Festők, gének, szégyenek

Gulácsy Lajos magányos üstökös a magyar képzőmívészet egén. Már 17 éves korában kiállították képét a Mícsarnokban, 20 éves korában egyik festménye láttán Székely Bertalan állítólag azt mondta: „Itt a zseni csillan meg”, majd 32 éves korában kitört rajta az elmebaj, ami hamarosan megbénította alkotókészségét egészen 50 éves korában bekövetkező haláláig.Elsősorban Szabadi Judit munkásságának köszönhetően sikerült – a személyisége körüli legendák eloszlatása révén – életét a maga tragikus voltában bemutatni és a „káprázat” festő-költőjének mívészetét értékének megfelelően elfogadtatni. Engem orvos genetikusként azért meglepett, hogy milyen keveset tudtak Gulácsy Lajos (1882–1932) családi gyökereiről, ami pedig mind festőgéniuszságának, mind elmebetegségének értelmezésekor nem hagyható figyelmen kívül. Az életrajzírók csupán szülei személyét említették meg, továbbá, hogy Gulácsy Lajos gyermek- és felnőttkorában sokat tartózkodott – meg nem nevezett – vidéki rokonainál. A Gulácsy családban 1428-ig tudták őseiket visszavezetni, akkor a Bereg vármegyei Gulács birtokosai voltak. A családi nevet adó Gulács most kis település a vásárosnaményi járásban mintegy 1500 lakossal.

A családfa
A református idősb GUL&AacuteCSY LAJOS és a római katolikus MÉRAY-HORV&AacuteTH JOL&AacuteN házasságából 1882. október 12-én született meg – Budapesten, József körúti lakásukban, református vallásúként – fiúgyermekük: ifjabb GUL&AacuteCSY LAJOS. A család gazdasági helyzete hamarosan rosszra fordult. Idősb Gulácsy Lajos korábbi házasságából származó két kislánya nagyon örült kisöccsük világra jöttének. Az akkor már 11 éves S&AacuteRA és 8 éves BERTA szeretett volna babázni a kis Lajoskával, amit azonban mostohaanyjuk szigorúan megtiltott nekik.

A csecsemő szobájába sem mehettek be. Később az is felháborította az anyát, hogy a kislányok hancúrozásának és éneklésének zaja néhányszor felébresztette a kisfiút álmából. Az asszony ekkor kezdte követelni férjétől a két lány eltávolítását lakásukból. Férje erre nem volt hajlandó, de a helyzet egyre tarthatatlanabbá vált. A kislányok az anya utasítására csak a konyhában tartózkodhattak a háztartási alkalmazottal. Természetesen a lányok is mind nehezebben élték meg mostohájuk gyílölködő magatartását és kirekesztésüket a családi életből. Mindezt érzékelve idősb Gulácsy Lajos megkérte a Beregszászon élő Gulácsy Dezsőt, akkor már sokgyermekes öccsét, hogy vegye magához a két félárva kislányt. Ennek fejében idősb Gulácsy Lajos lemondott öccse javára a kislányoknak elhalt édesanyjuk után járó jelentős haszonélvezeti és bérleti díjairól. Gulácsy Dezső és felesége eleget is tett vállalt kötelezettségüknek és rendben, sajátjaikkal együtt felnevelték a két lányt. A nagyobbikat férjhez is adták, és GUL&AacuteCSY S&AacuteRA két fia közül a kisebbik az a L&AacuteSZLÓ, aki anyja után a Gulácsy nevet használta és a család krónikása lett. Idősb Gulácsy Lajos e súlyos döntésének három messzire gyíríző következménye lett. Az első mindjárt tragikusnak bizonyult. Az új családjába kerülő két kislány betegen érkezett meg Gulácsy Dezsőékhez.

Mint később kiderült, torokgyíkjuk (vagyis diftériájuk) volt és megfertőzték új nevelőszüleik két gyermekét, akik ebbe bele is haltak.

Mindezek miatt idősb Gulácsy Lajos és öccse, Gulácsy Dezső családja között a rokoni kapcsolat nagyon elhidegült. Ifjabb Gulácsy Lajosnak ezért egy ideig szinte semmi kapcsolata nem volt féltestvéreivel. Nővérének, Sárának a férje 1905-ben meghalt, akkor az asszony két fiával Budára költözött, és 1909-ig a Márvány utca 33. szám alatt laktak. Sára kisebb fia, Gulácsy László szerint „Ebben a lakásban – ha Pesten tartózkodott – állandó vendégünk volt Lajos bátyám, aki édesanyámat nagyon szerette, s minden bánatával és problémájával hozzá… fordult.”

