigazda asztaláról származó maradékokkal táplálkoznak. A Japán-tenger óriása és a kagylóba befészkelődött törpe között helyezkedik el a több mint négyezer fajból álló ráknép. Bekalandozzák az óceánokat és a kontinenseket, s irigylésre méltó gyorsasággal szaporodnak.1912 egyik nyári napján egy német halász a Weser folyón vetette ki hálóját, és kifogott néhány rákot. Nagyon meglepődött, amikor látta, hogy a rákok ollóját sírín nőtt bolyhok borítják. A rendszerető halász elvitte zsákmányát a helyi tanítóhoz, aki megállapította, hogy ezek a gyapjas kezí (Eriocheir sinensis) rákfajhoz tartoznak. Ez a rákfaj a Jangce folyóban, Kínában él. A rákok szeretnek vándorolni, de a Jangce és a Weser közötti távolság mégis túl nagy számukra. Mint később kiderült, a keleti tengerekről hazatérő hajók fenéktartályaiban kerültek Európába.

Az európai folyók megtetszettek a gyapjas kezíeknek. A helyi lakosok bánatára azonban a vállalkozó kedví Eriocheir a szó szoros értelmében kezdte kihúzni lábuk alól a talajt. Ez a rákfaj, amelynek lábterpesztése a fél métert is elérheti, a talajba ássa lakóhelyét – egy négyzetméternyi területen 25-30 lyukat is készít. A jövevény munkája következtében gátak és töltések omlottak össze, földcsuszamlások és árvizek keletkeztek. A rák ollójának egyetlen nyisszantásával halászhálókat és telefonkábeleket vágott el.Amikor eljött a szaporodás ideje, a rákok a folyók torkolatvidékére vonultak, benépesítették Belgium és Hollandia tengerpartjait. A negyvenes évek elején Svédországba is eljutottak. Miután ellepték a Rajnát, Franciaországba is behatoltak, 1958-ban megjelentek a Loire és a Garonne folyókban. A legfrissebb értesülés szerint már a Földközi-tengerben is találkoztak velük. Hadjáratuk folytatódik…

A légző lábtól a párzó lábig
&Uacutegy tínik, hogy a rákok valamikor az ízeltlábúak keletkezésének hajnalán szerződést kötöttek rokonaikkal, a rovarokkal, a világ felosztásáról. A rovarok kapták a levegőt és a szárazföldet, a rákok pedig a tengereket, folyókat és tavakat. Életük során a rákok átalakulások sorozatán mennek át. Az újszülött nem hasonlít jobban a kifejlett rákra, mint a hernyó a lepkére. Gyermekkorában még csak nem is nevezik ráknak, hanem tüskés lárvának, zoeának. A fél milliméternél nem hosszabb zoea furcsa jelenség, amelyet csak mikroszkóp segítségével lehet alaposabban szemügyre venni. Hajszálvékony nyúlványai vannak, a teste különleges szelvényes farokban (ez a potroha) végződik, és éles, a testhossz hatszorosára megnőtt tüskéje, csőre van. Teste olyan átlátszó, hogy a vízben csak két fekete szemét lehet észrevenni. Alighogy kikelt, a zoea kezdi felfalni az útjába kerülő élőlényeket, köztük más lárvákat is. Gyorsan növekszik, és húsz nap alatt kifejlett rákká változik.A rákok a legügyesebb ezermesterek.

&Oumlt pár lábuk a legkülönbözőbb feladatok elvégzésére alkalmas: járó lábaik járnak, kopoltyús lábaik meggyorsítják a légzést, rágó lábaik a táplálék megrágásában segítenek, hasadt lábaik a nőstényeknek a tojások elszállítását könnyítik meg, a hímeknél pedig fontos szerepet töltenek be a párzásban.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a rákoknak sasszemük van, de azért semmi nem kerüli el mozgatható nyélen ülő, recés, összetett szemüket, ami az ő szempontjukból érdekes. A szemek különböző irányba elfordíthatók, és így széles látószöget biztosítanak az állat számára. A ráknak a hallása is jó, bár ennek míködési mechanizmusát még nem ismerjük. Néhány tudós véleménye szerint az állat a lábainak belső oldalán levő kerek membránokkal fogja föl a hangokat. Miért is ne lehetne így? Ha már olyan sok lába van, akkor minek növesszen még füleket is? Fejlett szaglása lehetővé teszi a rák számára, hogy már nagy távolságból megszimatolja a zsákmányt. De hol a szaglás szerve? Két első csápján két-három, érzékelő szőrökkel benőtt nyúlvány van; lehetséges, hogy ezek töltik be a szaglószerv szerepét?

