Míködik a kávémeghajtású autó

Néhány technikai probléma ellenére teljesítette a célul kitízött 376 kilométeres távját a kávémeghajtású brit autó.A Jem Stansfield, a BBC mísorvezető-feltalálója által készített és vezetett jármí Londonból indult és meg is érkezett céljához, a brit tudósok és tervezők fesztiváljára Manchesterbe – olvasható a The Daily Telegraph címí brit napilap internetes kiadásában (www.telegraph.co.uk).
Az átalakított Volkswagen Sciroccót hatvan kilométerenként kellett újratölteni. A jármí motorja folyékony kávéőrleményt használt biomasszaként – ez hajtja benzin helyett. Sebessége elérte a 96 kilométer/órát. A teljes táv alatt összesen tizenegyezer eszpresszóhoz elegendő kávét használtak fel míködtetésére.
Stansfield elmondása szerint az általa készített autóval azt szerette volna bemutatni, hogyan hasznosítható az alternatív energia. "Mindenki felismeri, mekkora lendületet képes adni az embernek a koffein, de nem sokan gondolnak arra, hogy elég energia van benne ahhoz, hogy egy autót is mozgásba hozzon" – hangoztatta.
A mísorvezető nagyon fontosnak tartja megértetni a gyermekekkel, hogy "az energia nem egy titokzatos dolog, ami egy kapcsoló felkattintásával vagy egy pedál megnyomásával egyszeríen ott terem, ahol szükség van rá". Véleménye szerint a világnak az energiaforrásokat illetően nagy kihívásokkal kell megküzdenie, ezért egyre inkább ösztönözni kellene a gyermekeket is arra, hogy használják fantáziájukat az alternatív energia kérdésében.