E tragikus történetet Gulácsy Lajos csak 24 éves korában tudta meg, attól kezdve még sokkal ambivalensebbé vált anyjával való kapcsolata. A másik káros következmény a kis Lajoska egykeségéből adódott, amit tetéztek az édesanyja túlzott szeretetéből és zsarnoki természetéből táplálkozó gondok. Végül ezzel magyarázható a most már háromtagúra szíkülő család anyagi megrendülése. A kislányok utáni jövedelem elvesztése miatt a családfőnek Budapesten napidíjas mérnökként kellett elhelyezkednie a M&AacuteV-nál és alacsony fizetésének megfelelően 1903-ban új, szegényes, földszintes egyszoba-konyhás udvari lakásba költöztek a Rigó utcába. A feleség életszínvonaluk e drasztikus rosszra fordulását nehezen viselte és valószíníleg megbánta a két félárva kislány elzavarását otthonukból. Rossz és egészségtelen lakásviszonyaik miatt fiukat gyakorta küldték vidéki rokonaikhoz nyaralni. Sőt Gulácsy Lajos az elemi iskoláit is az ő vendégükként kezdte meg.

Gulácsy Lajos 23 éves volt, amikor 1905-ben meghalt édesapja, ezután özvegy édesanyjával élt kettesben magyarországi tartózkodásai alatt 1919-ig. Az anyja zsarnoki szeretetétől való menekülési vágy is bizonyára szerepet játszott hosszas külföldi, elsősorban olaszországi tartózkodásaiban. Sajnos 1919-től, vagyis 37 éves korától a festőmívészt élete végéig, 50 évesen bekövetkező haláláig az elmegyógyászati klinikán, illetve szanatóriumban ápolták.
Gulácsy Lajos sohasem nősült meg, gyermekei sem születtek. Mégis, a nő, a szerelem, a szenvedély fontos helyet foglalt el gondolkodásában, ahogy ez képein és írásaiban is érzékelhető…

Gulácsy Lajos unokaöccse, Gulácsy László szerint nagybátyjának a nőkhöz való viszonyát egy gyermekkori csalódása komolyan befolyásolhatta. Nagynénjénél, Beniczkyné Gulácsy Karolin családjánál töltötte az egyik nyári szünidőt. Ekkor a szomszédék 14 éves Évikéjébe lett szerelmes. Festett neki egy képet, és megkérte unokatestvérét, Barnabást, hogy adja át a lánynak. &#336 ebből játékot ízött, az egyik kezében volt a kép, a másikban egy szép piros alma, és kérte a lányt, válasszon. „Évike" az almát választotta… A tizenéves Lajost ez a kudarc nagyon letörte – a családi legendárium szerint –, ekkor határozta el, hogy kerüli a nőket és csak a festészetnek él, még pedig „tisztán".

Szabadi Judit, Gulácsy Lajos életének legjobb ismerője szerint „egész életében nem volt tartós vagy mélyebb szerelmi kapcsolata”, amiben a neveltetése, az édesanyjával kialakult szoros kapcsolata, végül sajátos személyisége és külleme lehet a magyarázat. Már klinikai tartózkodása alatt az orvos kérdésére vallotta meg: „Nemi életet 20 éves koromon túl kezdtem élni, mikor külföldön voltam, kedves atyám megszigorította a nemi életet, talán, mert ott mások a formalitások s ezek esetleg aberratiószámba mennek.” Közeli barátja, Keleti Aurél szerint erre a kapcsolatra Padovában került sor, ahol egy „hegyes orrú, hegyes könyökí és   térdí orvosnő szenzuálisan tudott hatni” a festőre. Lehel Ferenc fontosnak tartotta hangsúlyozni az édesanyja és közötte kialakult sajátos „szimbiózist”, mivel „…kettejük viszonya az anyai szeretet féltésének és zsarnokságának ambivalenciájában torzult olyanná, amely egy életre megfosztotta Gulácsyt a felnőttséggel járó önállóságtól”. Gulácsy Lajos ugyancsak a klinikai kikérdezése kapcsán mondta: „azért nem házasodott meg, mert eddig nem volt olyan sikere, mi erre feljogosította volna”. Az igazsághoz tartozik az is, hogy csúnya: himlőhelyes és széles orrú „szatírarca” nem igazán tetszhetett a nőknek, nem is beszélve hírhedten rossz szagú szájáról. Mindezek együttesen magyarázhatják meg aszexuálisnak mondott magatartását. „Természetesen” egyesek ennek hátterében homoszexualitását gyanították (Lehel Ferenc például ilyen kapcsolatát tételezte fel közte és Keleti Aurél között). Mindez azonban élete folyását ismerve valószínítlen, az ő

