Erősítené Kína az időjárás-befolyásoló technológiák alkalmazását

Tovább erősítené Peking az időjárást befolyásoló technológiák alkalmazását az országot sújtó aszály miatt – tudósít a China Daily címí napilap.

Kínában már évtizedek óta
használnak ilyen technológiákat a csapadékképződés elősegítésére, elsősorban az
ország száraz északi részén, ahonnan a kínai búzatermés nagy része származik.
Emellett fontos sport-, politikai és más események idején is alkalmazzák ezeket
a módszereket, hogy biztosítsák a szikrázó napsütést – ez történt például a
2008-as pekingi olimpia megnyitóünnepségén is.

Az időjárást a
felhőmagvasítás (cloud seeding) elnevezésí módszerrel befolyásolják. Ennek
során földi ágyúk vagy repülőgépek ezüst-jodiddal, folyékony nitrogénnel vagy
szárazjéggel (fagyasztott szén-dioxiddal) bombázzák az eget. Az anyagok
cseppképző hatással bírnak; a felhőkben szétszóródott részecskék körül
kicsapódik a nedvesség, és elég nagy tömegí vízcseppek keletkeznek ahhoz, hogy
a gravitáció miatt lehulljanak. Az eljárással manipulálni lehet, hogy hol
ürüljön ki a felhő, illetve, hogy hol ne legyen eső.

Kínában jelenleg erősen
növekszik az ilyen technológiák iránti igény, elsősorban az aszályok és a
jégesők okozta mezőgazdasági károk enyhítésére – nyilatkozta a lapnak Cseng
Kuo-kuang (Zheng Guoguang), a kínai meteorológiai szolgálat igazgatója.

A szakember ugyanakkor
elismerte, hogy a technológia nem tökéletes. &Uacutegy fogalmazott, hogy még mindig
"kutatási-használati fázisban van". Kínai kutatók korábban
beismerték, hogy nem tudják pontosan mérni a felhőkbe lőtt ezüst-jodid hatását.

A gazdasági érdek azonban úgy
tínik, háttérbe szorítja a tudományos aggályokat. Kína a világ lakosságának
több mint 20, megmívelhető földterületének ugyanakkor kevesebb mint 7
százalékával rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a meglévő földekből ki kell
hoznia a maximumot.

Közelmúltbeli példák is
igazolják az aszályok súlyos hatásait. Az országot 2007-ben az évtized
legkomolyabb aszálya sújtotta, a mintegy 500 millió tonnás éves gabonatermés
37,4 millió tonnával csökkent – emlékeztet a China Daily.

A hatóságok már tavaly is
gyakran nyúltak az időjárás-befolyásolás eszközéhez. Rekordszámban, 840
alkalommal küldtek fel repülőgépeket, hogy próbáljanak meg esőt csiholni az
ország területének mintegy egyharmadán (3,6 millió négyzetkilométeren).
Emellett 116 ezer speciális rakétát és 890 ezer ágyúlövedéket is kilőttek az év
folyamán ilyen céllal.

Az időjárást befolyásoló
technológiák feltehetően szerephez jutnak majd az idén május 1. és október 31.
között megrendezendő sanghaji világkiállításon, valamint a november 12. és 27.
között Kuangcsouban (Guangzhou) – vagy Európában elterjedt nevén Kantonban –
sorra kerülő 16. &Aacutezsia Játékokon is.