A rákoknak ízlelőszerveik is vannak, hiszen ha nem így lenne, akkor mindent fölfalnának, ami az útjukba kerül. Étrendjük viszont arról tanúskodik, hogy ezek a tízlábú lények meglehetősen ínyencek. &Iacutezlelőszervüket azonban még mindig nem sikerült felfedezni.Kitinborítású, meszet is tartalmazó páncélján keresztül a rák tapintani is tud. Egy finom ecset könnyí érintése a páncélon már elegendő ahhoz, hogy az állat behúzza a szemeit, a lábait pedig passzív védekező állásba helyezze.A rák darabokra tépi, lenyeli és a fejtorában levő gyomrában földolgozza a zsákmányát. Páncéljával együtt egyébként zúzógyomrát is rendszeresen levedli – nincs tehát gondja a gyomorfekéllyel vagy a gyomorhuruttal.

Ha eldobja, újra kinő
Ha már megbarátkoztunk azzal a gondolattal, hogy az állat gyomra a fejtorában van, akkor azon se csodálkozzunk, hogy a gondolkodási központja az emésztőszerv alatt található, a hasi oldalon. Ez persze nem a szó szoros értelmében vett agy, hanem idegdúcok tömörülése, amelyből a test különböző részeinek szóló utasítások indulnak ki. A zömök testí rák erős, határozott személyiség benyomását kelti. Valóban az is. Amikor kísérletképpen munkára fogták – testsúlyához viszonyítva tizenegyszer olyan nagy súlyt volt képes elvonszolni, mint a ló. Nem rossz eredmény, bár ritkán fordul elő, hogy a ráknak az igásállat szerepét kellene eljátszania. Testénél huszonnyolcszor nehezebb ollói cipelésével azonban naponta bizonyítja erejét.&Aacutem ezzel még nem merítettük ki a rákok különleges képességeit. Többek között arra is képesek, hogy önkéntesen megcsonkítsák magukat, majd pótolják elvesztett végtagjukat. Előfordul például, hogy egy rákszépség kegyeiért vívott harcban két rák szorosan összeakaszkodik. Ha az ügyesebb fél ollóival elkapja ellenfele lábát, akkor az rögtön leválik, de nem a harapás helyén, hanem a tövénél. Ilyenkor a vesztes sántítva megfutamodik.

Egy kísérlet során három kiéhezett rákot helyeztek egy akváriumba. Ezek azonnal nekirontottak már hosszabb ideje ott tartózkodó negyedik társuknak, amelyik a csatamezőn hagyta lábait. A megnyomorított állatot a többiektől elkülönítve egy másik akváriumba helyezték. Nem volt valami jó állapotban: tíz végtagja közül csupán három maradt – két ollója és egy járólába. Járni nem is tudott, de étvágyán és hangulatán nem hagyott nyomot a nyomorékság. A következő vedlés után már újra tíz lábon szaladgált.Ez azonban nem azt jelenti, hogy a rák végtagjai törékenyek. Az állat súlyát százszorosan felülmúló terhet is elbírnak. A láb leválását a tartóizom reflexszerí összehúzódása idézi elő, s a seb egyáltalán nem vérzik, mivel a végtag nem az ízületek összekapcsolódásánál válik el, hanem a második ízület közepén.Azt gondolhatnánk, hogy a lábak ledobása csaknem tudatos tevékenység.

Kísérletek során azonban bebizonyosodott, hogy a rákok öncsonkítása teljesen automatikus, amit nem a központi idegrendszer irányít.

Megcsípett lábukat még azok a rákok is képesek ledobni, amelyeket megfosztottak központi idegrendszerüktől, vagy amelyeket éterrel mély kábulatba juttattak. Az a program, amely ezt a helyi reakciót irányítja, csak akkor lép míködésbe, amikor az állat lábát egy hal, vagy egy másik rák elkapja.