nézetét az álomvilágát megtestesítő Na’Conxypan tükrözi, ahol „csak a legutolsó ember rabja ily aljas ösztönnek."

Gulácsy Lajos családfájának ismeretében bizton állítható, hogy festőmívész géniuszságának sem elődje, sem utódja nem volt famíliájában. Az utóbbit már csak ezért is könnyí kijelenteni, mivel gyermek nem maradt utána.

A családfa értékelése
Gulácsy Lajos apai őseinek értékelésekor szembetínik törzsökös magyarságuk, ami – a családfaelemzésben bizonyos gyakorlattal rendelkező szakember számára – ritkasága miatt érdemel említést. Ugyanez már nem mondható el az anyai ágú ősökről, mivel az ő horvát származásuk bizonyított. E Magyarországra települő horvát család azután a házasságok révén többszörösen keveredett magyar famíliákkal. E családfán is jól megfigyelhetők az arisztokrata famíliákra jellemző egymás közti házasságok is (elég a Horváth családi név többszöri előfordulására utalni), amely a felső tízezer bizonyos fokú beltenyészetéhez vezetett.

A talentummodell
A veleszületett adottságokat, amelyeket azonban általában már csak képességekként érzékelünk és értékelhetünk, négy csoportra különítjük el.

1. Az általános értelmi képesség
Gulácsy Lajos (e tekintetben) csak iskolai osztályzatai és általános társadalmi teljesítménye alapján értékelhető. Gulácsy nem volt jó tanuló, bukásra állt, és be sem fejezte a középiskolát. Ugyanakkor írásaiból kihámozható míveltsége számottevőnek ítélhető, ami önképzésének magas színvonalát igazolja. Sokat foglalkozott a mívészet elméleti kérdéseivel is, és megállapításai átlagot meghaladó általános értelmességét igazolják, noha mindezek csak sajátos személyisége tükrében
értékelhetők.

2. A speciális szellemi képességek
Gulácsy Lajost festőmívészként tartjuk számon, ezért elsősorban képzőmívészi tehetsége/talentuma vizsgálódásunk tárgya. Már korán kitínt átlagost meghaladó rajzkészségével, amit édesapja örömmel fogadott. II. gimnazista, tehát 11–12 éves korától ellátta fiát rajztömbbel és a rajzoláshoz szükséges eszközökkel. Budai kirándulásaik alatt a természetben látható sziklák, fák, házak rajzolására ösztönözte. Gulácsy Lajost III. gimnazista korában apja már festőállvánnyal és teljes festőkészlettel ajándékozta meg, és az olajfestés alapfogalmaira is megtanította. E tehetségének felismerése meg is határozta a fiatalember érdeklődési körét, így a tanulás háttérbe szorult. Sokkal fontosabbnak tartotta e tehetsége felvirágoztatását, aminek köszönhetően a Mícsarnok pályázatára 17 éves korában beküldött képét, A szegénység laka címí festményét kiállították. A zsíri tagjai nem tudták, hogy „kiskorú” alkotásáról volt szó…

Gulácsy Lajos mívészetét nem lehet a szokásos ismérvek: rajztudás, kolorizmus, kompozíciós készség stb. alapján megítélni. &#336 olyan sajátos képi világot teremtett, ahol e szokványos ismérvek nemigen hasznosíthatók. Ráadásul az adott képének ihletettségi indítékától függött, hogyan rajzolt, milyen színeket használt és milyen kompozíciót alkotott.
Gulácsy Lajos íráskészsége is különleges, képi világának sajátos megnyilvánulása. Sokan ezt amolyan pótcselekvésnek tekintették, de

Kosztolányi Dezső szerint: „Ez a költő, aki ecsetjével verseket festett, céhbeli volt az írók között is."

