Szelőczei Miklós szerint a történelem

Nincs mobiltelefonja, sem e-mail címe, de Győrben azok is ismerik a nevét, akiket soha sem tanított. Bárkivel szívesen leül beszélgetni, akinek tudásszomját kielégítheti, legyen szó történelemről, filozófiáról, politikáról, mívészetről vagy éppen irodalomról.– Csak úgy lehet valódi tudást adni, ha a tanár meg is szeretteti a tárgyát. Ehhez pedig nem elég évszámokat, fogalmakat vagy neveket tanítani. Ha VIII. Henrik egyházpolitikájáról tanulunk, akkor világosabbá válik a kép, ha azt is elmesélem, hogy fekélyes lábszára miatt szinte állandóan mogorva kedvében volt. Ez pedig akkoriban nagyságrenddel növelte Angliában az egy főre eső lefejezések számát. Ha azt is megemlítem, hogy a Robin Hoodból megismert gáláns lovagkirály, Oroszlánszíví Richárd sokkal inkább vonzódott saját neméhez, mint az asszonyokhoz, akkor talán érthetőbbé válik, miért is sietett annyira a Szentföldre harcolni, ahelyett, hogy az utódnemzés problematikája foglalkoztatta volna.

A Kazinczy Ferenc Gimnázium legendás történelemtanára azt vallja, egy-egy nagyformátumú személyiségnek történelemalakító szerepe lehet, adódik hát a kérdés, kiket emelne ki az évezredek jelentős alakjai közül.

– Az emberiség bővelkedik nagyszerí államférfiakban, mint ahogy szörnyetegekben is. Mindenesetre senki jelleme se csak fehér vagy fekete, ennél sokkal összetettebb. Még a hírhedt havasalföldi vajdáról, Vlad Tepesről is elmondható, hogy bár szívesen reggelizett karóba húzott áldozatai között, mindig az első sorokban küzdött az országába betörő török seregek ellen. Ha fel kellene sorolnom az általam sokra tartott tulajdonságokat, a munkabírást, a kitartást, a hazaszeretetet, a sokoldalúságot, az emberséget, a bátorságot, a stratégiai érzéket és az olvasottságot feltétlen kiemelném. Márpedig ezek nagy része éppúgy megtalálható Julius Caesarban, mint Napóleonban, Vagy Winston Churchillben.

Churchill, a XX. század első felének talán legnagyobb angol államférfija szinte megszállottként dolgozott egész életében, és ha mellőzve érezte magát, máris rátelepedett az általa csak fekete kutyaként emlegetett depresszió. Megtanult repülőgépet vezetni, kömíveskedni, történelmi munkáiért irodalmi Nobel-díjat kapott és szabad idejében szívesen festegetett is. (Igaz, amikor egy síkvidéken a vászonra egy hegyet is felvázolt, barátai meglepett arcát látva közölte, hogy különben unalmas lenne a kép). A legtöbb érdemet azonban a politikai életben nyújtott teljesítményért szerezte. Hosszú élete során összesen nyolc minisztérium élére hívták meg, bár korántsem ért el mindegyikben sikereket. Amikor azonban a II. világháború kezdetén Angliának egyedül kellett szembenéznie az egész Európát maga alá gyírő Harmadik Birodalommal, Churchill miniszterelnökké választása egyenesen főnyeremény volt.

– Egy percig sem hátrált meg, mindenhol ott volt, ahol lelket kellett öntenie a bombázásoktól kimerült lakosságba. Bátorságára jellemző, hogy annak idején egy latrina ablakán keresztül szökött meg a búrok fogságából, és amikor az I. világháborúban lemondott miniszteri posztjáról, azonnal frontszolgálatra jelentkezett. Igaz panaszkodott is a feleségének, hogy a bombázások miatt állandóan saras lesz a teája. Sokszor napi 18 órát dolgozott, amit valószíníleg a szájában állandóan ott füstölgő szivar és a rengeteg benyakalt whisky stimuláló hatásának is köszönhetett. Aggódó orvosa előtt így mentegetőzött: „Többet veszek én ki az alkoholból, mint az belőlem." Beosztottjai folyton arra panaszkodtak, hogy még éjjel sem hagyta őket pihenni. Ugyanakkor a legkínosabb helyzetekben is föltalálta magát. Egyszer, amikor amerikai látogatása során Roosevelt elnök anyaszült meztelenül talált rá a fürdőszobában, Churchill, aki nem jött zavarba, így szólt hozzá: „Nagy-Britanniának nincs semmi takargatnivalója az Egyesült &Aacutellamok előtt."

Ugyanakkor nem szabad elsiklani Churchill hibái, emberi gyengéi felett sem. Már gyermeknek is önfejí, akaratos, fegyelmezetlen volt. Amikor egyik tanára cukorlopásért megfeddte, a sértett fiú darabokra tépte annak kedvenc szalmakalapját. Apja semmirekellőnek tartotta, ezért tanácsolta neki a katonaságot, hiszen „a hülyék mennek a lovassághoz". Churchill kétségkívül erősen egocentrikus alkatként kevés empátiát mutatott mások iránt. Nehéz lehetett bármiről meggyőzni, amiről eltérő véleménye volt. A brit birodalom egységét mindennél előbbre tartotta, ezért megvetett mindenféle gyarmati-függetlenségi törekvést. Az indiaiakat koldusoknak, a kínaiakat disznófarkaknak, az afrikaiakat pedig csak hottentottáknak hívta. És az is kétségtelen, hogy a nagypolitika érdekében szinte bármit és bárkit hajlandó volt föláldozni. &Aacutellítólag a német Enigma-kód megszerzése után hagyta lebombázni Coventry városát, hogy a nácik rá ne jöjjenek, a britek már meg tudják fejteni a rejtjelezett táviratok szövegét. Az sem tisztázódott még egyértelmíen, hogy valóban Churchill utasítására zuhant-e a tengerbe kényelmetlenné váló lengyel szövetségese repülőgépe. A magyaroknak pedig egyik legfájóbb pont az a kis papírcetli, amelyen az angol miniszterelnök a háború vége felé Sztálinnak felvázolta, hogy melyik országokról hajlandó lemondani az ő javára. Egyszer így nyilatkozott: „Kész vagyok találkozni a Teremtőmmel: Hogy a Teremtő is fel van-e készülve a nagy megpróbáltatásra, hogy találkozzék velem, az már más kérdés."

– Nagysága ellenére Churchill is csak ember volt, tele hibákkal. Azt azonban kár lenne vitatni, hogy a világ egyik legszínesebb egyéniségét vesztettük el, amikor 1965 elején végre számot adhatott tetteiről a Teremtőjének. Egyszer az angol parlamentben Churchill felszólalása közben az ellenzék egyik női képviselője szót kért. Mindenki tudta, hogy a nagy államférfi nem szereti, ha félbeszakítják, de a képviselőnő megkapta a szót, és hangosan így szólt: „Miniszter úr, ha ön volna a férjem, mérget tennék a kávéjába!" Churchill levette a szemüvegét, és a várakozásteljes csendben így felelt: „És ha én az ön férje volnék, meg is innám azt a kávét."  §

A történelem fintora…
Egy londoni, háromezer személy megkérdezésével zajlott felmérés szerint Winston Churchillt, a néhai miniszterelnököt – aki már csak II. világháborús ténykedése okán is számos történelmi és dokumentumfilmben felbukkant már, és akiről életrajzi filmsorozat is készült – a britek 23 százaléka kitalált személynek, mesefigurának véli.