Feltörik a kókuszdiót
A rákok egyébként nemcsak vízben élnek. Nagy részük elhagyta a szülőelemet, és a szárazföldön telepedett meg. Rendszeresen – a párzás idején és a tojások lerakásakor – visszatérnek a vízbe, de életük többi részét a szárazföldön töltik. Sok feladat elvégzésére alkalmas lábaikat a szárazföldön exkavátorként használják, mély lyukakat és föld alatti folyosókat ásnak velük. India és Japán egyes területeinek lakói kiirtják a kétlaki rákokat, mivel azok aláássák a rizsföldek gátjait. Az Antillák szigetein élő rákok tönkreteszik a tengerparti strandokat, megrongálják a sírokat. A Santo Domingo szigetén élő Cardisome gaunhumi rák megdézsmálja a barackültetvényeket, míg a Cesyrme fajhoz tartozók a mangófa gyümölcsére járnak rá. Persze nem volna becsületes dolog azt állítani, hogy a rákok kizárólag károkat okoznak az embernek. Hiszen eltakarítják a szemetet a part menti vizekből és a kikötőkből, és változatossá teszik étrendünket.Azt hihetnénk, hogy a szárazföldön megtelepedett rákok megfelelő légzőszervet fejlesztenek ki, vagyis kopoltyújukat tüdőre cserélik. Ez azonban nem így van; mindössze annyi történt, hogy a kopoltyúüreg vékony, hermetikusan záró fedelet kapott. Alatta az üregben mindig van annyi víz, amennyi a kopoltyúk nedvesen tartásához szükséges. Csupán a kísértetrákoknak nevezett Ocipodáknál fejlődött ki valamiféle tüdőhöz hasonló képződmény. Az evolúció azonban tovább tart, s már csak két-három millió év kell ahhoz, hogy meglássuk az elindult fejlődési folyamat végeredményét. A kísértetrákok rendkívül gyorsan, oldalazva haladnak, de olyan sebességgel, hogy még kisebb madarakat is meg tudnak fogni. A tengerrel véglegesen szakító rákok közül a Polinéziában és a maláj szigetvilágban élő pálmatolvaj érdemel különösebb figyelmet. Ez a remeterákokkal távoli rokonságban levő faj kizárólag a kókuszpálmáról szerzi be táplálékát.

Innen ered tudományos neve is: Birgus latro.Ezt a gúnynevet azonban ki is kellett érdemelnie. Testének átmérője mintegy fél méter, ollója pedig akkora, mint egy tízéves fiúcska ökle. Hogy jól belakmározhasson a kókuszdióból, az állatnak meg kell másznia a húsz méter magas pálmafát. A fára felérve kiválaszt egy érett diót, és elvágja a kocsonyát. A gyümölcs leesik a földre, a pálmatolvaj pedig utánarohan. Ha a pálmafa nem túl magas, akkor egyszeríen leveti magát róla. Előfordul az is, hogy torkosságáért életével kell fizetnie – mohóságában gyakran magas fáról is leveti magát, és halálra zúzódik. Ha épségben lejutott a fáról, hozzálát a kókuszdió felnyitásához.

Egyébként ez a rákfajta az egyetlen olyan élőlény a világon, amelyik bármilyen szerszám igénybevétele nélkül képes föltörni a kókuszdiót.

Először lefejti a dió külső, lágy burkát, majd föltöri az alatta levő kemény héjat is. Mikor a dió kettévált, a pálmatolvaj kilakmározza belőle a lédús koprát. Havonta átlagosan két tucat, évente 250 kókuszdiót eszik meg. Elég tehát ezer pálmatolvaj ahhoz, hogy elpusztítsák egy jó ültetvény termését. Éppen ezért a déli tengerek szigetein könyörtelenül irtják is ezeket a rákokat. Egy jóllakott pálmatolvaj gyomrában mintegy másfél liter kókusztej van.
A helyi konyha mesterfogásait ismerő tapasztalt szakácsok finom ételeket készítenek belőlük.

A különböző méretí tengeri és szárazföldi rákok mind nagyon ügyesek a zsákmányszerzésben. Hogy erről meggyőződjünk, elég megfigyelni az európai part menti vizekben élő közönséges zöld rákot. Ez az apró garnélarákokkal táplálkozó állat lopakodva, lelapulva, mint a vadászó macska közelíti meg áldozatait. Ha a kiszemelt zsákmány a nyugtalanság legkisebb jelét adja, azonnal beássa magát a homokba, és pillanatok alatt eltínik. Szemeit azonban kinyújtja a föveny alól, és óvatosan körbekémlel. Ha helyreállt a nyugalom, újra támad. A vadászat szinte mindig sikeres.Egyes rákok az álcázás igazi virtuózai. Több olyan faj is van, amely vízinövényekkel burkolja be magát, s mozdulatlanná merevedve várja a gyanútlan halakat.Megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a rákok nem tartoznak az értelmes lények közé. Elgondolkodtató azonban az a képességük, hogy más élőlényeket saját hasznukra tudnak felhasználni. §