Kosztolányi bizonyára elfogult lehetett Gulácsyval szemben, mivel szerette képeit, és ő is különösen fontosnak tartotta az irodalmi mívek hangulati erejét – és éppen ez volt Gulácsy erőssége.Gulácsy muzikalitása is meghaladta az átlagost, rendszeresen hallgatott zenét, különösen Mozartért rajongott, és maga is játszott harmóniumon. Jó énekhangján operaáriákat is előadott. A Zerge utcai iskolájában a legjobb szavalónak tartották.

3. A kreativitás
Gulácsy Lajos értékelésének ez a döntő mozzanata. Nagy mívész csak az lehet, aki az új időknek új verseivel/képeivel/zenemíveivel képes betörni a mívészetbe. Gulácsy azonban nem új, hanem más volt… nemigen voltak festői korszakai (noha a mívészettörténészek azért elkülönítik preraffaelita, rokokó, meg más alkotó periódusait), mivel szinte minden képét másképpen festette meg, az adott pillanat belső látomásának megfelelően. Amikor úgy érezte, hogy alkotásaival már teljesen magára marad e való világban, megteremtette saját szellemvilágát, a Na’Conxypant. Ahol, mint írta, a kulturális élet „még meglehetősen primitív ugyan, de a mienknél mindenesetre fejlettebb…”. Élete végén, már az elmebaj árnyékában, egyik korábbi nagyalakú képét három részre vágta, és az egyikre festette meg az Ópiumszívó álma címí képét, amit a mívészettörténészek a szürrealizmus egyik előfutárának tartanak. Gulácsy nem ismerte sem Freud tanait, sem Kandinszkij és mások abban az időben festett hasonló stílusú képeit, az ő látomása csak saját mély lelki bugyraiból táplálkozott. Mindezek révén Gulácsy a festészet meglévő lehetőségeinek sajátos, egyéni, tárgyi és stiláris tágítására vállalkozott. Gulácsy a kreativitás tipikus, de sajátos példája.

Másképpen alkotott, mint szokásos, de nála nem érzékelhető a kreatív géniuszok agresszivitása, amely szükséges nézeteik és míveik elfogadtatásához.

Ugyan nem fogta be pörös száját, amikor képeit a hivatalos értékelők kizsírizték, de azért egész személyiségéből hiányzott az úttörők harcos forradalmisága. Ugyanakkor Gulácsy Lajos pontosan érzékelte, hogy a kivételes talentum, különösen annak legmagasabb szintí megnyilvánulása: a géniuszság kritériuma a kreativitás. Egyik írásából idézek: „A jelent és jövőt csináló életben csak azok számítanak, akik mások nézeteitől elszigetelten, taposatlan talajra lépve, új utakon törtetnek előre; akik a divat, rövid életí kis harcok, apró villanások fénytelen dicsőségétől nem részegülnek meg. Büszkén és emelt fővel haladnak céljuk felé.”

Gulácsy Lajos képes volt pontosan megfogalmazni saját ars poeticáját: „Mívészetem nem a pozitív látás kifejezése, törekvésem sohasem oda irányul, hogy természetben látott tárgyakat leábrázolja. Mindég a vonalak és színek harmonikus összerezgését keresem, a látott dolgokból magamnak alkotott képzet lehető legtökéletesebb visszaadására törekszem, azt lehetne mondani, hogy nem is előállítok, de teremtek…”Gulácsy Lajos tehát nem a természetet, az erdőket fáival egyetemben, a réteket virágaikkal, a tengert hullámaival vagy az embereket külső megjelenésükben kívánta ábrázolni, hanem a belőlük sugárzó „dallamot” – a nem látható titkokat akarta megmutatni. &Iacutegy érthetők meg képeinek címei is, mint „Elhangzott dal régi fényről, szerelemről”. Hitt ugyanis abban, hogy a színekkel és a vonalakkal ugyanúgy ki lehet fejezni emberi érzelmeket és üzeneteket, mint a zenével. &#336 azt vallotta: „…a mi vonalaink kacagnak és sírnak, a mi színeink mesélnek rejtett érzésekről, kedélyről, gyermeki kicsapongásról vagy lelki fájdalomról.”

Fontos a következő vallomása is: „Mindig színesebbnek és értékesebbnek láttam kedvenceimet a valóságnál. Elkényeztetett a mívészi látás. Elámított, mint bívész a közönségét. Többet tett, hipnotizált, Don Quijote lehettem volna, ha egészen elkábulok. De én csak félig álmodva élem a világot. Egyik szememmel a hazug édes álomképek káprázatába bámulok, a másik szemem mindég a valóságot figyeli. &Iacutegy tudom érzékelni a hazugságok erejét és nagyságát. – A hazugság sokszor fakó és hazug. – A mívészet hazugsága színgazdag, tartalomdús, cizellált, mint a nemesfém, mint az ötvözetlen tiszta arany. Az érdek nélküli hazugság szent. – A szép szent hazugságok: nemes nagy álmok, melyek a valóság, az élet értékét teszik, olyanok, mint a gyümölcs hamva, a virág hímpora. Tünékenyek, mert hiszen csalóka jelenségek. Valóságnak kitérői. Nagy életet kell ahhoz élni, hogy illúzióink nagyok és értékesek lehessenek. – Illuzionikus látás nélkül nincs mívészet…”

Gulácsy Lajos kreativitásának van azonban még egy egészen szokatlan megnyilvánulása, ami bizonyára szkizoid személyiségével állhat kapcsolatban. &#336 a géniusz tudatából eredő eredetiségét életének minden területére kiterjesztette. Mindenekelőtt viselkedésére, de ide sorolható az öltözködésében vállalt különcsége is. Amikor először érkezett meg Rómába, önmaga így számolt be megjelenéséről. „Fején egy 1830 körül divatos cilinder, testén sötét télikabát, melyre még egy zöld havelock volt fölcsapva, lábszárán francia forradalombeli, térdig érő gamásni, kopott színí ugyan, de elárulta, hogy viselője nagy súlyt helyez az előkelő és bizarr megjelenésre. Egy amerikai vágású cipő egészítette ki a ruházatát, melyen három század dívatja futott keresztül.” E leírás azonban lehetne irodalmi túlzás is, de nem az…A kreatív mívészektől soha sem állott távol az őket gyakorta kiközösítő „normális-átlagos” polgárok pukkasztása, magam azonban Gulácsy Lajos megjelenésében nem ezt érzem döntőnek. Valóban más akart lenni, mint a többi ember, illetve méltó akart lenni saját különleges személyiségéhez, mégpedig az ő gondolatkörét éppen akkor meghatározó álomvilágnak megfelelően.

Ennek túlhangsúlyozása érdekében szeretett különböző kosztümökben és jelmezekben mutatkozni, magát fényképeken megjeleníteni mint Hamlet vagy Szent Lajos.Gulácsy Lajos, mint egyik barátjának írt leveléből kiderült, tisztában volt személyisége e jellemvonásával és szerette volna megóvni magát: „a szertelenségek túlkapásaitól, amelyek bőven burjánzanak bennem”. Ez azonban nem sikerülhetett neki, mivel Gulácsy Lajos életének és mívészetének értelmezésekor legfontosabbnak önvallomásos axiómáját érzem, miszerint a mívészet „…nem pálya – ez élet”. Éppen ezért hihette, hogy neki, a kiválasztott mívésznek társadalmi léte: viselkedése, öltözködése, beszéde, írásai mind mívészetének megnyilvánulásai.

4. A motiváció
Gulácsy mívészete és élete egybeesett, számára a mívészetén kívül nem volt élet. Éppen ezért, ahogy vert a szíve és lélegzett a tüdeje, úgy alkotott. Szemben sok mívésszel, aki külön tudta választani a magánéletét és a mívészetét, Gulácsy nem. Éppen emiatt ő olyan szenvedéllyel alkotott, ahogy a hajótörés után tengerbe kerülők mentették az életüket.A veleszületett adottságok képességgé válását, illetve ennek milyenségét a külső, környezeti hatások határozzák meg. Gulácsy Lajos szerint: „A mívészetet tanítani vagy tanulni nem lehet.” Ez az állítása azonban csak részigazság. Valóban, a szükséges adottságokat nélkülöző személyeket a legmagasabb színtí tanítás-tanulás sem teheti nagy mívésszé. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kivételes mívészi adottságokkal világra jöttek is képzésre szorulnak, ennek alapja pedig a tanulás-tanítás. Az utóbbiakat azonban tágan kell értelmezni, ezért ezeket a hatásokat is négy csoportba különítjük el.

A család
Nem mindegy, hogy milyen családba születünk. A gyermekkori hatások, a szülői minta bevésődése tudatunkba, a családi nevelés hatása személyiségünkre és szellemi adottságaink alakulására meghatározók. Ezzel Gulácsy Lajos is tisztában volt: „E lelki benyomások skálája a végtelenbe nyúlik, s gyökere ott ered az első eszméletnél.” (…)
Minden édesanya nagy szeretettel és aggodalommal vigyázza gyermeke születés utáni életét. Gulácsy azonban koraszülöttként jött a világra, ezért sokat betegeskedett és élete komolyan veszélyben forgott. Megmaradása édesanyja féltő gondozásának is köszönhető, ami azután egy életre szólóan befolyásolta kapcsolatukat. Gulácsy „anyácskának” nevezte mamáját, aki pedig a legkülönbözőbb becenevekkel (Lajoska, Lajkó stb.) cicomázta fel fiát. Mégis, érdekes módon – legalábbis Gulácsy visszaemlékezése szerint – kisdedként az első szava nem a „mama”, hanem a „handlé” volt. Az ószeres sokat ordibálhatott körülötte… Később édesanyja és édesapja megromlott viszonya sem múlhatott el nyom nélkül személyiségfejlődésében. Édesapja korai halála után nagyon hiányozhatott neki az addig megtapasztalt atyai támogatása, így 23 éves korától teljesen anyjára maradt, akinek zsarnoki szeretetétől azután igyekezett megszabadulni.

Az iskola
Az elemi iskolát Beregszászon kezdte, amikor szülei a rokonaikhoz adták ki vidékre. A középiskolát a Józsefvárosban, a Zerge utcai főreáliskolában illett volna elvégeznie. &#336 azonban, ahogy a Kedves tanulóévek címí emlékezéseiben írta: „Kis különc voltam már ekkor is, nem tartottam társaim szokásait rám nézve kötelezőnek, s már csak azért is hanyag voltam, hogy megmutassam, hogy a demokratikus korszak küszöbén valami megmaradt bennem a múltból.” A különcségen túl a tantárgyak iránti érdektelensége is közrejátszott abban, hogy a VI. osztály után nem folytatta a középiskolát. Hiszen ő már tudta, hogy festőmívész lesz.

1900-ban, 18 évesen beiratkozott a Mintarajziskolába (ami a mai Képzőmívészeti Főiskola elődintézményének tekinthető), de egy év után ezt is otthagyta, mivel az akadémikus merev és sematikus oktatás nem felelt meg elvárásainak. Ekkor újra Bereg vármegyei rokonaihoz tért meg, ahol „saját szakállára” festegetett. Nem sikertelenül, mivel a képei korrigálására felkért Székely Bertalan révén 1901-ben Dombvidék címí képét kiállították a Szépmívészeti Múzeumban. Sőt mestere, egyik neki bemutatott képe után mondta neki azt a már említett mondatot („Itt a zseni csillan meg.”), ami egy életre megerősítette önmaga géniuszságába vetett hitét.

Még 20 éves sem volt, amikor 1902 januárjában először utazott Itáliába – akkor Rómába – édesapja anyagi támogatásával. Később még három alkalommal volt Olaszországban. Bebarangolta az olasz városokat, megismerve azok hangulatát és főleg a régi festők míveit. Az önképzésen túl az egyik nevezetes olasz festőiskolát is látogatta. Gulácsy Lajos festői felnőtté válásában itáliai mívészi élményei meghatározónak bizonyultak… sok magyar festőmívésztől eltérően nem az akkor kibontakozó modern képzőmívészet különböző izmusainak a hatása alá került. Gulácsyt a kora reneszánsz mesterei, elsősorban Giotto, Giorgione, Botticelli, Fra Angelico, Fra Filippo Lippi, Masaccio bívölték el… Később Watteau festői világával érzett rokonságot. Olaszországi tanulmányainak és tapasztalatainak köszönhetően felszabadultan és céltudatosan, nagy lelkesedéssel és tervekkel indult el festői pályáján 1903-ban, és lett – ahogy Szabadi Judit jellemezte – a „káprázat festője” a mívészetének kiteljesedését jelentő következő 10 évben. Gulácsy tehát csupán egy évig részesült a szokásos „akadémiai” festői képzésben, ösztönös világlátása messze esett az akkori hivatalos konzervatív, de az ő idején teret nyerő modern irányzatoktól is…  

A kortársak
Gulácsy Lajos öntörvényí festőmívész volt, de azért érzékelte a képzőmívészetben történteket. A kortárs külföldi mesterek közül A. Böcklin, G. Klimt és Puvis de Chavannes gyakorolt bizonyos hatást látásmódjára. Emellett meglepő biztonsággal alkotott véleményt a kortárs magyar festőmívészekről. Szerinte: „A Majális a legnagyobb dátum a magyar mívészet életében, és mítörténeti szempontok figyelembevételével európai értelemben olyan eredmény, melyet egyetlen újító sem volt képes fölmutatni, még a francia törtetők közül sem.”Sokra tartotta Munkácsyt, Paál Lászlót és Székely Bertalant, szerinte ők „bátran helyezhetők Goya, Courbet, Gericault közé”. Különösen nagyra értékelte Mednyánszkyt („az elszigetelt tépelődőt és bölcseleti magasságokat megbillentő hatalmas érzései megjelenítőjét”), Ferenczy Károlyt („intenzív természetfigyelésének rendkívüli fokát”) és Rippl-Rónai Józsefet („nagyszerí szintézis, mely nem szorul kánonokra, és a természetmegfigyelést egészen mellőzi, hogy igazán mívészi, vagyis egészen irracionális izgalmat tudjon kiváltani”).

A társadalom
Gulácsy Lajos bizarr viselkedési különcségei az átlagos emberek nagy többségében visszatetszést keltettek, sajátos festői látásmódját pedig értetlenül fogadta az elmaradt közízlésí magyar lakosság. Sajnos ez hozzájárult anyagi ellehetetlenedéséhez, mivel

képei ritkán találtak vásárlókra. Más kérdés, hogy ő maga olyan magas árat kért azokért, amit kevesen tudtak kifizetni.

Éppen ezért is érezte magát Gulácsy Lajos e világban idegennek, hontalannak és próbált innen kivonulni, sőt elmenekülni. Erre először olasz barangolásai, később a saját maga számára kieszelt mesevilág teremtett alkalmat. Pedig több festő (Tihanyi Lajos és Márffy &Oumldön kitínő portrét festett róla), irodalmár (mégpedig olyan géniuszok, mint Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső) és szakember elismerte mívészetének különleges értékeit. Gulácsy 1907. évi, majd 1909. évi gyíjteményes kiállításai komoly erkölcsi sikert arattak, sőt a 4800 koronás Ferenc József-ösztöndíjat is elnyerte (ezt akkor még Ady Endre kapta meg), emellett olyan emberek lettek barátai, mint Juhász Gyula. Vágyott a külföldi elismerésre is, de nagy csalódására az egyik angliai kiállításra kiküldött képe visszhang nélkül maradt.
Mégis, véleményem szerint, az ő összeroppanásában sajátos szkizoid lelkialkata sokkal nagyobb szerepet játszott, mint a társadalmi körülmények. Szokás idézni a vele sorsában sok hasonlóságot mutató Juhász Gyula szép sorait, melyeket a halálakor írt: „Gulácsy tragédiája, amely elől a téboly lárvája mögé menekült:

egy tiszta mívész egy tisztára mívészietlen korba született bele és megpróbálta azt a maga számára elviselhetővé tenni,

sőt a maga képére és hasonlatosságára szépíteni. Túlságosan gyönge és gyöngéd volt ehhez, és túlságosan erőszakos és kíméletlen a kor, hogy ez sikerülhessen. &Iacutegy menekült lassan, de biztosan egy másik dimenzióba innen, a halál életéből az élet halálába: az őrületbe. De mint Oféliáé, az ő tébolya is szép volt. Dalolva merült el az örvénybe és virágokat hintett a habok közé.” Gyönyöríen szép költői sorok ezek, de azért az igazsághoz kevés közük volt. Gulácsy elmebetegsége ugyanúgy a családi genetikai hajlam alapján alakult ki, mint a többi szkizofréniában szenvedő betegé, noha nem tagadható élete bizonyos eseményeinek ártó szerepe e genetikai hajlam provokálásában. Különleges élete és mívészete szép elégtételnek tínik, hogy csaknem 100 évvel alkotói periódusának a csúcsa után az értők a magyar festőgéniuszok közé sorolják. Alkotásai a múzeumoknak féltve őrzött kincsei, az aukcióknak pedig a legmagasabbra értékelt mítárgyai. §